Déli Hírlap, 1976. november (8. évfolyam, 258-283. szám)
1976-11-20 / 275. szám
75 éve született fándor Sándor emlékünnepséo Miskolcon született. 1911-től 1919-ig a „Miskolczi Kir. Kath. Főgimnázium'’ diákja volt Vándor (akkori nevén Venétianer) Sándor. Idegen nyelvekből, biológiából, földrajzból és — természetesen — énekből jelese volt. Az iskolai zenekor tagjaként ünnepélyeken. hangversenyeken szerepelt; gordonkaiátékát az 1916-os iskolai értesítőben megdicsérték. Többek között ez az értesítő is látható a gimnázium jogutódjának, a Földes • Ferenc Gimnáziumnak a házi múzeumában, melyet dr. Mádai Gyula vezetésével az iskola honismereti köre gondoz. Vándor Sándor alapító tagja és titkára volt az iskolai Galilei-körnek. A Tanácsköztársaság leverése után fegyelmi eljárás indult ellene, valamint tizenkilenc diáktársa és öt tanár ellen, ezért csak decemberben érettségizhetett. Munkássága, zenei és politikai öröksége ma is él. * Az általa szervezett Vándor-kórus tizenkét alapító tagja is részt vesz azon az emlékünnepségen, mely ma délután 2 órakor kezdődik a Földes Gimnáziumban. Három órakor emléktáblát lepleznek le szülőháza — a Tanácsház tér 22. számú ház — falán, öt órakor díszhangverseny kezdődik a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban, ahol — akárcsak a gim* Az utolsó könyv is a helyére került. Felvételünk tegnap délelőtt készült, amikor a honismereti kör tagjai, tanáruk vezetésével elrendezték a Vándor Sándor-emlék- kiállítás tárgyait. náziumban — a Vándorkórus is fellép. Vándor Sándor 1945. január 14-én Sopronbánfalván halt hősi halált. Sz — rr Őrizem a szemed... Zoltán Sára. a Miskolci Nemzeti Színház művésznője lesz a vendége a Vasas Művelődési Központnak. Űrizem. a szemed című előadóestje hétfőn este 6 órakor kezdődik a Nyugdíjasok Klubjában. Néodalesí A esi túri hegyek alatt ■ ■ ■ Ez a címe annak a népdalestnek. amellyel az Egressy Béni Zeneiskola növendékei a 116. számú Önálló Ipari Szakmunkástanuló Kollégium pinceklubjában hétfőn . fél 7-től lépnek fel. IS napíeÉzer fitosa Előadás és távcsöves bemutatás lesz a nagyközönség részére az Uránia. Csillagvizsgálóban. A naprendszer rit- rtíusát és az őszi csillagképeket bemutató foglalkozás kedden délután 5 órakor kezdődik. kamarazenei napok 1976 Nagy Ferenc hegedűestje Regen várt koncert tanúi lehettünk kedden este a Bartók- teremben. A Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertmestere, a Miskolci Vonósnégyes pri- máriusa, az Egressy Béni Zeneiskola tanára szólóesten mutatkozott be a város közönségének. Művészi-szakmai hitelének az elmúlt évtized során már számos íanújelét adta, ám először szánta rá magát egy egész estét betöltő műsorra. S úgy tűnik, a hosz- szú előkészület, a sokirányú művészi és szakmai gyakorlat nem volt hiábavaló. Azt már eddig is tudtuk, hogy Nagy Ferenc szép hangon hegedül, gondosan ügyel a zenei formálásra, a tiszta, leszűrt, belső indítékú kifejezésmódra. Technikai készség dolgában sem lehet hiányossága, hiszen nem véletlenül vezetője zenekarnak, kamara- együttesnek. Ami újdonság volt szólóestjében, az az álló- képesség cs a felszabadult hangvétel. Joharuj Sebastian Bach nagyméretű E-dúr szólópartitája héttételes. Különösen a Preludio mozgalmas tizen- hatodai és az első Menüett akkordjai rónak rendkívül nehéz feladatot az előadóra. Nagy Ferenc szuggesztív játékában a technikai elemeken túl a formálás szépsége is maradéktalanul érvényesült. s igv különösen a Loure. a Gavotte en Rondeau vagy a suhogó Gigue cizellált. stílushű tolmácsolása ragadott meg. Tartini g-moll (ürdögtril- la) szonátájának keletkezését a barokk zeneszerző úgy magyarázta, hogy egy éjszaka álmában az ördög az ágyára guggolt és kaján viA Miskolci városi És Járási Rendőrkapitányság felhívja Miskolc város és járás lakosságát, hogy a2 1916. december 31- íg érvényes, vagv ■, korább' években íejárt, és kicserélni elmulasztott — érvénytelen - személyi igazolványok cseréjéről, érvényesítéséről gondoskodjanak A személyi Igazolványok cseréiét és érvénvesltéséi ■* kapitányság épületében (Miskolc, I., Rudas László u. 14.1 fotyamaio san intézik. A lejárt személyi igazolványok cseréiéhez, érvényesítéséhez az alább felsorolt kellékek szükségesek: S db 4x4 cm nagyságú személyi Igazolvány arckép (fehér sarkas);-Adatlap személyi igazolványhoz”, szabályosan kitöltve! gyorgás közben hegedűjén elképesztő hangeffektusokat . játszott. Az olasz muzsikus később azután számos művében — így a g-moll szonátában is — bizonyítja; le lehet játszani az ördögi ne- héségű hangokat. Nagy Ferenc mind a szélesen daloló lassú részeket, mind az „ördögtrillákat” és kettősfogásokat élményt adóan, éretten, árnyaltan interpretálta. A műsor második felében Schubert g-moll szonatinájában egyedül a nyitórészben kívántunk volna szenvedélyesebb hangot. Már csak azért is, mert a további tételek borongós, elégikus lí- rájúak. Egyébként Schubert érzelmileg igényes muzsikája épp oly közel áll a szólistához, mint Beethoven boldogsághangja. A népszerű F-dúr románc felhőtlen ragyogása, nemes. tiszta hangvétele csakúgy megtalálta útiát a közönséghez, mint a lengyel Wieniawski virtuóz és expresszív muzsikája a Scherzo Tarantellában. A gyakran játszott igényes kompozíció csillogó és hatásos eszközökkel juttatta érvényre az előadóművész kvalitásait. A zongorakíséretet, vagy jobban mondva a zenei partner szerepkörét N. Weither Ilona látta el. azzal a művészi igényességgel és alkalmazkodással. melyre csak az igazán jelentős muzsikusok képesek. BARTA PÉTER katonakötelesek katonai Igazolványa : t db 10 Ft-os illetékbélyeg: igazolólap a népesség-összeírásról : a személyi igazolvány tulajdonosának adataiban bekövetkezett változások igazolására okirat, bizonyítvány. igazolás. A lejárt, érvénvtelcn személyi igazolvánv kicserélése, érvényesítése állampolgári kötelesség, amelynek elmulasztása törvényben meghatározott következményekkel járhat. A MISKOLCI VÁROSI ÉS JÁRÁSI RENDÖRKAPITANYS4G VEZETŐJE helnöítoktatá» Díjazzák a leierednéiiyesekk megyéket A televízió és a rádió Mindenki iskolája című sorozata hatékonyan szolgálja a közművelődést és a felnőttoktatást. Ezért az Országos Köz- művelődési Tanács elnöksége felhívással fordult a tanácsok, a társadalmi és tömegszervezetek, a vállalatok és a szövetkezetek vezetőihez, irányító testületéihez. Az MSZMP KB közművelődésre vonatkozó határozatának és a közművelődési törvény előírásainak megfelelően ösztönözzék a dolgozókat: vegyenek részt a tanulás, művelődés e formájában, mind többen adjanak számot ismereteik gyarapodásáról. Különös gonddal alakítsák ki és támogassák a konzultációs központokat, a Mindenki iskolája adásait hasznosítsák a dolgozók általános iskoláiban és hangolják össze a közművelődési, ismeretterjesztési programokkal. A legjobb eredményeket elérő megyék, s a főváros részére első díjként 500 ezer, második díjként 300 ezer és' harmadik díjként háromszor 150 ezer forintot ajanl fel az Országos Közművelődési Tanács elnöksége. Ezt az összeget a közművelődési, felnőttoktatási és nevelési intézmények szakmai berendezésének, felszerelésének korszerűsítésére fordíthatják. A legjobb módszereket alkalmazó és azokat széles körben terjesztő közművelődési intézmények, iskolák, vállalatok, felsőoktatási intézmények részére három, egyenként 50 ezer forintos különdíjat adományoz az Országos Közművelődési Tanács elnöksége. A díjakról az 1976—77. oktatási évben elért eredmények, valamint az 1977'—78-as tanév szervezésében elért teljesítmény figyelembe vételével — az e célra alakuló operatív bizottság javaslata alapján — 1977. decemberében dönt az Országos Közművelődési Tanács elnöksége. Találkozó és kiállítás Munkás képzőművészeti körök számadása A munkás képzőművészeti körök és a munkájuk iránt érdeklődő százezrek figyelme most az egész országból Ózdra irányul. A Borsod megyei, munkás kulturális hagyományokban gazdag iparvárosnak jutott a megtisztelő feladat, hogy a munkás képzőművészeti körök I. országos találkozóját és kiállítását megrendezze. A kiállítás felett egyébként az Ózdi Kohászati Üzemek két szocialista brigádja is védnökséget vállalt. A tegnap délután ■ megnyílt kiállításon az ország 28 szakkörének 648 beküldött művéből 189 festményt és grafikát, valamint 49 plasz. tikai munkát láthat az érdeklődő. Szűkebb pátriánk — Miskolc, illetve Diósgyőr, valamint Özd — igen jelentős képviseletet kanott e rangos tárlaton. Tóth József, a Szak- szervezetek Borsod megyei Tanácsának vezető titkára nyitotta meg a kiállítást, s vele együtt a mai tanácskozást. tegnap adták át a díjakat, ma pedig egész napos szakmai ankéton vitatják meg a munkás képzőművészet helyzetét. Ennek vitaindító előadását délelőtt Be- reczky Lóránt művészettörténész. az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa tartotta, majd az egyik védnökséget vállaló brigád vezetője. Kiss Mihály tartott korreferátumot. A téma: a képzőművészet szerepe a munkahelyeken. Délután tárlatvezetés és két szekcióülés szerepel a programban., A kiállítás igen sokszínűén mutatja meg a munkás képzőművészeti körökben napjainkban jelenlevő törekvéseket, irányzatokat. Az egész rendezvény alapvető gondolata az ember, a munka és az alkotás kapcsolata, s ez bőséges lehetőséget adott a köröknek, illetve az alkotók, nak sokrétű érdeklődésük felmutatására. törekvéseik érzékeltetésére, eredményeik bemutatására, őszinte feltá- rulkozásra. A beküldött és a bemutatott művek száma kö. zötti eltérés a zsűri igényességét is bizonyítja. Egészéten ez az értékes kiállítás igen alkalmasnak, bizonyul a munkás képzőművészeti körök számadásához, helyzetének felméréséhez. (bin) SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Deli Krónika. — 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Magyarán szólva ... — 12.45: Melociiakokléi. — 13.30: Bioritmus. Bajnok Zsolt jegyzete. — 14.00: Hírek. — 14.05: Külföldről érkezett... — 14.25: Teleltetem előtt. — 14.55: Új Zenei Újság. — 15.30: A Belles együttes felvételeiből. — 1(3.00: IGO óra. — 17.00: Hírek. — 17.30: Hallgassuk együtt! — 13.25: Új könyvek. — 18.30: Hírek. — 18.40: Sporthírek. — 18.45: Remekírók — remekművek. — 13.44: Honegger: David király — szimfonikus zsoltár. — .21.04: Hírek. — 21.09: Ádám Jenő: Dankó Pista dalai. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.25: A beat kedvelőinek. — 23.10; Magyar előadóművészek. Mo- zari-lemezeiből. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiákoktól. — 1.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Becsi vér. Részietek Johann Strauss operettjéből. — 12.30: Hírek. — 12.33: Orvosok a mikrofon előtt. — 12.38: Ruggiero Ricci hegedül. — 13.05: Művelődés és gazdaság. — 13.30: Hírek. — 13.33: Tömegdalok. — 13.45: Időjárás. — 14.00: II. félidő. — 15.00: Hangszerszólók fúvósegyüttesek kíséretében. — 15.13: Versek világa. — 15.30: Hírek. — 15.33: Napraforgó. — 16.21: Éneklő Ifjúság. — 16.30: Hírek, t- 16.33: Sporlkrönika. — 16.53: ötórai tea. — 17.50: Közkívánatra! — 18.30: Hírek. — 19.20: Jő estét, gyerekek! — 19.30: Kotlári Olga és a Magyar Néphadsereg' Művészegyüttesének énekkara énekel. — 20.00: Harminc perc rock. — 20.30: Hírek. 20.33: Sporthírek. — 20.38: Közvetítés a Madách Színházból. Mátyás király házasít. — 21.31: Arthur Schnabel zongorázik. — 22.00: Nyugtalan boldogság. — 22.30: Hírek. — 22.33: Balettzene. 23.13: Slágermúzeum. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.35: Életképek . . . (Tiszta szobák — Er- zsébet-napok). — 17.45: Akit már régen hallottunk. — /18.00: Borsodi Tükör — a stúdió krónikaműsora. — 18.15: Képek községeinkből. Gönci beszélgetések. — 18.25: Benkő Dániel játszik lanton. — 18.35: Könnyedén — komoly dolgokról. — Nézni, látni. szemlélődni. Szombat esti jegyzet. — 18.40: Zenés hétvége, közben NB i-es labdarúgó-eredmények. — 18.55: Hírösszefoglaló. Televízió 1. műsor: 13.55: A szerelem és Mr. Lewisham. Angol tévéfilmsorozat. — 14.40: Melyiket az ötezerből? — 14.55: Kőszegi beszélgetések. — 15.25: Hírek. — 15.30: Ki minek mestere? — 16.35: Gondolatok a munkáról. A gépek mellett. — 17.Í5: Filmszem. — 18.05: Nyitott boríték. — 18.55: Egymillió fontos hangjegy. — 19.10: Cicavízió. — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik... — 19.30: Tv-híradó. — 20.00:12x1. Francia—olasz film (1969). (16 éven felülieknek!). — 21.30: Zenés Tv-színház. A csendháborító. — 23.25: Tv-hiradó 2. kiadás. Miskolci Nemzeti Színház (3): Zivatar. — (7) : Zivatar. Kiállítások: Herman Ottó Mú-. zeum (10—18) : Ember és munka. — Görög kereskedők Miskolcon. — Herman Ottó-emlék- ház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Herman Ottó Múzeum Képtára (10—18) : A XX. század magyar festészete. — Kondor Béla-erplékkiállí- tás. — Diósgyőri Vár (9—19) : A diósgyőri vár története. — Déry- né-ház (9—19) : Déryné Széonata- ki Róza- és Lévay József-emlék- szobák. — Miskolci Galéria (a Kossuth Művelődési Ház kiállítótermében). (10—18): Brit rajzés akvarellkiállítás. — József Attila Klubkönyvtár (12—20) : Gink Károly — Keresztury Dezső: Tiszteletadás Bartóknak. — Szőnyi-terem (9—14.30) : Ujváry Lajos festményei. A felséges fejedelem. — 22.90: Hírek. — 22.10: Sporthírek. — 22.2D: Christa Ludwig Schuberl-dalest- je a hohenemsi kastélyban. — 23.08: íme, változott a kép ... — 23.28: Tánczene éjfélig. — 24.00: Hírek. — 0.10: Régi muzsika. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Mit hallunk? — 8.30: Hírek. — 8.33: Miska bácsi lemezesládája. — 9.00: Keringők fúvószenekarra. — 9.18: Honegger : Dávid király — szimfonikus zsoltár. — 10.30: Hírek. — 10.33: 117 perc színházról,- rádióról, televízióról. — 12.30: Hírek. — 12.33: Edudant és Francimor csodálatos kalandjai. — 13.45: Időjárás. — 14.00: Táskarádió. — 15.00: Nőkről, nőknek. — 15.30: Hírek. — 15.33: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 15.43: 3x3. Évtizedek a magyar táncdalok világából. — 16.13: Nótakedvelőknek:. — 17.00: A vasárnap sportja. — 17.30: Hírek. — 17.33: ötórai tea. — 18.20: M’t üzen a rádió? — 18.55: Sásdy János felvételeiből. — 19.20: Jó estét, gyerekek! — 19.30: Hírek. — 19.33: Sporthírek. — 19.38: Kritikusok fóruma. — 19.48: Barátság slágerexpressz. — 20.30: Kerekasztal a táplálkozásról. — 20.55: Dupla, vagy semmi! — 22.00: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 22.30: Hírek. — 22.33: Népzenei magazin. — 2.13: Csajkovszkij operáiból. — 24.00: Hírek. Miskoci rádió: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — l1.05: Riporternapló — a miskolci stúdió vasárnapi zenés magazinja. — 18.22: A sportrovat jelenti... Televízió, 1. műsor: 9.00: Műsorismertetés. — 9.10: Idősebbek is elkezdhetik... — 9.15: Iskolatévé. — 9.30: Mindenki iskolája. — 10.35: Ken, a íarkasfiu. — 11.00: BSE—Ganz-MÁVAG bajnoki férfi kosárlabda-mérkőzés. — 12.30: Vegyszeres gyomirtás. Kisülni. — 14.08: Műsorismertetés. — 14.10: Kérem a következőt! — 14.25: A Melchiorok. NSZK tévéfilmsorozat. — 14.50: Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja. — 15.10: Kezdőkör. — 16.10: Ma kezdődik, a holnap... — 16.40: Műsorainkat ajánljuk. — 17.10: A Magyar Televízió Szabadegyeteme. — 18.00: Játék a betűkkel. — 18.40: Esti mese. — 18.50: Idősebbek is elkezdhetik. — 19.00: A Hét. — 20.00: Hírek. — 2.05: Charity édes! Amerikai film. — 22.15: Sporthírek. — 22.25: Hírek. Miskolci Nemzeti Színház (3): A garabonciás. — (7): Zivatar. Kiállítások: azonos a szombatival, kivéve a Szönyi-termet és a József Attila Klubkönytárat, amelyek vasárnap zárva. Filmszínházak: Béke: (£4) : Indul az űrhajó (szí. szovjet). — (hn6, 8): Az utazás (mb. szí. olasz). — Matiné (nlO, nl2): Két balláb az ezredben (szí. angol). — Kossuth (9, 11) : A három testőr 1. (szí. angol). — (f3, hn5, 7): A három testőr I. (szí. angol). — Hevesy Iván Filmklub (f5, f7): A vénlány (szí. francia-olasz). — Mesemozi (nlO) : A két vadász és a medve (magyar). — Fáklya (f5. f7) : Éjfélkor indul útjára a gyönyör! (16 éven felülieknek! Másfél helyár! mb. szí. olasz). — Matiné (flO. £12): Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban (mb. szí. olasz—szovjet). — Petőfi (f.5, í7) : Fehér farkasok (mb. szí. NDK). — Matiné (10): Szerelem a tengeren (szí. szovjet). — Szikra (5, 7): Fehér Agyar visz- szatér (másfél helyár! szí. olasz). — Matiné (9, 11) : Csata a havasokban (mb. csehszlovák). — Táncsics (f3, f5. f7): A fekete farkasok üvöltése (mb. szí. NSZK). — Matiné (10): Huckleberry Finn és a csirkefogók, (mb. szí. szovjet). — Tapolca- Ady (7) : Szerelmesek románca I—II. (Másfél helyár! mb. színes szovjet). — Pereces (6): Ne sírj tele szájjal! (francia). — Hámor (6): Bizalmi állásban (amerikai). Filmszínházak: Béke (£4): Indul az űrhajó (szí. szovjet). — (hn6, 8): Az utazás (mb. szí. olasz). — Kossuth (f3, hn5, 7): A három testőr' I. (szí. angol). — Hevesy Iván Filmklub (£5. f7) : Valerie (16 éven felülieknek! szí. angol). — Fáklya (5): A cél kiválasztása I—II. (Másfél helyár! szí. szovjet). — Petőfi (f7): Fehér farkasok (mb. szí. NDK). — Szikra (5. 7): Fehér Agyar visszatér (Másfél helyár! szí. olasz). — Táncsics (fő. f7): A fekete farkasok üvöltése (mb. szí. NSZK). VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 3.05: Útközben. — 8.10: öt kontinens hét napja, — 8.26: A mosoly országa. — Részletek Lehár Ferenc operettjéből. — 9.15: Magyar múzsa, — 9.54: Útközben. — 10.00: Hírek. — 10.30: Bütyök. Padisák Mihály rádiójátéka. — 10.47: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. — 11.14: Vasárnapi koktél. — 12.00: Hírek. — 12.10: Édes anyanyelvűnk. — 13.00: Fortélyos félelem. — 13.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.50: Rádiólexikon. — 14.20: Beethoven: c-moll zongoraverseny. — 15.00: Hírek. — 15.08: Útközben. — 15.13: Svéd Sándor énekel. — 15.40: Pillantás a szocialista világba. — 16.00: A Magyar Rádió Karinthy Színpada — 16.43: A Stúdió 11 felvételeiből. — 17.00: Hírek. — 17.05: Útközben. — 17.10: A Moszkvai Kamarazenekar három Mozart- szimfónlát játszik. — 17.55: SzíT nes népi muzsika. — 18.30: Hírek. — 18.40: Útközben. — 18.45:' Sporthírek. — 18.50: Diákkönyvtár hangszalagon. — 19.30: Aureliano Pertile operafelvételeiből. — 19.55: A zongoraművészet első aranykora — 20.45: Régi magyar dalok és táncok. — 21.09: HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.25: Mit üzen a Rádió? — 9.00: Nagy László versei. — 9.10: A hét zenemüve. — 9.40: Egy, kettő, három... — 10.05: Iskolarádió. — 10.30: Fekete-Afrika történetéből. — 11.05: Zenekari muzsika. — 11.40: Magányos utazás. Goda Gábor regénye folytatásokban. VII. rész. Petőfi rádió: 8.05: Fúvóseszt- rád. — 8.33: Angot asszony lánya. Operettrészletek. — 9.33: Népdalcsokor. — 10.00: A zene hullámhosszán. apróhirdetés vegyes Rózsaüjdonságok, magas törzsű kaktuszdália, ezüstfenyő, fenyőfélék, tuja. Kérjen díjmentes árjegyzéket. Gyórgyerity Leont. 2011. Budakalász. Szentendrei út 4. Ajándéktárgyak, lakásdíszek, kézimunka előnyomás: Szabó- nénál. AVAS-DÉL, Középszer 7. adős-ueVel Eladó hétvégi faház berendezve, vízvezetékkel, 322 négyszögöl területen. Érdeklődni: Miskolc III., Nemzetőr u. 40.