Déli Hírlap, 1976. május (8. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-21 / 119. szám

belföld A lottó 21. heti nyerósKámai: 11 21 38 43 > 50 MEZŐTÚR JUBILEUMRA KÉSZÜL. A Nagykunság ősi városa. Mezőtúr alapításá­nak 600. évfordulójára ké­szül. A városalapító okleve­let Nagy Lajos király 1378- ban keltezte és látta el kéz­jegyével. A tervek szerint az évforduló alkalmából tudo­mányos és művészeti sereg­szemlét is tartanak, s be­mutatják Mezőtúr fejlett iparának és mezőgazdaságá­nak eredményeit. OSZTRÁK—MAGYAR HALTELEPÍTÉS. Az osztrák és a magyar halászok öt év­re szóló együttműködési terv alapján közösen végzik a haltelepítést a Fertő-tón. Évenként 1 millió 600 ezer forint értékben végeznek haltelepítéseket. A közös te­lepítési költségek 75 száza­lékát az osztrák, 25 százalé­kát pedig a magyar fél vise­li. Az osztrák vízfelület ugyanis háromszorosa a ma­gyarénak. NE LEGYEN EGYHANGÚ. A modern, iparszerű építés­módokkal tömegesen megva­lósuló létesítményeket gyak­ran vádolják egyhangúsággal, monotóniával. A tömeges épí­tés azonban ^ok egyéb vonat­kozásban is gondot okoz a tervezőknek, építészeknek. Ezért szervezett a Magyar Tudományos Akadémia mű­szaki tudományok osztálya és építészettudományi bizottsá­ga kétnapos ankétot. A teg­nap kezdődött tanácskozáson a vitaindító főreferátum és több referátum tárja fel az iparosított építés épületszer­kezeti elemeinek kialakításá­hoz fűződő problémákat, és a gyártás, a munkaszervezés fejlesztésének feladatait is. REGENERÁLJÁK a cinket. A Peremartont Vegyipari Vállalat­nál a különböző segédanyagok és intermedierek gyártása során nagy mennyiségű cinkport hasz­nálnak fel. Az utóbbi időben 34c A tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásáron kiállító miskolci vállalatok pavilonjait fel­kereste Kolláth Sándor, a városi pártbizottság titkára. Képünkön dr. Imre Ferenc, a December 4. Drótművek igazgatója és Simcsik Károly főkönyvelő mutatják be a kedves vendégnek a gyár kiállított termékeit. (Szabados György felvétele) ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Zsófi Jánosnak és Kiss Kata­linnak Tamás; Horváth Gyula Bélának és Lakatos Erzsébetnek Krisztina: Szabó Árpád József­nek cs Kis Zsuzsannának Bri­gitta; Rajt Andrásnak és Izsó Ilona Margitnak Péter; Tóth Bertalannak és Tepliczki Kata­linnak Krisztina; Aranyi János­nak és Csákó Máriának Szilvia; Panner Istvánnak és Dikházi Évának Tímea; Locher Zoltán­nak és Varga Ilona Máriának Evelina; Budai Imrének és Bu­dai Annának Imre: Gáti Lajos Gábornak és Varjassv Éva Gyön­gyinek Attila; Szemén Jánosnak és Pilez Éva Borbálának Edina Adrienn: Berz? Józsefnek és Svi- atkovszki Máriának Krisztián; Székely Jánosnak és Urfin Ju­liannának János: Tóth László Józsefnek és Szegedi Margitnak Attila: Snisák Jánosnak és Mol­nár Irénnek János: Domonkos Gyulának és Hornyik Julianná­nak Gyula: Takács Imrének és Soltész Máriának Mária; Ne­ar vési Józsefnek és Kovács Má­riának Ro’and; Vasáros I.ászló­nak és Ponnantó veronikának Tamás; Balogh Józsefnek és Rontó Juliannának József: Vin- eze Lajosnak és Almási Gizel­lának Levente; Glonczi András­nak és Rontó Klárának Ilona; Katona Istvánnak és Dojcsák Erikának István; Galvács Ár­pádnak és Gál Veronikának Ár­pád nevű gyermeke. Mai kommentárunk: Kizuhant a harmadikról Tehetősebbek sem restellik... Svájcban nem szégyellik, lakásonként és házanként, külön cso­magba összegyűjteni a papírhulladékot, külön az üveget, a kiürült műanyag palackokat, tartályokat és nem restellik a hónap bizonyos napjain az így szétválogatott holmit kirakni a járdaszegélyre, ahon­nan a hulladékgyűjtő vállalat elhordhatja. Senki sem sajnálja a csöppnyi figyelmet a háztartásokban: nem dobálják egy edénybe a különféle anyagokat, mert mindenki tudja, hogy ezzel tekintélyes megtakarításhoz segítik a nemzetgazdaságot. Pedig Svájc gazdag or­szág, közismerten magas életszínvonallal. Az effajta figyelmességet, a háztartási hulladék szétválogatását keletkezésének pillanatában az NDK-ban is természetes állampol­gári teendőnek tartják a legtöbb településen, igyekezve különgyűj- teni a papírt, az üveget, a műanyagot. Ezzel igen megkönnyítik — és olcsóbbá teszik — a köztisztasági és hulladékgyűjtő vállalatok értékmentő munkáját. Számos más országban is polgárjogot nyert már ez a szokás, vagy — különösen az utóbbi években — gyorsan terjed. Hazánknál tehát leheiósebb országokban is. A cél, a nyers­anyag megmentése az enyészettől, és a lehető legtöbb anyag vissza­vezetése a természetes körforgásba, hogy amit csak lehet, újra és újra — ahogyan a szakemberek mondják: másodnyersanyagként — felhasználhasson az ipar, a lakosság. Bárki beláthatja, hogy mennél több nyersanyagot sikerül újból felhasználni, regenerálni, annál kisebb tempóban fogy majd a világ nyersanyagkészlete, noha a fogyasztás gj'orsan bővül. A töméntelen és rohamosan szaporodó hulladékhegyektől is így lehet a leghasz­nosabban megszabadulni. Hazánkban az egy lakosra jutó hulladék mennyisége 200 kg, és évente 4—6 kg-mal növekszik. Az új anyagok természetéből következően azonban a súlynál a hulladék térfogata gyorsabban emelkedik, 8—10 év alatt az évenként megmozgatott sze­mét mennyisége 3 milliárd köbméterről 6 milliárd köbméterre „tá­gult”. Ez a „hulladék-lánchegység” telis-tele van papírral, üveggel, műanyaggal, textíliával, fával, fémmel. Évente 100 ezer tonna műanyagot importál az ország, és a be­hozott kőolaj és földgaz tekintélyes részéből is műanyag készül; csomagolóanyag, burkolat, palack, tartály stb. Számottevő importot takaríthatna meg a népgazdaság, ha a szemétnek vélt hulladékból „visszabányászhatnánk’» az évenként elfogyasztott műanyagoknak akárcsak az egyharmadát is. Az állampolgár azonban — végül is — szabadon dönthet: segit-e vagy sem, ha az elkülönített hulladékgyűjtést a köztisztasági válla­latok megszerveznék. (Az ehhez szükséges technikát is előteremtve.) A többség alighanem minden további nélkül segítene, hiszen apró, hamarosan rutinná váló figyelmességre lenne csak szükség: nem ebbe, a másik ládába, vödörbe dobom ezt, vagy amazt a hulladékot. A különféle anyagok világpiaci árait — és a KGST-n belüli új árat tekintve — jelentős devizamegtakarításhoz segíthetné ez az orszá­got, s alighanem itt kezdődik az igazi, tartalmas és egyértelműén népgazdasági szemléletű anyagtakarékosság. A kutya sakkban tartotta a cápát Küzdelem Horváth Istvánka életéért Istvánkát csak egy pillana­tig láttam. Akkor már a ro­hamkocsiban feküdt eszmé­letlenül. Szőke, göndör haja, homloka, szája szeglete véres volt. A mentőkocsi mellett a járdán, az Árpád utca 26. szám előtt alvadó vér jelez­te: ide zuhant a harmadik emeleti erkélyről a négyéves kisfiú. Horváth Józsefné délelőtt 10 és 11 között indult el a boitba. Hívta Istvánkát, men­jen vele. A gyerek azonban inkább a néhány napos kis­babát akarta őrizni. Horváth- né megnézte, zárva-e az ab­lak. az erkélyajtó, aztán el­indult. Innen kezdve már ne­héz rekonstruálni a történte­ket. Nem tudni hogyan, de a kisfiú kinyitotta az erkélyaj­tót, s nyilván leste, jön-e már az édesanyja. Talán sírt a pici baba, talán csak tud­ni akarta, jön-e már anyu, talán türelmetlen volt? Ki tudja? Ketten-hárman is lát­ták, amint átbillent a korlá­ton, s aztán zuhanni kezdett. Horváth Józsefné éppen ak­kor érkezett haza a boltból... A mentők rohamkocsija szi­rénázva száguldott végig a diósgyőri városközponton. Mikor megállt, már nagy tö­meg szömyülködött a maga­tehetetlen testecske láttán. Valaki lefogta a sokkos ál­lapotba került anyát, aztán Istvánkát beemelték a men­tőbe. Megkezdődött a küzde­lem az életéért. Tizenkét óra harminc perc. Hívom a Semmelweis Kór­ház gyermeksebészetét. Né­hány másodperc múlva elő­kerül az ügyeletes orvos. — Semmit sem mondhatok. Sérülései alighanem életve­szélyesek. Három órakor jön a főorvos úr, talán ő már többet mondhat... Délután három óra. A vá­rosban már elterjedt a hír: kiesett egy kisgyermek az ár­kádos bérház harmadik eme­letéről. — A kisfiú jelenleg meg­figyelés alatt áll — mondja dr. Vincze János főorvos. — A fél órával ezelőtti vizitnél már tudott beszélni, a hasát fájlalta. Még nem tudjuk, milyen hasi sérülése lehet. Állapota továbbra is súlyos, életveszélyes. Reméljük, meg­menekül. * Ma reggel ismét érdeklőd­tünk a gyermeksebészeten: Horváth Istvánka jói aludt éjjel, de még nincs túl az életveszélyen. NY1KES IMRE nagymértékben megnőtt a cink világpiaci ára, s ez a tény már veszélyezteti a termék gazdasá­gosságát. A műszaki szakembe­rek ezért a folyamatban katali­zátorként részt vevő cink rege­nerálására új módszert dolgoztak ki. A cinkiszapból a cink vissza­nyerése laboratóriumi méretek­ben már eredményesnek bizo­nyult, nagyüzemi alkalmazására a félüzemi kísérletek után kerül­het sor. Az ÉMÁSZ Kazincbarcikai Üzemigazgatósága felvesz gépjármű üzemi- vagy autógépész szakon most végző Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél — részletes önéletrajz bemutatásával — Kazincbarcikán, Dimitrov út 41. Szokatlan párviadal zajlott le egy ausztráliai tengerparti üdülőhelyen. Egy cápa rátá- madott a sekély vízben ját­szó 4 éves kislányra. A gye­rek apja sietve partra vitte a kislányát, s ezalatt a csa­lád Dollár nevű kutyája szembeszállt a támadóval. Az apa, miután gyermekét biz­tonságba helyezte, a kutya segítségére sietett. A jelenté­sek feltételezik, hogy a ve­szélyes „fürdővendéget” más­nap a halászok kifogták. ápróhirdetéi őBlás Rekonstrukció alatt álló tex­tilüzemünkbe előuvös teltételek mellett, korszerű ?épek kezelé­sére, 15 éven felöli női dolgozó­kat fonó. szövő beianulónak fel­veszünk. Felvételre keresünk to­vábbá tervezésben Is jártas mű­szaki rajzolót. épületgépés/t technikusi végzettséggel, eszter­gályos. lakatos, villanyszerelő, csőszerelő, asztalos, ács, bádo­gos. kőműves szakmunkásokat és 18 éven felüli női é*. férfi se­gédmunkásokat. Cím: PTM Bu­dai Gyára, munkaerő-gazdálko­dás. Budapest XI.. Hauszmann Alajos u. 20. Levélcím: 1502 3p„ Pf 43. adés-uétei Mézpergető, méhek, csőmenet­vágók. szivattyúskút, hévér el­adó. Ernőd, Deák u. 32. Ha! napja szomjaznak A Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat, miután át­adta a felső-majláthi épületeket, kiásott néhány gödröt a majdani villanyoszlopoknak. Az egyik gödör alján éppen az ivóvizet szállító eternitcső feküdt. A környékbeli gyermekek kedvenc játéka lett, hogy ezekbe a gödrökbe köveket, féliég. lát hajigáltak. így történhetett meg, hogy szombat délután játszásiból sikerült is eltörniük a vízvezetékcsövet. Víz nélkül maradt két lakóépület mintegy félezer lakója. A bejelentés nyomán hétfőn délután kint járt a helyszínen a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat „MIK — Hibaelhárítás” feliratú mikrobusza. A kocsiból két jól öltözött férfi szállt ki. hosszasan nézték a gödröt, majd felemelték a közeli akna fedelét, aztán — mint akik jól végeztek dolgukat — távoztak. A lakásokban pedig idestova hatodik napja nincs hideg víz. Talán kísérletet folytatnak: meddig bírják az itt lakók víz nélkül? Nos, előre megjósolhatjuk: nem sokáig! Még szeren, esc, hogy az új lakóteleptől mintegy másfélszáz méterre van egy nyomókút. amelyből ki korsóval, ki vödörrel, ki pedig literes üvegekkel hordja a vizet. Fel, az emeletre... Meddig még? ^ (tóth) DEM HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: csala laszlo Szerkesztőség: 3527 Miskolc. Bajesy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 350] Miskolc. Pf. 39 Telefonközpont: S6-132. 16-672 35-380 Titkár­ság: 18-228: Pel. és várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226: sportrovat: 18-222: levelezés: 18-221. — Kiadta a Borsoo megyei Lap­kiad 0 vállalat. 3527 Miskolc. BaJcsy-Zsüinszk-v u 15, Postacím: S50i Miskolc. Pf. 178 - Felelős kiadó: VERES MIHALV Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u. 15—17 Telefon: 16-213. — Terjeszt): a Magyar Posta Kaonato a hírlapárusok­nál. Előfizethető a helyi postahivataloknál. Előfizetési di) egy hónapra: 20 Ft - Index: V 951. — Készült a Borsod megyei Nyom­daipari Vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. külföld 4 oépouska szólistája Egy olasz banditát a gép­puska szólistájának nevez­tek el, mert — álcázás cél­jából — géppuskáját min­dig hegedűtokban hordoz­ta, és csak a döntő pilla­natban nyitotta ki a tokot, s kezdett „hangszerével” ténykedni, zenei nyelven szólva: „szólózni”. Hegedűtök ide, álcázás oda, végül mégis valódi börtönbe került, és ott át­képezte magát festőnek. Mihelyt kiszabadul, kiállít­ja börtönben készült mű­velt, mégpedig egy olyan kiállítónál, akivel a börtön­ben ismerkedett meg, ami­kor az is ott ült, mert ugyancsak betörő volt, mi­előtt a művészetekhez pár­tolt át. A betyárból lett művész kiállításán majd kiderül, hogyan szólózik géppuska helyett — ecsettel. M. I. BEJRÜT. Annak ellenére hogy Libanonban csökkenti harcok intenzitása, nem vég­leges, félhivatalos jelentések szerint csütörtökön 38 sze­mély vesztette életét Bejrut­ban és külvárosaiban. Ezen­kívül találtak 10 holttestét. Ugyancsak csütörtökön 62- en sebesültek meg a harcok­ban. HOUSTON. Amerikai lá­togatókörútja keretében Gis- card d’Estaing francia elnök csütörtökön Houstonba ér­kezett. Az elnök és kísérete a Concorde fedélzetén tette meg az utat, és mint a fran­cia hírügynökség megje­gyezte, Giscard d’Estaing a sokat vitatott repülőgéptípus ügyének „legjobb nagyköve­te” lett Amerikában, ahol az angol—francia együttműkö­désben készült gépóriás ter­jesztésének útjába sok aka­dályt gördít a törvényhozás. MEXIKÓVÁROS. Alfonso Garcia Robles mexikói kül­ügyminiszter bejelentette, Mexikó nem vesz részt a jú­niusi chilei AÁSZ gyűlésén. „Egy mexikói küldöttség je­lenléte egyenlő lenne annak a puccsnak a törvényes elis­merésével, amely megölte a demokráciát és Salvador Al- lendét” — mondotta a kül­ügyminiszter egy sajtókon­ferencián. NEW YORK. A Biztonsági Tanács csütörtöki ülésén Ro­mania, Pakisztán, Panama és Egyiptom képviselője szólalt fel. A hírügynökségek jelen­tése szerint a tanácsnak még mindig nem sikerült egy olyan határozat megfogalma­zása, amely egyértelműen el­ítéli Izraelt a megszállt Cisz- jordániában tanúsított ma­gatartása miatt, és egyben elkerülheti az amerikai vé­tót. Az ülést újabb időpont kitűzése nélkül elnapolták, a BT tagjai azonban pénteken magánkonzultációk keretében szándékoznak megfelelő meg­oldást találni. ANKARA. Suleyman De- mircl török miniszterelnök Ankarában a minisztertaná­cson jelentette be. hogy Sabri Caglayangil török külügymi­niszter Oslóban szombaton találkozik Bimitriosz Biciosz görög külügyminiszterrel. Mindkét külügyminiszter a NATO miniszteri tanácsának ülésszakán vesz részt. A tö­rök kormányfő bejelentésé­hez nem fűzött kommentárt. OSAKA. A Budapest Fő­város Tanácsának Szépvöl­gyi Zoltán vb-elnök ve­zette küldöttsége pénteken Osakába, Japán második leg­nagyobb városába érkezett. A delegáció udvariassági lá­togatást tett az osakai kor­mányzónál, valamint a pre- fekturális tanács elnökénél. Kuroda Rioicsi kormányzó 1973-ban tett európai körút­ja alkalmával Magyarors*á- gon is járt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom