Déli Hírlap, 1977. november (9. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-05 / 261. szám
-X- A klubszoba ..főpróbája” Munka után jólesik megpihenni. A görömbölyiek a A árják ...hogy otthon legyen a ház Még egyszer: csu-csu! Az itteniek különösen várták már az ünnepet. Újabb és újabb utánpótlást kértek a két boltból, ahol a jövő heti Pécsi lldikó-estre a jegyeket árulják. Két napja, amikor ott jártunk, a Pamutfonó 3. műszakjának lányai- asszonyai tüntették el a parkettre került festékfoltokat, súroltak, törülgettek, otthontisztára varázsolták az előadótermet, a klubszobát, a szakköri helyiséget — az újjászületett qörómbölyi művelődést házat. Az ö társadalmi munkájukkal fejeződött be a jő két éve tartó, több mint hárommillió forintot igénylő felújítás. 1954 óta létezik — és csaknem hatom év kényszerű szünet után ismét működik — a görömbölyiek Budai Nagy Antal Művelődési Háza. — 74 őszén már rázott a fai — mondja Szabolcs András, az „anyaintézet” Gárdonyi Művelődési Ház igazgatója. — Véget ér‘ek a bálok, filmvetítések, klubdélutánok, áttelepült a népi díszítőművész szakkör, s az ifjúsági klub a könyvtárban lelt átmeneti otthonra. Siralmas állapotban volt a ház. Most viszont nagyon szép. Igaz, talán csak a kapu előtti sárkaparó az eredeti régi, minden más új — megújul benne az ember maga is. Hosszú lenne — és felesleges — felsorolni a terveket, de bármily elkoptatott, le kell írni —, mert erről van szó — a szabad idő hasznos eltöltésének azokat a formáit, melyeket a művelődési ház kínál. Talán nem nagy dolog — semmiképpen nem első helyre kívánkozik —, de lesz szeszmentes büfé teával, zsíros kenyérrel. Az előtérben lesz pingpongasztal, az irodából stúdió sugározza a programok hangos reklámját a látogatóknak — nem vendégeknek —, az ide tartozóknak. Nem az igazgató mondja és nem én mondom, egy helybéli néni fogalmazott így: „A görömbölyieknek közügy az új művelődési ház.” Ismét találkozhatnak majd itt a nyugdíjasok, visszaköltözhet a felnőtt és gyermek díszítő szakkör, a táncolni vágyók épp úgy megtalálják szórakozásukat, mint azok, akik olvasni, tévétnézni, sakkozni. bábozni, vagy csak beszélgetni akarnak. És lesz még ... Mirjdaz lesz. amit a görömbölyiek akarnak és meg tudnak tenni azért, hogy a művelődési ház művelődésig ottho.. legyen. A Budai Nagy Antal Művelődési Ház ünnepélyes megnyitója ma délután 4 órakor lesz. Beszédet Tolnay Ferenc, a városi tanacs művelődés- ügyi osztályának vezetője mond. A műsorban közreműködik Varga Gyula színművész, Gladics Sarolta, Kiss Ernő, Győri Nagy Ilona és Szívós Mária, az Egressy Béni Zeneiskola tanárai. Sz— Az újsághír rövid lenne — Most együtt! Keressünk olyat, amit mindenki tud — emelte fel a kezét a tangóhar- mónika billentyűiről V. Sz. Veiuoka, bogy aztán néhány várakozó futammal mégis kitöltse a szünetet. — Nem megy? Na, talán ez ... : „A* a szép. az a szép. akinek *' szeme kék . ..” —• Itt tanultam Magyarországon . . Sokkal .jobban énekelte a dalt, mint a vendéglátók, annak eile-' - hogy nehéz dolga volt. Olyan szorosan állták, ülték körül, hogy a hangszert is alig tudta kihúzni, és még beszélgetett Is. — Ebben a füzetben azoknak a daloknak a szövege van, amelyeket a legjobban szeretek. Otthon, ha a ba—ttalmmal ösz- szejövünk, ebből énekelek. Külföldre magammal viszem, ha újat találok, leírom, és . .. Nincs mit szépíteni a dolgon: ezt a mondatot éppen úgy nem tudta befejezni, mint az összes többit, mert a politikai gazdaságtan docensének ismét beszédes szemmel ráncigálták a kabátját. — Á, csu-csu!?