Déli Hírlap, 1976. március (8. évfolyam, 51-77. szám)
1976-03-29 / 75. szám
Feltűnt es a körülmény Önöknek? Az argentinok csak egyszer lőttek kapura! Magyarország—Argentína 2:0 (2:0) A mérkőzés 94. percének végén — mert szombat este a Népstadionban 2x47 percet játszottak '—, miután az, olasz bíró véget vetett a játéknak, sorra tolultak elő belőlem a harsányabbnál harsányabb, a lelkesnél is lelkesebb kifejezések, amelyekkel a magyar labdarúgóválogatott valóban nagyszerű győzelmét jellemezni akartam. Hogy mégsem ezekkel kezdem, az nem is a hallgatóit csitítgató rádióriporternek, Szűcs Ferencnek köszönhető („azért nem mi vagyunk a legjobbak a világon!” — mondotta), hanem annak, ami a találkozó lő- lapjáról volt leolvasható. A 94. percben A magyar csapat kapuja majdnem teljesen érintetlen maradt, s azt csupán egyszer, a 94. percben tudták az argentinok eltalálni. Akcióból tehát nem is lőttek kapura, de mellé és fölé is csak ötször! És ez már eleve a lehető legszebb dicséret, s reálisabb is (!), mert a szovjeteket, s lengyeleket legyőző csapat volt csak ennyire képes a magyarok ellen. Igaz, időnként látszott már előre sejthető fáradtságuk, de a döntő az volt, hogy a magyar csapat nem csak egyszerűen felülmúlta a várakozást, hanem olyan játékot Hírek — eredmények LABDARÚGÁS A labdarúgó NB II. 25. fordulójában ismét nagy meglepetések születtek. Otthonában kapott ki a Dorog és a Pécs! Eredmények: Olajbányász— Nagybátony 3:0 (2:0), KKFSE— BVSC 4:2 (1:1), Bp. Spartacus— FÖSPED Szállítók 2:0 (2:0), Do- rog—Budafok 2:3 (2:2), Várpalota—Oroszlány 1:0 (1:0), Pécs— Bábolna 0:1 (0:0), DVSC—Szolnoki MTE 0:0, Volán SC—Szekszárdi Dózsa 1:0 (0:0), Dunaújváros—Komlói Bányász 3:0 (1:0), Vasas Izzó—Győri MÄV DAC 1:0 (0:0). Az élcsoport: 1. Dunaújv. 25 16 7 2 57-19 39 2. Budafok 25 15 '5 5 59-34 35 3. Dorog 25 14 6 5 45-23 34 4. Volán 25 11 9 5 38-26 31 5. KKFSE 25 13 4 8 43-30 30 6. BVSC 25 11 7 7 42-31 29 Az NB III. tavaszi 6. fordulója több váratlan eredményt hozott. Ilyennek számít a Borsodi Bányász és a Leninvárosi MTK idegenben aratott győzelme, továbbá a Kazincbarcikai VSE hazai sikere a Debreceni MTE-vei szemben, s a Rudabánya gyöngyösi pontszerzése is. A Raka- maz—Nyíregyháza mérkőzés a 73. percben 0:0-ás állásnál félbeszakadt. Eredmények: Egri Vasas—Borsodi Bányász 1:2, Hajdú Vasas— Záhony 1 :l, Rakamaz—Nyíregyháza félbeszakadt, MVSC—Sátoraljaújhely 3:0, Balassagyarmat—Leninvárosi MTK 1:2, Salgótarjáni KSE—Hej őcsaba 3:1, Ózd—Borsodi Volán 4:0, KVSE— DMTE 3:2, Gyöngyös—Rudabánya 2:2, Balmazújváros—Egri Dózsa 0:4. A bajnokság állása: 1 2 3 4 5 1. Egri Dózsa 68-24 39 2. Ózd 45-14 35 3. Gyöngyös 50-30 31 4. DMTE 50-21 20 5. Sátoraljaújhely 36-33 30, 6. Leninváros 42-38 29. 7. SKSE 49-39 27, 8. Nyíregyháza 51-30 26, 9. MVSC 38-30 26. 10. Balassagyarmat 42-38 26. 11. Borsodi B. 34-39 26, 12. KVSE 58-44 24. 13, Rakamaz 31-33 24, 14. Rudabánya 36-49 24, 13. Záhony S2-53 93, 16. Egri Vaaaa 30-42 82. 1T. Hajdú Vaaaa 34-40 10, 18, Helő- eaaba 90-.52 10. 19, Borsodi Volán iá=ae 18, 80. Balmanújv, £0-101 S. produkált, amire nem tartottuk képesnek. Egyes vélemények szerint most jött ki az az előrelátó szakvezetési koncepció, ami a fizikai képzést mindenek fölé helyezte, de ezt a mérkőzést a magyar csapat nemcsak egyszerűen jobb erőnlétével nyerte meg! A jó erőnléten kívül Csak azért sem, mert a találkozó már a 34. percben 2:0-ra állt, s ekkor még a sokat utazó argentinok sem fáradhattak el. (Megjegyzem: a mieink többsége is játszott hétközben egy nehéz mérkőzést, Angliában!) Technikai és taktikai téren is oly erényeket csillogtatott ez az együttes, ami megüti a nemzetközi mértéket. (Más kérdés, miért nem megy így máskor, hiszen erre nem nehéz válaszolni: a nagy feladatokhoz mindig felnőhetnek a lelkesedéssel hadilábon nem álló fiatalok!) Hogyan is néz ki tehát a lő- tábla által kifejezhető különbség. Íme a lövések száma (az I. oszlopban a magyar, a II. oszlopban az argentin teljesítmény): I. II. Kapura 7 1 Mellé 7 3 Fölé 3 2 összesen 17 6 Gól 2 0 Kapufa 1 0 A gólhelyzeteket is összeszámoltuk, s ez 8:4 arányú magyar íölényt jelez. A legjobb: Lbedlr Végezetül néhány jellemző adat a játékosokról. Talán meglepő, de az adatokon alapuló elemzés eltér a találkozó után különféle fórumokon kifejtett szubjektív eredetű véleményektől. A számok ugyanis azt mondják, hogy a magyar csapat legjobbja — „magasan” — Ebedli volt! íme a játékosok rangsora a „hasznos labda- érintések” alapján: 1. Ebedli 83, 2. Nyilasi 61, 3. Fazekas 54, 4. Magyar 45, 5. Weimper 43, C. Pintér (77 percet játszott) 40, 7. Paróczai 35, 8. Hab 32, 9. Kántor 30, 10. Bálint 29, 11. Gujdár 23, 12. Csongrádi (13 perc alatt) 5 „ponttal”. Ez a pontozás azt is bizonyltja, hogy a találkozót a középpályán nyertük meg, hiszen a három középpályás 189 ponttal vezet a H2 pontos csatársor, s a 126 pontos (de négytagú!) védelem előtt. (Érdekes, hogy Bálint a II. félidőben mindössze 9 alkalommal volt játékban!) Mindent egybevetve: az új, fiatal magyar válogatott rendkívül kellemes meglepetéssel szolgált, s nemcsak a magyar közönség, hanem a VB-re már egyre jobban készülődő labdarúgó világ számára is! Mit lehet mondani? Csak így tovább, s ennek érdekében még azt is elfogadjuk, hogy egyelőre, azért még tényleg nem mi vagyunk a legjobbak a földteHORVÁTH KÁLMÁN Kosárlabda NB I. /Vem sok hiányzott a százhoz... ijc Winter, a diósgyőriek kitűnő válogatott kosárlabdázója nem a 100-ból hiányzó 5 pont miatt fogja a fejét. A húzódást szenvedett és sérülése miatt a küzdőteret is elhagyni kényszerült játékossal azonban biztosan „nem úszta” volna meg 100-on alul a Székesfehérvári Építők csapata! (Szabó István felv.) A női kosárlabda NB I- ben záróforduló volt, a férfiak ma délután még folytatják (a MEAFC a V. Izzót fogadja a miskolci sport- csarnokban), de lényegében már a tavaszi idény végét jelezhetjük — éppen akkor, amikor „odakint” még csak elkezdődött a szezonnak nevet adó évszak! Korai lenne mégis az idényt értékelni, de elöljáróban annyit, hogy bizakodva nézhet az ősz elé a két miskolci reprezentáns kosárlabda-együttes. DVTK—SZÉKESFEHÉRVÁR 95:71 (55:36) A Kilián gimnázium tornatermében Ismét „telt ház” volt, s a DVTK úgy készült, hogy ezt a találkozót mindenképpen meg kell nyerni ahhoz, hogy a középmezőny tagjai maradjanak. Először tehát „csak” nyerni akartak, később azonban már a 100 pont elérése volt a cél, s ez igen nagy szó! Hogy nem sikerült, annak talán Winter sérülése is oka volt, aki először a 18., majd a II. félidő 16. percében sérült meg — utóbb el is kellett hagynia a pályát. Ekkor 87:57 volt az állás. A Diósgyőr végig vezetett, győzelme egy pillanatig sem volt vitás, pedig ellenfele — s ez bizonyosan meglepő a mérkőzést végig néző szurkolók számára — eggyel több akciót hajtott végre a kosár alatt. A dobóteljesítményekben azonban óriási volt a különbség a DVTK javára, szinte valamennyien jóval átlagon felül produkáltak. Külön is kiemelendő a magára talált Medgyesi játéka, aki egészen kiválót nyújtott: 16 akcióból 12-szer betalált, s ez 75 százalékos, igen ritka teljesítmény. A szokásos női átlag 40 és 50 százalék között szokott lenni, s ezt most öten is felülmúlták, hiszen Medgyesin kívül Winter, Aronné, Vízkeletiné, valamint a tőlük jóval kevesebb időt a pályán töltő Spisák is igen eredményesen dobott. Az eleinte embert fogó, majd a 11. perctől zónázó DVTK majdnem 100 pontot dobva győzött, s így szépen fejezte be tavaszi NB i-es szereplését. DVTK: Aronné (16), MEDGYE- SI (30), WINTER (23), Vízkeletiné (7), JASZKA (13). Csere: Nagyné, Bihari, Spisák (6), Benes. Székesfehérvári Építők: Forst- ner (7), SZILASI (12), Kollár (10), MAJOR (12), Hegyiné (10). Csere: FÜZYNE (18), Bokor, Ujházy (2). TFSE—MEAFC 64:44 (30:30) Ha valaki a két miskolci NI5 I-es eredményét összeveti, nyugodtan hihetné, hogy a DVTK-é a férfi, s a MEAFC-é a női csapat. Különösen akkor, ha azt is kiszámolja, hogy a II. félidő eredménye mindössze 34:14 volt a TF javára, a MEAFC ellen. Tehát nyugodtan mondhatják a miskolci egyetemisták: az a második félidő, csak azt tudnám feledni . . . A találkozó úgy indult, hogy a MEAFC-nak a fővárosban is van keresnivalója a TFSE ellen, de a remények már a második félidő elején elszálltak. Jól védekezve, kevésbé jól támadva játszott a MEAFC, s ez egy ideig is csak az egál tartására volt elég. Ráadásként Béres már a 16. percben összeszedte a negyedik személyit, s tartaléksorba került. Előzőleg (22:22-nél) Varga megsérült, s bár tovább játszott, már nem volt teljes értékű tagja a csapatnak. A n. félidő második percében még a MEAFC vezetett 35:30-ra, de innen kezdve érthetetlen visszaesés — és az ellenfél 12 pontos jó szériája — következett (35:42). Nyolc percen át a miskolciak pontot sem szereztek. S így a TF, ha „kínlódva” is, de győzelemig növelhette előnyét. Kosárdobók: Busák (17), Magyar (7), Gallyas (8), Varga (3), Béres (4), Drahos (2), Kintei (2), Kerekes (1). ' h. k. NB III. Igazolódott a papírforma Az előzetes esélylatolgatások — no, meg a múlt heti gyászos szereplés után! — sok jót nem vártunk ettől a fordulótól, s maradéktalanul csak az MVSC sikerében bíztunk. A papírforma igazolta is várakozásunkat, mert a három miskolci NB III-as csapat közül csupán a zöld-fehérek örvendeztették meg győzelemmel — és jó játékkal! — híveiket. MVSC—SATORALJAÜJHELY 3:0 (2:0) A borsodi rangadó és a kellemes tavaszi idő sem csalt ki nagy közönséget a Kubikba — alig másfélezren foglaltak helyet a lelátókon — s ebben alighanem az játszott közre, hogy e'd- dig a hazai gárda igen mérsékelten szerepelt. A mostani játék képe viszont igen biztató volt a jövőt illetően! A zöld-fehérek lendültek előbb támadásba, s már ez sem igazolta az előzetes várakozásokat. Ugyanis a szakemberek úgy gondolták, hogy a jobb csatársorral rendelkező Spartacus és az MVSC masszív védelmének harcát hozza majd a találkozó. Ezzel szemben a vendégek túlzottan biztosították kapujukat, s ennek érdekében .két csatáruk kivételével mindenkit hátra vontak ! így a vasutasok már kezdettől fogva jelentős mezőnyfölénybe kerültek, s helyzeteik is jócskán akadtak. Az első háló- zörrenésre mégis majd fél órát kellett várni. Az öröm azonban, kettős volt, hiszen a 28. percben két gólt is rúgott a Vasút! Madarász—Galló összjáték lilán a pontosan középre ívelt labda Szabó Gy. elé került, aki habo- jr.ds nélkül lőct a bal alsó sarokba, 110. llji-ake-fdés után Hajdú paerelt, majd hosszan indította Galióí, akt $éliánv lépés után élesen a joöb alsó sarokba bombázott, Síd. A két gyors gól után kitámadtak a vendégek, s az MVSC — újabb két gólt rúghatott volna! A fellazult Spartacus védelem „jóvoltából” Gallé és Madarász előtt nyílt nagy helyzet, de hibáztak, sőt Galló a 40. percben egy „tűzijáték” közben még a kapufát is eltalálta. Parázs hazai rohamokkal indult a második félidő is, és szinte záporoztak a lövések Vaklcs kapujára. Az újabb gólra azonban 20 percet kellett várni. Galió észrevette, hogy Vakles túlzottan kint áll, s 22 m-ről a kapus fölött a hálóba ívelt, 3:0. Ezután szinte sziporkázott a Vasút, s bizony a Spartacus-vé- dőkre — akik egyébként a Fortunával sem álltak hadilábon! — óriási nyomás hárult. Az eredmény azonban már nem változott. Az MVSC Kun — Hajdú, Locher, Leiszt, István — Kerecsé- nyi, Szabó Gy., Szilágyi — Roz- gonyi (Bukovenszky), Galló, Madarász összetételben igen jól játszó együtteséből is külön dicséret illeti Locher, Leiszt, Ke- recsényi, Szabó Gy. és Galló teljesítményét, míg a Spartaeus- ból csak Szűcs és Tokár nyújtott elfogadhatót. SKSE—HEJOCSABA 3:1 (1:1) Salgótarjánban mély talaj, jó idő és csupán 300 néző várta a csapatokat, amelyek két gyors góllal kezdték a találkozót. A 4. percben Lipovszkv egy jól eltalált 18 m-es lövéssel szerzett vezetést a hazaiaknak, amit 2 perc múlva Vodicska egyenlített ki úgy, hogy előbb Lackó a kapufát találta el. Ezután mezőnyben hullámzott n játék, s csupán a félidő vége felé adódott még egy Kchász- helyiet, ami viszont kimaradt. Szünet után is úgy Indult a játék legalábbis ami a bátó- dörrenést illeti ■=* mint kezdetben. A 47. percben egy jobboldali beadást Bábel fejelt be, 2:1. A gól után úgy tűnt, hogy a HCM fellángol. Krisztián nagyszerű egyéni alakítás után mellé lőtt, s ezzel el is fogyott a vendégek puskapora. Az 58. percben aztán kialakult a végeredmény. Szolnoki 16 m-es lövése akadt meg a hálóban, 3:1. A HCM Várnai (Szőke) — Za- jácz, Temesvári, Kuzma, Lévai — Kunfalvi, Várkonyi, Lackó — Krisztián, Jáger, Vodicska felállításban szerepelt, s közülük senki sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. ÓZDI KOHÁSZ—B. VOLÁN 4:0 (1:0) • Gyors góllal indult Özdon a találkozó, hiszen a hazaiak már a 3. percben vezetést szereztek. Bal oldali beadást Selmeczi a kapufára tenyereit, s a lepattanó labdát Fükő a hálóba tejelte, 1:0. A Volán a játék lassítására törekedett, s ez 45 percen keresztül sikerült is a miskolciaknak, Közben Petrovics, majd Babus is egyenlíthetett volna, tíe mindketten fölé lőtték helyzeteiket. Szünet után nagyon rákapcsolt a Kohász, és jó játékkal még három gólt rúgott a Volán hálójába. Az 55. percben Csuhány beadását Márton fejelte be, 2:0. Kapushibából növelte előnyét a hazai gárda a 75. percben, amikor Ligeti 32 m-ről Selmeczi hasa alatt lőtt a hálóba, 3:0. A befejezés előtt 3 perccel Murányi II. egy jól eltalált 20 m-es lövéssel állította be a végeredményt. A B. Volán Selmeczi — Kónya (Bukovics), Jónás, Lója, Fazekas — Szalánczi (Tóth), Körösi. Varga — Babus, Petrovics, Boros összeállítású csapatából Jónás játékát dicsérhetjük. MONOSTORI GYULA ÉRTESÍTÉS A MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET MISKOLCI CSOPORTJA kellő számú jelentkezés esetén vállalati javaslatra, vagy egyéni beiratkozás mellett, az alábbi önköltséges, Vizsgaköteles tanfolyamok: @ Felsőfokú energetikusi tanfolyam / # Villamos fogyasztói berendezések felülvizsgálata © Érintésvédelem ellenőrzése @ Villamosmü-kezelő ® Kábelszerelő I. 10 kV-ig Vizsgára előkészítő, ismeretbővitö, továbbképző tanfolyamok: ® Villanyszerelő továbbképző @ 120 kV-os távvezetékek építési technológiája ® Villamos alállomások védelme 120 kV-ig @ Nyomástartó berendezések rendszeres vizsgálatára történő előkészítés Fenti tanfolyamok tematikája, óraszáma, helye, kezdési időpontja, részvételi dija, a részvétel előfeltétele stb. tekintetében a MEE vezetősége ad felvilágosítást. RÉSZLETES ÍRÁSBELI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALABBI CÍMEN KÉRHETŐ: MTESZ titkárság: 3501 Miskolc, Pf.: 55. Szemere u. 4. sz. MEE titkár: 3501 Miskolc, Pf.: 127. Patak u. 7. sz. Telefon: 36-560 és 15-418