Déli Hírlap, 1976. május (8. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-05 / 105. szám

Vasárnap délelőtt a stadionban Politikai dalfesztivál A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség IX. kong­resszusa tiszteletére politikai dalfesztivált rendez a KISZ Borsod megyei Bizottsága. Az esemény a Győzelem Napján, május 9-én lesz, de a borsodi, miskolci fiatalok ezreinek már régen nem új­ság a hír. Mint a tegnapi sajtótájékoztatón dr. Járai János, a KISZ Borsod me­gyei Bizottságának titkára elmondotta, több lépcsőben, hónapok óta készülnek erre a tömegoolitikai demonstrá­cióra, amelynek — ha is­merjük a dal mozgósító, tö­megeket összefogó erejét, az örömöt, amelyet a közös éneklés adhat — előre is si­kert, a résztvevőknek emlé­kezetes szép napot jósolha­tunk. Otthoni „főpróbák” után A dalfesztivál programfü­zete a magyar és a nemzet, közi munkásmozgalom, a je­lenkor forradalmi mozgal­mainak legismertebb dalaiból már jóval korábban megje­lent: mind a háromezer-öt­száz példányt megkapták a KISZ-alapszervezetek, s elju­tottak a fiatalokhoz azok a magnókazetták is, amelyek segítettek az esetleg nem is­merős dalok megtanulásá­ban. Ezt követően április 10. és május 2. között előzetes bemutatókat rendeztek Mis­kolcon és a megyében, ame­lyek közül a BÁÉV, az LKM, a DIGÉP, a Kilián, a Föl­des Gimnázium, a 100-as sz. Szakmunkásképző Intézet, a megyében pedig az ózdi, a leninvárosi KlSZ-szerveze- tek fiataljainak otthoni „fő­próbája” sikerült különösen jól; valamennyi esemény, nek sok száz, sőt ezer fel­készült résztvevője volt. Az ilyen nagyméretű tömegmeg­mozdulásból következik, hogy szükség is van az alapos fel­készülésre. Annyira, hogy a vasárnapi miskolci program tervének kidolgozásában a 25. Színház szakemberei vol­tak a KISZ-bizottság segít­ségére; a szerkesztés Gyurkó László, a rendezés Szigeti Károly és Iglódi István mun­kája, az esemény főrendező­je pedig Jancsó Miklós. Kétórás műsor A politikai dalfesztivál (az országban ez az első ilyen nagyméretű és ilyen jellegű rendezvény) délelőtt 10 óra­kor kezdődik. Négy helyszí­nen, a Tiszai, a Gömöri pá­lyaudvar előtt, a Lenin té­ren és a Kilián-délen, az Otthon étterem előtt várják a fiatalokat, akik a DVTK- stadiönban találkoznak egy­mással és a szereplő művé­szekkel, együttesekkel. A mintegy kétórás műsorban szerepel Major Tamás, Jobba Gabi, Cseh Tamás, Múzsái András, Csizmadia Sándor, Vas János, Gábor Ila, vala­mint a 25. Színház társula­ta, a Nemzetiségi, a Vasas, az Avas táncegyüttes, a Ko- linda, a Kaláka, a Los Pa- chongos együttesek, és ön­álló összeállításokkal pódi­umra lépnek Borsod megye amatőr művészeti csoportjai is. Több mißt húszezer fiatal A borsodi politikai dalfesz­tivál az ifjúság ünnepe. A megyéből 8, Miskolcról 10 ezer KISZ-fiatal vesz részt rajta és a mintegy 1300 sze­replő mellett ott lesz a vá- - ros 4 ezer úttörője is. A szervezők azonban gondol­tak arra is, hogy ez az az alkalom, amikor az idősebb, a felnőtt korosztályoknak is meg lehet mutatni, milyen felkészült, fegyelmezett a . ma ifjúsága. A résztvevő há­romezer felnőtt mniden bi­zonnyal a fiatalokhoz ha­sonló szép élményekkel tá­vozik. (M—) A mai magyar film és a mai magyar valóság viszonyát vizsgálja Kovács András új alkotásában, a Labirintusban. Mondanivalójához sajátos eszközt választott; a vita ugyanis „házon belül’’ marad. Egy filmforgatás keretében a szerep­lők, a stáb tagjai, sőt a készülő film hőseinek életmodelljei is vitatkoznak a filmbeli rendezővel, akinek az a legfőbb problémája, hogy mennyire tud beleszólni a valóság alaku­lásába, milyen mértékben hiteles az, amit bemutat, és fel­kelti-e mindezzel a nézők érdeklődését. A Labirintus fősze­replője Avar István; a filmet holnaptól a Béke mozi vetíti. Moszkvai csillagok Az idei tavaszi évadban fennállásának 200. évfordu­lóját ünneplő moszkvai Nagy Színház előadásainak sorá­ban kiemelkedő helyet fog­lalnak el a Moszkvai csilla­gok elnevezésű hagyományos szovjet művészeti fesztivál eseményei. A fesztivál má­jus 5-től 13-ig tart. A legjobb szovjet zienei együttes az orosz klasszikus alkotások gyöngyszemeit mu­tatja be a fesztivál során — a Ruszlán és Ludmilla cí­mű operát, a Borisz Godu- novot, az Igor herceget, a Pikk dámát, a Hattyúk tava és a Diótörő című balettet. A fesztivál alkalmával a Naev Színház legkiválóbb szólistái lépnek majd fel: Maja Pliszeckaja, Jelena Ob- raczova, Jekatyerina Makszi- mova. Na tál ja Besszmertno- va, Vlagyimir Vasziljev, Jev- genyij Nyesztyerenko. Vla­gyimir Atlantov és más ki­tűnő táncosok művészetében gyönyörködhetik a közönség. Ezen a fesztiválon első íz­ben vendégszerepeinek a szovjet művészekkel együtt a szocialista országokból érke­zett előadóművészek. Tanuló postások A Miskolci Postaigazgató­ság dolgozói közül az utóbbi három évben 234-en szerez­ték meg az általános iskolai végzettséget. Ebben a tanév­ben 48 postás dolgozó tanul a dolgozók általános iskolái­ban, a legjobbakat, mint minden évben, pénzjutalom­ban és kedvezményekben ré­szesítik. Juhász Ferenc kinagyított pillanatai Ahhoz a költőgenerációhoz tartozik, amely már felnőtt­ként, de még nagyon fiata­lon érte meg 1945-öt. Ez per­döntő, meghatározó emberi­költői fejlődésére is. Juhász Ferenc költészete sohasem volt egyszerű. Rö­vid, és a később született, „hosszú versei”-be fokozato­san beépül a XX. század emberének egyre gyarapodó tudása, és a tudásból faka­dó kérdések, probléma-felve­tések sokasága. Nem enciklo­pédiát ír mégsem Juhász Ferenc, hanem barokkosán burjánzó-indázó lírai vallo­másokat az általa megfejtett vagy mindannyiunk által megfejtendő világ titkairól. A vasárnap esti műsorban er­ről vallott Bihari Sándornak és nekünk, tévénézőknek. Mindenekelőtt arról, hogyan is lett költő, miért nem gyári munkás, aminek az édesapja, vágy faluja hivatalnoka, aminek az édesanyja szánta. Ám, az életrajzi adatoknál sokkal izgalmasabbak voltak maguk a kérdések, amikkel é költő vívódik. Sokan nem szeretik Juhász Ferenc verseit. A kritikusok többször (s nemegyszer jog­gal) felrótták neki, hogy tíz­ezer sorban ír meg egy-két gondolatot, ami „beleférne” egy-egy rövidebb versbe is. Érdekesen világitotta meg a költészet szerepét és saját alkotó módszerét Juhász Fe­renc. „Elismerte” ugyan, hogy pl. A halottak királya összefoglalható két mondat­ban is, de mennyire leegy­szerűsíti, lecsupaszítja ez a verset! Olyannyira, hogy kö­ze sincs hozzá. A líra ugyan­is — Juhász Ferenc versei is — öntörvényű alkotás és csak az iskolai elemzésekben lehet (mert ott kénytelen is ezzel élni a tanár), szabad különválasztani „tartalomra” és „formára”, redukálni a versszövetből az „eszmei mondanivalót”. Juhász Fe­renc viszont azt vallja, hogy a verset úgy kell tekinte­nünk, mint egy „kinagyított pillanatot”, amely nem lineá­risan, történetiségében ra­gadja meg az IDŐT, hanem mélységében, gazdagságában. S valóban, ha nem türelmet­lenül ülünk le hozzá, Juhász Ferenc verseiből korunk va­lóságára ismerhetünk. Ez a megismerés azonban nem azonos a természettudomá­nyos megismeréssel, noha a költő ilyen irányú érdeklő­dése és ismeretei is imponá­lóan széles körűek. Sajátos szintézisben kapjuk ezt az ismeretanyagot, morális töl­téssel és intellektuális fe­szültséggel. Lassan, fokozato­san bontakozik ki az olvasó előtt, aki megbarátkozott ve­le, mint ahogy a búvár előtt a tenger, a tenyészet világa. Juhász Ferenc többet is ki- ván az olvasótól, mint más költő: teljes azonosulást, s nem csupán a gondolatmene­tével, hanem a totalitás igé­nyével. (horpácsi) Május 10-töl 15-ig 4 tévéi esztivál programjából Borsod megyéről, köze­lebbről Tokajról szól Ráday Mihály Egy város múltja, egy község jelene című film­je. Az ittlakók, gyerekek és idős „bennszülöttek”, veze­tők beszélnek tárgyilagosan és nagy szeretettel arról a községről, amely egyike az ország legrégebbi települé­seinek, amelynek emlékeze­tes, 900 esztendős múltja van. Milyen lehetne ma és milyen lesz 100 év múlva? — ezekre a kérdésekre pró­bálnak választ adni a film­publicisztikában. A népi gyógyászatnak két ága van. A gyógynövények­re, a megfigyelésre alapozott gyógyászat, valamint a ba- bonaság, kurüzslás. Rá ez Gábor Ráolvasás című film­je hihetetlen kérdésre keres választ: lehetséges, hogy 1975-ben Magyarországon ezt az utóbbit, mármint a ku- ruzslást gyakorolják? Schaár Erzsébet, a neves szobrászművész a közelmúlt­ban hunyt el. Róla, ponto­sabban az utolsó években készült plasztikáiról és szob­rairól forgatta Terek és em­berek című ismeretterjesztő filmjét Zsigmond Boris, aki (ismerjük alaposságát és munkamódszerét) nemcsak a műveket, hanem képzőmű­vészeti életünk egyik kima­gasló egyéniségét is bemu­tatja. Hogyan dolgozik egy kö­zért-pénztáros? — kérdezi filmpublicisztikájában Eck T. Imre, aki ennek a foglal­kozásnak minden monotóniá­ját igyekszik bemutatni. A pénztárosnő című film azon­ban nemcsak ezt az ismert és nehéz mesterséget, hanem bennünket is reflektorfény­be állít: milyen a gép mel­lett ülő környezete, milye­nek vagyunk mi, akik a gép mellett sorba állunk? Növendékha «"verseny cm J Ma este 6 órakor tartja az Egressy Béni Zeneiskola ne­gyedik s egyben utolsó nö­vendékhangversenyét a Bar­tók-teremben. Az intézet ze­nekara, énekkara mellett számos kamaracsoport is fel­lép a koncerten. műsor SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Brigádnapló. Szél Júlia műsora. — 13.40: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 14.00: Ezeregy délután... 14.30: Kó­ruspódium. — 14.44: Willi Bos- kowsk.y Johann Strauss-műveket vezényel. — 15.00: Hírek. —15.10: Iskolarádió. — 15.50: Fúvóseszt- rád. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.10: Az élő népdal. — 16.20: A természet hangjai. A fák. — 17.00: Hírek. — 17.05: Ta­nuljunk tanulni! — 17.30: Bemu­tatjuk új felvételeinket. — 18.04: Népszerű filmdalok. — 18.15: Fe­nyő István könyvszemléje. — 18.25: Üj könyvek. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Könyvpárbaj. — 20.30: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 20.59: Hírek. — 21.04: Kis magyar néprajz. — 21.09: örökzöld dallamok. — 22.00: Hírek. — 22.15: Közvetítés a Bukaresti Kupa nemzetközi vizilabdatornáról. — 22.30: Tíz perc külpolitika. — 22.40: Sze- csödy Irén énekel. — 22.57: Gon­dolatok útvesztői. A pluralizmus­ról. — 23.12: A csehszlovák kul­túra hete. — A Csehszlovák Rá­dió szimfonikus zenekara ját­szik. — 24.00: Hírek. — n.10: Dzsesszfelvételekből. — 0.25: Him­nusz. Petőfi rádió: 12.00: Népdalok. — 12.30: Hírek. — 12.33: Az al­vajáró. Részletek Bellini operá­jából. — 13.30; Hírek. — 13.33: „Nagyapákról e dal unokákra maradt...” — 13.45: Időjárás. — 14.00: Kettőtől ötig.. — 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. Tanmű­hely. — 18.00: Szövetkezők. — 18.10: Áprilisban hallották elő­ször... Tánczene. — 18.30: Hí­rek. — 18.33: A csehszlovák kul­túra hete. Darina Lasciaková szlovák népdalokat énekel — 18.50: Zenekari muzsika. — 19.20: Jó estét, gyerekek! — 19.30: Tölt­sön egy órát kedvenceivel! — 20.30: Hírek. — 20.33: Iránytű. — 21.43: Lemezmúzeum. — 21.55: Böbe Gáspár Ernő népi zeneka­ra játszik. — 22.30: Hírek. — 22.33: A rádió dalszínháza. A bajadér. — 23.28: Körmendi Vil­mos szerzeményeiből. Könnyű­zene. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió; 17.00: Műsoris­mertetés, hírek, — 17.05: Nagy­üzemi mezőgazdaságunk. Határ­járás .. . — 17.15; Nótacsokor.— 17.25: Női dolgok, női gondok. Édesanyák ... — 17.35: Sanzo­nok és hangszerszólók. — 17.55: A megye sportéletéből. — 18.00: Borsodi Tükör — a stúdió kró­nikaműsora. — 18.15; Filmzene. — 18.25: Hírösszefoglaló. Televízió, 1. műsor: 17.23: Mű­sorismertetés. — 17.25: Hírek. — 17.30: A Korall-tenger állatvilága. — 18.20: A világ nagy cirkuszai. A Casertelli cirkusz. — 18.40: öt tusa . . . Mibe fogadjunk? — 19.15: Esti mese. — 19.30; Tv-híradó. — 20.00: Idősebbek is elkezdhe­tik. — 20.10: Anderlecht—West Ham United. Labdarúgó KEK döntő. — 22.10: Tv-hiradó 3. Televízió, 2. műsor; 20.00: Mű­sorismertetés. — 20.01: A rózsa­szín párduc kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat. — 20.05: A cso­dálatos mandarin. — 20.35: Le­tűnt kultúrák nyomában. Fran­cia kultúrtörténeti sorozat. — 21.00: Tv-híradó 2. — 21.20: A napsugár nyomában. Ismeretter­jesztő filmsorozat. —- 21.50* Arsé- ne Lupin. Francia filmsorozat. A titokzatos ház. Miskolci Nemzeti Színház (3): Hókirálynő. Bérletszünet. •*— (7): A denevér. Shakespeare bérlet. Kiállítások: Herman Ottó Mú­zeum (10—18): Ember és munka. — Herman Ottó Múzeum Kép­tára (10—18): A XX. század ma­gyar festészete; Kondor Béla- em lékkiállítás; Miskolci művé­szek; Aba Novák Vilmos és kor­társai. — Herman Ottó Emlék­ház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Déryné-haz (9—18): Déryné Széppataki Ró­za- és Lévay József-emlékszo- bák. — Diósgyőri vár (9—18): A diósgyőri vár története. — Szö- nyi-terem (fél 10—18): Diósy An­tal festőművész kiállítása. — Kossuth Művelődési Ház (10—18); Cirkusz. Varga Éva szobrászmű­vész kiállítása. FILMSZÍNHÁZAK; BÉKE Két pont között a legrövidebb görbe Magyar film Kezdés: f4> órakor A felső tízezer 16 éven felülieknek! Mb. szí. angol film Kezdés: hn6 és 8 órakor KOSSUTH Nyestfiak Szí. román film Kezdés: f3 és hn5 órakor Folytassa, Kleó! Mb. szí. angol film Kezdés: 7 órakor SÁGVÁRI Vörös kányafa Mb. szí. szovjet film Kezdés: 7 órakor CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió; 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: Madrigálok. — 8.45.'Har­sán a kürtszó! — 9.15: Szimfoni­kus zene. — 10.00: Hírek. — 10.05: Iskolarádió. — 11.24: Egy hazában. — 11.39: Rákóczi. Petőfi rádió; 8.00: Hírek. — 8.05: Georg Hann énekel. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hí­rek. — 8.33: Slágermúzeum. — 9.23: Délelőtti torna. — 9.30: Hí­rek. — 9.33; Vidám könyvespolc. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.30: Hírek. — 11.55; Gyer­mekek könyvespolca. Az idén is sok pénzt takarít meq, lia © miskolc-Sajó-parti © sátoraljaújhelyi • sárospataki ® tokaji telepeinken május 1-től átmenetileg literenként 60 fillérrel olcsóbban szerzi be HÁZTARTÁS! TÜZELŐOLAJ­SZÜKSÉGLETÉT rj: Észak-magyarországi TÜZÉP Vállalat

Next

/
Oldalképek
Tartalom