Déli Hírlap, 1976. március (8. évfolyam, 51-77. szám)
1976-03-15 / 63. szám
Milyenek a szovjet ßatalok? Az életre nevelés már az óvodában kezdődik Magam akartam, de nem volt rá szükség, helyettem iélszáz diák interjúvolta meg csütörtök délután Pável Jen- kovszkijt, a Gábor Áron Kohó- és Öntöipari Szakközépiskolában. Tolmács nem kellett a beszélgetéshez; a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának osztályvezető-he. lyettese kitűnően tud magyarul. És tud még valamit: pillanatok alatt barátságot kötni. Nem elvárja, felkínálja a barátságot, s kedves nyíltsága természetes visszhangot kelt. A kohász diákok feloldódott kíváncsisággal kérdezték, kérdezték, több órán keresztül: milyenek is hát a szovjet fiatalok? — Olyanok, mint ti vagytok. Nem mondom, még tíztizenöt évvel ezelőtt lett volna különbség. Külsőre legalábbis. De most... Nálunk is vannak hosszú hajú fiúk, olyanok is, akiknek ápolt, olyanok is, akiknek nem ápolt a haja. Vannak, akik a kopott farmert szeretik, és vannak, akik a vasalt élű nadrágot. Van közöttük sok derék, s akad olyan is. aki belenéz a pohár aljába. Tízezrek dolgoznak keményen a Bajkál—Amur vasútvonal építkezésén, s vannak, akik közömbösek, céltalanul lógók ... Kötelező lesz a középiskola! — Milyen az iskolarendszer a Szovjetunióban? — kérdezték többen is. — Hétéves korban kezdődik a tankötelezettség. Egyelőre a nyolc általánost kell elvégezni, de 1980-ig bevezetjük a középiskolai tankötelezettséget is. Addigra a legkisebb falvak fiataljai számára is biztosítjuk erre a lehetőséget. Méghozzá úgy, hogy az érettségivel együtt valamilyen szakmát is kapjanak a diákok. A középiskolákban egyébként most sincs felvételi rendszer. A felsőbb fokú tanintézetekben azonban kemény a felvételi követelmény. A pályaválasztásra kisdobos kortól készítik fel a fiatalokat, különböző szakkörökben ismerkedhetnek meg az egyes szakmákkal, hivatásokkal. Az üzemek, intézmények pedig úgynevezett „nyílt napokat” tartanak számukra, hogy a kisiskolások láthassák: miben mi a vonzó, mi a nehéz, vállal- ják-e egy életre, vagy máshol próbálkozzanak addig, míg időveszteség nélkül tehetik. , Fontosnak tartjuk, hoffy 12 —14 éves korára mindenki tudja, hogy mi akar lenni! Világnézeti tantárgy — nincs! — Milyen a testnevelés, van-e világnézeti tantárgy? — hangzott a kérdés. — Volt idő. amikor dicsekedtünk azzal, hogy mennyi kórházunk, mennyi orvosunk van. Aztán rájöttünk, hogy ez nem dicsekednivaló. A betegségek megelőzését kell biztosítani. Így például azzal is, hogy tágas, világos iskolákat építünk, megfelelő tornatermekkel, sportterekkel. Ma már egyre jobban térjed a kezdeményezés: 15— 20 perces reggeli tornával kezdődjék a tanítás. S az a törekvésünk, hogy mihden iskolában így legyen. Egyébként a tömegsportra egyre többet áldozunk. El akarjuk érni, hogy minden, 5—7 ezer dolgozót foglalkoztató üzemnek saját sportpályája, műjégpályája, uszodája legyen. — Világnézeti tantárgy pedig nálunk nincsen. Nincs szükség rá. A mi népünk olyan sok mindenen ment keresztül, hogy a történelmünk megismerése már önmagában is világnézeti nevelés. A munkára a közösségi életre pedig a gyakorlatban már az óvodában kezdjük nevelni a gyerekeket. Minden második ember tanul — Hogyan szórakoznak, mit csinálnak szabad idejükben a szovjet fiatalok? — A szabad idő célszerű, hasznos eltöltéséről általában a Komszomol gondosKodik. (35 millió tagja van, s vezetőinek 60 százaléka párttag!) Igen kedveltek a fiatalság körében a különböző történelmi ismerétszerző túrák. Ezek általában több napig vagy több hétig tartanak. Ifjúsági művelődési ház szinte mindenütt van. Ez nagyon fontos, hiszen nálunk kevés a vendéglő, a presszó. Ilyen „létesítményekre” még keveset áldozhattunk. Másra kellett a nemzeti jövedelem. De a mi népünk nagyon jól érti. hogy előbbrevaló dolgaink voltak, mint a kocsma, vagy a presszó. Egyébként pedig a szabad idő mindenkinek becses. Minden második ember tanul, továbbképezi magát. A szakmunkások is így vannak: 2—3 évenként újabb és újabb, kvalifikáltságot növelő továbbképzésen vesznek részt. Magasabb minősítést kapnak, magasabb bért a vizsga után ... Sok tucat kérdés, sok tucat válasz került a magnetofonszalagra a kohász diákok klubkönyvtárában lezajlott beszélgetés során. Pável Jen- kovszkij csak a viszontlátásig búcsúzott. Virág Mihály igazgató ígérte: rövidesen meglátogatják a budapesti Szovjet Kultúra Házában. Folytatni a barátko- zást... RADVÄNYI ÉVA jjc Köszöntő. Feledy Gyula rajza. Egyetemi és tőiskolai kulturális seregszemle Tegnap délután Szegeden gazdag programmal folytatódott az egyetemi és főiskolai kulturális seregszemle rendezvénysorozata. Bács-Kiskun és Csongrád megye felsőoktatási intézményeinek művészeti csoportjai a Juhász Gyula, a Bartók Béla, a November 7. Művelődési Központban, valamint a Szegedi Textilművek és a Dél-magyarországi Építő Vállalat klubjában adtak színes, változatos műsort. Mintegy 900 egyetemi és főiskolai hallgató szerepelt. A szegedi, hódmezővásárhelyi, kecskeméti és bajai felsőoktatási intézmények művészeti csoportjainak háromnapos találkozója ma zárul. Látszat és valóság a csillagos égen. Ezzel a címmel tartanak ma ismeretterjesztő csillagászati előadást a kiliá- ni Uránia Csillagvizsgáló előadótermében. Az érdeklődők ezt követően a Mars bolygóval ismerkedhetnek meg távcsövön. 4 mraszti viselet esztétikája A Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőházban ma délután fél 3-tól a díszítőművészeti szakkörök tagjainak tart előadást a paraszti viselet esztétikájáról dr. Máday Gyula. A háborús könyvek margójára Napjainkban a háborús irodalom a reneszánszát éli. De nem ám a steril, szépelgő és megszépítő irodalom; hanem a dokumentum, a tényregény. a történelmi esszé, a visszaemlékezés és emlékirat virágzik. Nemrég jelent meg a Pearl Harbour eseményeit ismertető mű, de már elkapkodták Vaszilevszki remeklését (A vezérkar élén), újra kiadták a Bezimenszkij izgalmas, sok homályt oszlató művét (Hitler halála), a náci Németország tengeralattjáróinak dicstelen tetteiről szóló könyv gyors egymásutánban két kiadást ért meg... A lista hosszú, s az ember eltűnődhet a lírától mentes, szépírói fogásokkal nem lakkozott háborús irodalom nagy kelendőségén. Kik veszik, kik olvassák Zsukovot, Bagramjan emlékezéseit, Alexander Werth félezer oldalas könyvét? Csak az idősebbek. akik élték és szenvedték a háborút? A kíváncsi, mindenre rácsodálkozó fiatalok? Tény az. hogy ezek a könyvek nem ígérnek könnyű, szórakoztató olvasmányt. Tárgyszerűek, pontosak, katonás egyszerűségűek. Talán éppen ez a titok nyitja. Kíváncsiság a nagy világégés, az ötvenmillió halottat követelő esztelen pusztítás igazi okainak és igazi hőseinek megismerésére, és kimondatlan ok lehet az emberek békevágya is. A múlt ismerete segít eligazodni a jelenben, bölcsebbé tesz. s talán okosabbá is. Ez a dokumentum-irodalom természetesen rengeteg érdekességgel is szolgál. Hitlert például egyszer látták nyilvánosan alkoholt inni... Amikor a Führer Csehország lerohanása után a Hradzsin ablakából letekintett a Moldvára, örömében táncra perdült, s a jelenlevők legnagyobb megdöbbenésére fölhajtott egy pohár pilsenit... A lassan már könyvtárnyi háborús könyvből megtudni, hogy miről írt a Pravda vezércikket 1941. június 22-én, akkor, amikor a Szovjetuniót megtámadták a fasiszta csapatok... Megtudjuk, hogy Sztálin hirtelen haragú, indulatos ember volt, de a hivatásos katonák is az egyik legnagyobb orosz hadvezérnek tartják. Az okkeresés bizonyára érdekes következtetésekre ösztönözne egy hivatásos közvéleménykutatót. Háborús tárgyú monográfiát tízezernél kevesebb példányban ma már ki sem adnak nálunk, mert ezeknek a könyveknek a keresettsége igen magas. A múltat kutató és vallató indulatok sok tőről fakadnak, de hasonló virágot hoznak, hiszen a világtörténelemben először állíthatja bizonyossággal, a teljesülés reális esélyével az ember, hogy a háború elkerülhető. B. L Lengyel—magyar koprodukció Tévésorozat a tátrai futárokról A lengyel tévé most fejezte be a „Harmadik határ” című folytatásos tévéfilm vetítését. A nyolc részből álló film lengyel—magyar koprodukcióban készült, Adam Bahdaj forgató- könyve alapján, Lech Loren- towicz és Wojciech Solarz rendezésében. A film cselekménye 1939- ben indul, azonnal a háború kitörése után, amikor a hős a lengyel reguláris hadsereg maradványaival . együtt átlépi a magyar határt. Ezzel kezdődik futári tevékenysége, amely veszedelmes, s egyben izgalmas, kalandos elemekben bővelkedő munkává válik. A másik, ezzel párhuzamos síkon a film a főhős belső érését, átalakulását mutatja be. A fiatal hegyvidéki parasztfiú, aktív sportoló, a futári munkát nem minden belső ellenállás nélkül vállalja. Később, a veszedelmekkel való személyes találkozásai, az állandó fenyegetettség légköre átalakítja egész bensőjét. Adjuk át a szót a film rendezőjének, Wojciech So- larznak: „A lengyel—magyar koprodukció eszméje hasznosnak és célszerűnek bizonyult. Tulajdonképpen két döntő tényező szólt mellette. Az első az, hogy a film témája a két nép közös történelmi élményeivel kapcsolatos. A másik, hogy Zakopane főutcáján, a Krupówkin nehéz lenne filmezni a korabeli Budapestet, annál is inkább, mert a magyar fővárosban fenmaradtak az eredeti belső terek és berendezések. Magyar részről Kocsis Sándor dolgozott együtt velünk operatőri minőségben. Több magyar színész is szerepelt filmünkben, a többi között Káldi Nóra, az egyik női főszerep alakítója.” Amatőr képzőművészek fóruma Ma délután 5 órakor nyílik meg az Amatőr képzőművészek fóruma címet viselő tárlatsorozat újabb kiállítása a Kossuth Művelőnokában. Faggyas István és Sevcsik Jenő festők, illetve Pléh Zoltán alkotásait tekintheti meg az érdeklődő ködési Ház I. emeleti előcsar- zönség április 3-ig. HETlö Kossuth rádió: 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20; Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.35: Nóták. — 14.00: Ezeregy délután. — 14.30: Magyar elöadómuveszek felvételeiből. — 15.15: Operettda- lok. — 15.39: Kórusmüvek. — 16.05: Élet a születés előtt — 16.45: Verbunkosok. — 17.05: Irodalmi összeállítás. — 17.35: Üj Liszt-felvételek. — 19.15: 48-as dalok. — 19.33: Sajtókonferencia. — 20.30: Verdi-múveltségi verseny. — 22.30: Népdalok. — 23.00: Galilei — és a XX. század. — 23.25: Brahms-müvek. — 0.10: Havasy Viktor táncdalaiból. Petőfi rádió: 12.00: Népdalok. 12.33: Riportmüsor. — 12.50: Giuseppe Taddei énekel. — 13.13: Arcképek a német irodalomból. — 13.33: Kossuth-nóták. — 14.00: Kettőtől ötig. — 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. — 18.00: Titkon innen — titkon túl. — 18.33: Zenei szerkesztők és rendezők műhelyében. — 19.41: Ifjú Zenebarátok Híradója. — 20.11: Slágermúzeum. — 21.09: -Németh László drámái. — 22.03: Erkel operáiból. — 22.33: Arc a tükörben. Modern japán notájék. — 23.02: Daljátékrészletek. — 23.25: Nóták. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: Emberek, utak, járművek. Közlekedési magazin. Járdától járdáig — Miskolc főútvonalán. — 17.15: Szórakoztató zene. — 17.25: Napjaink kérdései — jegyzet. — 17.32: Megyei sporteredmények. — 17.40: Slágerkoktél. — 18.00: Borsodi Tükör. A stúdió krónikaműsora. A forradalmi ifjúsági napok megnyitása. — 18.15: „Történelmi indulók”. — 18.25: Hírösszefoglaló. v Kiállítások: Miskolci Művelődési Ház (10—18): Gink Károly fotókiállítása. — Látás és alkotás (szitanyomatok.) — Szőnyi-te- rem (10—18): Nagy Ernő Sándor festményei. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE f Robinson lány Mb. szí. csehszlovák film Kezdés: f4 órakor Volt egyszer egy vadnyugat I—II. Szí. amerikai film Felemelt és dupla helyár! Kezdés: hn6 órakor KOSSUTH: Déryné Magyar film Kezdés: f3 órakor Az 5. hatalom Szí. olasz film Kezdés: hn5 és 7 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB: Tájkép, csata után Szí. lengyel film Kezdés: f5 és f7 órakor FÁKLYA; A fekete farkasok üvöltése Mb. szí. frSZK-film Kezdes: f4, f6, í8 órakor PETŐFI: Helga és Michael lti éven felülieknek! Mb. szí. NSZK-film Kezdés: f5 és f7 órakor SZIKRA: A holnap lovasai Mb. szí. szovjet film Kezdés: 3 és 7 órakor Még kér a nép! Szí. magyar film Kezdés: 5 órakor TÁNCSICS: Folytassa, Kleó! Mb. .szí. angol film Kezdés: í3, f5 és f7 órakor TAPOLCA, ADY: A nyomorultak I—n. Dupla helyár! Mb. szí. francia—NDK-film Kezdés: 7 órakor SAG VARI: Macbeth 16 éven felülieknek! Mb. szí. angol film IFJÚSÁGI ÉS ÜTTÖRÖMOZI: Szent Péter esernyője Szí. magyar film Kezdés: 4 órakor A fekete herceg Mb. szovjet film Kezdés: 6 órakor PERECES: A londoni férfi Csehszlovák film Kezdés: 6 órakor HÁMOR: A rejtelmes sziget Mb. olasz—francia film Kezdés: 6 órakor KEDD: Kossuth rádió: 8.27: Mezők, falvak éneke. — 8.50: Titkon innen — titkon túl — 9.20: Romantikus magyar muzsika — 10.05: Iskolarádió. — 11.39: Rákóczi. V. rész. Petőfi rádió: 8.33: Kettesével — részletek zenés játékokból — 9.33: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik. — 10.00: A zene hullámhosszán. Felveszünk: lakatos szak- és segédmunkásokat, valamint hegesztő, csőszerelő szakmunkásokat Bérezés megegyezés szerint Jelentkezés: GÉP- ÉS FELVONÓSZERELŐ VÁLLALAT kirendeltségén, Miskolc, Széchenyi út 28. sz.