Déli Hírlap, 1976. november (8. évfolyam, 258-283. szám)

1976-11-20 / 275. szám

7 L­'J Délelőtti sajtótájékoztató II tolrák ajánlásai a célpgnhoz Befejeződött a KGS1-tanácskozás Ma este a jegyzőkönyvek aláírásával fejeződik be a Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsa Vaskohászati Állandó Bizottságának Mis­kolcon megtartott 48. ülés­szaka. Ma délelőtt 10 órakor dr. Csépanyi Sándor, kohó- és gépipari miniszterhelyettes, a magyar delegáció vezetője ■sajtótájékoztatót tartott Mis­kolc-Tapolcán, a Júnó-szál- lóban. Beszámolt arról, hogy a bizottság útmutatásként és teljesítésre elfogadta a KGST XXX. ülésszakának határo­zatait. A-bizottság megvizs­gálta a tagországok alapvető Látogatás egy tss-ben Keinen Székesíeliérváron járt Finn vendégünk, Urho Kck- konen tegnap Székesfehér­várra látogatott és megte­kintette a Vörösmarty Ter­melőszövetkezetet. Finn vendégünket elkísér­te útjára vendéglátója, a magyar államfő, Losonczi Pál és Púja Frigyes külügy­miniszter. A tsz bejáratánál dr. Romány Pál mezőgazda- sági és élelmezésügyi mi­niszter fogadta a finn állam­főt, akit Tőke Ferenc, a tsz elnöke tájékoztatott a mun­kájukról. energia-, fűtőanyag- és alap- anyagfajták iránti szükség­leteinek biztosítására irá­nyuló hosszútávú együttmű­ködési célprogram terveze­tét és javaslatokat hagyott jóvá e kérdés vaskohászatot érintő részéről. Az állandó bizottság ösz- sze:jezte a legfontosabb vas- kohászati tudományos és műszaki kutatások elmúlt ötévi eredményeit. A kuta­tási eredmények közül ki kell emelni az új technoló­giai folyamatok, a kiváló minőségű acélok, továbbá a bevonatos fémtermékek ki- fejlesztése területén végzett munkát. Dr. Csépányi Sándor el­mondta, hogy a bizottság ülésén ünnepélyesen meg­emlékeztek a Vaskohászati Állandó Bizottság megalakí­tásának 20. évfordulójáról is. A tagországokon kívül részt vett az ülésen Jugoszlávia képviselője, megfigyelőként jelen voltak a Vietnami Szo­cialista Köztársaság képvise­lői is, valamint az INTER- METALL és az ENSZ Euró­pai Gazdasági Bizottságának képviselője. A ma esti ünnepélyes ak­tus előtt a tanácskozás résztvevői délelőtt a Lenin Kohászati Művekben tesz­nek látogatást. E. A. * POLITIKA! NAPILAP * Vili. ÉVFOLYAM, 27«. SZÁM ! ■nj|.(*n CHILO 1976. NOVEMBER 20., SZOMBAT B ll M . OU 3 illtn 27 évi „házasság" után Ózdi henoerészre ) (Tudósítónktól) Egy éve múlt, hogy elő­ször hengereltek a gépek Ózd új rúd-dróthengermü- vében. A gyorsításra kije­lölt nagyberuházás meleg­üzemi próbáit a tervezettnél három és fél hónappal ko­rábban kezdték el. A Mi­nisztertanács a gyorsítási programban feladatul szabta az ózdiaknak, hogy 1978 vé­géig 153 ezer tonna megfele­lő minőségű, itthon és kül­földön egyaránt jól értéke­síthető rúdacélt és henger­huzalt termeljenek. Felada­tuknak másfél hónappal ko­rábban, november közepéig eleget tettek. Az ózdi rúd-dróthengermü és az anyagellátására hiva­tott folyamatos acélöntőmű együttesen több mint 3 mil­liárd forintba került. Na­gyon fontos népgazdasági ér­dek, hogy mielőbb megtérül­jön ez a tetemes összeg. Töb­bek között ezért is örvende­tes, hogy másfél hónappal korábban elkészült a 153 000 tonna termék. Növeli a teljesítményük értékét, hogy a megtermelt hengerelt acéltermékekből kereken 70 ezer tonna a tő­kés piacon talált vevőre. Ez egyben azt jelenti, hogy a beruházásra fordított deviza összegének a kétszeresét „termelték meg” november közepéig! Jövőre emelik a mércét az ózdiak új hengerművében. 1977-ben az előzetes terv szerint csaknem 300 ezer tonna hengerelt terméket kell gyártaniuk. Miközben feltétlenül eleget kell tenni­ük a terv előírásainak, kifo­gástalan minőségű acélt vár­nak az új üzemtől. Kifogás­talan terméket kér a Salgó­tarjáni Kohászati Üzemek dróthúzóműve, a miskolci December 4. Drótművek és még több, az ózdi hengerelt acélt feldolgozó vállalat.-jt- Két pillanatkép az ózdiak új büszkeségéből, a rúd-drót- hengermüböl. Az egyiken: viliódzva kígyózik az izzó acél­huzal a dróthengersoron. A másik képen már a kötegekké formált, 5,5 milliméter átmérőjű hengerhuzal látható. (Strohmayer László felvételei) A házakra zuhant Philippeville belga kisvá­ros házaira zuhant tegnap a belga légierő egy Mirage-tí- pusú szuperszonikus vadász­gépe. A gép felrobbant és ennek következtében két ház kigyulladt. A pilóta még ide­jében katapultált. A mentő­csapatok a romok között egy személy holttestét talál­ták meg. Strauss szakított Kohllal Hűvös hétvége Hűvös hétvégére számítha­tunk. Ma reggel 2—4 fok kö­zött volt a hőmérséklet. A Kékesen havazott. Napköz­ben felhős idő várható, eső, sőt egyes helyeken hó is le­hetséges. A nappali hőmér­séklet 3—6, az esti 0—3 fok között alakul. Huszonhét éves parlamen­ti „házasság” végződött teg­nap „válással”: Strauss sza­kított Kohllal. Friedrich Zimmermann, a Franz-Josef Strauss vezette CSU parlamenti csoportjá­nak elnöke bejelentette: a CSU felmondja a CDU-vala Bundestagban 27 éve alko­tott koalícióját. — Kohl, a CDU vezetője maga is a rá­dióból értesült a döntésről és utána beismerte: tanács­talan, mert a bejelentés tel­jesen váratlanul érte. — Strauss, a CSU ..erős embe­re” arra a kérdésre még nem válaszolt, vajon új. ne­gyedik párt lesz-e a CSU. vagy csak a parlamenti együttműködést szüntették meg. — A szociáldemokra­ták mindenesetre annyit nyertek, hogy a parlament­ben ők lesznek a legerőseb­bek, így ők jelölik majd is­mét a ház elnökét. — A sza­bad demokraták a „szenzá­ciós” hír idején tartották kongresszusukat Majna- Frankfurtban és ezen ismét Hans-Diejxich Genschert vá­lasztották meg a párt elnö­kévé. Az esemény eltörpült ugyan az ellenzék „szakítá­sának” újdonsága mellett, a szabad demokraták azonban mindenesetre nyereségnek könyvelhetik el a dolgot, mert erősebben hallathatják hangjukat a koalíción belül. — A CSU döntését — mint erről már egy ideje plety­káltak — a CDU/CSU vá­lasztási veresége okozta ' — mondják Bonnban. Tegnap a diósgyőri csokoládégyárban A jól sikerült tavalyi ma­gyar-csehszlovák barátsági hét folytatásaképpen tegnap ismét csehszlovák vendége­ket köszönthettünk Miskol­con. A baráti ország delegációja Oldrich Tesariknak, a buda­pesti Csehszlovák Kulturális Pénteken ismét megnyílt Bejrút nemzetközi légikikötője. Képünk: leszállás előtt az első gépek egyike, amely Rómából érkézéit a libanoni repülőtérre. Január 1-től Megváltozik a kötelező gép járműbiztosítás díjfizetési módja 1977. január l-ével a magán- gépjármüveknél módosul a kö­telező felelősségbiztosítási díj fi­zetésének módja; a személygép­kocsiknál és a motorkerékpárok­nál a díj mértéke nem változik. Díjmentesek lesznek a rokkan­tak gépjármüvei. A díjat továbbra is postautal­ványon kell befizetni és azt a posta az e célra kibocsátott díj­igazoló lapon külön is igazolja. A díjak befizetését, a KP1VI Autófelügyelete ellenőrzi a gép­járművek műszaki felülvizsgá­latakor. A vizsga egyik előfel­tétele az esedékes díj maradék­talan befizetése. A személygépkocsik díja to­vábbra is január 1-én. illetőleg július 1-én esedékes. Az eddigi egy hónap helyett azonban fél év áll az autósok rendelkezésére a díj pótlékmentes befizetésére. A motorkerékpárok dija egy ösz- szegben január 1-én esedékes, de pótlékmentesen fizethető az egész év folyamán. A befizetési határidő elmulasz­tása esetén az autósokat a kése­delem miatt a féléves díjon fe­lül 200 Ft. a motorosokat az éves díjon felül 100 Ft pótlék terheli. Kedvező változás, hogy ameny- nyiben a gépkocsit év közben he­lyezik forgalomba, a díjat csak a következő negyedév első nap­jától kell fizetni. Motorkerékpá­roknál a teljes évi díjat csak ak­kor kell megfizetni, ha az első félévben helyezték üzembe, ha erre a második félévben kerül sor, a díjat csak a következő év január 1-töl kell fizetni. A biz­tosítási védelem az előbbiektől függetlenül a forgalomba állí­tástól kezdődik. A jövőben az Állami Biztosí­tónál nem kell bejelenteni a tu­lajdonos változását. Mivel azon­ban a díj fizetését a műszaki vizsgán igazolni kell, az új tu­lajdonosnak az eladótól át U<\" vennie a befizetést igazoló irato­kat. A zökkenőmentes átállás érde­kében az Állami Biztosító az év végéig megküldi az átutalási postautalványokat és a díjiga­zoló lapot azoknak a gépjármű- tulajdonosoknak, akik a nyilván­tartásban szerepelnek. Ezek bár­mikor díjmentesen beszerezhe­tők az Állami Biztosító fiókjai­nál. Központ igazgatójának veze­tésével a reggeli órákban érkezett városunkba. A ked­ves vendégek először város­nézésen vették részt, majd a csokoládégyárban tettek lá­togatást. Itt találkoztak a. miskolci üzem munkásaival. Délután a Hazafias Nép­front tanácstermében —par­tizánok és népfront-aktivis­ták jelenlétében — barátsági est kezdődött. Szuchy Róbert, a HNF városi titkára üdvö­zölte a megjelenteket, köztük Hegyi Imrét, a HNF megyei titkárát, majd Oldrich Tesa- rik ismertette a CSKP XV. kongresszusának határozatait és megemlékezett a Szlovák Nemzeti Felkelés 32. évfor­dulójáról. A szívélyes lég­körű találkozó, baráti be­szélgetéssel ért véget. Felavatták Szabó Lőrinc emléktábláját „Emeld magasra már be­csületes lámpádat, értelem!” — „E házban élt és alkotott Szabó Lőrinc költő” — hir­deti a magyar poézis sajátos hangú művelőjének tegnap, egykori lakhelyén, a Buda­pest, II. kerület, Volkmann utca 8. számú ház falán fel­avatott emléktáblája. Család­tagjai, pályatársai, barátai, írásművészetének tisztelői vettek részt az ünnepségen, amelyen Sötér István akadé­mikus méltatta Szabó Lőrinc költészetét. A márványtábla alatt a Kulturális Minisztérium, a Magyar Írók Szövetsége, az Irodalmi Alap. az Irodalom­tudományi Intézet, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Magyar Pen Club, valamint a kerü­leti tanács képviselői helyez­tek el koszorút. Marad a földreform Portugáliában 99 Történelmi döntés” „Történelmi döntésnek” ne­vezte Carlos Brito, a PKP parlament csoportjának el­nöke, hogy a földreform foly­tatása mellett döntöttek. A portugál parlamentben 13ö szavazattal 81 ellenében elvetették a jobboldali CDS törvénytervezetét, amely az agrárreformról hozott tör­vények felfüggesztését indít­ványozta. A szocialisták a kommunistákkal együtt sza­vaztak a nagytőkés párt ja­vaslata ellen. — Most már az a feladat — mondotta Brito —, hogy ne csak a par­lament utasítsa el a jobbol­dali javaslatot, hanem a gyakorlatban végre is hajt­sák az agrárreformot. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom