Déli Hírlap, 1977. december (9. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-31 / 307. szám
Megkérdeztünk egy hölgyet és tizenhárom fér Gát: Mire emlékeznek legszívesebben 1977-ből? KARINTHY FERENC Lábtenisz — Arra vagyok legbüszkébb, hogy csapatommal megnyertem az Űj Szent János Kórházban a lábtenisztornát. A bajnokságon — melyet Toldi Géza egykori FTC-játékos, Papp Laci, Balogh István főorvos és jómagam szerveztünk —, négy csapat vett részt. A mi felállásunk Nádor Gyuri zongoraművész — két „gyengébb” játékos: Rudas és Rákóczi — Karinthy volt. Irodalomról most hadd ne beszéljek — jó? SOM LAJOS Sportcsarnokturné — Idén megjelent nagylemezünk — mely azt hiszem, „hivatalosan” is a minket megillető helyre tette együttesünket — és sportcsarnokturnénk — emlékezetes állomása volt Miskolc — jelentette a Piramis számára a legnagyobb ’77-es sikert. FRENREISZ KÁROLY A negyedik nagylemez — Sok sikert könyvelhetett el 1977-ben a Skorpió. Varázslatos hangulat volt Kisstadion-beli koncertünkön. de ugyanolyan szívesen emlékszem 157 koncertből álló turnénkra az NDK-ban, Lengyelországban, az NSZK- ban és Törökországban. Ez-' zel a kb. féléves külföldi vendégszereoléssel elnyertük az INTERKON CERT „Külföldön turnézó legsikeresebb hazai epvüttes” címét. Még valami: nagyjából összeállt negyedik nagylemezünk anyaga, januárban kezdjük meg a felvételeket. WEÖRES SÁNDOR Magyar est Amerikában — Számomra a legérdekesebb egy amerikai utazás volt; Vas Pista, Juhász Ferenc, feleségem — Károlyi Amy — és más költők társaságában a New York-i Columbia Egyetemen és Washingtonban jártunk. A meghívást, az ottani magyar esteket annak köszönhettük, hogy az Egyesült Államokban megjelent egy angol nyelvű antológiánk. Az esteken a közönségnek körülbelül a fele magyar volt: verseink kétszer — magyarul és angolul — hangzottak el egymás után. PRESSER GÁBOR Erkel díj — Az augusztus 20-i LGT- koncert — amikor zuhogó esőben, több mint húszezren hallgatták műsorunkat a Tabánon — és az Erkel-díj volt számomra az év két legemlékezetesebb élménye, öröme. FARKASHÁZY TIVADAR Zugpúlinkások — Talán nem pontosan erre a kérdésre illik a válaszom, hanem mondjuk arra, hogy „Milyen feledhetetlen, rendkívüli élménye volt 1977-ben?”, de azért kezdem. Még januárban készítettünk egy műsort az Élclegények céhládájába, a címe az volt, hogy Mindent bele! Az italozásról szólt, arról, hogy miért állunk olyan „előkelő” helyen az alkoholfogyasztás világranglistáján. A felvétel egyik helyszíne egy Kiskörös melletti, szinte áthatolhatat- lanul sűrű fenyves volt. Ide vezettek el minket, rádiósokat a pénzügyőrök, titkos pálinkafőzőé leleplezése céljából. A felvétel sajnos nem sikerült, olyan hideg volt, hogy míg mi a sűrűben négykézláb előrekúszva, a magnót magunk után húzva eljutottunk a keresett tisztásra, a magnóban befagyott az olaj. Pedig amit ott láttunk! Ezek az alföldi profi zugpálinkások nem ám otthon főzik a szeszt, ravaszok, mert persze félnek a lebukástól. Ott, a fenyves közepén irtott tisztáson rendezték be kombinátjukat, ami ráadásul katonai területen fekszik. Még friss nyomokra leltünk. Mintha egy hajdani betyártanyára bukkantunk volna, csak jóval több pálinkás rekvizitummal. Dézsák, edények, szesz-szerelvények, még külön kutat is fúrtak. És ami a legfantasztikusabb volt: gyerekjátékokat is találtunk, tehát ide alkalmanként az egész család kiruccan, hogy együtt legyenek aouval, aki távol a civilizált világ zajától keresi a mindennapit. BENKÖ LÁSZLÓ Ómega-album — Babonás vagyok, általában nem szeretem a páratlan éveket. Ennek ellenére igazán jól bejött 1977. az Omegának, örülünk hetedik nagylemezünk — az Időrabló — szép hazai és külföldi sikerének, remekül éreztük magunkat — és ami a fő: a közönség is — sportcsarnokturnénkon (ennek egyik emlékezetes állomása éppen Miskolc volt). Sokat jártunk külföldön, itthon pedig hamarosan hozzálátunk új albumunk összeállításához, felvételéhez. MARTON FRIGYES Gálaest Leninorádban — Leningrádban, a szovjet partnerral közösen rendeztük a szovjet—magyar barátságfesztivál záró gálaestjét, ahol négyezer ember tapsolt a nagyszerűen sikerült közös műsornak. Az ottani televízió is közvetítette a gálát, melyen olyan koproduk- ciós számokat sikerült ösz- szehozni, mint a Rajkó zenekar és a leningrádi filharmonikusok közös koncertje, a Kormorán együttes és kaukázusi dobosok együttes szereplése, magyar és szovjet táncosok közös, látványos, nagyszabású műsora. DR. PÁLFY JÓZSEF Strasbourg és Jerikó — 1977-ben eljutottam a nyugati világ egy sajátos fellegvárába, az Európa Tanács strasburgi csupa üveg, csupa beton székházába. Az Európa Tanács parlamenti képviselői kerekasztal-beszélge- tésre hívták meg az Európai Újságíró Klub tagjait. Magyarázatul : Helsinki után alakult ez a klub, minden országból egy-egy újságíró a tagja.) A strasbourgi vita is éppen a helsinki záróokmány végrehajtásának körülményeit kívánta vizsgálni. Egyes nyugati országok reakciós honatyái azt remélték, hogy számonkérő székké változtatják a vitát. Nem így lett. Egyikük-másikuk túlzottan konzervatív megnyilatkozása az Európai Újságíró Klub ottlevő tagjait — pedig azok Keletről és Nyugatról más-más politikai meggyőződést képviselve jöttek — egységes fellépésre késztették, éppen Helsinki szellemében. Szerénytelenség nélkül elmondhatom, hogy nagy sikere volt a felszólalásomnak, megmosolyogtattam még a leggörcsösebben ellenséges nyugati képviselőket is, amikor megnyugtattam őket, hogy nem kell félniök, ha ebbe a vadonatúj palotába először léptek be a szocialista világból is egyesek, azért még nem valamilyen jerikói kürttel jöttünk, hogy azt megfújva, összeomoljon a hatalmas székház. VITRAY TAMÁS ...aki csak ült — A mi szakmánkban ritkán van az embernek lehetősége, hogy egy-egy műsor határt objektíve ismerje. Nos, a veseátültetéssel kapcsolatos „Csak ülök ...” olyan műsor volt, mint an kor egy kő hullik az ál vízbe. Ez a kő — a mű: — hosszan gyűrűző hull mókát vert, melyek köze voltak számunkra kevés! kedvezőek is. Mégis óriá eredménynek érzem, ho; míg az adásig összesen hai mine veseátültetést végeztek hazánkban, addig csak a rákövetkező három héten újabb hatot. Az előrelépés, a figyelem feltámadása mér- hetőeh, érzékelhetően óriási volt. Nem kell bizonygatnom, hogy ez micsoda öröm számomra, s a műsor készítői számára. SÁNDOR GYÖRGY Lyukas óra — Megírtam 5. estemet címe: Lyukas óra. Eltelt eg; nagy idő a zseniális előd - Karinthy Frigyes — óta hogy ne nyomja agyon, ne béklyózza meg az embert, aki az iskola ürügyén akar mindennapjainkról, rólunk beszélni. A műsort ’77-ben írtam, de ’78-ban fog csat- tanpi. Februárban, a Várban, a Népszínházban lesz a bemutató, de néhány „ösfő- próbát” már tartottam; köztük a csanyiki KISZ-iskolán. A siker és barátaim véleménye alapján úgy tűnik, hogy ez eddigi legmulatságosabb műsorom, melyből néhány részlet a szilveszteri Rádiókabaréban is elhangzik majd. BÁRDI GYÖRGY Ónálló est — Ez évben elkezdett önálló estjeim szerezték nekem a legnagyobb örömet, köztük két miskolci műsorom, melyeket a megyei könyvtárban és az egyetemen tartottam — szerénytelenség nélkül mondhatom — nagy sikerrel. ZALATNAY SAROLTA Minden szó... — Jövőre, pár hét múlva, fog valóra válni az én legnagyobb ”77-es élményem. Ismét összejöttem az „Álmodj velem” — szerintem legsikeresebb lemezem — bandájával: az LGT-vel, Demjén Ferivel, Dusánnal, Zoránnal. Segítségükkel —és a Tinik közreműködésével — elkészült új nagylemezem, mely január közepén fog megjelenni. Címe: Minden szó egy dal. ALFONZÓ Vegyes savanyúság — Az Alfonzó-cirkusz 1975-ös montreauxi kitüntetése után idén az e siker nyomán született újabb tévéműsorom — a Vegyes savanyúság — is elnyerte a kritikusok Arany Rózsa-díját. A válaszokat összegyűjtötte, lejegyezte: SZABADOS CÁBOS Á papírtrombita halála — Ügy, úgy, tapoßson csak rám, nekem már úgyis mindegy! — reccsent talpam alatt a papírtrombita szilveszter reggelén. Régen haldokolhatott pocsolyasírjában, csak megrövidítettem szenvedéseit. De még így is maradt any- nyi ideje, hogy rámhagyja tragikus történetét. Hangja minduntalan nyöszörgésbe fulladt, közel kellett hajolnom hozzá, hogy megértsem. — Tegnap este még délceg trombita voltam én is, mint a többiek. Krepp- papírból ragasztott, tarka üstökömet lengette a szél, arany palástom tündökölt, a hangom pedig — ne vegye dicsekvésnek — betöltötte: az egész utcát. Mi tagadás, nemcsak rajtam múlott, jó tüdejű gazdára találtam: egy magas, vállas fiatalember vásárolt meg. Csodálatosan indult közös életünk. Mentünk a indám fiataloktól hullámzó Széchenyi úton, és harsogtunk, harsogtunk, harsogtunk... Egy óra múltán, amikor már jobban ismert a gazdám, két szólamra fújtuk. Hangom felemelkedett a háztetőkig, aztáni még tovább, egészen a csillag-lampionos égig. Közeledett már az éjfél, amikor az egyik mellékutcából váratlanul válasz érkezett. Visszarikoltott egy trombita, valamivel vékonyabb hangon, mint az enyém, de a mi szólamunkat ismételve. Felelgettünk egymásnak, és egyre közelebbről jött a válasz. Még egy rilc- kantás és ott állt előttünk egy szép szőke kislány, kezében karcsú óezüst- köntösű trombita-nővel. Együtt indultunk tovább. Nekik szót sem kellett szólni, hisz beszéltünk mi trombiták helyettük is. Én öblösen, ö finoman csilingelve, de olyan harmóniában ám, mint a karénekesek. Éjfélkor megcsókolták egymást. Ettől kezdve egy kicsit elhanyagoltak bennünket. Azt hiszem, nem kell magyaráznom, hogy miért. De ott lehettünk a kezükben, és a köpenyünkön át éreztük, hogy egyre forróbb gazdáink tenyere. Engem úgy megszorított néha a fiú, hogy szinte beleroppantam» de boldogan tűrtem, hisz ott tudhattam magam mellett az én kedves hangú kis mátlfá- mat is. Mert addigra mátkámnak éreztem akkor is, ha csak a fiatalok véráramán keresztül válthattunk üzeneteket. Múlt az éjszaka és nem is sejtettem, hogy nem a boldog beteljesülést, hanem a fájdalmas elmúlást hozza a pirkadat. Hazáig kísértük a lányt. A sötét kapualjban összeölelkeztek, és — mit mondjak? — méltó módon búcsúztatni kezdték a csodálatos éjszakát. Gazdám egy darabig a kezében tartott, de útban lehettem, mert hanyagul betűzött a kabátgombja mellé. Először örültem új pozíciómnak, közvetlen közelről érezhettem a szíve dobogását, no meg a kislány pihegő keblét. Ám a forróság egyre fokozódott, és lassan már levegőt sem kaptam. A következő ölelésnél pedig elsötétült előttem a világ, szétrepedt az arany köpenyem, majd egyetlen roppanással összetört minden bordám. Félig halott voltam már, amikor még egyszer meghallottam az én drágám csilingelő hangját. Az emeleti ablakon kihajolva fújta búcsúzóul a lány a mi szólamunkat. A fiú feleni akart neki, de törött sípomból már csak nyöszörgésre tellett. A fiú kedves arca hirtelen kegyetlenné vált, káromkodást morzsolt szét a foga között és durva mozdulattal az út szélére vetett. Hús szél söpört végig a járdán, felkapott néhány szem tarka konfettit és — mint egy kis csokrot — a trombita pocsolyasírjára ejtette. Ekkor már nem élt. (békés)
