Déli Hírlap, 1977. november (9. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-05 / 261. szám

•#- A DVTK nagy birkózócsarnoka, átadáshoz közel. Ebben is második... ' árosunk sportjáról, év vége előtt Majdnem két hónappal az esztendő utolsó napja előtt, korai­nak tűnik meg 197? eredményeiről beszélgetni, de ha figyelembe vesszük, hogy a sportéletben az évzárás „folyamatossá” tehető, már sokkal indokoltabb egy év végét előző beszélgetés Miskolc város sportfelügyelőjéve!. Kecskeméti Istvánnal. A megyek, vá­rosok, sportegyesületek minden esztendei rangját megadó ..olim­piai'5 pontverseny legfontosabb sportágai ugyanis hamarabb fejezik be versenyévadjukat, mint ahogy az esztendő 365 napja eltelik. A kifejezetten nyári sportágak között sokban tetemes mennyiségű pontot osztanak «jrzét — a magyar bajnokságok alapján —. s ma már tudni leltél, hogy milyen a jelenlegi pont­termés. s milyen Helyet lehet azzal elfoglalni az egyetemes ma­gyar rangsorban. Szabályos, megfelelően szerkesztett évi értékelés természetesen még nem ké­szülhetett, így beszélgetésünk •szinte csak ötletszerűen ve­szi sorra városunk sportéle­tének legfontosabb iellemzöit- lí)77-ben. Bízunk azonban abban, hogy mégis kikereke- úik belőle az a kép. ami Mis­kolc sportjáról ma rajzolha­tó. Beruházások és rangos versenyek A sok legfontosabb feladat közül azt említettük elsőként, ami a legújabb, s ami mosta­nában a legtöbb munkát je­lenti. 1977 az Edzett ifjúsá­gért mozgalom indító éve, társítva azokkal a teendők­kel, melyeknek célja: a vá­ros sportjának az élvonalban tartása. A tömegsportmozga­lom fellendülésének feltételei még mindig megteremtésre várnak. Sok minden éoült, szerveződött. megvalósult már, de ez korántsem elég. ' 'lantos szerepet kap tehát 1 beruházási tevékenység. Az. 1 nit a városi felügyelőség 'útjának mondhat, vala­mint azok, amelyeket a bá­- 'szervek, egyesületek finan- • íróinak. illetve kivitelez­hetnek. Az idei évben — sok ' :-ná!vétóI eltekintve — . ~sak” a DVTK nagy bir'-ó­- csarnokát adhatják át. Re­mélhető azonban, hogy a vá­ros finanszírozásában még ez évben elkezdődik eev uszoda éoítése. s folvik már a míi­- z-pálya alapozása, építése, D? említhetnénk a Csorba­telepi tó két felének össze­kapcsolását és más — kar­bantartási és felújítási mun­kákat is magában foglaló — feladatokat. Máris számos feladatot ad a felügyelőségnek a jövő évi versenyek, elsősorban a na­gyobb nemzetközi jellegű események előkészítése, szer­vezése. Ezek közül a legran­gosabb az. 1978. évi cselgáncs junior és ifjúsági Európa- . bajnokság lesz. amelynek Miskolc ad otthont. (Addic is akad még ilyen feladat, a következő héten az asztalite­niszezők magvar nemzetközi bajnoksága, majd egy héttel később az Intervíziós Kupa ritmikus sportgimnasztikai verseny ad bőven tennivaló­kat városunk sportélete irá­nyítóinak. És november vé­gén a magyar cselgáncsbaj­nokságon szurkolhatunk.) A fiatalok kitettek magukért Miskolc minőségi sportja nemcsak a minaennapqg. a szokásos szakigazgatási irá­nyító munkát igényli, hanem az itt dolgozó nagyobb — ponttermelő — egyesületek munkájának finomabb, sok diplomáciai érzéket kívánó összehangolását is. A feladat uzvanis nem kevesebb, mint újból és újból úgy szervezni sportéletünket, hogy a nem­régiben kiharcolt második helyet tartani lehessen. Mis­kolc ugyanis ma már nem­csak lélekszámban, hanem sportolóinak eredményeit te­kintve is a második helyen áll az ország városai között. (Az a gyanúnk, ezt sokan nem tudják, s talán nem is hiszik, mert a leginkább szem előtt álló felnőtt élsport nem produkál különösen lát­ványos eredményeket. A pontverseny viszont egyen­rangúan honorálja a fiata­labb korosztályú magyar baj­nokságok eredményeit. s Miskolcon több sportágban igen magas szintű, és sok pontot hozó utánoótlásgnrda van!) A már eddig ismert pontszámból joggal lehet ar­ra következtetni, hogy Mis­kolc megőrzi tavalyi máso­dik helyét — természetesen a főváros mögött — a ma­magyar városok rangsorában. Kedvet teremteni a kocogáshoz Visszakanyarodtunk a tö­megsporthoz, hiszen ebben az esztendőben több olyan ak­ció is indult, amely újszerű­ségével felkeltette a szakem­berek figyelmét. Az egész évben, szabad ellenfél-vá­lasztással játszható városi kispályás labdarúgó-bajnok­ság: a rendkívül kedvelt, és jelentős csoportokat mozgó­sító „VTS-túrák ’, már a si­kerek közé sorolhatók, s a népkerti kocogónapok néme­lyike is sok embernek adott mozgási, testedzési, sportolá­si lehetőséget. (Ez utóbbi egyébként jobb szervezést igényel, mert. nem vált iga­zán ..összvárosi’’ eseménnyé — a kocogóhétfők még nem tekinthetők hagyományosnak, csak rendszeresnek.) Mi a magunk részéről egyelőre an­nak is örülünk, hogy vannak már néhány százan Miskol­con. akik szégyenlősségüket leküzdve, egészségük meg­óvását tartják fontosabbnak, s megkedvelték a közös fu­tásokat. Külön fejezetet szentelhet­nénk az iskolai sportnak, ez azonban ma már külön téma, hiszen ezzel — végre az ok­tatás szerves részeként — a művelődésügyi szervek fog­lalkoznak. természetesen igénybe véve a sportszervek szervező segítségét. De újabb fejezetnek adhatna témát a lakótelepi sportegyesületek fejlesztése, csakúgy, mint a minőségi sportot támogatni hivatott bázisszakosztályi rendszer eddigi eredményei, illetve" hibái. Most azonban — így év vége közeledtével —, csupán az volt a célunk, hogy érzékeltessük: a város sportélete fejlődik, összképe egyre szebb színeket mutat, s egyre gazdagabb tartalmá­ban is. HORVÁTH KÁLMÁN ARENGEDMENYES j^J VAJ VÁSÁR JR ▼ Kilogrammonként 10 Ft árengedmény! kapííató: SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Zenei anya­nyelvűnk. — 12.30: Magyatari szólva. — 12.45: Melódiákoktól.­— 14.00: sárközi István—Raics István-. Reng már a föld. —14.14: Énekszóval, muzsikával. — 14.30: Együttműködés új utakon. — 15.OQ: Hírek. — 15.05: U.i Zenei Újság. — 15.40: A Rubettes együttes műsorából. — ltí.00: 168 óra. — 17.30: Zenekari mu­zsika. — 18.25: Mai könyvaján­latunk. — 18.30: Hírek. — 18.40: Tudósítás a Rába ETO—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzési ői. — 18.45: Hidas Frigyes—Gál Zsu­zsa: Győzelmes ének. — i8’.36: Közvetítés a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. évfordu­lója alkalmából rendezett dísz- ünneoségről. — 20.00: Szvjatosz- lav Richter zongoraestie. — 21.23: Népdalok. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.25; A best kedvelőinek. — 23.10: Dózsa Gvörgv. Részletek Erkel ope­rájából. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió: 12.00: Harangozó Teréz és Korda Gvörgv énekel. — 12.25: Orvosi tanácsok. — 12.30: Hírek. — 12.33: Donizetti- áriák. — 13.00: Hasznos és ha­szontalan mui^tsá^ok. — ir°“: Szimfonikus táncok. — 14.00*. Gaspsrone. Részetek Miocker operettjéből. — 14.20: Közvetí­tés bajnoki labdarúgó-mérkőzé­sekről. — 14.30: Lánc. lánc. iá- téklánc. — A Overmek^áHió mű­sora. — 15.51: Éneklő Ifjűsá«?. — — 16.01: Ralo*?h Sándor r^ni ze­nekara játszik. — 16.20: Közve­títés bajnoki labd-ríiöó-mérkő­zésekről. — 1.6 "0: ö^rai +ea. — 18.00: Ady Endre vers- és pró­zamondó verseny. — 18.R9: tó estét, gyerekek! — 18 47: GrOíé: Gra^d Canyon — szvit. — i9.?0: Nóták. — 20.0n: A r á^gyélus kis­madár. — 21.00: Ht-ek — 21.1?: Sporthírek. — ?t. 17; Fehér é-*- v,0ka. Zenés krónika. — o,.l0: Slágermúzeum. — 24.00: Hírek. ATísVolci rádió; 17.00: Hírek. ídőj*5 •’•***». — 17 **5: hét vé­5»e. Közben * F' <'r*ereAr'ém mon- bodnár Ödön ie«T*7ete. — 18 00: E^zak-ma^varors'moi Kró­nika. (Koszorúzások Miskolcon és Egerben. — Ünnepélye^ át­adások Borsodban.) — 18.15— 19.00: Szombat e«te. Szerkeszti Antal Magda és Nagy István. — Hírösszefoglaló, lap- és műsor­előzetes. Trievv'iő. 1. műsor: 10=»*: Ha­ladás VSF—VacaS bairmki darű«ó-mérkőzés. — i4*n- Turn­s'»! h**közn*ook. — i" 10 * Mit teszünk értük? — i"55: La^ar- dóre lováé kal°ndíai. — 17.no: Hírek. — i~0": ttAriink em­léket. . . Dokumentum*ilm. — 17.4^* Egymillió .fóntos barmiesv. — 18.00- Adv Fűdre ve~s, é« ~>ró­ondó ve»,cer’v. — io ss: rsca- T-Í7ió — 1° 00; Közvetítés a Nnev oktőhexi sj-7or'ial«*,*a PO. év V'”<tr»i/>ia . **er>­(iP7,p*f ,di"z.i»nner>sée'*''1. — ?1 0>n; Az nő-e'’* Magyar film. — 22..yt: Tv-híradó. Televízió. 2. műsor: ?o ot: Na­tional Gallery. Angol filmsoro­zat. — 20.25: Fdmond Rostand: Cvrano de Bergerac. Dráma négy felvonásban. — 23.30: Dok­tor tojáshéj. Szlovák m,eví-íó; in rnpv. meksztnházal- műsorából. — 1- T"* Be’-'arnians —£VL a ]r'bd«rÚc?Ó-v" Ar’-ő-A«;. — 17.50: 7.0-wág SZÓ” '1TO?t °4 ó rr\' : — p ni. T-Tfr-roj’ — 1« "fi; Mxró — pn,r’boT''ei. r’«'«1*» rnrv.i-r)méd ° — 00- cnnctr-'i'bv-órjvpi- — O' ’O*-í-'— ""’<1. tonius és Cleopatra. Tévéjáték. Miskolci ^ °mzeti Színház (7) : Varázskeringö. Kiállítások: Herman Ottó Mú­zeum (10—18): Ember és munka — Észak-magyarországi üveghu­ták. — Herman Ottó Múzeum Képtára (10—18): A Petró-gyűj- teménv remekei. — Herman Ol­tó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Diósgyőri var <9—lő) : A diós- gj/őri vár története. — Szőnyi Terem (9.20—18) : Zombori Lász­ló festőművész kiállítása. Mis­kolci Galéria (10—18)’ Fi.a^l éoítészek kiállítása. — Mini Gáb­ris (10—18): Kizsi. Az orosz Ta- éoítészet múzeuma, ifi. Rá^jz Endre fotóművész kiállítása. — József Attila Klubkönwtár no —18) : Banga Ferenc kiállítása. Filmszínházak: Béke (f4. 7) : A szabadság katonái I—II. (Másfél helyér! Szú szovjet). — Kossuth (f3. hn5, 7): A szerelem rabja (vrb. szí. szoviet). — Hevesy i. Filmklub (f5. f7) : A tűzön nincs átkelés (Szovjet). — Fáklya (fő. f7) • A nesrvven egyedik (S-^vjeL) — Peiőf! (f7): Szerelmem. Moszk­va! (Mb. szí. szovjet—iapán). — Szikra (5. 7): Csavargók köztár­sasága (Mb. szoviet). — Táncsics (fT f7) : Témadas hegedűszóra (Mb. szovjet). VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.0): Útközben. — 8.10: öt kon­tinens hét naoia. — 8.26: Mun- kásdal-feMoleozások. — 8.49: La­to1* László műsora Ds’da Jenő költészetéről. — 9.1"* Artúr Ru- birts^ein (zongora) Chooi^-leme- zeiből. — P *6: Szerkesztői ü^e- riAi/ai^. — p tJ+i-^ben. — 10 oo: Hírek. — 10.tv*: xiinur és r*cspn- tq. — 10.52: \ éc Televízió «'■fir'V'o'-i-ú'-uci fiio-íT-or e-»gy>»ók ének'31 —i^' Vöcőrri nrií koktél. — 1? O*; V-tv kortv tenger. — 13.1"- be-» szól a pótfl. — i?.~o- nídió- lexikon. — i*.?o* a d^i^ekl^s . vof?) rtninbánóvá. — i.« Ao. Fnrcb'mf«- — 15.00: Hírek. — _ 15.17: Magyar zeneművészek portréja. — 16.19: Ragyogj csil­lag! bzergej Szartákov regényé­nek rádió változata. — 17.00: Hí­rek. — 17.05: Útközben. — l7.lü: Korzikai levél. — 17.20: Tere­sa Sich-Randall és Nikola Gjuzelev énekel. — 18.20: Bodza Klára és Dévai Nagy Kamilla népdalokat énekel. — 18.23: Sport­hírek. — 18.30: Hírek. — 18.40: Útközben. — 18.45: Párizsban járt az ősz. A Francia Rádió és a Magyar Rádió Ady-müsora. — 19.40; Zenekari muzsika. — 21.0Ö; Prokofiev nyomában a Szovjet­unióban. — 22.00: Hírek. — 22.10: Sporthírek. — 22.20: Aida. Rész­letek Verdi operájából. — 23.00: Zenekari muzsika. — 24.00: Hí­rek. — 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. — 8.30: Hírek. — 8.33: Miska bácsi le­velesládája. - — 9.00: Madarász Katalin népdalokat énekel. — — 9.36: örökzöld dallamok. *­10.33: Fijet emlékkönyv. — Zol­tán Péter műsora. — 11.30: Föl­dön. vízen. levegőben. — 12.30: Hírek. — 12.33: Népdalcsokor.— 13.08: Alice Csodaországban. — 14.00: Táskarádió. — 15.00: Én láttam, neked hogy tetszett? — 15.30: Hírek. — 15.33: Lehár operettjeiből. — 16.45: ötórai tea. — 17.30; Hírek. — 17.33: A va­sárnap sportja. — 18.00: Stílus­paródiák. — IC.45: Nótakedve­lőknek. — 19.30- Hírek. — 19.33: Sporthírek. — 19.38: Jó estét, s vér ekek! — 19.47; Kritikusok fóruma. — 19.57; Dzsesszfelvéte- lekből. — 20.16: Mikrofonközel- ben — Zsanna Bin'sevszlra^a — 20.46: Mikrofon előtt az irodal­mi szerkesztő. — ‘>0.36: Slá^er- műzeum. — 21.50* Szellemi tér­képolvasás. — 2? 09: Az élet iá­téka. — 22.°0: Hb-ek. — 22.33: Kellemes nibenést! ff-'ó’'’'’"''“Ha­tó zene éjfélig. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió; 17.00: Vasár­napi krónika. — 17.05: Ripor­ternaoló. Természeti kincsek, emberi alkotások. szerkeszti: Paulovits Ágoston. — 18.00— 18 30: A november 7-i ünnepség helyszíni közvetítése a Miskolci Nemzeti Színházból. Televízió, 1. műsor: 8.00: Té­vétorna. — 8.05; Mindenki isko­lája. — 9.10: Eg.v kis kirándulás. — 9.40: Pingpongsuli. — 9.55: Hí­rek. — 10.00: Párizs, Lenin út. Dokumentumfilm. — 10.35: Nyit­va az. aranykapu! Népi gyer­mekjátékok. — 11.05: Mozdulj! — 14.35: A gorilla. Ismeretter­jesztő film. — 15>25: Műsorain­kat ajánljuk. — 15.50: Földeák János. Portréfilm. — 16.45: A kőszívű ember fiai. Magyar film. — 18.05: Történelmi dahamok.— 18 40: Esti mese. — 18.50; Té­vétorna. — 19.00; A HÉT. — 20.00: Hírek. — 20.05: JBll^merés. szov­jet film. — 21.^5: Sporthírek. — 21.45: .........és élnek és lesznek emberek.” A Horizont szerkesz­tőség műsora. — 22.45: Hírek. * Szlovák televízió: 15.00: Nem­zetközi kéz.uabda-mérközés a NOSZF kupáért. — 16.15: S r^- nessési dalok és táncok. — 16.5-5; Tíz nan. mely megrengette a vi­lágot. Szoviet film. — 19 00: Ün­nepi híradó. — 20.00: Golgota. Szoviet filmsorozat. — 21.35: Dmitrii Sosztakovics. — 00 ?s; Szibériai lehetőségek. — 2.3.00: A Leningrádi Tv szórakoztató műsora. Kiállítások: azonos a szomba­tival. Filmsziuházak: Béke (f4. 7): A szabadság .katonai 1—II. (Más­tól hely ár! Szí. szovjet). — Ma­tiné (mű. nl2) : Ké eltü ember (Szovjet film). — (i’2) : A kis síin es a bocs (Szí. szovjet me­sefilm). — Kossuth (10); A sza­badság katonái I—II. (Másfél helyár! Szí. szovjet). — (í'3, hn5, 7); A szerelem rabja (Mb. s$í. szovjet). — Hevesy Iván Film­klub (f5, f7): A tűzön nincs át­kelés (Szovjet). — Mesemozi (10): A kis.sün és a bocs (Szí. szovjet mesefilm). — Fáklya (fő. t'7) : A negyveneevedik (Szov­jet). — Matiné (£10 fi2) : Min­den bizonyíték ellene szol. (Szovjet). — Petőfi (íö. £7) : Sze­relmem, Moszkva! (Mb. szí. szovjet—japán). — Matiné (10): A tigrtsszelídítő (Szí. szoviet). — Szikra (5. 7): Csavargók köz­társasága (Mb. szoviet). — Ma­tiné (9, 11): A törökfems kop- ja (Szí. magyar). — Táncsics (f3. fő. *7): Támadás hegedű- szóra (Mb. szoviet). — Matiné (10) : Furcsa zámgtárev (Mb. szoviet). — Tapolca-Adv (f4): A hegvi barlan*5 titka (Mb. szí. szoviet'. — Pereces (6): ^ebér hajó (Mb. szovjet). — Hámor (6': A szerelem rabja (Mb. szov­jet). HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8 06: Kórusdalok az októberi forradalomról. — 8.17: Fm1 okira­tok. noteszlapok. — 9.19: Fenvő László versei. — P?9: a hét ze­neműve. — 10 00: Hírek. — 10.05: I.