— nevetett és kezdte a dalt. Ki tudja, hányadszor... Az újsághír rövid lenne: a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem a hét második felében tudományos ülésszakot rendezett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére. A testvérintézmények képviselőivel együtt vett részt a tanácskozáson az az öt szovjet tudós is, akik közül V. V. Szleszarjev professzor, a Moszkvai Gubkin Olaj- és Gázipari Egyetemről. K. E.' Morozov docens, a Moszkvai Bányászati Egyetemről, V.Sz. Veiuoka, V. A. Szóbóljev és J. D. Nagorij docens, a Harkovi Műszaki Egyetemről jött. Napokkal a konferencia előtt érkeztek, tanulmányozták az egyetemen folyó oktatást, előadásokat tartottak még Budapesten is. és felkeresték a miskolci Gyermekvárost. Háromszor. Mert mi derülhet ki egyetlen találkozásból? — Az a kislány Éva — mutatott K. E. Morozov a gyerekek ünnepi műsorának főprábáján az egyik szereplőre. — Vele levelezni fogok — fűzte hozzá, és ezüsthajó feje figyelmesen fordult a táncolok után, követve a „Kalinka” ritmusát. — Örülök, hogy ezt a dalt a világon mindenki szereti. Mikor korábban, még a műsor előtt találkoztunk, az itt látottakról, tapasztalataikról kérdeztem. Elmondta, hogy a program szerint először a munkával ismerkedtek, és szívesen látták, hogy a magayr iskolákban is Makarenko nevelési elveit alkalmazzák. Kifejtette, hogy mély benyomást gyakorolt rájuk a találkozás, a gyerekek nevelésében és átneve- lésében végzett nehéz, áldozatos munka. Elmesélte a Volán dolgozóival és a fiatalokkal tett sárospataki kirándulást, pontosan felsorolta, kik voltak ott; egyáltalán nem csodálkoztam, hogy emlékezett a kislány arcára, akivel már többször beszélgetett. Az lepett meg, hogy mikor karon kapták a logika szigorú tanárát, és minden ésszerűség nélkül, kézzel- lábbal magyaráztak, az ökonomikus, zárkózott arcra nem lehetett ráismerni. — Jó, akkor tánc uunk. Tangót, Sztyepán! Ha nem látom, nem hiszem el a kettes csoport lányainak. hogy a kedvükért verset írtak, táncoltak, egy estén át meséltek a napok, hetek óta szinte megállás nélkül talpon, és a tizenhatodik életévükön jócskán túllévő vendégek. Vagy az érkezésüket fogadó ováció, a csak nekik tartogatott ajándék bűvölte volna el őket? Aligha harmonikázik ezért órákig valaki, ha egy fárasztó budapesti nap után az esti Zemolén-expresszel érkezett, majd kibuszozott a tapolcai műút mellé. — Jó, csu-csu — mondta V. Sz. Veiuoka még este tíz tájban is, de akkor Írjátok le a szöveget, és ha van, vegyük fel magnetofonra. A kedves szótag (oroszul valójában csuty-csuty) azt jelenti: alig-alig, a szöveg pedig arról szól, hogy a nehéz harc, a hosszú háború végén éppen, hogy él már, alig-alig vonszolja magát, de ha kitart, életbe marad, és hazatér a katona. Azóta biztosan ők is lefordították. (makai) r Naponta két vonat Szerencsésebbnek tartjuk Gorkij címéi (Unalmukban), mert pontosabb, jobban utal a novella tartalmára és mondanivalójára. Az unalom az egyik legveszedelmesebb, mert leg- önpusztítóbb „állapota” a léleknek. Egy embernek (Arina, a cselédlány — Pásztor Erzsi szép alakítása) az életével kell fizetnie a lelki sivárságért, s az ebből fakadó kegyetlenségért, amely mintegy „megterem” ezen az unalomtól gyötrődő, istenhátamegetti kis állomáson. Gorkij mélyed hitt az emberben. S éppen, mert a hite erős volt, a kritikája is az. Nem gyűlölettel, hanem részvéttel, szánakozással ábrázolja ezeket a „kisembereket”. a vergődésüket, amely — értelmesebb tevékenység, cél híján — egymásba és önmagába már. Könnyű lenne elhárítani ezt a kritikát, mondván, hogy „ez ma már nem jellemző”, „ez ma már nem így van”. De ismerjük a munkahelyeken oly gyakori ízetlen „vicceket”, „kiszúrásokat”, amelyekben a „humort” mindig a heccmesterek harsány, agresszív és buta nevetése jelenti!... Erőltetett ez a nevetés, mert hamis. Gaál István rendezésében is ezek a „nevetős” jelenetek voltak a legfélelmetesebbek, leghátborzongatóbbak. Mögöttük mindig halljuk a lélek sírását is, a lélekét, amely beéri ilyen pótszerekkel, mérgekkel, igazi táplálék helyett. (Pl. olvashatnának, kertészkedhetnének, zenét hallgathatnának, beszélgethetné Néhány óra múlva helyükre kerülnek a székek. (Kerényi László felvételei) Interjú a fiammal — Ülj ide mellém! Beszélni szeretnék veled — És mit akarsz a magnóval? — Interjút. Hetedike lesz... A Nagy Októberről. Es Leninről is. — Tanultuk! O volt a vezér! — A vezér? — ö irányította a forradalmat. — Egyedül? — Hát voltak segítői, de ő volt a forradalmár. — Milyennek képzeled Lenint? Milyen volt? — Nagyon jó ember, és vidám. És pontos. — Miből tudod, hogy vidám volt? — Szerette a gyerekeket és szánkózott is velük. Két éve, amikor másodikos voltam, Franciska néni hozott egy könyvet a napközibe és abból tudom. — Hallottál már arról, hogy Leninre rálőttek? Egy terrorista nő golyója megsebesítette, és utána az egészségé már nem volt a régi? Ez is hozzájárult a korai halálához . . — Nem tudták a sebét kezelni? És apu, ha átvészelte volna azt a sérülést, akkor, még ma is élne? ... — Nem, de nyert volna harminc évet. Nyertünk volna harminc évet... — És akkor mikor halt volna meg? — Hát... úgy az ötvenes évek elején. Bizony az jó lett volna . . . — És ugye apu. akkor mindenki még jobban dicsérné. Mert ha életben marad, akkor nagyon boldogok lettek volna az emcárt. Betörtek a szobára szorítotbereh, hogy él közöttük egy forradalmár, aki nagyon-nagyon sokat dolgozik. — Mi volt a munkája, kisfiam? — Ö tizenkét nyelven tudott beszélni. Ez biztos. Sokat írt. . és szánkózott a gyerekekkel. — A forradalmat tudod? — Először is, elűzték a Téli Palotába és szobáról tálé ki az ellenséget. — No, de ha a cár akkor már nem uralkodott, ki volt az ellenség? — Hát az urak, akik bent voltak a palotában. Mert mind oda menekült. És az Auróra cirkáló lőtte a Téli Palotát. De nem hiszem, hogy sok hasznot csinált a munkásoknak, mert csak ijesztgette az urakat. — Dehogy, kisfiam. Jelt adott a rohamra. — De apu, puskával is lehetett volna jelt adni. Csak annyit segített, hogy megvilágította a Téli Palotát a fényszóróival. Ez rajta van a képeken. És utána már jobban éltek az emberek. Most tanultam egy verset az iskolai ünnepélyre. Abban az áll, hogy régen nagyon nyomorúságos volt a szegény nép élete, de amikor hírét vették Lenin nevének, tudták, hogy hamarosan kitör a forradalom és nem kell éhezni meg fázni. (A fiam hangja; mint aki leckét mond fel Pedig az előbb még csillogott a szeme. Gondos szülő módjára, találok-e a szeme csillogását kigyújtó könyvet neki? Okos, szép. igazi mesét a forradalomról?) BOHUS JÁNOS nének stb., de még a váltókezelőt is kicsúfolják a madarai miatt.) Elgondolkodtató még ma is, hogy a szerelem (lett légyen az olyan suta, és egyoldalú, akár mint Arináé és a bumfordi váltókezelő Gomoz- kové) miért viccek,' heccek céltáblája? Természetesen mindig csak a másé, hisz a mi érzéseink — ugye? — szentek és sérthetetlenek, nem „olyanok”. Gorkij megfigyelése — a század elején — éles és pontos volt. Nem csupán az „egyszerű”, tanulatlan emberek (pályaőr, váltókezelő stb.) éri tetten a brutalitást, de az „elitben”, az állomás vezetőiben is. Az állomásfőnök (Huszár László érdekes alakítása) a legbutább ember, s ez a butaság, mint a talajvíz, szivárog egyre „lentebb”, meghatározza beosztottjai szellemi horizontját (ő „találja ki” a heccet!), a mozgásszabadságát is. Ki ne találkozott volna már ezzel a típussal? !... Az igazi értelmi szerző azonban a cinikusan szervilis, idézetekbe burkolódzó félműveit helyettes (a másik vezetőtípus) — Kertész Péter alakította meggyőzően .ellenszenvesre —, aki tudja, hogy mit tesz, s ezért a felelőssége is nagyobb, elháríthatatlan! Ugyanakkor tragikus figura, aki a meglevő képességeit, ötleteit csak a rosszban tudja kiélni. A legtisztább ember maga az áldozat: a „lelki beteg” Arina, aki 30 kopejkáért megveszi és megvarrja az inget ennek a tohonya mackónak (Bujtor István alakította), aki némán dolgozik és tűri a megaláztatásokat még a szerelemben is (mert „csúnya szegény”). De ő az, aki önérzete maradékával fellázad: kilép ebből az életből — „elutazik”, — az ízetlen hecc után. Gaál István rendezésében a hangulatos képek mellett voltak üresjáratok is. Feszesebbre vágva pergőbb lett volna a tévéjáték. Pásztor Erzsi játéka így is hangulatteremtő volt, elgondolkodtató, katartikus élmény. <horpácsi) /
