Déli Hírlap, 1976. május (8. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-22 / 120. szám

'fZ lOJL , V, 2 / ' Szovjet nyiláikozol és NA10-közlemény Az enyhülés, és akik ellenzik Két jellegzetesen egymás­nak ellentmondó közlemény látott napvilágot: szovjet kormánynyilatkozat az eny­hülés mellett és NATO-köz- lemény — ellene. A szovjet kormány nyilat­kozatot tett közzé, amelyben figyelmeztet rá, hogy az NSZK bizonyos körei meg­próbálják tönkretenni mind­azt a jót, ami az utóbbi idő­ben a szovjet—nyugatnémet kapcsolatokban történt. El­torzítják a Szovjetunió kül­politikáját, pedig az SZKP XXV. kongresszusa megerő­sítette, hogy a kapitalista államok irányában folytatott szovjet politikában változatlanul a legfonto­sabb az enyhülésért vívott harc. A Szovjetunió szándéka: tü­relmesen és következetesen keresni a különböző társa­dalmi rendszerű államok kö­zötti békés együttműködést, ezen az alapon alakult ki a szovjet—NSZK viszony is. Most viszont a hidegháborús körök azt kívánják, hogy a Szovjetunió és szövetségesei békeszeretetük bizonyítéka­ként eszmeileg fegyverezzék le magukat. Sőt, egyesek olyan erkölcsö­ket és szokásokat akarnak kényszeríteni a Szovjetunió­ra. amelyek összeegyeztet­hetetlenek a szocialista tör­vényesség és a demokrácia normáival. A Szovjetunió békeszerető állam, nem ké­szül senkinek a megtámadá­sára, saját biztonságának vé­delmében azonban szükséges lépéseket kell tennie, amikor a másik fél fegyverkezési hajszát foly­tat, visszautasítja a leszerelési javaslatokat — mondja a szovjet kormánynyilatkozat. A NATO oslói ülésszaká­ról kiadott közlemény ugyan­ekkor hangsúlyozza, hogy „fenn kell tartani az. atlanti szolidaritást” és a szövetség katonai erejét, folytatni kell ugyan ,.9 feszültség enyhíté­sére irányuló törekvéseket, de meg kell őrizni a szövet­ség összetartását és erejét”. A Varsói Szerződés tagálla­mai fegyveres erejének „nö­vekedésével” indokolják ezt a NATO-tagok, ugyanekkor azonban a közép-európai csapatcsökkentési tárgyalá­sokról meglehetősen egyol­dalú képet festenek, meg sem említik a szocialista or­szágok békeszerető javasla­tait. Sztkszervezeli bizalmiak továbbképzése (Ágotha felv.) Kétnapos továbbképző tan. folyam kezdődött tegnap reg­gel a Cement- és Mészmű­vek hejőcsabai gyára szak- szervezeti bizalmijainak ré­szére. A tanfolyamot Eper­jessé László szb-titkár nyi­totta meg. Délelőtt két, dél­után egy előadást hallgat­tak meg a bizalmiak. Az előadók a párt- és a szak- szervezetek országos kong­resszusai határozata megva­lósításával, a bizalmiak fel­adataival foglalkoztak. Ma reggel a szakszerveze­ti bizalmiak hatás- és jog­körét ismertető előadással folytatódott a tanfolyam. A záróelőadást ismét Eperjes- sy László szb-titkár tartot­ta, s ebben a cementgyár szakszervezeti életéről adott számot, majd a szakszerve­zeti bizalmiak munkáját ér­tékelte. Végül a legjobb munkát végző bizalmiakat megjutalmazták. A gazdaság és szociálpolitika egysége Folyíatódott az NSZEP kongresszusa A gazdasági és szociálpo­litikai feladatok együttes megoldása az NSZEP legfon­tosabb feladata. Horst Sindermann, az NSZEP PB tagja, az NDK miniszterelnöke ismertette a kongresszuson az 1976—80-as népgazdasági fejlesztési ter­vet. Mind az előadásból, mind a vitából az csendült ki, hogy a szocialista terme­lés gyors fejlesztésének, a ha­tékonyság emelésének, á tu­dományos-műszaki haladás meggyorsításának, a munka termelékenysége növekedésé­nek alapján kell emelni a lakosság életszínvonalát. Mindennek szolgálnia kell a szocialista közösség gazda­sági erejének növelését. Olaszországi földrengés * POLITIKAI NAPILAP # «a'S I ÁRU: 80 fiLLÉR Műszaki kelek: Borsod útépítésének helyzete Közérdeklődésre számot tar­tó témával foglalkozik az az ankét, amelyet a XIV. borsodi műszaki hetek ke­retén belül rendez május 25-én délelőtt 10 órakor a megyei tanács osztályvezető­je, és Csáji Csaba, a Mis­kolci Közútépítő Vállalat fő­mérnöke. Az előadás magába fog­lalja a megye úthálózatának I<iazolat!au távoliét va«y háromezer ember Építők az építésről Tegnap délelőtt az építők tanácskoztak az építőiparról. A borsodi műszaki hetek ke­retében rendezett „A terme­lésszervezés fejlesztése az építőiparban” című ankét mentes volt az ilyen alkal­makkor szinte elkerülhetet­len szakmai elfogultságtól. Tükröt tartott e nagy ha­gyományú, a közvéleményt manapság igencsak foglal­koztató, tisztes ipar elé. Az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium osz­tályvezetője, Galgóczi József néhány statisztikai kimuta­tást ismertetve utalt azok­ra az okokra, amelyek miatt az építőiparban is az inten- zifikálás egyik — ha nem alapvető — követelményévé lett a szervezés fejlesztése. A szándék megvalósítását a szükség kényszere ösztönöz­te. A fővárosban például már nemcsak a budapesti székhelyű vállalatok több­nyire bejáró vagy hetenként hazajáró emberei építenek, hanem egyre nagyobb szám­ban vidéki vállalatok mun­kásai is. Még így is kevés a kéz. Az építőiparban az átlagos mü- szakszám 1975-ben 1,12 volt. (Egyszer egy Magyarorszá­gon építkező külföldi cég képviselője megtekintette a felvonulási területet, meg­kérdezte, hogy hol vannak a reflektorok ... Azt hitte, hogy éjjel-nappal folyik majd a munka.) Az építőipari mun­kafegyelemről két adat árul­kodjon, előrebocsátva azt, hogy ez nem rosszabb az át­lagnál. Az egy dolgozóra ju­tó, ténylegesen teljesített munkaórák száma 1970-ben 2047 volt. Tavaly már csak 1969. A különbség betudható a jogos és jogtalan táppénz­nek, az anyaghiánynak, az igazolt és igazolatlan távol­létnek. Az igazolatlan távol­iét öt esztendővel ezelőtt, s egy dolgozóra számítva 1,1 nap volt. Tavaly már 1,8 nap. Ha valami csoda foly­tán az igazolatlan távoliét nullára csökkenne, akkor az annyit jelentene, mintha egyik napról a másikra 3000-rel növekedne a munkára fogha­tó építőipari dolgozók száma. (Folytatás a 3. oldalon) Hegyalja kapja a legnagyobb támogatást Szőlőtelepítés 15 ezer hektáron Az ötödik ötéves tervidő­szakban tovább fejlődik a szőlőtermelés és a borászat. Az előirányzat szerint öt év alatt 15 000 hektáron telepí­tenek szőlőt, ennek eredmé­nyeként a nagyüzemi terület tovább növekszik és eléri a 90 000 hektárt. A szőlőterme­lés létesítményeire, valamint az ültetvények telepítésére és korszerűsítésére 20 százalékos állami támogatást folyósíta­nak. A telepítéshez szüksé­ges úgynevezett meliorációs munkákhoz 50—70 százalékos • támogatást vehetnek igénybe a termelők. A Tokaj-hegyaljai borvidé­ken a lejtős területeken az átlagosnál nagyobb támoga­tást kapnak a nagyüzemek, itt az állami támogatás mér­téke 40 százalék. A korszerűsített ültetvé­nyek termésfokozó hatását kihasználva a nagyüzemek 1980-ban a tervek szerint 70 mázsás hektáronkénti átlag­termés elérésére lesznek ké­pesek. Ily módon 1980-ban — 1975-höz képes — mintegy egyötödével fokozódik a sző­lőtermelés és csaknem ilyen mértékben a bortermelés. 935 halott Az olasz hatóságok hivata­los adatai szerint az Udine körzetét megrendítő földlö­késsorozat halálos áldozatai­nak száma 935, a sebesülte­ké 3072. Az észak-olaszor­szági településeken még nem minden épületromot vizs­gáltak át és félő, hogy újabb holttestek kerülnek elő a romeltakarítási munkák so­rán. MTESZ miskolci székházá­ban a KTE Borsod megyei Szervezetének közúti szak­csoportja. A vitaindító elő­adást Husi Márton, az Űt- tröszt vezérigazgató-helyette­se és Varga József, a KPM miskolci Közúti Igazgatósá­gának vezetője tartja: Az V. ötéves terv útépítési fejlesz­tési programja Borsod me­gyében címmel. Felkért hoz­zászólók: Báthori Gábor, a jelenlegi helyzetét, állapotát és számot ad arról a kon­cepcióról, amelyet az V. öt­éves terv időszakában ter­vez megvalósítani a KPM miskolci Közúti Igazgatósá­ga. A közúti szakcsoport min­den érdeklődőt szívesen lát az ankéton. ■■■ ■■■ ™ 1 1 ....... 1 ■ ' 1 ' Hűvös hétvége Borult reggelen a hőmér­séklet 10—14 fok volt or­szágszerte. Hűvös hétvége várható esővel, záporral. Ma a nappali hőmérséklet 14— 18, az esti 11—16 fok között alakul. Hétfőn: Tanácskozik a HM városi küldöttértekezlete A Hazafias Népfront Mis­kolc városi Bizottsága hét­főn délután két órától az ÉMÁSZ nagytermében tart­ja városi küldöttértekezletét. A népfront városi küldött- értekezletét megelőzték a körzeti népfrontbizottsági vá­lasztások, majd a kerületi küldöttértekezletek. Három kerületünkből 300- an gyűlnek össze hétfőn az ÉMÁSZ nagytermében, hogy meghallgassák és megvitas­sák a városban tevékenyke­dő népfrontbizottságok négy­éves munkájáról készült be­számolót, megbeszéljék a mozgalom további feladatait. A küldöttek ezt követően megválasztják az újjáalaku­ló városi bizottság tagjait és a megyei küldöttértekezlet küldötteit. Taskentben ezekben a napokban rendezik meg az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok nemzetközi filmfesztivál­ját. A képen: Zaba AU pakisztáni filmszínésznő autogra­mot ad. Parlamenti küldöttségünk Torontóba utazik Trudeau a magyar A Kanadában tartózkodó magyar parlamenti küldött­séget, amelyet Péter János, az országgyűlés alelnöke ve­zet, tegnap fogadta Trudeau kormányfő és Sharp minisz­terelnök-helyettes. A magyar delegáció a ka­nadai kormányfővel folyta­tott megbeszélés előtti napon a parlament két házának ve­fogadta delegációt zetőivel tanácskozott, majd Péter János nyilatkozott a CBS kanadai rádióadónak. Tegnap a kormányfőnél és helyettesénél tett látogatás után Péter János kötetlen beszélgetést folytatott a ka­nadai és a külföldi sajtó képviselőivel. A küldöttség ma Torontóba utazik. Az Országos Takarékpénztár május 26-án és 27-én Münnich Fe'renc utcai központjában ren­dezi meg a gépkocsi nyeremény- betétkönyvek idei második, sor­rendben a 60. sorsolását. A hú­záson a január 31-ig váltott és az április 30-án még érvényben volt 3000 és 10000 forintos nye­reménybetétkönyvek vesznek részt. Szerdán délután a Buda­pesten váltott betétkönyveket, csütörtökön délután pedig a vi­déken váltottakat sorsolják. A kétnapos húzáson összesen 742 személygépkocsi talál gazdára. Az ötezer forintos betétköny­vekre 525, a tízezer forintosokra 217 autó jut. A Budapesten vál­tott könyvek között 304, a vidé­kiekre pedig 438 személyautót sorsolnak ki. A kétnapos húzás összesített eredményét május 29-én teszik közzé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom