Déli Hírlap, 1977. október (9. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-08 / 237. szám

Tegnap esti premier Varázskeringő Ha az előadás első percében közlik a nézővel, hogy a tör­ténet ,,valahol a Monarchia és a józan ész határán” játszódik, azonnal kényelmesebbre fész- kelödik a helyén; vidám három órának néz elébe. Nyilvánvaló volt ez már a plakátokról is, amelyek a Miskolci Nemzeti Színház programjában tegnap estére Oscar Stre/is Varázske­ringő című operettjének bemu­tatóját ígérték, de ez a szöveg és színpadkép nem látszik tisz­telni a műfaj hagyományait. Nem tisztelte Oscar Straus sem, aki (mint minden for­rás figyelmeztet rá) egy „s”- ex Straus, vagyis nem rokona Johann-nak, Joselnek, és nincs köze Richard Strauss- hoz sem. Csak a lényegben egyeznek meg: bécsi muzsi­kus valahány, és kezükben a karmesterpálca a keringő ritmusára lendül. Arra a tánc­ra, amely nemzedékeket rin­gatott. varázsolt el, vagyis, ha tetszik ez a ritmus, dallam olyan ..varázskeringő’', amely által minden lehet. Minden nagyság fonákja. Oscar Stra­us -kedves műfaja a parodisz- tikus operett, és főleg egy jó előadás. Bor József rendező legutóbb Offenbach Szép Helénáján „csavart” még egyet; az operettparódia paródiáját ját­szották el színpadán. Most panoptikumba utalja a mesét, megsárgult fényképek kelnek életre, régi filmkockákat köt össze a narrátor szövege; vagyis a szövegkönyv nem egészen azonos Félix Dör- mann és Leopold Jacobson eredeti elképzelésével. A má­ban csattanó poénok inkább jellemzőek a zenés vígjáték­ra és a kabaréra, mint az operettre, sőt, ha tetszik, kész cirkusz, ami Hessen-Kassel- ben történik. *­A hajdani nagyhatalom, amelynek határait három ten­ger mosta, mostanra ugyanis nem nagyobb, mint egy har­madrésznyi palota (az oldal­szárnyakon már átmegy a határ), és még így is veszély fenyegeti; annektalni akarja , egy váratlan trónkövetelő, mert XIII. Joachim nagyher­cegnek nincs fiúutódja. Vi­szont vannak bölcs tanácsosai egy olyan udvarban, ahol még a lakáj is miniszter (nem véletlen, ha meggondoljuk, hogy néppel együtt sem rúg ötvenre az alattvalók száma), és van esze magának is; meg­házasítja a lányát, friss vér­rel óhajtja keverni a „kéket”. Csakhogy míg a történelem­ben mindig „bejött” a jelszó — „Háborút viseljenek má­sok, s te boldog Ausztria há­zasodjál!” —, most a meny­asszony boldogtalan. Niki, a fess bécsi hadnagy csak az oltár elé lép parancsszóra... Egyébként félre óhajt lépni. Ám, ha Straus muzsikájára lopakodik, ezt csak egy bécsi lánnyal teheti, tehetné, ha nem lopakodnának a hölgyek is. Kitör a palotaforradalom, vagyis a „fátyolpuccs”, és a szövegkönyvet átdolgozó Kál­lai István, valamint az ala­pos simításokat végző rendező számítása szerint Franci, a bécsi lány, éppen úgy megta­lálja a párját, mint Friderika főkamarásnő, „letétbe helyez­tetik” végre a trónörökös, sőt mint kiderült. Joachim sem érzéktelen a gyengédség iránt. * Igazán nem irigy senki erre a tömeges boldogságra, mert a szellemes, pikáns szöveg szórakoztatja, a Herédy Éva karmester zenekara által tol­mácsolt, a színpadhoz, a szí­nészek énekhangjához hajlé­konyán igazodó zene már ré­gen elringatta a közönséget. Tehát a Somoss Zsuzsa kore­ográfiájára pontosan, szépen mozgó, táncoló „tömegeket” szívesen nézi, a táncbetéteket megtapsolja. Hruby Máriának az egyes figurák bőrét jelen­tő jelmezein pedig éppen úgy derül, mint viselőik poénjain. Világos, hogy mindez elvá­laszthatatlan egymástól, mint a játék Székely László kitű­nően funkcionáló színpadké­pétől. ahol attól függően ala­kulnak a dolgok, hogy a leg­többet használt