ánc. lánc. iátélclánc. — 11.02: Händel: Vízizene. — 12.00: Hí­rek. — 12.15: Édes anyanyel­vűnk. — ri.20: Tánczenei koktél. — 13.10: Magyar táiak dalaiból, táncaiból. — 13.-55 • Leontyne Price énekel. — 14.22: Ragvogi. csillag! Szereei Szártákov regé­nyének rádióváltozata. — 15.00: Hírek. — 15.08; a Moszkvai Fii­harmonikus Zenekar hangverse­nye a moszkvai Csaíkovszkii konzervatórium nagytermében. — 16.2.5: Sass svivia one^ettdaiok^t énekel. — 17 00; Hírek. — 17.10; Magvar előadóművéRT-ek kamara­zenei felvételeiből. — 17 45: A Naw Ok+óberi szocialista For­radalom éVfnrrí ’ilóián — ft T) nőni bestéd. — 18 00: \z Á"«m1 NA- oi vwyüttes ; zenekarának műso­rnViói. _ 18 *10 • F.^ti ma^^in. _ i«."0: Az emberisé«3 élén. — 20.00* Létooa^ás a Ki*evi P^v- cseoko One^ábao. _ 20 ."0* ttn- neni vacsora után. — 29.00; Hí­rek. — "Uh Dzse««»'’elvételek­ből. — *>? 5Q; Roma-ntíT'’is mpq- terek müveiből. — 24.00: Hírefc — 0.10; A Mosoly énekegyüttes es a Melódia zenekar felvételei­ből. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: A Harmónia Koncert fú­vószenekar játszik. — 8.30: Hí­rek. — 8.33: Slágermúzeum — 9.18; Kihívás. P. Horváth László rádiójátéka. — 9.54: Részletek* Fényes Szabolcs: Maya és Du- najevszkij: Szabad szél című operettjéből. — 11.05: Versek. — 11.20: Esztrádzene. üzbég szólis­ták műsorából. — 11.40; Beszél­getés a szovjet filmművészeiről. — 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.03: Kis magyar néprajz. — 13.08: Alice Csodaországban. — 14.00: Népszerű muzsika — vi­lághírű előadók. — 15.05: Haran­gozó Teréz és Béres Ferenc vi­rágénekeket énekel. —* 15.33: Filmzene. — 16.00: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. — 16.58: Muzsikáló szovjet egyete­mi városok. II. rész. — 17.30: Hírek. — 17.33: A férj kopogtat. Részletek Offenbach operettjé­ből. — 18.00: Harminc perc alatt a Föld körül. — 18.30;. Ze­neközeiben. — 19.38: Marié La­torét és Paul Anka énekel. — 20.12: Muzsikaszó. — Közben: 21.16: Csillaghódítók — versek. ~ 21.36: A muzsikaszó című műsor folytatása. — 22.33: Derűre ás derű. — 23.01: Tánczene éjfélig. I — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírék», időjárás. — Hal évtized a tor-’ ténelem sodrában. (Ünnepi mű­sor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tisz­teletére. Szerkeszti: Paulovits Ágoston.) — 18.00: Eszak-ma­gyarországi Krónika. — 18.10— 18.30: Hangképek a miskolci or­szágos ifjúsági kórustalálkozó­ról. Szerkeszti: Varsányi Zsuzsa. Televízió, 1. műsor: 7.48: Té­vétorna. — 7.55: Kapcsoljuk Moszkvát. Közvetítés a Vörös térről, a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. évfordulója alkalmából rendezett diszíinneo- ségről. — 9.00; Párizs. Lenin út. Szovjet dokumentumfilm. — 9.40: Aranykulcsocska/ Magyarul be­szélő szovjet fűm. — il.OO: A mi sulink. Vetélkedömüsor. — 14.57: Magyar rövidfilmek a képernyőn. — 16.00: Cimbora. Művészeti magazin gyerekek­nek. — 16.55: A kőszívű em­ber fiai. Magyar film. — 18.15: Emlékezetes pillanatok. Dokumentumfilm. — 18.50: Esti mese. — 19.05: Tévétorna. — 19.15: A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom évfordulóján beszédet mond: V. J. Pavlov, a Szovjetunió rendkívüli és meg­hatalmazott budapesti nagyköve­te. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Elismerés. Magyarul beszélő szovjet film. — 20.55: Ünnepi hangverseny a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. év­fordulója tiszteletére. — 22.00: Hírek. Szlovák televízió: 7.45: Katonai díszszemle és a dolgozók felvo­nulása a NOSZF 60. évfordulója alkalmából. Helyszíni közvetítés Moszkvából. — 15,30; Tv-híradó. — 13.50: A haladó tapasztalatok iskolája. — 16.30: Iskolatevé. — 17.00: Lenin októbere. Szövíjet filrrí. — 18.40: Esti mese. — 19.00; Tv-híradó. — 20.00; Ünnepi hang­verseny. — 21.30: Tv-hiradó. — 22.OO: Szovjet dokumentumfilm. — 22.25 : Proletár költészet. Kiállítások: azonos a vasárna­pival. Filmszínházak: Béke (nlO, m2): Robin Hood nyila (Szí. szovjet). — (f4. hn6. 8): Pré­mium (Mb. szí. szovjet). — Kos­suth (10. ?. f6): A szabadság ka­tonái I—II. (Másfél helyár! Szí. szovjet). — Hevesy Iván Film­klub (f5. £7): A tűzön nincs át-, kelés (Szovjet). — Fáklya (f4. ftí): Csavargók köztársasága (Mb. szovjet). — Fáklya Film­klub (£8): Amikor a fák még nagvok voltak (Mb. szovjet). — Petőfi (fő. 17); Vihar Ázsiában (Mb. szovjet). — Szikra (3. 5. 7): Támadás hegedűszóra (Mb. szov­jet). — Táncsics (f4. f6): Balla­da a katonáról (Mb. szovjet). —‘ Táncsics Filmklub (£8): A tű­zön nincs átkelés (Szovjet). — Tapolca, Ady (7): A hegyi bar­lang titka (Mb. szí. szovjet) — Pereces (6): Fehér hajó (Mb. szovjet). — Hámor (6)* a sze­relem rabja (Mb. szovjét). — Szirma (ftí) : A szerelem rabja (Mb. szovjet). KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05 :> Műsorismertetés. — 8.20: A inai nap kulturális Drogramíá- ból. -j- 8.27; A budai Egyetemi N y omda kövm űye 1 ő d és-1 ö rt én e - tünkben. — 8.57: Lóri /ing: Cár és ács: Háromfelvonásos vígooe- ra. — 10.00: Hírek. — 10.05: Ts- kolarádió. — 10.95; Az opera­közvetítés folytatása. — 11.44; Fúvószene táneritmusban. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8 05: Dzűok a felszabadulásról. — 8.20: Tíz Dere külpolitika — 9.34: Derűre is derű. — 10.00 • A zene hullámhosszán. ­Televízió, i. műsor: 7 59: Té­vétorna. — 8.05: Iskolatévé — 9.00: Énekeljünk együtt! — 10.05- Magyar nyelv és irodalom 10.35: Pinapongsuli. — H05: A kémia tudománya és oktatása. — 11.50: Cimbora. apróhirdetés Miskolc 1. Postahivatal (elvese érettségizel t, 8 általános iskolát Vélzett dolgozókat táví-rt-távbe- szélö-kezelöi munkakörbe, to­vábbá 4 órás h írta nkézbesít őket resgeli elfosrlaltsáccal. Miskolc 1. Postahivatal, munkaiisrv. Miskolc-Tapolca, Zó.ja utcán 244 négyszögöl hétvégi telek, el­vi énítési engedéllyel, megosztva is eladó. Dr. Petrovlts, Debre­cen, Kardos u. 28.

Next

/
Oldalképek
Tartalom