Déli Hírlap, 1977. október (9. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-19 / 246. szám
Diordevics és Zsungul — mindkettő jugoszláv válogatott — labdakezelés közben. (Szabó István felvétele) KEK-inérkőzés a legjobb nyolc közé jutásért: DVTK Hajdúk Split (14 óra Markovics: 43 napja minden harmadik nap... Szabó: Ha úgy játszunk, mint a SSesiktás ellen... Hogy hívják a miniszterelnököt? „A kamaszoknál tökéletesen hiányoznak a politikai ismeretek, melyek terjesztéséről senki sem gondoskodik az angol iskolákban’’ — erre a következtetésre jutott egy londoni egyetem szociológus csoportja, amely nemrég vizsgálatot folytatott a főváros 77 iskolájának 4000 tanulója között. Az ifjú angolok fele meg van győződve arról, hogy az alsóház hozza az ország irányítását érintő legfontosabb határosatokat. Száz tanulóból 44 úgy véli, hogy az Ír Köztársasági Hadsereg — protestáns szervezet. Az ez évben az iskolát befejező tanulók közül minden huszadik nem tudja, ki most Nagy-Britannia miniszterelnöke. Mint kiderült, a 72 iskola 16 éves tanulóinak csak fele olvas újságot vagy nézi a televízió információs programjait. Éhező gyermekek Csanyik és Tapolca. A két nevezetes miskolci kirándulóhely az elmúlt két napra „rejtekhellyé” változott. A KISZ- ískolán a DVTK, a J linóban a Hajdúk. A Diósgyőr délelőtt edzett, a vendégek délután — a mai kezdés időpontjában. A DVTK a Majális-parkban, a spliti csapat a stadionban. Mi mindkét együttest délelőtt kerestük meg. A DVTK kispályázott, a Hajdúk 7»- kártyázott (hja, ők ekkor még ráértek). A vezetők? Velünk beszélgettek ... Szabó Géza, a DVTK vezető edzője Fekete Ferenc és Kiss László társaságában figyelte a kispályázókat. A gyors, szórakoztató játék feledtette a gondokat, vidám hangulat uralkodott a pályán s a pálya mellett. Hálószaggató gólok vágódtak az ostromot sokáig nem álló alkalmi kapusok mögé, akik hamar „kikéredzkezdtek” — a mezőnybe, játszani. Még Magyarra is rákerült a sor, hogy' egye a portások keserű kenyerét, de ő ezt is nagy kedvvel csinálta, s időnként igen cselesen is ... De ha jól eltalált kapáslövés zúdult a vinklibe. ő is behúzta a fejét. Inkább a háló... A létszámellenőrzés meglepő eredménnyel zárult: mégis van hiányzó! Némileg meghökkentett, hogy nem más, mint Salamon, de Szabó hamar megnyugtatott: „Jóska érzi még a szombati rúgást, de holnap (azaz ma) lehet rá számítani. Lesz-e változás az összeállításban? — „fogtam szaván” a vezető edzőt. Igen — volt a válasz. — Szálát játékával nem voltam elégedett, s miután úgy tűnik, hogy Magyar rendbejött, ő kerül a csatársorba. A mai csapat tehát: Veréb — Szántó, Salamon, Váradi, Kulasi — Oláh, Kerekes, Tatár — Fekete, Fü- kő, Magyar. Mit vár a találkozótól? — hangzott el a szokványos kérdés (mert mit is várhatna?). „Ha úgy játszunk, mint a Besiktas ellen itthon, akkor leeyőzzük a Hajdúk csapatát!” — válaszolta. „Láttam Belládban, de jó tudni, hogy ez nagyon nehéz feladat lesz. mert a Hajdúk jó csapat, fegyelmezett. szívós, s idegenben is tud játszani. Ami pedig a továbbjutást illeti: akkor lennék nyugodt, ha ma legalább 3:0-ra sikerülne nyerni, mert ez az eredmény a nemzetközi kupákban már igen nagy előny az idegenbeli visszavágóra.” Tapolcán, a Júnó presszójában találtam meg Valdko Markovicsot, a spliti* együttes edzőjét. A csapatvezetők társaságában ült, s szívesen vállalkozott arra is. hogy egy kicsit közelebbről bemutassa klubját, amely mindössze egy esztendővel fiatalabb a DVTK-nál, azaz: 1911- ben alakult. A Hajdúk Split tehát se esztendős, s így a jugoszláv egyesületek „nagy öregjei” közé tartozik. Markovics elmondotta, hogy a II. világháború előtt kétszer, utána pedig hat alkalommal nyertek bajnokságot. Haszor lettek győztesei a Tito marsall serlegéért folyó kupa- küzdelemnek. A II. világháború időszaka igen jelentős az egyesület életében, hiszen — mondotta Markovics — a szabadságszeretet szellemével átitatott együttes valamennyi tagja részt vett a partizánharcokban. Akkor a Hajdúk tulajdonképpen a jugoszláv hadseregcsapat volt. A háború alatt is játszottak mérkőzéseket, Szíriában, Líbiában, Egyiptomban, Máltában és Angliában. Érdemeik elismeréseképpen a írancia hadsereg főparancsnoka a Liberté érdemrenddel tüntette ki az együttest. Jugoszlávia hírnevének öregbítéséért. eredményeikért két alkalommal kaptak magas kitüntetést magától Tito elnöktől is, aki már öt alkalommal látta vendégül saját rezidenciáján a Hajdúk együttesét, s minden 10 évben ő volt a születésnapját ünneplő egyesület díszeinöke. A Hajdúk Split nevet mind az öt kontinensen ismerik, mindegyiken szerepeltek már, s eredményes működésük 66 esztendeje alatt 85 játékost adlak a válogatottba! Eddigi legnagyobb sikerük: bejutottak a legjobb négy közé az 1973. évi KEK- ben, s itt a Leeds ellen estek ki — egyetlen góllal (0:1, 0:0). Magyar csapattal igen régen játszottak. Legutoljára a Vörös Lobogó (a mai MTK) volt az ellenfelük, s az akkor igen jó fővárosi csapattól idegenben 6 tora kikaptak, de otthon 3:2-re legyőzték őket. Rátértünk a mai találkozóra. Megkérdeztük Markovicsot. minek tulajdonítja az utóbbi találkozók gyengébb játékát. — Már 43 napja háromnapkonként játszunk bajnoki, vagy más tétmérkőzést. s ez bizony sok gondot okoz; a Partizán elleni belgrádi 0:0 még jó volt, bár nekem — a 0:2 ellenére — a játék Rijekában is tetszett — mondotta az edző. Azt írta az ottani tudósító — vetettem közbe —, hogy a Hajdúk fáradtnak látszott. Markovics csak legyintett: hja, az újságírók mindig okosabbak ! Diordevics, a válogatott csatár (Budapesten csere volt), miért nem játszott Rijekában? Sérült volt, de rendbejött. Összeállítás? Még nincs, de reméli, hogy nem kell különösebben változtatni a vasárnapi együttesen, bár a csere elképzelhető. És az esélyek, a várakozás? Markovics diplomatikusan — de szimpatikusán! — nyilatkozott: Két baráti ország csapata játszik egymással. A KEK igen fontos kupa, s természetes, hogy nyerni akarunk, illetve továbbjutni. De jó, korrekt és szép játékot remélek, baráti. sportszerű küzdelmet. A jugoszláv tévé közvetít, s nekünk nem szabad „becsapni a nézőt” — otthon. Saját csapatomnak drukkolva is, ezúton köszöntőm Miskolc sportszerető közönségét, s bízom abban, hogy a két együttes kellemes élményt szerez mindannyiunknak! Az Edzett ifjúságért Sikeres mezei verseny — Kicsit aggódom versenyünk sikeréért — mondta szombaton Ondrasek Iván, a Honvéd Papp József SE egyik vezetője —, mert szokatlan ilyen korai időpontban, azaz ősszel mezei viadalt rendezni. Remélem azonban, hogy kezdeményezésünk — lóként a tanulóifjúság körében — megértésre talál, s így mi is hozzájárulhatunk az Edzett ifjúságért jelvényszerző mozgalom sikeréhez. A tanulóifjúságban nem is csalódott a rendező egyesület vezetősége, hiszen közel ezer diákatléta hallgatta a repülőtéri verseny megnyitóján Nagy László ezredes, helyőrségparancsnok üdvözlő szavait. Hanem a 19—26 évesek! ...bizony, ebből a korosztályból nem akadt induló. A nagyon kellemes időben, kitűnően előkészített pályán és remekül szervezett közreműködői gárdával — honvédtisztek és kiskatonák adták a versenybíróságot és rendezőséget is (!) — megrendezett verseny nagy sikert aratott. Érdemes lenne követni a jó példát a többi sportegyesületnek is! A leányverseny kategóriánkénti érmes helyezettjei, I. korcsoport (11—12 évesek, 600 m): 1. Kuhár Katalin (12. sz. Alt. Isk.). 2. Kusiák Ilona (40. sz. Alt. Isk.). 3. Dávid Melinda (40. sz. Alt. Isk). n. korcsoport (13—14 évesek, 800 ml: 1. Lukács Ildikó (8. sz. Ált. Isk.), 2. Tóth Éva (40. sz. Alt. Isk.), 3. Fodor Gabriella (30. sz. Alt. Isk.). III. korcsoport (15—16 évesek. 1000 mi: 1. Bajomi Nagy Gabriella (Kohóipari Teehn.), 2. Tuesa Mariann (Kossuth Gimn.), 3. Éles Mariann (Kossuth Gimn.). IV. korcsoport (17—13 évesek, 1200 m): 1. Mestyán Ibolya (Közg. Szak- középisk.). 2. Büdi ÉVa (Közg. Szakközépisk,), 3. Nagy Ilona (Herman Ottó Gimn.). A fiúverseny kategóriánkénti dobogós helyezettjei, I. korcsoport (11—12 évesek, 1200 m): 1. Borsi Zoltán (10. sz. Ált. Isk.), 2. Simon Árpád (35. sz. Alt. Isk.), 3. Orosz Csaba (40. sz. Ált. Isk.). n. korcsoport (13—14 évesek, 1600 m): 1. Nemes István (40. sz. Ált. Isk.), 2. Berényi Attila (40. sz. Ált. Isk.). 3. Búkor Attila (12. sz. Alt. Isk.). III. korcsoport (15—16 évesek, 2000 m): 1. Baranyi István (Földes Gimn.), 2. Jáborszki Zsolt (100. sz. ITSK), 3. Kollár István (1. sz. Szakközépiskola). IV. korcsoport (17—18 évesek. 2400 m): 1. Zámpori Zoltán (Kossuth Gimn.), 2. Fehér József (Kossuth Gimn.). 3. Lénárt György (Kossuth Gimn.). A fegyveres erők és testületek csoportjában, 4000 m-en: 1. Dinnyés Elemér (Határőrség). 2. Mecser Bertalan (Belügyminisztérium) , 3. Bukolenszki Béla (Honvédség). A fejlődő országokban több mint 500 millió gyermek éhezik. Minden negyedik gyermek ötéves kora előtt meghal az elégtelen vagy nem teljes értékű táplálkozásból származó betegségektől, Ezek az elképesztő adatok a fejlődő országokban A „halál” szónak mindenképpen szerepelnie kell az Egyesült Államokban értékesített cigaretták dobozán. A dohányzás elleni szövetségi bizottság a következő két szövegváltozatot javasolja: „Figyelem! — Amerikai kutatók szénhidrátokból, állati csontok fehérjéiből és állati izmokból mesterséges emberi bőrt készítettek. Az emberi szervezet jól tűri. Már kipróbálták égési sebeket szenvedett A Szovjetunióban százfajta fagylaltot gyártanak. Előállításukkal 900 üzem foglalkozik. amelyek télen és nyá- ron egyaránt 15 tonna árut szállítanak. Csak kevesen Óránként A nyugatnémet rendőrség közölte, hogy ezen a nyáron az országban harmincpercenként történt egy-egy rablás. Ebben az évben ösz„Ebben a gyógyszertárban nincsen kábítószer, győződjék meg róla egy betöréssel” — ezzel a szokatlan felirattal próbálta egy linzi (Ausztria) gyógyszerész a betöréstől visszatartani a kábítószerA kutatók megállapítása szerint Norvégiában az utóbbi években növekedésnek indultak a jéghegyek. ÉszakEgy bradfieldi (Nagy-Bri- tannia) szállodában, ahol túlnyomórészt hétvégi vendégek fordulnak meg, a fogadóteremben egy tábla ezt ígéri: „Garantáltan nyugodt és harmonikus hétvége vár élő gyermekek helyzetével foglalkozó nemzetközi szemináriumon hangzottak el. A gyermekhalandóság ilyen óriási méreteinek okozója a tpbb száz éves gyarmati elnyomás és az újgyarmatosí- tási politika. tudják, hogy egy kilogramm fagylalt, kalóriatartalmát tekintve, egyenértékű 2,47 kilogramm borjúhússal, vagy 7,27 kilogramm naranccsal. két rablás szesen egymillió betörest jegyeztek fel. Minden negyedik percben elkövetnek egy- egy lopást. Minden öt esetből négyben az elkövető büntetlen marad .... fogyasztókat. Egy tolvaj azonban szó szerint vette a meghívást. Kábítószert valóban nem talált, csak — a teli kasszát. A tettes üzenetet hagyott hátra: „Meggyőződtem”. Norvégia egyik jéghegye tavaly óta 1,7 méterrel lett szélesebb. önre. Szállodánk ismert exkluzív látogatóiról.” Az alatta álló mondat mindenesetre így hangzik: „Értéktárgyait minden , körülmények között a szálloda páncélszekrényében őriztesse'” HORVATH KÁLMÁN Sport, z Verseny közben, mérkőzésen. Zenés sporthíradó — a Miskolc- körzeti rádióstúdió már a második vasárnap kezdi így eg37ik műsorát. A kezdeményezés telitalálat, hiszen a hétvége sportja — általában — igen eseménydús. Többfajta mérkőzésen, sporteseményen — különösen, ha egyidőben van —* aligha tud részi venni a szurkoló. Viszont kíváncsi rá. Ezt az igényt igyekszik kielégíteni rövid húsz perc alatt, mintegy ötperces zenei „körítéssel”, e sportműsor. Mi történik húsz perc alatt? Hírek, eredmények minden Jelentősebb sportágból, totó. Megjegyzés, kommentár, nyilatkozat, riport. Mi az, amit sikerültnek vélek? Mindenekelőtt az egyidejű esemény tolmácsolás, a gyorsaság. Tetszett továbbá, hogy nem „focicemrikus”. A kosárlabda, a rop-, a kézilabda, az atlétika, a salakmotor, az ökölvívás mind helyet ká- pott a műsorban, sőt a kosárlabda csípős megjegyzéssel, a salakmotor kommentárral, az ökölvívás nyilatkozattal fűszerezve. Jó a zene és a szöveg aránya (az első zenei aláfestést kivéve, amely mindössze negyed percig tartott). Az MVSC 6:0-ás győzelme folytán nagyon „vágott” a „Vendégünk” sorozatban bemutatott és megszólaló újdonsült vezető edző, a maga 34 évével együtt. Hogy a kérdések néha még pontatlanok, hogy a nyilatkozatból riport kerekedik, ez a kezdeti lépések bocsánatos bűne. Kárpótol érte a frisseség, az élményszerüség. Ami viszont megoldandó: ha már egy riporter kint van a helyszínen, érdemes lenne egy-Kétperces közvetítést is felvenni és a műsorban bejál szárú. így a hallgatót a helyszínre varázsolhatnánk. Kíván-n v.' jnk a folytatást .. . D. T. B. Halál a cigarettásdobozban A doMesterséges emberi bőr Kalória a fagylaltban Nem vált be a patikus trükkje Nőnek a jéghegyek Harmonikus hétvége hányzás károsítja az egészséget, rákos megbetegedést, szívbetegségeket, krónikus bronchitist és egyéb betegségeket válthat ki, és így halált is okozhat!”, vagy „Vigyázat! — A dohányzás súlyosan megkárosítja egészségét, sőt halált is okozhat.” emberek gyógyításában, s az. esetek 86 százalékában a mesterséges bőrrel kiegészített égett bőrrészek gyorsan meggyógyultak, és a sérülésnek semmi nyoma sem maradt.