központi bú­tordarab. az ágy függönyeit szét-, vagy összehúzzák. * Várhegyi Mprla volt az Offenbach operett címszerep­lője is, de láthatóan egyálta­lán nem zavarja, hogy most egy másféle Helénával van dolga; az énekesnek semmi nehézséget nem jelent a sze­rep, a színésznő pedig a mel­lőzött. naiv lányból egyket­tőre átbújik a női eszközeire ébredő asszony bőrébe. XIII. Joachimot megpróbálja ugyan a sors, de Varga Gyulát, a színészt nem teszi próbára a szerej; komikus vénájából nyíltszíni taDSokra is futja. Komáromy Éva humorérzéke örömmel talál a főkamarás- nőre, Matus György hajlé­konysága Sigismurad. a fő­lakáj és a narrátor kettős szerepére, Mátyás Jenő Wen- dolin minisztere pedig elő­írásszerűén ostoba és korrupt. A kitűnő Nádassy Anna ol­dalán Gara Lidi és Farkas Szilvia játszik még egy-egv kedves epizódszerepet, és a teljes régi társulat szívesen öleli magához a most bemu­tatkozó új színészeket. Poór Péter játssza Nikit, az ulánushadnagyot; ő a bon- viván. Énekhangja nem túl erős (más a mikrofon és más a színpad), de iskolázott, haj­lékony, tiszta és ami ugyan­ilyen fontos színészt láttunk a kedves svihák szerepében; őszinte örömmel köszöntötte , a miskolci közönség. Ábra­hám Istvánra elmúlt szezo­nokból emlékezünk, most a gyermekded Lothar gróf sze­repében talált vissza; sikerrel. Kelemen Márta (Franci) szép szopránja, fesztelen játéka bi­zonyára további zenés elő­adásoknak is erőssége lesz, Harmath Albert (Guszti) sze­mélyében pedig egy más mű­Régimódi történet # Barcsay mester szigorú kritikus. (Breuer Péter felvételei) Vasárnap Szentendrén, mint Theszeuszt Ariadné fonala, úgy vezette az érdek­lődőket egy világoskék mű­anyag fólia a X. SZABAD­TÉRI TÁRLAT színhelyére, a Templom térre. r A zegzugos utcácskákon, lépcsőkön át leengedett sza­lag mentén érkezőket festői összevisszaságban kipakolt képek, szobrok, fára kiszögeit versek látványa, és innen- onnan felhangzó zene fogad­ta. A képzőművészet szinte minden területét felölelő al­kotások mind stílusban, mind színvonalban rendkívül tar­ka képet mutattak. Láthat­tunk festményeket, térplasz­tikákat, fotót, textilt, grafi­kát, plakátot és fából, fémből készült szobrokat. Találkoz­hattunk komoly, elmélyült munkára utaló művekkel, de akadtak giccses, primitív al­kotások is. Például többen megmosolyogták azt — a fantasztikus filmekbe illő maszkot magára öltő — fia­★ Kicsit vásár, kicsit komé­dia, de mindenesetre jó han­gulatú ... mellyel egy fa tetejére fel­tett festményt lehetett meg­szemlélni. Ezek mellett az ötletek mellett szép számmal akadtak színvonalas munkák is. Mint például a budapesti Szlaukó László bőrplasztikái, a szigetmonostori Csorba Si­mon textiljei, valamint a szentendrei Vajda Lajos Stú­dió tagjainak munkái. Elsősorban ezek mellett az alkotások mellett állt meg és adott tanácsot Barcsay Jenő festőművész, aki, akárcsak az előző években, most is meg­látogatta a kiállítást. Aki a festmények és szobrok kö­zött sétálgatva többet szere­tett volna megtudni az előz­ményekről, az megtekinthette az úgynevezett TÁRLAT- MÚZEUMOT, amely a falra kifüggesztett előző évi fotók­ból állt. Érdekes eseménynek ígérkezett még Köllő Miklós társulatának fellépése, de sajnos, a csípős hideg szél „elfújta” az előadást, a lá­togatók nagy részével együtt, így az alkotók, munkájukat Ha van értelme a televízió Nyitott könyv műsorának, ak­kor az a kedvcsinálás. Ha el tudja rontani valami a ked­vünket; az a rossz tévéfeldol­gozás. Ezért (emlékezvén né­hány sikertelen műsorra) min­dig kicsit gyanakodva ülünk le a képernyő elé. Így történt ez szerda este is. Szabó Magda regényvilága annyira zsúfolt és v bonyolult, annyira megbontha- tatlannalc tűnik, hogy a cson­kítás veszélye nélkül kockázatos hozzányúlni. Nos, a tévé most a lehető legjobb megoldást válaszotta: rábízta magára az írónőre: válassza ki ő azokat az epizódokat, amelyeket fon­tosnak, bemutathatóknak-be- mutatandóknak tart. Nem kis fejtörést okozhatott ez neki is, de végül is szerencsésen ol­dotta meg: a főhős (Jablon- czay Lenke) életének három fordulópontját villantotta fel. A regény sokkal sokszá- lúbb, árnyaltabb, de — hála a színészi alakításoknak — ez esetben a cseppből való­ban következtethettünk a tengerre. A regény — s erről esett szó Koczkás Sándorral beszélgetve is — végeredmény­ben az író családjának ok­nyomozó története. Minden­képpen kulcsfontosságú Szabó Magda írói pályafutásához, s nem csupán azért, mert ez a legutolsó (s legjobb!) megje­lent kötete. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy ez — visz- szamenően is — megvilágítja, mintegy magyarázza Szabó Magda írói-emberi pályafutá­sát, érdeklődésének-művésze- tének a célját, irányát, egyé­ni. összetéveszthetetlen voná­sait is. Tehát, ha valaki ed­dig egy sort se olvasott volna Hz írónőtől, annak azt taná­csolnánk, hogy először ezt és az Okút című kötetét ol­vassa el. A Régimódi történet — eb­ben igaza van Koczkás Sán­dornak — kitűnő, ízig-vérig modern, mai regény! Holott Szabó Magda „csupán” Jab­lonczay Lenke sorsát követi nyomon. De hősnője magán­életének keserves fordulatait (ezekből láttunk ízelítőt a képernyőn) mindig összemon­tírozza a szűkebb és a tágabb környezet: a világ esemé­nyeivel, s így a kép valóban freskóvá, társadalomrajzzá tágul. Egyszersmind szívszo­rító, megdöbbentő tablóvá és bírálattá! Nemcsak az a szívszorító, hogy ennek a tehetséges, jobb sorsra érdemes lánynak az élete mennyire törékeny kis sajka volt a család (sze­gények!) és a történelem szo­rításában; de még inkább az, hogy mennyire gyanútlanul, mondhatnók tudatlanul élték meg ezt! Szabó Magda is ej­tett erről néhány szót. Egy világ zuhant el (közben ki­tört az I. világháború is), mi­közben ezek a rosszul, mert félrenevelt hölgyek és férfiak (cívisek és dzsentrik) zsúrokra jártak, pletykákkal bíbelőd­tek, belevesztek a magán- és társasági élet apróbb-nagyobb hírecskéibe, gondjaiba. Tény­leg, mint a gyerek, aki a ba­báival, építőkockáival játsza­dozik, s nem veszi észre, hogy közben leégett a feje felett a ház. * Kitűnő volt Sulyok Mária (mint mindig) a szigorú, a széthulló családot vasmarok­kal irányító nagymama; Tol- nay Klári, az okos, kitűnő pedagógus apácafőnök; Schütz Ila, a vénlányságtól rettegő és a vénlányságában gonosz- szá keseredő karakterszerep­ben. Lengyel György rende­zése megsejtetett valamit a regény, a század végi Debre­cen világából. (borpácsi) fajban is sokat ígérő, tehet­séges fiatallal gazdagodott a színház. MAKAI MÁRTA talembert, aki festőállványa előtt állva hol festegetett, hol pedig klarinétját és sza­xofonját fújta. Továbbmenve, „minden nézés ingyen” felirat hívta fel a figyelmet egy távcsőre, Robi és Reggelenként azzal az együgyű játékkal szórakoztatom magam, hogy amikor valamely megállónál ismerős lép fel az autóbuszra, közlöm vele: az ő kedvéért állíttattam le a kocsit, látván, hogy várakozik. Bevallom, hogy ennek az ötletnek a legutóbbi napokig semmi sikere nem volt. Mindaddig, amíg Robi, fiatal és csinos mamája kíséretében, fel nem kapaszkodott egy menetrend szerinti 1-esre. Robi — akit utoljára tipegő korában láttam — örömmel nyugtázta, hogy a kedvükért le­fékezett ez a monstrum járgány, s hálából azonnal megmutatta kutyáját, amit pórázon vezetett. (Emiatt nem is adhatott pacsit, csak a bal kezével.) A pórázt — mint tudjuk —t nem tanácsos elengedni. Különösen akkor, ha egy ilyen nagy kutyáról van szó. Mert az eb a híres Kántornak szakasztott mása. Alig kellett lehajolnom, hogy megsimogat­hassam. Természetesen csak azután, hogy Ro­bitól erre engedélyt kértem. Szerencsére a körülöttünk álló ostoba fel­nőttek mit sem,vettek ebből észre. A kutyát tudniillik csak mi ketten láttuk, na meg Robi mamája. Örülök, hogy éppen Kántorral ismerkedhettem meg, mert Robinak több kutyája is van; mindennap másik kíséri el az óvodába. Persze, a gyerekek közé nem ta­nácsos bevinni őket, ami kezdetben némi göncöt okozott a kisfiúnak. Most úgy segít a dolgon, hogy az óvodai foglalkozás időtar­tamára a tornazsákjában helyezi el a kutyá­kat. Elkövettem azt a baklövést, hogy meg­kérdeztem: hogyan fér el ilyen nagy kutya abban a kis zsákban? — Ügy, hogy akkor kicsi lesz — felelte Robi egy középső csoportos minden önérze­kutyája tével. Szégyelltem is, hogy erre nem jöttem rá előbb. Mint ahogy arra sem, hogy Robi tulajdonképpen már nagycsoportos, de hát az óvó nénik ezt sem tudják. A buszról leszállva, át kellett kelnünk az úttesten, ami egy kicsit nehezen ment, mert Kántor rángatta a pórázt, s egy kocsi majd­nem a farkára lépett. Persze ezt az autót is egy felnőtt vezette, aki nem láthatta a ku­tyást. Egészen más volna a helyzet, ha gye­rekek ülnének a volán mellett, akik. mindent tudnak látni. Egyáltalán, többet kellene bízni a gyere­kekre. Mert — Robi szerint — ők például egészen másmilyen óvodákat építenének. Nagy oszlopokkal, egészen, egészen magasa­kat. Aztán kivágnának néhány fát, hogy ne fújjon a szél és olyan mosógépeket csinálná­nak, amelyekben nem szédülnének el a sze­gény ruhák. Megegyeztünk Robival, hogy minderről még beszélgetünk, aztán elbúcsúztunk egy­mástól. A póráz miatt most is csak a bal kezét nyújthatta. Keményen megráztam, Kántort pedig szeretettel megsimogattam, mire is csóválni kezdte a farkát. Azt hiszem, nekem is szereznem kell egy kutyát. Napközben itt ülne az Íróasztalom mellett, s ha unnánk magunkat, vagy nagyon elegünk volna az emberekből, csak elindul­nánk arra, ahol soha nem fúj a szél, senki nem vicsorít ránk és nincsenek egyforma szürke házak, a buszok pedig ott állnak meg, ahol akarjuk. De félek, már késő. Sajnos, ilyen kutyát csak óvodások kaphatnak. Mikor kezdődik az iskola, tőlük is elveszik. Vajon miért? GYARMATI BÉLA összecsomagolva, a jövő évi viszontlátásig búcsút vettek egymástól. FELVINCZY ATTILA Lenin beszédei hanglemezen Lenin két beszédének egy­kori hangfelvételéről készí­tettek új, zörejektől megtisz­tított, korszerű hangfelvételt a Melogyija szovjet hangle­mezgyárban. Az annak ide­jén kezdetleges technikával felvett beszédekből korábban már nyolcat sikerült átját­szani. A két újabb szöveg a forradalom vezérének „A pártonkívüliek és a szovjet hatalom”, illetve „A termény- adóról” című beszédeit örö­kíti meg immár korszerű technikával. A szovjet rádió és a Pravda együttes kiadá­sában egyébként az októberi forradalom hatvanadik év­fordulójára külön „beszélő könyv” is készült, ahol a szö­veg mellett hanglemezek is megörökítik, Lenin hangját, a forradalom résztvevőinek visszaemlékezéseit. A Melogyija gyárban több más értékes dokumentum- lemezt is készítettek a jubi­leumra az egykori felvételek kitisztázásával. A lemezek­ről megszólal Krupszkaja, Kalinyin, Lunacsarszkij és Lenin több más munkatársa. V Szabadtéri tárlat a festők városában Minden nézés ingyen...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom