Déli Hírlap, 1976. május (8. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-15 / 114. szám

,\ Május 27—31. Uttörőtalálkozó Miskolcon Alapításának 30. évfordu­lóját ünnepli az idén a Ma­gyar Üttörők Szövetsége. Ez alkalomból rendezik meg Budapesten június 4—10. kö­zött, mintegy 5000 vidéki küldött részvételével a VII. országos úttörőtalálkozót. Borsod, illetve Miskolc vá­ros pajtásait is népes kül­döttség képviseli. Ezt megelőzően május 27— 31. között nemzetközi úttörő­találkozó színhelye lesz Mis­kolc. A Szovjetunióból, Len­gyelországból, Csehszlovákiá­ból,-az NDK-ból és Bulgáriá­ból 20—20 tagú delegációk érkeznek. A megye és a me­gyeszékhely úttörőit 300-an képviselik, a rendezvényeken azonban mintegy háromezer pajtás vesz részt. Május 30-án, a gyermek­napon a városi sportcsarnok előtti téren ünnepi úttörő­avatást rendeznek. Dr. Bod­nár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára mond köszöntőt, majd a pajtások fát ültetnek, s üzenetet helyeznek el a munkásmozgalmi emlékmű talapzatánál. Délután a me­gyei úttörővezetői tanács tart ünnepi ülést — ezen adják át a legkiválóbb úttörőveze­tőknek a kitüntetéseket, em­léklapokat —. majd a sport- csarnokban nemzetközi gála­estet rendeznek. Este 7 óra­kor fáklyás felvonulás zárja a programot: a pajtások a Népkertből indulnak, s a Szemere. majd a Széchenyi úton át a Szemere-kertig vo­nulnak. Szekér Gyula ma indul haza Kanadából A Kanadában tartózkodó dr. Szekér Gyula, a kormány elnökhelyettese Torontóban és Montrealban vállalatokat, ipari létesítményeket látoga­tott meg, és megbeszéléseket folytatott a kétoldalú keres­kedelmi kapcsolatok fejlesz­tésének lehetőségeiről. A mi­niszterelnök-helyettes talál­kozott a magyar—kanadai gazdasági kapcsolatokban fontos szerepet játszó két tartomány, Ontario és Que­bec iparügyi miniszterével, a pénzügyi és üzleti élet szá­mos képviselőjével. Szekér Gyula szombaton befejezi kanadai látogatását és hazaindul Budapestre. Beváltak a műanyag ajtók Néhány évvel ezelőtt a két­kedők — s ők voltak töb­ben — nem jósoltak nagy jövőt a Borsodi Vegyikom­binát szekszárdi gyáregysé­gében készített műanyag aj­tóknak. A kombinát kutatói­nak és kereskedelmi szakem­bereinek előrelátását és bi­zakodását az elmúlt évek igazolták. Több tízezer ajtó készült Szekszárdon, ame­lyeket nemcsak a kisfogyasz­tók, hanem a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat is nagy mennyiségben vásárolt és vásárol. A BVK együtt­működési szerződést kötött a TÜZÉP Egyesüléssel, ennek eredményeként az ország va­lamennyi TÜZÉP-telepén árusítják a műanyag ajtó­kat. A kombinát április 1- től 10 százalékkal olcsóbban hozza forgalomba a mű­anyagból készült ajtókat, amelyek révén évente ezer * POLITIKAI NAPILAP * Vili. ÉVFOLYAM, 114. SZÁM 1976. MÁJUS 15., SZOMBAT URB: 80 FILLER Az olasz válság megoldása Megtörni Grósz Károly előadása A Napjaink politikája a képernyőn című előadásra invi­tálta a XVI. miskolci tévéfesztivál előkészítő bizottsága a fesztivál résztvevőit, valamint a miskolci közművelődési szak­embereket. Grósz Károlynak, az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztálya vezetőjének előadása iránt olyan nagy érdeklődés nyilvánult meg, hogy arra végül is a színházte­remben került sor, melyet zsúfolásig megtöltöttek. Részt vett az eseményen dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Ladányi József, a me­gyei tanács elnöke, valamint számos politikai és közéleti ve­zetőnk. A megjelenteket Megyeri Károly, a Magyar Televízió elnökhelyettese köszöntötte. Grósz Károly a politika és a tömegbefolyás kapcsolatá­val, a televíziós műsorok tartalmával, valamint a mű­sorok kivitelezésével és ezen belül a fesztivál tanulságai­val foglalkozott. Mint a fentiek sejtetik, jó­val szélesebb kört érintett áz előadás a címben meghatá­rozottnál ... Tanulságaira a későbbiekben részletesen visszatérünk; ezúttal elsősor­ban a televíziós műsorok tar­talmi és formai vonatkozá­saira szorítkozunk. Elöljáróban természetesen el kell mondani, mintegy mottóul, hogy a televíziónak — függetlenül az adás mű­fajától és céljától — minden műsora politikai műsor, hi­szen az adások tömeghatása rendkívül nagy. Nem egy példa bizonyítja, hogy a nem kifejezetten politikai műso­rok olykor nem várt politi­kai hatást váltanak ki. Grósz Károly hangsúlyozta, hogy bár politikai céljainkat a politikai központok jelölik meg', a célok ismertetésekor, propagálásakor a felelősség az alkotóké. A tömegkom­munikációs eszközök munka­társainak nincs könnyű dol­guk, hiszen olykor a pilla­natnyi érdekek szembekerül­nek az alapelvekkel, a dön­tések hosszú távra születnek, az, embereket viszont a napi dolgok érdeklik, és így to­vább. Tudomásul kell ven­nünk, hogy a legjobb politi­ka legjobb döntései is kü­lönböző ellentmondásokon keresztül valósulnak meg. A sajtószervek elsőrendű fel­adata, hogy a célok ismere­tében jó társadalmi közérze­tet alakítsanak ki; aktív magatartásra, társadalmi cse­lekvésre ösztönözzék az em­bereket. Múlhatatlanul szük­ség van a valóságfeltáró pub­likációkra, illetve műsorok­ra .. . A hibák elhallgatásá­ra való ösztönzés — a rend­szer oktalan féltése — de­magógia. Beszélt Grósz elv­társ arról is, hogy a tájé­koztatás mindig osztályérde­keket szolgál. Ennek a tény­nek a konzekvenciáiról soha nem szabad elfeledkezni. (Folytatás a 2. oldalon) Grósz Károly előadását tartja (Solymos jelv.) Moszkvában tanulnak oroszul Aranyponty 3 kereszténydemokrata egyeduralmát Az OKP célja, hogy vere­séget mérve a keresztényde. mokratákra, megtörje egyed­uralmukat és új alapokra helyezze az ország kormány­zását — hangoztatták az olasz kommunisták. Befejeződött az Olasz Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának ülése, amely a párt választási és választás utáni célkitűzéséit hagyta jóvá. Enrico Berlinguer fő­titkár vitazárója után a KB határozatot fogadott el; jó­váhagyta a főtitkári beszá­molót, a vezetőségnek a jú­nius 20-i választásokra szóló programját és végül a párt képviselőlistáit. Felszólította a teljes tagságot, segítse elő munkájával a választási cél_ kitűzések megvalósítását, juttassa el a párt hangját minden körbe, minden munkahelyre, minden vá­lasztóhoz. Berlinguer előző napi be­számolójában valamennyi de­mokratikus politikai erőt tö­mörítő „válságkormány” ala­kítására tett javaslatot a vá_ lasztások utánra: olyan koa­lícióra, amelyben részt vesz­nek a kommunisták és (az újfasiszták kivételével) min­denki más. A javasolt koalíció a vál­ság leküzdésére szóló időle­ges tömörülés az OKP javas, lata szerint: olyan azonban, amely megnyithatja az utat a párt változatlan távlati stratégiája, a történelmi 3 kompromisszum előtt, (vagyis a kommunista, szó- : eialista és katolikus tömege- I két képviselő erők tartós ' kormányzása előtt). A meghatározott időre szóló, a mindenki részvételé­vel alakítandó válságkor­mány új javaslat az OKP részéről. Sátrakban laknak a töldrenoés károsultjai A hatalmas esőzések és a hűvös idő ellenére sátrakban húzódik meg a múlt hét csü­törtöki észak-olaszországi földrengés hajléktalanjainak jelentős része. A hatóságok egyelőre képtelenek hatásos ellenintézkedéseket , tenni. Ugyanekkor — mint egy amerikai hírügynökség jelen­ti — spekulánsok máris meg­jelentek és igyekeznek „ba­góért” felvásárolni a romba dőlt házakat, hogy azután zsebrevághassák a tekinté­lyes helyreállítási állami tá­mogatást. Nagyvállalatok em­vagon import faanyagot ta­karít meg népgazdaságunk. Hét vénére javul az idő Reggel még csak 5—10 fok között volt a hőmérséklet or­szágszerte, de a hét vége na­gyobbrészt napos száraznak ígérkezik, noha a hőmérsék­let nem éri el az évszaknak megfelelőt. A nappali hőmér­séklet 15, az esti 8 fok kö­rül alakul. béréi is megjelentek és „jó pénzért” vállalkoztak olyan helyreállítási munkák elvég­zésére, amelyeket a helybe­liek sokkal olcsóbban tudná­nak megcsinálni. Éppen ezért az OKP választási íelhívásá­Lassan hagyományossá vá­lik, hogy a Nehézipari Mű­szaki Egyetem hallgatói in­tenzív nyelvtanfolyamra utaznak a Szovjetunióba. A moszkvai Energetikai Inté­A belkereskedelmi minisz­ter az érdekelt szervek veze­tőivel és a KPVDSZ-szel egyetértésben módosította a munkaidő-csökkentéssel'- kap­csolatos 1974. évi rendelke­zését. A korábbi rendeletben meghatározták, hogy milyen ban követeli: hatékony és gyors segélyakciót szervezze­nek a károsult ezrek meg­segítésére, nehogy olyan bot­rányosan panamázzák majd el a segélyt, .mint az 1968-as szicíliai földrengés után. zetben most 39 miskolci egye­temista sajátítja el az orosz nyelvet. Ök egyébként a har­madik csoport ebben a ta­nulmányi évben, akik ezen a tanfolyamon vehetnek részt. munkakörben dolgozók fog­lalkoztathatók heti 56 órás munkaidőben. Köztük voltak az üdülőhelyeken, valamint Budapest területén Pünkösd­fürdőn, Csillaghegyen, Ró­mai-fürdőn, a kereskedelem és a vendéglátóipar forga­lomtól függő állományú dol­gozói, karbantartói, hálózati adminisztrátorai és beosztott könyvelői is. A mostani ren­delkezés lényege, hogy ezen­túl áz ő törvényes munka­idejük is heti 44 óra lett. A rendelkezés több ezer dolgozót érint, s tovább csök­kentette az általánostól elté­rő munkaidőben foglalkozta­tottak számát. Az SZKP KB Politikai Bi­zottsága áttekintette az euró­pai kommunista és munkás­pártok konferenciáját előké­szítő szerkesztői bizottság május 4. és 6. között Berlin­ben tartott ülésén részt vett szovjet pártdelegáció beszá­molóját, és jóváhagyta a küldöttség tevékenységét. Az ünnep Országos és nemzetközi nyári rendezvényekre készül Bács-Kiskun megye. Üjra megnyitják — június utolsó hetében — a „Bajai nyár — 1976” rendezvénysorozatot. A bajai halászok hagyományos „Aranyponty” ünnepén test­vérvárosi — zombori — nap, mezőgazdasági tudományos tanácskozás szerepel a prog­ramban. Azt követően a Ba­jai Tanítóképző ad ismét ott­hont a tanítók nyári akadé­miájának. A nemzetközi zo­máncművészeti alkotótelepet júliusban másodszor nyitják meg Kecskeméten. A művé­szek ott készülő alkotásaikat kiállításon mutatják be. A jú­liusi óvodapedagógiai nyári egyetemre az ország minden részéből várja a szakembere­ket Kecskemét. Az óvodai is­kolaelőkészítő szerepéről vi­tatkoznak majd az óvoda- pedagógusok. Kodály Zoltán szülővárosa augusztusban Ko- dály-szemináriumot, utána pedig népzenei napot ren­dez. SZKP KB PB megelégedés­sel fogadta az ülésen részt vett pártok közös törekvését a konferencia mielőbbi meg­tartására. Az SZKP szilárd eltökéltsége, hogy hozzájárul­jon az előkészületek befejezé­séhez és az európai konti­nens kommunistái fórumá­nak sikeres lebonyolításához. , Közlemény a berlini tanácskozásról Mettii iiii-csientcs Minden műsorral politizálunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom