Déli Hírlap, 1976. május (8. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-15 / 114. szám
Elkötelezettséggel, tiszta szándékkal Grósz Károly előadása (Folytatás az 1. oldalról) Az előadás első harmadának — melyet itt csak vázlatosan közlünk — utolsó momentumaként megszívlelendő figyelmeztetés hangzott el. A tömegek politikai fel- készültsége, műveltsége egyre nagyobb. Ez fokozott követelményeket ró a tömegkommunikációs szervekre. Előtérben az ember Csak a fentiek után foglalkozott részletesebben az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője a televízió műsoraival. Elismeréssel szólt a külpolitikai adásokról, melyekre jellemző az aktualitás. Figyelemmel kíséri a televízió az imperializmusban végbemenő változásokat, hangsúlyt kap a „magyar álláspont” ismertetése a különböző világpolitikai események publikálásakor. Baj azonban, hogy még mindig túlságosan „diplomá- cia-centrikusak” a műsorok; hiányzik a társadalompolitikai folyamatok elemzése. A szorosan vett diplomáciai eseményeken kívül nem figyelünk eléggé a különböző országokban végbemenő társadalmi indulatokra. Erősítenünk kell a szocialista országokról szóló propagandánkat is. A belpolitikai műsorokról szólva elmondta Grósz elvtárs: helyes, hogy előtérbe kerültek gazdaságpolitikai törekvéseink. Olyan témákat kell azonban választani, amelyekben minél nagyobb szerep jut a tömegaktivitásnak. (Szocialista brigádmozgalom, munkaverseny, szociálpolitikai kérdések stb.) Jó dolog, hogy csökkent a különböző publikációkban a technika szerepe; egyre inkább előtérbe került az ember. Nem szabad megengednünk. hogy a munkatermékek elidegenedjenek a dolgozóktól. Jobban fel kell hívni a figyelmet a béren kívüli juttatásokra (lakásépítés, tömegközlekedés fejlesztése iskolák, bölcsődék, óvodák építése), melyek mind élet- szinvonal-fejlesztő tényezők. Többet és sokoldalúbban kell szólni a demokratizmusról. Éljenek az emberek jogaikkal és ismerjék kötelezettségeiket. Lenyenek az alkotók ijéoyesebbck Az előadás harmadik témaegységeként a műsorok megvalósításáról beszélt Grósz elvtárs. Elismeréssel szólt az alkotók elkötelezettségéről, tiszta szándékáról. A televízió fejlődését bizonyítja, hogy a formai kérdéseknek már nincs akkora terük, mint korábban. Kiveszőben az önmagáért való művészkedés. Fejlődött a politikai érzékenység: jó a témaválasztás. Sokszor azonban nem veszik észre az alkotók, hogy egy-egy téma mennyi új lehetőséget rejt; még mindig sok másodlagos kérdés kap egy-egy műsoron belül a megérdemeltnél nagyobb hangsúlyt. Hosszúak a műsorok. A kevesebb rendszerint több! Figyelmeztette Grósz elvtárs az alkotókat, hogy jobban meg kell látniuk a pozitív jelenségeket. Most, hogy a televízió immár felnőtt lett. okvetlenül időt kell szakítani — fejezte be beszédét — a különböző műfajok elméleti kimunkálására. Legyenek az alkotók saját produktumaikkal szemben igényesebbek. * Grósz Károly előadását rövid vita követte. GyMűvészeti hetek r Ijhelycn Egykötetes A szovjet könyvkiadók hozzáláttak az első egykötetes szovjet enciklopédia kiadásával kapcsolatos munkálatokhoz. Az enciklopédia mintegy 1600 oldalas lesz, jfc Feledy Gyula rajzával búcsúzunk a tévéfesztiváltól Körkérdés Ön melyik Hímet díjazná? i Filmfesztiválok idején hagyományos körinterjúnk az eredményhirdetés előtti napon készült. Wiesinger István, a Magyar Televízió riportere: — Chrudinák Alajos bejrúti riportjának adnám