Déli Hírlap, 1977. november (9. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-19 / 272. szám

JAZZ POR TRÉK Balogh Imre cs Pusztai László kiállítása (Pusztai László felvétele) (extázis) a jazz művészeire talán még inkább jellemző, mint más interpretátor„kra, hiszen az ő hangszereiken „itt és most” születik a mu­zsika. magában hordozva a pillanatnyi benyomásokat, ki­fejezve az adott lelkiállapo­tot, s természetesen a muzsi­kus vérmérsékletét. A két fiatal fotós legjobb képei különösen a Pege-portrék) némán is muzsikálnak. Vagy­is: dinamikus életet élnek. Azok a felvételek igazán jók, melyek nem akarnak többel beleművészkedni a látvány­ba, mint amennyit egy-egy jazz-muzsikus személyisége kínál. így hát — érzésem szerint — a túlkomponáltság nem használ ezeknek a fo­tóknak. Pusztai László Fúvó­sok című felvétele például furcsa „összevisszaságban” mutatja az összehajló zené­szeket. De az a tény, hogy ezek a muzsikusok egymás­nak egymásért, s egymással vetélkedve improvizálnak, élővé, elevenné teszi a lát­ványt. Az ütőhangszereseket külö­nösen nagy előszeretettel kapják lencsevégre a fotó­sok. Mégis a legritkább eset­ben sikerül — a sok tükrö­ződő árnyékot vető ütőhang­szer zsúfoltságában — meg­ragadni a ritmust. Pusztai Lászlónak Jávori Vilmosról készült három kompozíciójá­ban mindez sikerült. A do­Villantó Megkésett pontyok — Kap a csuka — Kérjük a képet Elnökségi ülés a DVTKnál A Molnár Béla Ifjúsági Ház, mely az utóbbi időben szinte otthonává, fórumává vált a jazzkonccrteknek, ezen a hé­ten egy rendkívül izgalmas fotókiállítással lepte meg kö­zönségét. Balogh Imre és Pusz­tai László mintegy három tucat nagyméret- képe (100x70-es fo­tók) vall a műfajról, s a két fiatalember műfaj iránti fogé­konyságáról. Az első pillanatban kitet­szik, hogy a régebbi, a gya­korlottabb, a nagyobb mes­terségbeli tudással rendelke­ző fotós Balogh Imre. Ugyan­akkor nyilvánvaló, hogy az ihletettebb, a jazzra fogéko­nyabb művészjelölt Pusztai László. A „Jazz portrék” cím tulajdonképpen kicsit szűk; a képek tudniillik nemcsak arcokat örökítenek meg, ha­nem az alkotás születésének atmoszféráját is tükrözik. (Természetesen csak a leg­jobban sikerültek.) Tehát azt a különleges révületet, me­lyet Petőfi így fogalmaz meg: „eltün előlem az idő, eltün előlem a világ, s minden rej­télyes idvességeit, árasztja rám az örökkévalóság.” Ez a különleges állapot « Sportedzői igazolványok cseréje A megyei Testnevelési és Sporthivatal értesíti a sport­edzőket, hogy az OTSH 8/1977. (OTSH. K. 7—8.) számú utasí­tása rendelkezéseiből követke­zően ki keli cserélni a sport- edzői igazolványokat. A jelenleg sportedzői munkaviszonyban álló edzők igazolványát 1977. decem­ber 91-ig, a munkaviszonyban nem álló edzőkét 1978. I. fél évében kell kicserélni. Az OTSH elnökének utasítása szerint 1978. január 1. napjától munkaviszonyt létesíteni csak új edzői igazolvánnyal rendel­kező edzővel szabad. Az új igazolvánv kiállításához szükséges igénylőlapot a sport- edző személyesen veheti át a területéhez tartozó sportfelügye- lőségen, ahol azt kitöltve, egy db 3x3 cm-es ^nyképpel és az új igazolványért járó 22 Ft-os befizetési csekkel együtt kell le­adni. Mellékelni kell a sport- edzői képesítést Igazoló okmá­nyokat, aminek alapján kiállít­ható az új sportedzői igazol­vány. A DVTK-nál, az OKSE- nél, a KVSE-nél, az LMTK-nál és a Borsodi Bányásznál mun­kaviszonyban álló edzők a sport- egyesület elnökénél kapják meg az igénylőlapot. Felhívjuk a sertéshizlalással foglalkozó i istermelő partnereink figyelőiéi az 1973. évi, valamint a több éves vágósertés­értékesítési szerződések megkötésére Kiemelten figyelmükbe ajánljuk ' több éves szerződés nyújtotta kedvező lehetőségeket Kérjük azokat a kistermelőket, akik már az idén éltek a több éves szerződési lehetőséggel, és igy már kapták c 0,50 Ft-os felárat, a második évben elérhető 1 Ft-os felár érdekében december 15-ig közöljék 1973-ra vonatkozó szándékukat, és azt felvásárlóinkká', megbízottainkkal közösen rögzítsék Ez szolgálja közös érdekeinket: — az értékesítési biztonságot — és a zökkenőmentes átvételt ALLATFORGALMI É" HÚSIPARI TRÖSZT bolás itt sajátos rítussá vá­lik; a dobos mintegy suga­rakat bocsátva ki önmagából, bírja szólásra hangszereit. Tátrai Tibor viszont egy éteri közegben szint’ úszik hangszerével. Szembetűnő, hogy ezek a képek sohasem groteszkek és csak ritkán mesterkéltek. Ez azonban már nemcsak a fo­tósok érdeme, hanem a meg­örökített kitűnő művészeké, akik őszintén merik vállalni teljes személyiségüket, mely feloldódik és átlényegül a muzsikában. (gyarmati) Újító vegyészek Az Északmagyarországi Vegyiművekben a napokban elkészült statisztikából kide­rül: nőtt a sajóbábonyi gyár­ban dolgozók újítási kedve. Az év eleje óta összesen több, mint másfél száz újítást nyújtottak be, ezek közül 61-et már alkalmaznak is az üzemekben. A horgászegyesületek már a zárszámadásra készülnek, a horgászok viszont terveirjet- uek és emlékeznek. „Pontyot fogni ezután leg­inkább október közepén, ok­tóber végén szeretek” — ír­ja levelében Szorgos And­rás. „Megyek a parton, né­zem a nádtöveket, és ahol mozdul a nád, ott vermel a ponty...” Nos, az idén égy kicsit el­késtek a pontyok. November második felében vagyunk, de, az elmúlt héten még ponty­fogásokról érkeztek híradá­sok. E. József sporthorgásznak üzenjük: kár, hogy a hét ki­ló negyvenhét dekás ponty­ról, amelyet 70 perces fá- rasztás u,tán a Keleti-Főcsa­torna bejáratánál, Tiszalökön fogott, nem küldött képei és igazolólapot. A képet közöl­tük volna, s a hal, talán a megyei rekordlistára is fel­iratkozhatott volna. * A pontyok késtek, a csu­kák viszont szépen kapnak. Ha ez a lágy november tart, akkor még a legkényelme­sebb horgásznak is érdemes próbálkoznia. Jó csukázást jeleztek a Hernádról, a Nyé­ki-tóról és számos kis csa­tornáról. Rovatunk változatlanul várja a horgász-leveleket. Akinek nem válaszoltunk, kérjük, hogy legyen türel­mes. A türelem horgász­erény, s előbb vagy utóbb az ő „csalijára” is lesz ka­pás. * „Nem fogják elhinni — ír­ja Zám Tibor —, de csobogást hallottunk a hortobágyi ha­lastavak be, jtő csatornája mellett. Megnéztük. Egy jó másfél és egy bő egykilós csuka küzdött a parti se­kélyben. Olyan szerencsétle­nül harapták meg egymást, hogy a két állat a harapás­tól szabadulni ne i tudott. Merítőhálóval vettük ki őket...” A szerkesztő' üzenete; ha lett volna Önnél fényképe­zőgép, díjnyertes képet ké­szíthetett volna. A történet különben elképzelhető, kár, hogy nem írta meg: mi lett a halakkal? B. G. Tegnap délután elnökségi ülést tartottak a DV.TK-nál, Két napirendi téma és egy bejelentés került ez alkalom­mal a diósgyőri egyesület vezető testületé elé. Elsőként a tömegsportbizottság jelen­tését hallgatták meg, s azt tájékoztatásként fogadták el. A jelentés beszámolt arról, hogy a diósgyőri gyárak dol­gozói — télen és nyáron —, abszolút számban kifejezve tizennégyezren vesznek részt a több, mint 10 sportág tö­megsportversenyein. Nyilván vannak sokan olyanok, akik több sportágban is rajthoz állnak, de ezt érthetően nem lehet számon tartani. Mielőtt az egyesület költ­ségvetésének tárgyalására került sor (1978-ban várha­tóan 13 millióval gazdálkod­hat a DVTK), elhangzott az a bejelentés, miszerint a ko­rábban eltávozott Kukucska Károly helyére — szakmai elnökhelyettesi rangban —■ Nagy Bertalan, volt sportis­kola-igazgató került. Pa tkolőko Ami fa van az alacsony, poros falú kovácsműhelyben, az mind tüztőj. seb­helyes. A szerszámok nyele, az üllő alatti, kövérre hízott tőke, a szenesláda oldala, a keskeny, mindig billegő lóca. Ami vas van a kovácsműhelyben, az mind fűztől fekete. Az előre elkészíteti és sorba rakott patkók, az üllő, a tűz­hely platnija. Ami egy cserép zöld van az ablakban, az kormos és halott. Itt a tűz az úr. Itt csak a tűz él, és csak a tűz által életre hevített anyag. Itt csak a szerszámok ütésre, vágásra használt feje', éle csillog, és a fiatal kovácsok szeme, akaratos arcukban, meg a2 arany karikagyűrű erős, húsos ujjúkon A kovácsok fiatal emberek és fiatal házasok. Várják, hogy a tűzhelyen en­gedelmeskedésre hevüljön a vas. Nem beszélgetnek. Jól ismerik egymást. Együtt gyerekeskedtek, együtt tanulták a mesterséget, egymás közelében lak­nak, egymás mellett dolgoznak. Egy ut­cából indulnak hajnalban, együtt isszák meg a kupica pálinkát, együtt vasalják a lovakat, javítják a kocsikat, együtt fáradnak, izzadnak, fáznak, együtt in­dulnak hazafelé, hogy az egész napi munka után lejátsszanak egy parti bi­liárdot, megigyanak egy korsó sört. És ugyanígy szó nélkül megértik egy­mást a legnagyobb munkában is. Meg­értik egymást a mozdulatokból, a kala­pácsütések erejéből, irányából, pontos­ságából, az anyag izzásából, színéből, formálódásából. Néznek ki az ólomszürke tájba, hall­gatják a tüzet szító ventillátor egyenle­tes zümmögését, és a vasalószínbe kö­tött lovak lábdobogását. Tudják, nehéz munka vár rájuk, A két négyéves csikó még alig ismeri a hámot és a nyerget. Makrancosak. Már kifaragták a patáju­kat, most a patkókat igazítják. Az egyik kovács komótosan maga elé köti a bőr- kijtényt, aztán fogóval kipenderíti az izzó vasat az üllőre. Kézbe kerülnek a kalapácsok, és acélok csengésével telik meg a kis kovácsműhely. A nagy ütések nyomán megremegnek a szerszámos áll­ványok, rajta a fogók, vágók, lyukasz­tók. Aztán a még izzó patkóval sietnek ki (L vasalószínbe, ahol erős, hortobágyi kötőfékek és erős emberek tartják a csi­kókat. Az egyik ló „pipázik”, azaz ci­gánypipával megszorítják az orrát, hogy elkábuljon a fájdalomtól, ne figyeljen a lábára. A patkó már olt füstölög a patáján. Amikor a másik csikó megérzi az égés szagát, felhorkan, és megfeszíti erejét. Menekülne ... Sokszor kerül sor a cigánypipa használatára. Hiába, ezek versenylovak. Ha ez nem használ, csi­gával „emelik” a kovácsok elé a lovat, de itt van még a kaloda is. Előfordult, hogy nyolcán sem bírtak megtartani egy lovat, és fekve kellett megpatkolni Mis­kolcon, az állatkórház műtőasztalán, amíg tayrtott az injekció hatása. Szorít, fáj a cigánplpa, mégis elörevág a ló a lábával. Gyorsan, ügyesen dol­goznak a kovácsok. Az élő, érző és a holt, de az izzó anyag találkozása nem könnyű munka. Aztán egy kis pihenő következik a lovaknak és az embereknek egyaránt. Az egyik kovács do’ga a patkó felve­rése. Hatlyukas a patkó. Hétszöget vesz kézbe. Aztán két-három gyors, pontos és erős ütést mér egy-egy szögre. A ló nem állja a pipát, rángatja a fejét, s mivel az egyik első lábára kerül a patkó, nem ajánlatos most a háta mögé állni. A szögek a helyükön. A kovács meghúzza a patkót. Aztán a ráspolyt veszi kézbe, alár,eszel, csonkol és csino­sít. Azt tartják’, hogy akkor szép a munka, ha a pata valamivel beljebb van, mint a vas, de csak annyira, hogy a patkón egy ici-pici egérke körbe tud­jon szaladni... A kovács csak akkor egyenesíti ki a derekát, ha befejezte a vasalást, helyre rakta a szer számol tat. Lassan megnyug­szik ember és ló, szerszám és kötőfék. — Kész — mondja áz egyik kovács, és a feje búbjára tolja a bőrből készült slides sapkát. — Kész — mondja a másik kovács, és cigarettát igazít a szájába. — Kész — mondják az emberek, akik a lovat tartották. A ló emelgeti a lábát, azt, amelyik fél kiló vassal lelt most nehezebb. Később megjáratják, figyelik, jól passzol-e a patkót Bent, a poros falú kovácsműhelyben' várják, hogy a tűzhelyen engsdclmeske. ács-e hevüljön a vas. Néznek ki az ab­lakon. amely a házuk felé nyílik. — Esni fog (— szólal meg elgondol­kozva az egyik kovács. — Lehet — mondja a másik. — An­nak van itt az ideje ... Néznek ki az ólomszürke tájba, hall­ottjuk a tüzet szító ventillátor egyenle­tes zümmögését és a vasalószínbe kötött lovak dobogását. ORAVEC JÁNOS (Balogh Imre felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom