Déli Hírlap, 1978. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-25 / 21. szám

Gyermekek színházi nevelése Tanácskozás a Magyar Színházművészeii Szövetségben Kulturális kormánylatunk vigyázó szemét — csaknem a tizen­kettedik órában — a gyermekek és az ifjúság színházi nevelésére fordította. Az Állami Ifjúsági Biiottság előtt már ott fekszik az az előterjesztés, mely részletesen taglalja a pillanatnyi helyzetet, illetve a legsürgősebb tennivalókat. Nem kevesebb, mint négy­millió gyermek-, illetve if­júkori! nézőt kell — az élet­kori sajátosságoknak megfe­lelően — színházi nevelés­ben, esztétikai élményben részesíteni. Ha ezt elmu­lasztjuk — Komlói János szavait idézem —, hovato­vább hiába beszélünk kor­szerű színházművészeti tö­rekvésekről, hiszen nem lesz fogékony közönség. A követ­kező évtizedek nézőnevelé­sét ugyanis most kell meg­kezdeni. Arról külön kellene írni, hogy ebben milyen jelentős feladat hárul az iskolákra. Mint a Magyar Színházmű­vészeti Szövetség hétfőn tar­tott vitáján Nyilassy Judit, a Budapesti Gyermekszínház igazgatója elmondta, a gye­rekeknek nincs fogódzójuk a különböző darabokhoz, nem ismerik a színház sajátos formanyelvét, nincsenek fel­készülve a színházi élmény befogadására. Más kérdés, hogy milyen élményt tudunk nekik nyúj­tani. Az előadásokból hiány­zik a költészet ereje, vará­zsa, nincsenek meg (még technikailag sem) a csoda­teremtés feltételei, s kevés produkciót sikerül korunk ritmusára hangszerelni. Pri­mitív gyermekdarabok, pri­mitív dramaturgiai patent szerint — foglalta össze a művészi gondokat a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója. Világos, hogy a szuperver­bális előadások hagyományá­val, az igénytelen rendezés­sel — ahol a hatás csak a nevetéssel mérhető — szakí­tani kell. Az elmondottakból követ­kezik, hogy legjobb íróin­kat kell megnyerni gyer­mekdarabok írására (s ezért a mostaninál tisztességesebb szerzői jogdíjat kell fizetni), s a színházaknak sem vala­miféle „ráadásként” kell gyermekdarabokat játszani. Az országban — a sürgető követelmények ellenére is — sok a biztató jel. Az elmúlt években ötven százalékkal nőtt a gyermek- és ifjúsági nézők száma. A Nemzeti Színház például 120 ifjúsági előadást tart egy-egy sze­zonban, a Népszínház ugyan­csak 120 előadást vállal, Bé­késcsabán az úgynevezett családi bérletek igen nép­szerűek, s csaknem minden vidéki színház tart idényen­ként egy-két gyermekbemu­tatót. A felmérések azt iga­zolják, hogy inkább az 5—10 éves korosztály színházi igé­nyeire figyeltek a különbö­ző társulatok, viszont gene­rációk nőnek fel (10—18 éves korosztály), melyek nem ismerhetik meg klasz- szikusainkat. A fentiekből tehát vilá­gos, hogy több korosztály színházi igényeinek kielégí­téséről van szó. Ennek a kö­vetelménynek csak úgy tu­dunk eleget tenni, ha a színházak — ahol erre mód van — gyermek- és ifjúsági tagozatot hoznak létre. Bennünket, az országos gondok közepette, leginkább szűkebb hazánk ifjú közön­ségének színházi nevelése érdekel. Milyen lehetőségei vannak Miskolcon egy gyer­mekszínház létrehozásának? Holnapi számunkban erre kísérelünk meg választ adni. GYARMATI BÉLA Kiállítás az ifjúsági házban A hét végén Amatőr színpadok találkozója Négy miskolci együttes A Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőház képzőművészeti szakkörének három tagja — Boruzs Csaba, Fügedi László és Zvolenszky Róbert — leg­jobb grafikái és szobrai lát­hatók az ifjúsági ház előcsar- noki galériájában ma meg­nyíló kiállításon. A több mint húsz grafikai alkotást és nyolc szobrot felsorakoz­tató tárlatot a szakkör veze­tője, Pető János grafikusmű­vész nyitja meg délután 4 órakor. Amatőr színpadok, irodal­mi csoportok találkoznak a hét végén Debrecenben. Az irodalmi színpadok országos minősítő találkozóján — 27— 28—29-én — az Agrártudo­mányi Egyetem színházter­mében és a HNF Pódium-ter­mében mutatkoznak be a tár­sulatok. Pénteken délután 5 órától tizenegy együttes mu­tatja be műsorát, köztük a Pódium-teremben a miskolci Upor Péter Amatőr Színház. A szombati előadások dél­előtt 10 órakor kezdődnek, ekkor lépnek fel a Vasas Mű­velődési Központ Pécsi Sán­dor Színpadának, a Közgaz­dasági Szakközépiskola Szín­padának és a 101. számú Szakmunkásképző Intézet Színpadának tagjai. Vasár­nap délután 3-tól újabb tíz együttes előadását tekinthe­tik meg az érdeklődők. Móricz Zsigmondiról nevezték el Mibe kerül a családnak? Kirándulás tavasszal Kollégium kisdiákoknak A sátoraljaújhelyi járás kisközségeiben és nagy ki­terjedésű tanyavilágában a körzetesítés folytán minde­nütt megszűntek az iskolák, így szükségessé vált egy köz­ponti általános iskolai kol­légium létesítése, s ez Sá­rospatakon, a Rákóczi-vár szomszédságában meg is épült. Móricz Zsigmondról, a pataki •kollégium egykori diákjáról, a magyar paraszti élet realis­ta ábrázolójáról nevezték el. A Bodrogköz, Hegyköz, Hegyalja aprófalvaiból, ta­nyáiról 251 kisdiák lakója van a gyönyörűen berende­zett tanyai kollégiumnak. Köztük minden tanévben van 20—25 olyan gyermek, aki­ket a családból, a veszélyes környezetből ki kell emelni. Érdekükben, tisztességes fel­nevelésükért állandó kapcso­latot tart a kollégium veze­tősége, nevelői kara az ille­tékes községi tanácsokkal, gyámügyi hatóságokkal. Ezeknek a kisdiákoknak nemcsak a tanulmányi elő­menetelén, neve.tségi szintjén érezhető a kollégium jótékony hatása, hanem megmutatko­zik az iskolán kívüli tevé­kenységükben is. Ugyanis a tanyai kollégisták. gyakran szerepelnek különböző városi rendezvényeken, s részt vesz­nek az őket patronáló üze­mek, vállalatok szocialista brigádjainak összejövetelein, ünnepségein. Jól érzik magukat a kis­diákok a pataki Móricz Zsig- mond Kollégiumban, amely kitűnő felszereltségével, ké­nyelmes berendezésével nyu­godt tanulási lehetőséget és barátságos, meleg otthont nyújt az eldugott aprócska falvakból, szétszórt tanyák­ról egybegyűjtött gyermekek­nek. Évtizedeken keresztül elkísér bennünket egy-egy hajdani osz­tálykirándulás emléke, és a mai iskolás sem néz a régi diáknál kisebb várakozással a pár na­pos országjáró körutak elé. Az osztálytársakkal együtt ismer­kedni távoli, történelmi vidé­kekkel valóban nem lebecsü­lendő élmény; lehet, hogy húsz év is eltelik, mire a mai diák ismét eljut Fertőrákosra, Sik­lósra vagy Kalocsára. A kirán­dulásnak viszont ára van, és az aggodalom sém lebecsülen­dő, amellyel a szülők kiszá­molják : mibe kerül a gyerek utazása? Ahány család, annyi­féleképpen érez meg öt-hatszáz forintos kiadást. De inkább so­kallják, mint keveslik. A tanterv egynapos, szo­rosan a szaktárgyi oktatás­hoz kapcsolódó tanulmányi kirándulásokra, illetve 2—3 napos országjáró körutakra ad lehetőséget; vagyis ez a gyakorlat. Az osztályok még a tanév elején megkezdik a készülődést; eldöntik, hová akarnak menni. Az őszi me­zőgazdasági munkával kere­sett osztálypénzt erre teszik félre, a tanárok számba ve­szik, ki igényli azt az anyagi támogatást, amelyet (lehető­ségeihez képest) az iskola ad­ni tud, majd mindezt szülői értekezleten a felnőttekkel is megbeszélik az osztályfőnö­kök. Szabott árak Három napnál hosszabb egy kirándulás sem lehet; itt nincs is vita. Az is hamar eldől, hogy autóbusszal men­nek, mert ehhez az ifjúság ragaszkodik, és egy nap egy­szer legalább meleget esznek, mert ezt meg a felnőttek ké­rik. A „baj” ezután kezdő­dik. mert ez bizony nem ol­csó; szabott árak vannak. Előfordul, hogy az ország két távoli pontján