a fő- díját. Azt hiszem, hogy ez az a választás, amelyet felesleges indokolni... Deák Ilona látszerész: — Hát én immár kit válasszak. Messze a mezőny a legkiemelkedőbb filmje volt. Tok Miklós, a városi tanács elnökhelyettese: — Hor- vát János kubai riportfilmje: Az öreg halász és a tenger most felidézte bennem mindazokat a szép élményeket, amelyeket a Nobel-di- jas író kisregénye szerzett. Én ennek az alkotógárdának adom a pálmát. Juszt László rádióriporter: — Kisfilmnek adnám a nagydíjat. Egy olyan alig kétperces, napi aktualitást hordozó eseményt mutat be, amely bármikor, bárhol megtörténhet, ezesetben mégis egy jelenséget bírál, mégpedig igenigen keményen. Vajek Judit —Burza Árpád: Csőtörés. Christa Sutor, dr. Horst Hanzl és Heiner Sylvester, az NDK televíziója küldöttségének tagjai: — Hárman három filmet választottunk. Jó hírét visszük haza a Ca- puai fiúk üzenetének, az alkoholizmussal foglalkozó sorozatnak és Az öreg halász és a tengernek. Reméljük, hogy valamennyi alkotást rövidesen láthatják az NDK tévénézői is. Papp Lajos, a Napjaink főszerkesztője: Drámai képek, tömör igazság — igazán televíziós módszerekkel. Ez az alkohol-sorozat jellemzője. Szerintem ez a film volt a legjobb. Kuruatz Katalin gyors- és gépíró: — A fesztiválteremben már másodszor láttam a közös szovjet—amerikai űrprogramról készült műsort. Most még jobban tetszett, nálam ez az alkotás áll a dobogó legmagasabb fokán. Zelei László, lakatos: Hogyan nem szabad normát rendezni. Ezt mutatta meg Bán János riportja. Szivem szerint minden üzemvezető-“ nek „kötelező” filmmé tenném. A brigád valamennyi tagja ennek adná az aranyérmet. E. A. sft Vámos Judit a miskolci stúdió mikrofonja előtt. A riporter: Nagy István. Kapcsoljuk a fesztiválklubot Évekre visszanyúló hagyomány már Sátoraljaújhelyen o tavaszi művészeti hetek megrendezése, s erre az idén a tizenkettedik alkalommal kerül sor a történelmi múltú városban. Ennek gazdag programjában eddig politikai, irodalmi, képzőművészeti, régészeti kérdésekről hang. zottak el előadások. Ezenkívül a városi művelődési központ színjátszó és táncegyüttese, madrigálkórusa és a zeneiskola kamarazenekara igen szép és változatos műsort adott elő. Képzőművészeti kiállítást is rendeztek, és felavatták a nagy múltú gimnázium egykori diákjának, Nicolaus Lenau osztrák költőnek a szobrát. A művészeti hetek rendezvényei — a közönség élénk érdeklődésétől kísérve — május 31-ig folytatódnak. A következő napokban, hetekben a KISZ Központi Mű. vészegyüttes, a . budapesti Egyetemi Színpad, több fő- 1 városi művész műsorában gyönyörködhetnek az újhelyi, ek, s bizonyára nagy közönsége lesz a megyei Rónai Sándor Művelődési Központ színpadi együttese bemutat, kozásának is, amely Oscar Wilde „A kísértet házhoz jön” c. zenés vígjátékát adja elő. Tegn'ap este kicsivel halkabban beszélgettek a fesztiválklub vendégei, amikor a Magyar Rádió miskolci stúdiójának munkatársai megkezdték élő közvetítésüket a zsűri asztalánál berendezett alkalmi „stúdiójukból”. Az egyenes adásban nyilatkozott a fesztivál igazgatója. Vámos Judit, megszólaltatták Vér- tessy Sándort, a közvetítést pedig stílszerűen a televízió 'tatai bemondónője. Ralecz- ky Annamária konferálta. (Solymos felv.) Lehel nevezni liszta, virágos város A hagyományoknak megfelelően. az idén is meghirdeti „Tiszta, virágos város” mozgalmát a Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottsága, a Magyar Vöröskereszt Borsod megyei vezetősége és az Észak-magyarországi Intéző Bizottság. Június 15-ig nevezhetnek a megye városai, települései. Az ÉIB az idegenforgalmi jelentőségű települések közül város, nagyközség. község kategóriákban vándordíját alapított, s jutalmazza a legjobb eredményt elérőket. A végzett munkáról készített jelentést augusztus 15-ig kell beküldeni a nevezetteknek. a helyszíni ellenőrzést pedig augusztus 20—30 között tartják. A díjakat november 7-én adják át. műsor SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Magyarán szólva. . . — 12.45: Melódiákoktól. — Közben 13.30—13.40: Erőn felül. Jegyzet. — 14.00: Hírek. — 14.05: Nóták. — 15.25: Zöldségtermesztés. Szerkesztőségi beszélgetés. — 14.55: Üj Zenei Üjság. —15.30: Operettrészletek. — 16.00: 168 óra. Közben 17.00: Hírek. — 17.30: Zenekari muzsika. — 18.25: Üj könyvek. — 18.30: Hírek. — 18.40: „Immár kész koszorúnk” . . . Petőfi és Arany nyomában Pest megyében. — 19.30: Népdalok.— 19.58: örökzöld dallamok. — 20.52: Hírek. — 20.57: Világhírű vonósnégyesek. A Magyar-vonósnégyes. — 22.00: Hírek. — 22.15: Közvetítés az országos súlyemelő-bajnokságról. — 22.30: Tájkép régi időkből. Hangjáték. — 23.15: A beat kedvelőinek. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiákoktól. Közben 1.00: Hírek. — 1.58: Himnusz. Petőfi rádió: 12.00: Louis Armstrong énekel. — 12.30: Hírek. — 12.33: Orvosi tanácsok. — 12.38: Hangszerszólók. — 13.15: A kórház háztartása. Riport. — 13.30: Hírek. — 13.33: Éneklő Ifjúság. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Fiataloknak! Kívánságműsor. — 14.45: Napraforgó. A Gyermekrádió műsora. — 15.30: Hírek. — 15.33: András Béla féld.: Szép Klára — népballada. — 15.45: Remény és ígéret. Versek. — 16.00: Közvetítés a Magyarország—Egyiptom Davis Kupa teniszmérkőzésről. Közben: 16.30: Hírek. — 17.00: ötórai tea. — 18.00: Közvetítés a Vasas—Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. — 19.00: Jó estét, gyerekek! — 19.10: Mozart: Sin- fonia concertante K. 297/b. — 19.45: Olasz dalok. — 20.00: Közvetítés az FTC—Ü. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. — 20.50: Hírek. — 20.53: Krimikedvelőknek. A hang — Macumoto Seiho japán író regénye. — 22.12: Millöcker: Gas- parone — az I. felvonás fináléja. — 22.30: Hírek. — 22.33: Slágermúzeum. — 23.15: Operarészletek. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsorismertetés, hírek. — 17.35: Műteremben, tárlaton... — 17.45: Akit már régen hallottunk. — 18.00: Borsodi Tükör. A stúdió krónikaműsora. — 18.15: Üj lemezeink .. . — 18.30: A Miskolci Nemzeti Színház tegnap esti Shakespeare-bemutatójáról. — 18.37: Zenés hétvége. Közben: Könnyedén, komoly dolgokról. A „hiányzó” közönség — szombat esti jegyzet. — NB I-es labdarúgó-eredmények. — 18.55: Hírösz- szefoglaló, idő járás jelentés, műsorismertetés. Televízió: 14.28: Műsorismertetés. — 14.30: Tenisz Davis Kupa. Magyarország—Egyiptom. — 16.00: Hírek. — 16.05: Sarkvidéki nyár. Kanadai ismeretterjesztő filmsorozat 2. A nagy rénszarvas-terv. — 16.30: Perpetuum mobile. Ismeretterjesztő műsor gyerekeknek. — 17.15: Zalai szimfónia. Rövidfilm. — 17.35: Unokáink is látni fogják. VIII. rész: Művelődési házak. — 18.25: A költészet percei. Anna Ahmatova. — 18.40: Egymillió fontos hangjegy. Könnyűzenei műsor. — 18.55: Közvetítés bajnoki labdarúgómérkőzésről. — A szünetben: Cicavízió. — 20.55: Tv-torna. — 21.00: Tv-hiradó. — 21.30: Rohan az idő . . . Kedvelt dallamok 1. rész. — 22.00: Tv-híradó 2. — 22.1G—24.00: A véres trón. Japán film. Miskolci Nemzeti Színház (3): Sok hűhó semmiért. Petőfi ifjúsági bérlet. — (7): Sok hűhó semmiért. Katona bérlet. Kiállítások: Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Görög kereskedők Miskolcon. — Herman Ottó-emlékház (10— 13) : Herman Ottó élete és munkássága. — Miskolci Képtár (10—18): A XX. század magyar festészete. — Kondor Béla-em- lékkiállitás. — Miskolci művészek kiállítása. — Aba Novak Vilmos és kortársai. — Déryné- ház (9—18): Déryné- és Lévay József-emlékszobák. — Diósgyőri Vár (9—18): A diósgyőri vár története. — Szönyi-terem (10—18): Diósy Antal festményei. — Kossuth Művelődési Ház (10—18) : Varga Éva szobrászművész kiállítása. — Miskolci Galéria (10— 13): Rajzok. Filmszínházak: Béke (f4, hn6): Pim, Pam és Pumelka (mb. szí. NSZK) — (8) : Holtbiztos tipp (szí. angol, másfél helyár!). — Kossuth (f3, hnő, 7): Válás előtt (szí. amerikai). — Hevesy Iván Filmklub (f5, f7): ítélet (szí. magyar). — Fáklya (f5. f7) ; Akis Mikula kapitány (mb. szí. jugoszláv). — Petőfi (f7): Elszakadás (mb. szí. amerikai, 16 éven felülieknek!). — Szikra (5. 7): Folytassa, cowboy! (mb. szí angol). — Táncsics (fő, f7): Váltságdíj (szí. angol, 16 éven felülieknek, másfél helyár!). — Ta- polca-Kert (f8): Uvegház (szí. amerikai, 18 éven felülieknek!). — Stadion-Kert (f8): Volt egyszer egy vadnyugat I—II. (szí. olasz—amerikai, felemelt és dupla helyár!) — Gárdonyi ifjúsági parkmozi (8): özönvíz II. (szí. lengyel, másfél helyár!). VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. — 8.21: Népdalok. — 8.31: Sándor Judit és Sólyom-Nagy Sándor énekel. — 9.00: Kulturális magazin. — 10.00: Hírek. — in.03: Ünnepi körtánc. A Gyermekrádió vetélkedője. — 11.10: Hangverseny. — Közben 12.10: Hírek. — Kb 12.20: Édes anvanvelvünk. — Kb. 12.25 —12.30: Dudás Kálmán versei. — Kb. 13.05: Tiszta szívvel. Jegyzet. — Kb. 13.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 14.00: Kozmosz. Tudományos magazin. — 14.20: Schu- bert-íelvételekből. — 15.00: Hírek. — 15.08: Közvetítés a Magyarország—Egyiptom Davis Kupa teniszmérkőzésről. — 15.53: Pillantás a szocialista világba. „Életet az éveknek”. — 16.18: Daloló, muzsikáló tájak. Rábaköz. — 17.00: Hírek. — 17.05: Versszin- pad. A Rádió versmondó fóruma. — 17.55: Operettrészletek — 18.30: Hírek. — 18.40: Nóták. — 19.15: 100 éve született Iván Cankar. Epizódok és alakok a Szolgák című színműből. — 19.51: Prokofjev-ciklus. Befejező rész. — 20.53: Halló, itt a Kaukázus! VI. rész: Azerbajdzsán. — 21.23: Ignaz Friedman zongorázik. — 22.00: Hírek. — 22.10: Sporthírek, totó. — 22.30: Eszmecsere — irodalomról, művészetről. — 23.00: Szórakoztató zene. — 24.00: Hírek. — 0.10: Régi muzsika. — 0.25: Himnusz. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Érdekességek a jövő hét műsorából. — 8.30: Hírek. —8.33: A „Nyitnikék” postája. — 9.00: Vasárnapi koktél. — 10.30: Hírek. — 10.33: Szivárvány. — 12.30: Hírek. — 12.33: Népdalok. — 13.00: A dunai hajós. Verne Gyula regényének rádióváltozata I. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Táskarádió. — 15.00: Jelenidőben. „Pilóták” az utakon. — 15.30: Hírek. — 15.33: Híres énekesek könnyűzenei felvételeiből. — 16.00: Közvetítés a Magyarország—Egyiptom Davis Kupa teniszmérkőzésről. — 16.30: Puccini: Turandot — a III. felvonás fináléja. — 16.45: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 17.00: Közvetítés a Magyarország —Egyiptom Davis Kupa tenisz- mérkőzésről. — Közben 17.30: Hírek. — 18.00: Slágerről slágerre. — 18.40: „Korrigálta: Kassák Lajos”. — Dokumentumműsor. — 19.20; Jó estét, gyerekek! — 19.30: Hírek. — 19.33: A vasárnap sportja. — 20.00; Kritikusok fóruma. — 20.10: Népdalcsokor. — 20.41: Láttuk, hallottuk — a kiállítótermekben. — 21.01: A kinevezés. Zenés játék. — 22.30: Hírek. — 22.33: Eugen Cicero együttesének felvételeiből. — 23.00: Zenekari muzsika. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: Riporternapló. Vasárnapi zenés magazin. — 18.22: A sportrovat jelenti . . . Televízió: 8.23: Műsorismertetés. — 8.25: Tv-torna. — 8.30: Felsőfokú matematika. — 9.05: Német nyelvtanfolyam. — 9.30: Tv-ovi. Iskolaelőkészítő tanfolyam. — 9.50: Hírek. — 9.55: Háromszor lobban a láng ... — 10.15: — Borik és csapata. Csehszlovák ifjúsági filmsorozat. 3. rész; Tigris. — 11.00: Salakmotor egyéni VB. — 13.18: Műsorismertetés. — 13.20: Pedagógusok fóruma. — 14.00: A Stülpner-legen- da. NDK-tévéfilmsorozat 1. A lövészverseny. — 14.50: Nótaszó.— 15.10: Tenisz Davis Kupa. Magyarország—Egyiptom. — 16.25: Delta. Tudományos híradó. — 16.50; Műsorainkat ajánljuk. — 17.15: História. Történelmi magazinműsor. — 17.55: Tengervilág. — 18.45: Esti mese. — 19.00: A hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: Tv- torna. — 20.10: A hét mesterlövész. Amerikai film. — 22.15: Hírek. — 22.20: Telesport. Miskolci Nemzeti Színház (3): Sok hűhó, semmiért. Bérletszünet. Kiállítások: Azonos a szombatival. Kivétel a Kossuth Művelődési Ház, amely vasárnap zárva tart. Filmszínházak: Béke (nlO, nl2); Két balláb az ezredben (szí. angol). — (f4, hn6): Pim, Pam és Pumelka (mb. szí. NSZK) — (8): Holtbiztos tipp (szí. angol, másfél helyárral!).— Kossuth (9, 11): Pim, Pam és Pumelka (mb. szí. NSZK) — (f3, hn5, 7): Válás előtt (szí. amerikai). — Hevesy Iván Filmklub (f5, £7): Aranysárkány (szí. magyar). — Mesemozi (10): Peti kalandjai (magyar mesefilmsorozat.) — Fáklya (flO, fl2): A szultán fogságában (szí. szovjet). — (fő, f7): A kis Mikula kapitány (mb. szí. jugoszláv)., — Petőfi (10): Hárem a sivatagban (mb. szí. szovjet). — (f5, f7): Elszakadás (mb. szí. amerikai, 36 éven felülieknek!). — Szikra (9, 11): A három kövér (szí. szovjet). — (5, 7): Folytassa, cowboy! (mb. szí. angol). — Táncsics (10): Liliomfi (szí. magyar). — (f3, f5, f7): Váltságdíj (szí. angol, 16 éven felülieknek!). —Tapolca, Kert (f8): Uvegház (szí. amerikai, 18 éven felülieknek!). — Stadion, Kert (f8): Volt egyszer egy vadnyugat I—II. (szí. olasz—amerikai, felemelt és dupla helyár!). — Ifjúsági és úttörőmozi (10): A csodabogyó (mesefilmsorozat). — Pereces (6): Fegyverek Prágának (csehszlovák). — Hámor (6): Azonosítás (szí. magyar). hétfő Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.20: A nap kulturális programjából. — 8.25: Csajkovszkij: Szextett — 9.00: Jankovich Ferenc versei. — 9.10: A hét zeneműve. — 9.40: Zalaegerszegi óvodások énekelnek. — 10.00: Hírek. — 10.05: Iskolarádió. — 10.30: Zenekari muzsika. — 1\.24: Zalai nap. — 11.33: Márton és barátai. Hidas Antal regénye folytatásokban. IV. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Népdalok. — 8.30: Hírek. — 8.33: Operettrészletek. — 9.30: Hírek. — 9.33: Fúvószene. —9.55: Kis magyar néprajz. —- 10.001 Zalaegerszegi délelőtt. I