Déli Hírlap, 1977. november (9. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-23 / 275. szám
Borsodban csak öt A magyar sport szerkezete Kerékpár. Szerepeljen a tervben Hol legyen sportlétesítmény? # Teljes koncentráció a bemelegítés közben is. Ignatova, a bolgárok nagyon tehetséges serdülő versenyzője a sellőt „idézi” — szárazon. A lengyel Urbanik mérleget indít — labdával. , (Szabó István felv.) Vívás Biztató eredmények A DVTK utánpótlását jelentő fiatal vívók két színhelyen is pástra léptek a hét végén, s mindkét városban olyan eredményeket értek el, amely a jövő szempontjából igen biztató. Budapesten a III. osztályú leány tőrözők osztályozó mérkőzéseinek fináléját rendezték meg négy csapat részvételével. A diósgyőri lányok nagyszerű felkészültségről tettek tanúságot, s mindhárom ellenfelüket fölényes biztonsággal győzték le. A Szolnoki Dózsa ellen 9:4-re, a Tatabányai Bányásszal szemben 9:3-ra, a Veszprémi Haladás ellen 9:1- re nyertek, és szereztek II, Tollaslabda A Honvéd Papp József SE tollaslabdázói két színhelyen léptek a hét végén pályára, s mindkét városban szép sikerrel szerepeltek. Nyíregyházán nyolc egyesület versenyzői között a területi bajnokságon Zoványi a férfi. Frank a női egyéniben, a Gálos—Nagy kettős a vegyespárosban diadalmaskodott, Nagy bronzérmes lett osztályú besorolást. A viadal érdekessége az volt, hogy a szolnokiaknak alaposan visszavágtak a Tisza-parti városban elszenvedett korábbi 9:7-es vereségért! Az együttes tagjai: Márkus Zs., Nagy M., Scholtz K., Szabó J., Simándi J. és Hornyák Zs. voltak. Debrecenben úttörő és serdülő versenyzők részére rendeztek nagy létszámú mezőnyökkel versenyt. A DVTK fiataljai közül Szabó megnyerte az úttörők kardversenyét, s a leány tőrözők szerepeltek szintén eredményesen. A serdülőknél Farkas második, Tufák harmadik Perjési negyedik lett a férfiaknál, Gálos pedig a nőknél végzett a harmadik helyen. Debrecenben csapatbajnoki találkozón léptek pályára a piros-fehérek tollaslabdázói, és pompás játékkal szinte „kiütötték” a házigazda D. Vasutas együttesét. A miskolciak 9:0 arányban nyertek! A leningrádi egyetem vegyészei 51 különböző amino- savból olyan anyagot állítottak elő, amely pótolhatja a természetes inzulint. A szintetikus inzulin első kipróbáA rekordok Guinness híres rekordgyűjteményébe, a „Rekordok könyvébe” újabb adat keKétvizű tó Türkméniában található a föld alatti Jaschan-tó, amelynek vize két rétegben helyezkedik el egymás felett: Arany a tengerben lása a szer vitathatatlan i nyeiről tanúskodik. Ellen ben az állati szerveze nyert inzulinnal, az gyógyszer nem vált ki al giás tüneteket. könyvébö rült: az amerikai Virgi állambeli Roy Sullivan < te, akit 64 éves koráig hats ért villámcsapás. a felső vizréteg édes, az a sós. A tiszta és nagyon í; tes felső vízréteg évek ót lakosság ellátására szolga A közvélemény általában tájékozott arról, hogy a sportéletben különféle normák szabályozzák az egyesületek, szakosztályok minősítését, helyét a magyar sport „szerkezetében”. Időről időre elhangzanak nyilatkozatok arról, hogy „szeretnénk A-ka- tegóriás szakosztályaink számát növelni”, vagy: „sajnos, még nem érettek a feltételek a magasabb kategóriára” stb. Az azonban már kevésbé közismert, hogy mit is kívánnak országos sportvezető szerveink azoktól a szakosztályoktól, amelyeket az egyes kategóriákba soroltak, melyek a besorolás feltételei. Pedig jó ezekkel tisztában lenni, mert néha még a sportvezetők némelyike is tanácstalanul áll egy-egy döntés előtt, s sem érti... Igaz, magunkat is ide sorolhatjuk, hiszen például amikor a DVTK súlyemelői társadalmi munkában — a nekik adott tanácsteremből — kétszer akkorává építették termüket, azt hittük, adottak a létesítményi feltételek ahhoz, hogy az egyébként eredményességben, szakember-ellátottságban már megfelelő szakosztály A-kategóriás legyen. Ennek ellenére nem lett — mint azt a nemrégiben megjelent OTSH Közlöny, illetve a 6/1977. sz. OTSH elnöki utasítás tanúsította. Ebben ugyanis közölték az új, jövőre érvényes besorolásokat. (OTSH Közlöny, 1977. évi 5—6. száma.) Nézzük tehát a kategóriába sorolás feltételeit. „A” kategóriájú lehet a szakosztály, amennyiben abban nemzetközi szintű felkészítési munka folyik, sportolói a nemzetközi középmezőnynek megfelelő eredményeket érnek el, a szakosztály eleget tesz a sportági szakszövetség által meghatározott szakmai követelményeknek. „B”-kategóriás lehet az előbbi normákat megközelítő, kiemelkedő utánpótlásnevelő tevékenységet folytató azon szakosztály, melynek sportolói eredményességükkel kielégítik a hazai élvonallal szemben támasztott igényeket. „C” kategória: az átlagos hazai igényeknek megfelelő feikészíté.si munkát igényel, szervezett utánpótlás-nevelést és rendszeres foglalkoztatást követel a sportág versenyrendszerében. „D” kategória: a többi!.. A minősítésnél figyelembe veszik: a sportolók számát és minősítését; az utánpótlásnevelés helyzetét, az edzők számát, illetve arányát; a létesítményi, anyagi, technikai feltételeket; a csoportok számát és bajnoki helyezésüket, osztályba sorolásukat; a szakmai színvonalat; a fejlesztés lehetőségeit. Borsod megye évek óta az élvonalba tartozik — igazolja ezt az „olimpiai” egyesületi pontverseny. Ennek ellenére mindössze öt szakosztálya található az A-kategó- riában, s a „B”-ben is csak 23. íme, Borsod megye új szakosztályi minősítési „térképe”, sportáganként. Asztalitenisz. A: nincs. B: DVTK MEMTE, C: ÓKSE. Atlétika. A: DVTK. B. KVSE. OKSE. C: LMTK, MVSC, MEAFC. Birkózás. A: DVTK. B: KVSE. C: B. Bányász, H. Papp J. SE, OKSE. Cselgáncs. A: MVSC. B: —. C: KVSE, MEAFC. Kajak-kenu. A: — B: DVTK, MVSC, LMTK. C: —. íjászat. A; —. B: —. C: MEAFC. Kézilabda. A: —. B: OKSE (ifi—női, B. Bányász (női). A: —. B; —. C: MVSC. Kosárlabda. A: —. B: MEAFC (f) DVTK (n). C: -. ökölvívás. A: —. B: B. Bányász. C: MVSC, OKSE. Labdarúgás. A: DVTK. B: KVSE. C: később kerül kijelölésre. Röplabda. A: —. B: MVSC (n). C: KVSE, Ozdvidéki B. Sakk A: —. B: M. Medicor. C: DVTK, M. Spartacus. Si A: —. B: —. C; DVTK, H. P. J. SE. Súlyemelés A; LMTK. B: DVTK. C:KVSE, OKSE. Tájfutás. A: —. B: —. C: DVTK, MEAFC. Teke. A: —. B: OKSE. C: M. Bányász. Tenisz. A: —. B; —. C: DVTK. Torna. A: —. B: DVTK (f). C: OKSE (i). MEAFC (n). Úszás A: —. B: —. C: MVSC. Vízilabda. A: —. b: MVSC. C: —. Vívás. A: —. B: DVTK, OKSE. C:I —. Egyáltalán nincs: evezés, műkorcsolya, öttusa, sportlövészet, gyeplabda, gyorskorcsolya, jégkorong, lovassport, műugrás, vitorlázás sportágakban borsodi szakosztály az A—C kategóriába soroltak között. A nem túlságosan terjedelmes lista sok tanulságos következtetés levonására ad lehetőséget, s talán arra is inspirál, hogyan lehet bővíteni helyünket a ihagyar sport szerkezetében. A lista egyébként hiányosnak tűnik, mert nem szerepel benne a motorsport, amelyet szintén hivatalos — az OTSH-hoz tartozó — szakszövetség irányít. Még csak utalást sem találunk rá (miként az „MHSZ-sportok- nál”), pedig tudnánk Miskolcon egy A-kategóriás szakosztályt találni ehhez a jegyzékhez. Igaz, a motorozás nem olimpiai sportág, de VB-rendszere van, : liként — mondjuk — a tájfutásnak. h. k. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter és az Országos Testnevelési és Sport- hivatal elnöke együttes utasításban rendelkezett a sportolást szolgáló területek biztosításáról. E szerint a sportlétesítmények helvét a megfelelő előírások, irányelvek szerint be kell tervezni a város- és községrendezési programokba. a lakótelepek beépítési terveibe. A lakóterületi szabadtéri sportpályák — ide tartoznak a labdarúgó- és az atlétikai pályák, valamint a kézilabda-, öplabda-, kosárlabda-, tollaslabda-, a tenisz-, tehát az úgynevezett kispályák helyének meghatározásánál a 10 ezer lakosúnál nagyobb településeken lakosonként legalább 6—8 négyzetméternyi területet kell számításba venni, az ezer—tízezer lakosúaknái 7— 9 négyzetmétert, az ennél kisebb településeken pedig a a hagyományok, igények és lehetőségek alapján kell meghatározni a sportolásra felhasználható területet. Üdülőhelyeké. nagyobb sporfte- rületről kell gondoskodni. Az országos és helyi igények, lehetőségek vizsgálata szerint kerülhet sor más szabadtéri sportpályák — egyebek között műjégpálya, evezős-.; kajak- és kenupálya, tekepálya, lovaspálya, sípályák és ugrósáncok, sportrepülőterek és erdei tornapályák — helyének kijelölésére is. Fedett sportlétesítmények — tornatermek, edzőtermek, játékcsarnok és sportcsarnokok — építésére az ötezer —tízezer lakosú településeknél lakosonként legalább fél négyzetmétert a tízezer lakosúnál nagyobb településeknél pedig 0,4 négyzetmétert indokolt figyelembe venni. A gyermekjátszóhelyeket a különböző korcsoportok életkori sajátosságainak megfelelően kell kialakítani, s az 1—6 évesek részére gyermekenként 0,8—1,5 négyzet- méter, a 6—14 éveseknél pedig 2—3 négyzetméter területet kell biztosítani, egészséges környezetben. Hasonlóképpen tüntetik fel az irányelvek a területfelhasználás fajlagos értékeit fedett és szabadtéri uszodák, strandok elhelyezésére. Ami az oktatási és közművelődési intézményeket illeti, óvodákhoz meg kell tervezni a játszóudvar, a i.ert, a tornaterem, tornaszoba és lubickoló medence; iskolákhoz pedig a játszóudvar, a sportudvar, a tornaterem, s na- gvobb tanintézeteknél1 a tanuszoda helyét. A művelődési otthonoknál is gondoskodni kell pihenőudvarnak, sportudvarnak, továbbá művelődésre és sportra egyaránt alkalmas helyiségeknek megfelelő helyről. Az új rendelkezés a kihirdetéssel érvénybe lépett, s előirásai alapján készítik ezentúl a különböző területrendezési és -beépítési terveket, hogy amikor az anyagi erőforrások lehetővé teszik, akkor területproblémák már ne akadály- :ák az új sportlétesítmények megépítését A világ tengereiben és óceánjaiban összesen 7,98 millió tonna arany „úszik”. Ez a vízbe került aranymennyiség azonban gyakorlatilag elérhetetlen, mivel 1 köbméter tengervízre ebből alig 0,006 milligramm jut. Ez pedig olyan minimális meny- nyiség, hogy nem lenne kifiFecsegési Az amerikaiakról kiderült, hogy a legtöbbet ők „fecsegnek” : Az Egyesült Államok postaügyi minisztériumának legújabb adatat szerint, 1975- ben az Egyesült Államokban 204 milliárd telefonbeszélge.,Kuriózumok” — így neveztek el egy múzeumi kiállítást a csehszlovák Slany- ban. ■ A látogatók megismerkedhetnek az eddigi leghosszalb levéllel, láthatnak egy 2 kilogrammos kandiscukrot. A cipészek .elküldték ide a legnagyobb pár cipőt, amelyet A Pittsburgh Egyetem (USA) tudósai új megelőző szert fejlesztettek ki a gonorrhea ellen. Olyan vakcináról van szó, amely a férfiakat és a nőket megfelelően immunná teszi a betegzetődő azzal kísérletei hogy kivonják a tengerv bői. A tengerfenéken a lajban található aranyré gek kibányászása már jó1 reálisabb elképzelés, t egyélőre egy ilyen vállal! zás gazdaságosságáról is hetne vitatkozni. rekordok tést folytattak, és ezzel a > láglistán a vezető helyet fc lalták el. A második hel\ a japánok kerültek, 45,7 m liárd beszélgetéssel, a h; madik helyre a franci; akik 29,3 milliárd telefont szélgetést bonyolítottak le seltek. A kiállítás egy részét sportnak szentelték. Láthat itt gyufásdobozok, kalapc füzetek, esernyők, sőt e bunda is: azoknak a tárr”a nak a gyűjteménye, amely két egy-egy hokimeccs alk; mával a bíróval elégedett nézők a jégre dobáltak. séggel szemben. Az új pr< parátum beoltása után ant testek képződnek, amelye ártalmhtlanná teszik a gc norrhea-baktériumokat. preparátumot a tudósok ss ját magukon próbálják ki. Kuriózumok kiállítása eddig Csehszlovákiában i (Szabó István felvétel Uj szer a gonorrhea ellen Szintetikus inzulin Szuperló?