Déli Hírlap, 1976. november (8. évfolyam, 258-283. szám)
1976-11-10 / 266. szám
Ma, és mén négy alkalommal Századunk Ma kezdi meg a televízió Bokor Péter népszerű sorozata, a Századunk újabb epizódjainak sugárzását. Az elmúlt csaknem tíz év alatt húsz. történelmünkkel foglalkozó rész került képernyőre most öt új filmmel folytatódik a produkció. A csaknem háromévi munkával készült folytatások 1944 eseményeit. Magyarország német megszállásának történetét és annak előzményeit tárják fel. Az első epizód, amelyet ma este nyolc órakor A meghívás címmel sugároznak, a német—magyar kapcsolatok alakulását ismerteti abban az A diplomaták című epizódban a Kállay-kormány diplomáciai manővereit ismerhetik meg a nézők. A harmadik film, A törvény nevében azokat állítja középpontba, akik megpróbállak szembeszállni a hivatalos körök politikájával. A következő, a Mézes madzag és korbács című epizód 1943-ban játszódik, amikor megbukik Mussolini és kettétörik a Berlin —Róma tengely. Az ötödik film Hitler és Horthy salzburgi találkozójáról ad képet, miközben a német csapatok már átlépik a magyar határt. Akárcsak korábban, a SzáwX '^vSxSxÄ*XSSÄiwSS>- WWWwtS^ sf; Muzsay nevet — és nevettet (Kerényi felv. ...barát nélkül gyenge még a sárkány is Muzsay meséi A szól isi a: Pcrényi Miklós A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye Ebben az évadban először hallottuk a Miskolci Szimfonikus Zenekart a Miskolci Nemzeti Színházban. Az együttest Sándor János, a Magyar Állami Operaház fiatal karnagya vezényelte. A változatos műsor élén Szőllősy András III. Concertója állt. melyet a szerző 16 tagú vonósegyüttesre komponált. Az 1970-ben zeneszerzői nagydíjjal kitüntetett mű értékes alkotás. Mai nyelven szól, modern effektusokkal, de minden újításon átsüt az alkotó költőisége. A magányos ember félelmét, bánatát talható lerjengősséget. egysíkúságot. A Vivacét, mely talán a legjobb volt, csak egyetlen hangulat fodrozásá- nak éreztük; a feszes ritmus bűvöletében suhant a zene könnyű, mendelssohni szárnyakon. Az( Adagio éneklő dallamai és a Finálé indulója ugyancsak meggyőző erővel érvényesültek. Az est szólistája. Perényi Miklós, nemrég még csodagyerekszámba ment; ma kiforrott, érett művész. Hogy mi mindent képes gordonkáján művészi szinten előadni, az külön tanulmányt ígéMuzsay András szerte az országban sokfelé megfordul, híveket szerezve a zenének és barátokat magának. Mackós a járása, 125 kilogrammot nyom a mérlegen. 193 cm magas. 46-os cipőt hord és nőtlen. Maruszjával érkezik műsorai színhelyére — „hánvja-veti az országúton a farát” a szép. zöld színű Moszkvics. Munkahelye: Ma«varoi>zá« C r 1970-ben, az EETE magyar —orosz szakán végzett. Egy ideig kettős életet élt: újság- íróskodott és gitározott. 1972 óta „független csavargó munkahelye Magyarország” Fellépéseiről (eddig több mint 1300 volt) pontos statisztikát vezet; grafikonok, térképek, kimutatások jelzik naplójában. hogy hol, hányszor, kikkel játszott. Miskolcra a Vörösmarty Művelődési Ház meghívására jött. Két műsorral (Paff. a bűvös sárkány és Ott, lenn a folyónál) szerepelt a nem >úl nagyszámú közönség előtt. (A művelődési háznak — S furcsa módon — nincs plakátragasztási engedélye.) — Soha nem tanultam gitározni. Kezdetben vala a fülem és a zene szeretete Külföldi lemezek. kották, sok-sok gyakorlás, végül — azt hiszem — kialakult saját népénekesi stílusom. Főleg az angol nyelvterületről importálom dalaimat — bluest, angol. amerikai népzenét — . öe játszom saját szerzeményeimet és neves külföldi előadók műsorából is veszek át számokat. Ilyen például a gyermek- — vagy inkább svermekközeli — műsorom címadó dala, a Paff is. A bűvös sárkányról és barát, járói — Jackie-ről — szóló dalt dunaújvárosi főiskolás koromban hallottam először. Felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt szép. igaz a megható mese tanulsága: „barát nélkül gyenge még a sárkány is”. lüazi történetek A gyerekek roppantul élvezték Muzsay közvetlen hangon előadott dalait és az összekötő szöveget, mellyel „profi” gyermekismerő módon teremtette meg a kapcsolatot velük. Arra a kérdésemre. hogy miért nem zené- siti meg magyar költők gyermekverseit, nagyon határozottan válaszolt: — Nemcsak azért, mert épp elegen foglalkoznak ezzel, hanem mert úgy érzem, hogy nem ez hiányzik a kicsiknek. A sokszor értelmetlen szójátékok, szóalkotások nem hatnak kellően a fantáziájukra, nem kötik le igazán őket. Igazi meséket, történeteket adok elő. melyeket a szerzők esetleg éppen a saját gyermekeik részére költöttek. Koncepcióját igazolta a siker. Nevetés, együttdalolás. beszélgetés a művész bácsival, felszabadult vidámság — ezt hozta Miskolcra Muzsay. Jó lett volna, ha többen hallják, jó lenne, ha többet hallanánk. . (szabados) tükrözi úgy, hogy a mű végén a beletörődés, a megnyugvás a bánatot emlékké szelídíti, és az emberi harmóniát hirdeti. Az est karnagya közismert apostola a modern műveknek, s így elévülhetetlen érdeme, hogy Szőllősy nem könnyű művét zenekarunknak betanította. Ha az előadás még adós is maradt a biztos, felszabadult játékkal, nem kétséges, hogy a szimfonikusok a későbbiek során ezt a művet is anyanyelvi szinten interpretálják. S ha a modern műben a betanítást. Mendelssohn: III. Skót szimfóniájában a művészi kivitelezést kell dicsérnünk. A Szentivánéji álom mestere itt súlyosabb mondanyelne. Tény azonban, hogy Aram Hacsaturján ritkán játszott Gordonkaversenyét olyan magától értetődő természetességgel, átéléssel játssza, hogy hatása alól nem tudjuk kivonni magunkat. A mű nehézségei semmivé foszlanak, és úgy tűnik, Hacsaturjáp ilyen kvalitású szólistának komponálta művét. Az örmény zene fordulatai, a fan- tázlaszerű, csapongó gondolatok érzékletesen és hatásosan szólaltak meg. A miskolci szimfonikusok a versenymű kíséretét, egységben a szólistával. magas színvonalon játszották. BARTA PÉTER időben, amikor Bárdossy állt a kormány élén. és amikor még a Szovjetunió elleni villámháború győzelmében reménykedett Horthy és kormánya. zadunk többi filmje esetében, ezúttal is archív fotók, felvételek. újságcikkek, iratok fel- használásával és színészek segítségével elevenítik fel az egyes történelmi pillanatokat. SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró- niiia. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei Koktél. — 13.20: Czine Mihály könyvszemléje. — — 13.30: Népi zenekarok műsorából. — 14.üü: Ezeregy délután. — 14.27: Juhasz frigyes dalaiból. — 14.38: Borodin: Igor herceg — X^olovec táncok. — 15.00: Hírek. — 15.10: iskoiarádio. — 15.50: Polkák fúvószenekarra. — iö.üü: Ütközően. — itf.lO: Magyar szerzők müveiből. — ie.42; Sum- masdaiOK. — 17.00: Hírek. — 17.03: Útközben. — 17.05: Osszuk vagy ne osszuk? — 17.30: Hangverseny a Mindenki zeneisKOiája hallgatóinak. — 18.25: Uj könyvek. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Gondolat. A Radio irodalmi lapja. — 20.00: Örökzöld daliamon. — 20.54: Kis magyar néprajz. — 20.39: Hűek. — 21.04: Uj operaiemezeinkoöl. — 21-35: Uj nótáiéivetexeinKbol. — 2Z.Ü0: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Ránki Dezső Bartók-mű veket zongorázik. — 22.50: Meditáció — a kultúra szerepéről. — 23.00: Purceil-müvek. — 24.00: Hírek. — 0.10: Hadai Győző táncdalaiból. — 0.25; Himnusz. Petőfi rádió: 12.00: Nóták. — 12.30: Hírek. — 12.33: Őszi versenyek. — 13.06: Hangszerszólók. — 13.30: Hírek. — 13.33: A brug- gel Oils Dorado együttes játszik. — 13.45; Időjárás. — 14.00: Keltőtől ötig ... — 17.00: Az ifjúsági Rádió órája. — 18.00: Egy kilo az egy kiló! — 18.10: Muzeális felvételeinkből. — 18.30: Hírek. — 18.33: Bárdos Lajos kórusmüveiből. — 18.48: A Nagy- kanizsai Dzsesszhétvége külföldi vendégeinek lemezeiből. — 19.28: Jó /estét, gyerekek! — 19.33: A francia sanzon nagy előadói. — 20.03: Grabócz Miklós feldolgozásából. Bányászdalok — népdalcsokor. — 20.14: Joao Gilberto és Mina énekel, a Marimbas együttes játszik. — 20.30: Hírek. — 20.33: Eleiek. — 21.43: A Rádió Dalszínháza. Kis szekeres, nagy szekeres. Daljáték. — 24.00. Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.03: Eredmények, gondok, tervek a borsodi üzemekben. (A Tiszai Kőolajipari 1 Vállalatnál. . .) — 17.15 : Borsodi népdalkörök műsorából. — 17.25: Női dolgok, női gondok. (Gyermektorna ... — Szülőotthont Leninvárosnak). — 17.35: Sanzonok és hangszerszólók. — 17.55: A megye sportéletéből. — 18.00: Borsodi Tükör — a súdió krónikaműsora. — 18.15: Eloado: a szerző! — 18.23: Hírösszefoglaló. Televízió, 1. műsor: 17.43: Műsorismertetés. — 17.43: Hírek. — 17.50: Zenés utazás. — 18.15: Kántor. A híres nyomozókutya filmen és a valóságban. Riport- műsor. — 18.45: Szépen, jól magyarul. — 19.10: Esti mese. — 19.25: idősebbek is elkezdhetik... — 19.30; Tv-híradó. — 20.00: Századunk. Dokumentumfilm-soro- zat. — 21.25: Salck. Kempelen úr! Tévéjáték. - 22.05: Teleszubjek- tiv. — 23.05: Tv-híradó 3. Televízió, 2. műsor; 18.33: Műsorismertetés. — 18.35: A Magyar Televízió Szabadegyeteme. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00- Hat húron pendülünk . . . Gitáriskola kezdőknek. — 20.15: Mit tegyünk? — 21.25: Tv-hiradó 2. Szlovák televízió: 17.25- ifjú szemmel. — 18.05: Rejtett kamerával (Tévékomédia). — 18.40: Esti mese. — i9.00; Híradó. — 20.20; Tíz lépcső vezet az aranyhoz. (Vidám vetélkedő). —21.10: Híradó. — 21.30: A párt fia. (Szovjet film Kalinyinról). — 22.35: Sajtószemle. Miskolci Nemzeti Színház (7): Dohányon vett kapitány. Berlet- szünet. Kiállítások; Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember és munka. — Görög kereskedők Miskolcon. — Herman Ottó-emlékház (10— 18): Herman Ottó élete és munkássága. — Herman Ottó Múzeum Képtára (10—18): A XX. század magyar festészete. — Kondor Béla-emlékkiállítás. — Koszté József festményei. — Diósgyőri vár (9—19): A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (9—19): Déryné Széppataki Róza- és Léva v József-emlékszobák. — Miskolci Galéria (a Kossuth Művelődési Ház kiállítótermében 10— 18): Brit rajz- és akvarellklálíí- tas. József Attila Kiubkönvv- tár n:?-20>: Gmk Károlv-Ke- resmiry Dezső: Tisztele+adás Bartóknak. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE A túsz Zsignár István kiállítása o A mezőkövesdi művelődési központban ma délután fél 6 órakor Borbély László művészettörténész. a Magyar Nem zeti Galéria osztályvezetője nyitja meg Zsignár István festőművésznek, a Zrínyi Ilona Gimnázium vezető szaktanárának kiállítását. A művész tizenegyedik egyéni tárlata. melyen festményeket grafikákat, rézkarcokat és tűzzománcokat mutat be, november 24-ig tekinthető meg a művelődési központ kiállítótermében. nivalót fejez ki. Ám sohasem tudja megtagadni önmagát; minden taktusából az élet szeretete, igenlese árad. Sándor János karmesteri erényeit különösen azért csodálhattuk. mert kiváló tempókkal segítette a mendelssohni világ érvényesülését. A borongó® nyitó részt talán egy gondolattal élénkebbre vette, ezzel elkerülte az ebben a tételben alkalmanként tapaszA nagyvonalú de Sica Segítettek az iskolának A DIGÉP öt szocialista brigádja összesen 280 óra társadalmi munkát végzett a 18-as számú Általános Iskolában: cipőtartókat készítettek a folyosóra. Vittorio de Sica, olasz filmszínész és rendező nagyvonalú, hogy ne mondjuk, pazarló életmódot folytatott Egy barátja emiatt szemre- t hányást tett neki. Sica azonban nevetve csupán ennyit ; válaszolt. — Drága barátom, ne feledkezz meg arról, hogy ma gamat tartom legkedvesebb örökösömnekl , + Milyen erős az első szerelem, beleszól-e az ember életének alakulásába az első élmény, és van-e mód az újbóli találkozásra, mikor elmúltak a fiatalokat egymástól elszakító nehéz •dök? — ezekre a .kérdésekre keresi a választ Andrej Mihal- kov—Koncsalovszkij Szerelmesek románca című kétrészes, zínes, szovjet filmje. A két fiatalt. Tanyát és Szerge.it Jelena Korenyeva és Jevgenyij Kingyinov (kénünkön) játssza, a szovjet filmek fesztiválja alkalmából bemutatásra kerülő filmet Miskolcon a Beke mozi vehli. Mb. szí. szovjet film Kezdés: f4, hn6 és 8 órakor KOSSUTH Prémium Mb. szí. szovjet film Kezdés: f3, hnő, 7 órakor sagvari Jáck kapitánv 1“’b. R7Í. «szovjet filn Kezdés: 7 órakor SZIRMA Nősülni tudni keli: Mb. szovjet film Kezdés: f7 órakor CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. _ 8.05: Műsorismertetés. _ 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: A Magyar Rádió és Televízió énekkarának és zenekarának operafel vételeiből. — 9.00: Harsan a kürtszó! —9.30: Zino Francescattl hegedül. — 10.00: Hírek. — 10.05: Iskolará- dió. — 10.30: Zenekari muzsika. 11.25: Esetek — tanulmányok. — 11.40: Magányos utazás. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05; Nóták. — 8.20: Tíz perc. külpolitika. — 8.33: Slágermúzeum. — 9.30: Hírek. — 9.33: Vidám könyvespolc. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.55: Ifjúsági könyvespolc.