levő isko­lának jók a kapcsolatai; a vendéglátók keresnek szál­lást, étkezési lehetőséget, és Csak az utazást kell elintéz­ni. De a nagy többség egye­nesen az utazási irodákhoz fordul, mint ahogyan mi is a Volán Tourist, az Express és az IBUSZ szakembereitől kértünk felvilágosítást: mennyiben tudják megköny- nyíteni a diákcsoportok utazását, nem lehet-e keve­sebből megúszni? Némi elté­réssel egyértelmű „nem” a válasz. Az utazási irodák három alapvető kedvezményt biz­tosítanak. Míg a felnőtt cso­portoknak kilométerenként 23 forint a panoráma-Ikarus bérleti díja, az iskoláknak tizenkettő. A gyerekek kap­ják azokat a turistaszálláso­kat is, ahol éjszakánként 25 —30 forintot kell fizetni, és mint például a Volán Tou- ristnál elmondták, ha odaír­ják, hogy diákcsoport, 30 fo­rintért ad ebédet az ország bármely részén egy másod- osztályú étterem. Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iro­da akkor van könnyebb hely­zetben, ha „saját bázison”, Balatonföldváron, Verőcema­roson vagy Kőszegen helyez­het el iskolai csoportokat; olcsóbb az étkezés. Ha vi­szont az osztályok kötik ma­gukat a megálmodott út­irányhoz, ha Szegedre vagy Pécsre akarnak menni, ak­kor a Volánhoz, az IBÜSZ- hoz hasonlóan ők is csak az adott vidék lehetőségeihez igazodhatnak. A buszt jobban szeretik Ötszáz forint nem kevés, bár ha tudjuk, hogy a Volán ^Tourist például egy három­napos Miskolc—Székesfehér­vár—Balatonfüred—Tihany —Badacsony—Hévíz—Siófok utat felnőtteknek 1145, diá­koknak 488 forintért szer­vez, már érezzük a különb­séget. Arról nem is szól­va, hogy még így is csök­kenthetnék a költségeket a fiatalok, ha ötvenszázalékos kedvezménnyel vonaton utaz­nának; de ezt nem kedvelik. Az autóbusz szabadabb moz­gást biztosít, és kényelme­sebb; a tapasztalat pedig azt mutatja, hogy a gyerekek ké­nyelmesek; még a helyszínen, múzeumtól múzeumig sem gyalogolnak szívesen. Tényeket közölhetünk, de a költségeket nem csökkent­hetjük; még tanácsot is ne­héz adni. Hiába nem kötele­ző az országjáró kirándulás, kevés szülő tagadja meg a gyerektől ezt az örömet. Ab­ba is nehéz beleszólni, hogy hová menjen az osztály, leg­feljebb javasolhatjuk; intéz­zék rugalmasabban, körülte­kintőbben a szervezést az is­kolák. Mert ha „széthúznák a mezőnyt”, és nem kizárólag az írásbeli érettségik idején indítanák útnak az alsóbb évfolyamokat, nem kellene sokszor a maradékkal, ez esetben a drágább éttermek­kel, szállodákkal beérni. Az utazási irodák csak azzal gazdálkodhatnak, ami van. (makai) SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. —* 13.20: Uj falusi krónika. — 13.40: Len­gyel népdalok és táncok. — 14.00: Ezeregy délután. — 14.30: Mozart: F-dúr zongoraverseny. — lő.00: Hírek. — 15.10: Mesz- sziröl — messzire. „A fény szá­zada” II. — 15.50: Tömegdalok. — 16.00: Ütközben. — 16.10: Egy belső-somogyi nótafa: Borbély Lajos. — 16.20: Maria Stader és Rudolf Schock énekel. — 17.00: Hírek. — 17.07: Mozgásterek. Kis­mamák a lakótelepen. — 17.32: Szendrey-Karper László (gitár) felvételeiből. — 18.15: Krúdy Gyula: Utazások a vörös posta­kocsin. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Zenekari muzsika. — 19.53: Donizetti: Linda di Chamounix. — Közben 21.02: Kis magyar nép­rajz. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: A Közel- Kelet közelről. — 23.13: Kamara­muzsika. — 24.00: Hírek. — 0.10: A csodatükör. Petőfi rádió: 12.00: A Stúdió 11 játszik. — 12.30: Hírek. — 12.33: Turandot. — 13.33: Hull a hó ... A Gyermekrádió műsora. — 14.00: Kettőtől ötig. A Petőfi rádió zenés délutánja. — 17.00: ötödik sebesség. Ifjúság-politika -kultúra. — 18.00: Vegyünk hoz­záértést! — 18.10: A hanglemez­bolt könnyűzenei újdonságai. — 18.30: Hírek. — 18.33: Nótacsokor. — 19.25: Jó estét, gyerekek! — 19.30: Moszkvából érkezett. — 20.00: Félóra Duke Ellingtonnal. — 20.30: Hírek. — 20.33: A Ma­gyar Rádió Karinthy Színpada. — 21.43: Cherbourg-i esernyők. — 22.00: Sztravinszkij: Apollon Muszagetész — balett. — 22.30: Hírek. — 22.33: A Belügyminisz­térium Duna Művészegyüttesé­nek népi zenekara játszik. — 23.10: Könnyűzene Wolf Péter szerzeményeiből. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — Tíz perc mezőgazda­ság. Nagyüzemi termelőszövetke­zeti tervek 1978-ra. Riporter: Borsodi Gyula. — Nótacsokor. — Borsod megye fejlesztéséről, be­ruházásairól nyilatkozik dr. La­dányi József, a megyei tanács elnöke. — Miskolci zeneművész a stúdióban: Bianki Iván gor- donkázik. — 18.00—18.30: Észak­magyarországi Krónika. (Ülése­zett a Sátoraljaújhelyi városi Ta­nács. — Nyitott kapuk hete Egerben.) — Máté Péter énekli dalait. — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Televízió, l. műsor: 16.25: Hí­rek. — 16.30: A jégmezők lovag­ja. — 18.20: Szépen, jól magya­rul. — 18.30: Nem vagy egye­dül... — 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétorna. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: A San Remó-i dalfesztivál vendégei. — 20.40: Magnóliakert. — 21.40: Fiatalok órája. — 22.40: Tv-híradó #* Televízió, 2. műsor: 20.01: is­meri ön Kapplert? — 20.50: Üj- íasizmus. — 21.10: Tv-híradó 2. — 21.30: Szemle. Társadalomtu­dományi körkép. Szlovák televízió: 17.05: Ifjú szemmel. — 17.35: Nyugat-szlo­vákiai érdekességek. — 18.05: A hét könyvei. — 18.10: Autó-mo­tor. — 19.00: Híradó. — 19.30: A besztercebányai helyőrség zene­karának hangversenye. — 20.00: Berthold Jacob Salamon esete. — 21.25: A rendőrség hírei. Miskolci Nemzeti Színház (3): Hamupipőke. — (7): Varázske­ringő. Kiállítások: József Attila Klub­könyvtár (12—20): Hincz Gyula grafikái. — Mini Galéria (10—18): Mata János fametszetei. — Mis­kolci Galéria (10—18): Bak Imre festőművész kiállítása. — Her­man Ottó Múzeum (10—18): Em­ber és munka. — Észak-magyar­országi üveghuták. — Herman ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE Dübörgő csend Szí. magyar film Kezdés: f4 órakor Egy erkölcsös éjszaka Szí. magyar film Kezdés: hn6, 8 órakor KOSSUTH A fekete rák ollójában Szí. szovjet film Kezdés: f3, hnő, 7 órakor SAGVÄRI Riasztólövés Szí. magyar film Kezdés: 7 órakor SZIRMA Péntek, a bennszülött Mb. angol film Kezdés: f6 órakor CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: A mai nap kulturális prog­ramjából. — 8.27: Harsan a kürt­szó! — 8.57: Zenekari muzsika. — 10.00: Hírek. — 10.05: Iskola­rádió. — 10.30: Olvasólámpa. Sár­kány Klára pedagógiai és köz- művelődési lapszemléje. — 10.45: Operaegyüttesek. — 11.40: Külö­nös házasság. Mikszáth Kálmán regénye folytatásokban. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Szilvássy Margit operettda­lokat énekel. — 8.20: A Közel- Kelet közelről. — 8.30: Hírek. — 8.33: Mezők, falvak éneke. — 9.00: Slágermúzeum. — 9.40: Vö­rös kavicsárkok futnak. Ausztrá­lia népköltészetéből. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.551 Gyermekek könyvespolca# hangversenye Harminc műsorszám és va­lamivel több előadó szerepel az Egressy Béni Állami Ze­neiskola növendékhangverse­nyén, melyet január 27-én 17 órai kezdettel rendeznek a Bartók-teremben. A szerep­lők között már vannak „ru­tinos” szólisták, de szép szám­mal olyanok is, akik most először adnak tanúbizonysá­got tudásukról — nyilvános­ság előtt. Nagy az izgalom ezekben a napokban a zene­iskolában, és ez vonatkozik a tanárokra is, hiszen nö­vendékeikkel együtt ők is „vizsgáznak” egy kicsit a pó­diumon. Képünkön: gyakorol az egyik kis hegedűs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom