Déli Hírlap, 1976. május (8. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-24 / 121. szám
/C1 1) Évad végén a színházról (INTERJÚ SALLÖS GÁBORRAL — A 2. OLDALON) Közlekedésbiztonság (CIKK A 3. OLDALON) Vili. ÉVFOLYAM, 121. SZÁM i m n m, < EftOlMT 1976. MÁJUS 2«., HÉTFŐ IS K H. I B C K B N I Olcsóbban épül az út, ha sejgít a számítógép Érdekes, a gyakorlati éleiben is hasznosnak ígérkező kísérleteket végeznek a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola számítástechnikai központjának munkatársai. A KPM és a Közútépítő Vállalat megbízásából útépítéssel kapcsolatos vizsgálatokat végeznek. Azt tanulmányozzák, hogy az aszfalt készítéséhez milyen optimális arányban kell adagolhi a különböző szükséges összetevőket úgy, hogy az elkészítendő útburkoló anyag jó minőségű és egyúttal olcsó is legyen. A számítógépes kísérletek eredményeit a megrendelők már mindennapi munkájukban is sikerrel használják fel, hiszen a gép jelzései, „instrukciói” alapján készítik a 36-os számú főközlekedési út Nyíregyháza és Ti- szavasvári közötti szakaszának felújítását, új részeinek építését. Balatoni szezonnyitó A Balatonnál vasárnap ünnepélyesen megnyitották az idei szezont. Az időjárás nem kedvezett az ünnepség szervezőinek, a balatonfüredi mólónál mégis több ezren gyűltek össze, hogy részesei legyenek a vitorlabontás látványos perceinek. A mólónál, a vitorlásegyesületek felsorakozott sportolói és az érdeklődők tömege előtt dr. Szatmári István, az MTS elnökhelyettese mondott megnyitó beszédet, s engedélyt adott a vitorlásévad megkezdésére. A szezonnyitó napjának kedvezőtlen időjárása a strandok helyett a kirándulóvidékek felkeresésére ösztönözte a vendégsereget, s a nap nagyrészében több ezres tömeg hullámzott Tihany, Balatonfüred, Badacsony, Keszthely és Hévíz utcáin. A múzeumok és a kiállítótermek zsúfoltak voltak. Tömegesen látogattak el a kirándulók Nagyvázsonyba. Sümegre, Veszprémbe és a Bakony-vidék látnivalókban gazdag helyeire. Az idegenforgalmi előrejelzések szerint az idei balatoni szezon jóval forgalmasabb lesz, mint a korábbi esztendőkben. A sánkai szemlén Gyermeltzslirj értékeli a filmeket Érdekes filmművészeti esemény színhelye lesz június 14—18-ig a zánkai Üttörővá- ros: az Úttörőszövetség és a MOKÉP közösen gyermek- és ifjúsági filmszemlét rendez. Naponta három, korábban már vetített, illetve bemutatás előtt álló alkotást tűznek műsorra. Néhány filmcím az újdonságokból: az „Indul az űrhajó” szovjet, a „Csizmás kandúr” japán, a „Bűvös kő és a csodakút” NSZK-produkció. A szemle érdekessége lesz, hogy a 3000 ott nyaraló út20 halott, 80 sebesült Szöul közelében vasárnap egy személyvonat belerohant egy tartályvonatba. Az összeütközés során húszán meghaltak, s nyolcvanan megsebesültek. törő 50 képviselőjéből álló gyermekzsüri értékeli az egyes alkotásokat. Az ott nyaraló gyerekek — érdeklődésük szerint — irodalmi, természettudományos, képzőművészeti és zenei szemszögből ..dolgozzák fel” a filmeket, hozzászólásaik. véleményük bizonyára hasznos lesz a felnőttek számára is: 18-án ugyanis alkotók, kritikusok, filmszakírók, pedagógusok és filmforgalmazók tanácskoznak a gyermekfilmgyártás időszerű kérdéseiről. Pusztít az „Olga” ötödik napja pusztít az Olga-tájfun a Fülöp-szigete- ken. A helyi hatóságok jelentése szerint a szélviharban eddig 47 ember vesztette életét. Földrengés Az amerikai geológiai megfigyelő központ jelentése szerint erős földrengés rázta meg a Csendes-óceán déli térségét. A földmozgás mértéke meghaladta a Richter-skála szerinti 6.7-es erősséget. Károkról és személyi sérülésekről nem érkezett jelentés. Az ősi klastrom falai A középkori Pécs egyik legjelentősebb épületegyüttesének — az évszázadok viharában elpusztult dominikánus kolostor és templom — falaira bukkantak a régészek a belváros alatt. A régészeti kutatás nyomán rövid idő alatt egy hatalmas középkori egyházi épületkomplexum vonalai bontakoztak ki: a templom 110 centiméter széles alapfala és egy nagy tartópillér alapzata, valamint a templomhoz csatlakozó kolostor ke- rengőjének falrészletei. Minden bizonnyal a Domonkos rend kolostora került napvilágra, az a középkori épület, amelyet régóta kerestek és nem találtak a szakemberek, de sejtették, hogy a városnak ebben a részében állt. A pápai tizedjegyzék 1238-ban említi először, s feltehetően a török hódoltság idején pusztult el, később azután a helyét is elfeledték. Évszázados vita dőlt el most. Az ősi klastrom felfedezése ugyanis fontos szerepet játszik majd Pécs középkori képének megrajzolásában, a hajdani város- szerkezet pontosabb meghatározásában. * A felvétel Miskolcon készült, de a legfrissebb ejtőernyős hírt Szolnokról kaptuk. Tegnap a Tiszaligetben nagyszabású honvédelmi napot rendezett az MHSZ megyei szervezete. A kedvezőtlen időjárás ellenére repülő-, műrepülő- és helikop- ter-bbmutató szórakoztatta az érdeklődőket. A nap kimagasló eseménye volt, hogy Hüse Károly, az MHSZ szolnoki ejtőernyős klubjának tagja, ezúttal tette meg ötezredik ugrását ... Hüse Károly az elmúlt héten Miskolcon járt, s azokkal a fiatalokkal gyakorolt, akik először szálltak úgy gépbe, hogy ejtőernyővel érnek földet. (Riport az 5. oldalon.) ___ (Herényi László felvétele) Tájliá/at avattak Tarpán Új létesítménnyel gazdagodott Szabolcs-Szatmár megve műemléki, múzeumi hálózata. Tegnap Tarpán ünnepélyes külsőségek között avatták fel a település gazdag helytörténeti gyűjteményének otthont adó tájházat. Felrobbant a BAC—111 Három géorabló meghalt A Fülöp-szigelek hadügyminisztériuma szerint tizenhárom személy vesztette életét és tizenkilencen sebesültek meg a BAC—111 utasszállító repülőgép vasárnap délelőtti felrobbanásával véget ért gépeltérítő akció során. A repülőgép azt követően robbant fel, hogy tűzpárbaj zajlott le a hat muzulmán merénylő és a kivezényelt rendőrök között. Végül is a halálos áldozatok között három géprabló volt, míg három sebesült társuk a hatóságok fogságába esett. Több mirit nyolcvan utasnak és a személyzet több tagjának még a robbanás előtt sikerült elhagynia a gépet. Esős, i w i ■ • i ff hűvös idő A felhőzet ma csak néha szakadozik fel, eső többször is várható. A nappali hőmérséklet 14—19, az esti 11— 14 fok között alakul. Koszigin Irakba utazik áfríkai látogatók Moszkvában j|c Ez az az integrált áramkör, amely 1,8 másodperces pontossággal méri a háromperceket. Holnap reggeltől: Három perc: egy forint Ma éjszaka 24 órától lép érvénybe a Magyar Posta új telefondíjszabási rendelkezése. Ennek értelmében reggel 7 óra és délután 6 óra között minden megkezdett háromperces beszélgetés után 1 forintot számol fel a posta. A nyilvános állomásokról kezdeményezett beszélgetések esetében — amennyiben a hívó újabb érmét nem dob a készülékbe.— a figyelmeztető jel után az gutomata megszakítja a beszélgetést. Srdemes lesz tehát szűkszavúan, amolyan távirati stílusban beszélgetni, különben a zsebünk bánja... Ismét a szovjet diplomácia egyik nagyhcle kezdődik, illetve — tulajdonképpen — folytatódik. Miután hivatalos nyilatkozatot adtak ki a Samora Mache) elnök vezette mozambiki párt- és állami küldöttség moszkvai látogatásáról, már várják a szovjet fővárosba Lopo do Nascimento angolai kormányfőt. Ugyanekkor azt is bejelentették, bogy Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök a hónap végén Irakba utazik. A mozambiki párt- és állami küldöttség látogatásáról kiadott közös nyilatkozat hangsúlyozza a két ország nagy fokú nézetazonosságát. Állást foglaltak az Angolai Népi Köztársaság mellett és elítélték az Indiai-óceánon létesített amerikai támaszpontokat. Egyben bejelentették. hogy a Szovjetunió jelentős hiteleket nyújt Ho. zambiknak és segíti védelmi erőfeszítéseit a fajüldöző Dál-Rhodesia beavatkozásával szemben. Nascimento angolai kormányfő Moszkvába utazása előtt elismeréssel nyilatkozott arról a segítségről, amelyet az Angolai Népi Köztársaság kapott a szocialista országoktól szabadságharca idején. Ez a „proletár internacionalizmus” megnyilatkozása volt — mondta. Hír in agyarúsat: Az afrikai felszabadult országok — jelenleg a volt portugál gyarmatokból alakult új nemzeti államok képviselői — szinte egymásnak adják a kilincset a Kreml kapuján. A mozambiki párt- és állami küldöttség vezetője alig hagyta el a szovjet fővárost, máris odaérkezik a felszabadult Angola miniszterelnöke. Mindkét állam elsősorban a szocialista összefogásnak köszönheti, hogy a portugál fasizmus gyarmati rendszerének összeomlása idején már akcióban lendülhetett forradalmi mozgalma és ezek a mozgalmak győzedelmeskedtek is. Győzedelmeskedtek azokkal a csoportokkal szemben, amelyeket ugyanazok az imperialista körök támogattak, amelyek előző.'eg szinte kizárólag a portugál gyarmatosítókat segítették az őslakossággal szemben. Ezért volt azoknak a mozgalmaknak hitelük, amelyek mögött a szocialista országok álltak az imperialisták újsütetű „szabadságharcosaival” szemben. A moszkvai, egymást követő látogatások, most a forradalmakat támogató Szovjetunió további támogatását jelzik, az új országok építésének idején. Koszigin iraki látogatása, amelyet megelőz az Indira Gandhi vezette indiai delegáció moszkvai útja, azt bizonyítja, hogy a szovjet külpolitika Ázsiában és a Közel-Keleten is aktívan támogatja a nemzeti függetlenségükért harcoló államokat. Jelentős ez az amerikai—kínai „együttműködéssel” fenyegetett India, de még inkább a Libanonban bekövetkezett közel-keleti újabb válság idején. Irak köztudomásúan támogatja a bármilyen beavatkozás ellen küzdő libanoni baloldalt. MATE IVAN I