Déli Hírlap, 1976. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1976-02-24 / 46. szám
Mindennap saját híradó Készülődés a tévét esztívál A zsűri elnöke: Grósz Károly Tegnap délelőtt ismét ülést tartott a 16. miskolci tévéfesztivál előkészítő bizottsága. Tok Miklós megnyitó szavai után Vámos Judit filmrendező, a fesztivál igazgatója számolt be az előkészületekről. Megtudtuk, hogy az elő- zsürizések mostanra befejeződtek. A 120 órányi „termést” három előzsüri (Md- riássy Judit, Zsugán István, illetve Baráti Géza elnökletével) bírálta. Ennek eredményeként tizennyolc órás versenyprogramot láthatunk majd a május 10-től 15-ig tartandó tévéfesztiválon. Az alkotások — mint erről korábban már beszámoltunk — hét kategóriában versenyeznek. Versenvprooram — ősbemutatók Ami a vetítési programot illeti, a fesztivál első napján egy előadást, míg a további négy napon két-két előadást láthatnak az érdeklődők. A fesztivál utolsó napján már nem vetítenek versenyfilmeket; ez alkalommal a Magyar Televízió néhány új alkotása pereg majd le — ősbemutatóként. A szokástól eltérően ez alkalommal csupán egy (dátum nélküli) bérletet bocsát ki a fesztivál előkészítő bizottsága (ára 25 forint), mellyel valamennyi műsor megtekinthető. Mind a közönséget, mind az előkészítő bizottság miskolci tagjait foglalkoztatta a vetítések technikai lebonyolítása. A fesztivál igazgatójától megtudtuk, hogy a filmeket nagyvászonra vetítik a Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermében, az elektronikus rögzítésű alkotások pedig külön helyiségben, négy monitoron tekinthetők meg. Miskolci-ó1, a miskolciaknak Ezek a monitorok egyben alkalmat adnak arra. hogy a fesztivál közönsége mindennap helyi híradót lásson. A televízió munkatársai a Gyermekváros stúdiójában rögzítik majd azokat a kis műsorokat, melyek mindig Miskolcról szólnak a miskolciaknak, s amelyek a fesztiválpalota előcsarnokában láthatók. Ezenkívül természetesen országos sugárzást is kap a fesztivál. Már május 9-én láthatunk-hallhatunk előzetest A Hét című műsorban, majd a televízió tudósítja milliós nézőtáborát a fesztivál megnyitásáról, s az eseménysorozat végén összefoglalót ad (ismét A Hétben) a versenyről. S ezzel még nem fejeződik be legnagyobb tömegkommunikációs eszközünk bábáskodása; a fesztivál után következő héten műsorába iktatja a tévé 16. fesztiváljának díjnyertes alkotásait. Ta'álkozók házon kívül Az előkészítő bizottság legfontosabb törekvései közé tartozik, hogy a fesztivál vendégei lehetőleg minden élményhez egy helyen, a Rónai Sándor Művelődési Központ épületében jussanak. Ez azonban nem zárja ki. hogy házon kívül is találkozzanak közönségükkel az alkotók, folytatva ezzel a korábbi évek hagyományait. A tervek szerint a Gyermekvárosban* a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen és egyik nagyüzemünkben kerül sor ilyen találkozásra. Az egyetlen, úgynevezett kihelyezett vetítést és ankétot Özdon tartja a televizió. Befejezésül egy kellemes meglepetésről is hírt kell adnunk. A Magyar Televízió fennállásának 20. évfordulójára reprezentatív kiállítás készül. Ennek a kiállításnak Miskolcon lesz a megnyitója. # A fesztivál igazgatója tegnap hivatalosan is ismertette a 13 tagú zsűri névsorát. (Mint erről az előzőekben már szóltunk, a bíráló bizottság tagjai között miskolci szakemberek is lesznek.) A zsűri elnökének tisztét Grósz Károly, az MSZMP KB osztályvezetője tölti be. (gyarmati) Biákfarsang Egy fiatal iskola fiatal diákjai rendeztek vidám farsangi mulatságot. Az egészségügyi szakiskola elsős lányai nagyon készültek a „bulira”, ezt bizonyította a sok ötletes jelmez. A Megyei Vezető Kórház területén működő intézmény (amelynek diákjai három év alatt válnak képzett ápolónővé) klubdélutánjáról természetesen a fiúk sem hiányozhattak; ők a 101. és 104. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetből jöttek. (Kerényi felv.) Jókaira emlékeztek Levéltári akció Mennyit tartózkodott Rákóczi Szabolcsban? II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója alkalmából a Szabolcs-Szat- már megyei Levéltár akciót indított az 1703-ban kezdődött szabadságharc szabolcs- szatmári dokumentumainak felkutatásáért. A megyei levéltár anyagai között 20 olyan dokumentumot találtak, amely a szabadságharc első napjainak Szabolcs-Szat. már megyei eseményeit rögzítette. A latin és magyar nyelvű dokumentumok újabb részletekkel gazdagítják az eddigi ismereteket a szabadságharc kezdeti szakaszában. A rövidesen nyomtatásban is megjelenő dokumentumokból az is kiderül, hogy a harcok első időszakában milyen sokat tartózkodott a fejedelem Szabolcs megye területén. A komáromi Jókai Gimnáziumban tegnap ünnepséget rendeztek az író születésének 151. évfordulója tiszteletére. Az egész napos ün- neoségsorozat Jókai szobrának megkoszorúzásával kezKEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Melódiakoktél. — 13.10: Törvénykönyv. — 13.50: Kuti Sándor dalaiból. — 13.58: A dunai hajós. Verne Gyula regényének rádióváltozata. — 14.47: Éneklő Ifjúság. — 15.00: Hírek. — 15.10: Eljegyzés lámpafénynél. Részletek Offenbach operettjéből. — 15.44: Magyarán szólva... — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Harsan a kürtszó! — 16.35: Kovács Lóránt fuvolázik. — 17.00: Hírek. — 17.05: Cukrot — kukoricából. — 17.30: Schubert: V. szimfónia. — 17.57: Űj könyvek. — 18.00: A Szabó család. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: A Belügyminisztérium Duna Művész- együttesének népi zenekara játszik. — 20.05: Miért vagyunk kiváncsiak? — 20.33: Mark Rejzen énekel. — 21.00: Hírek. — 21.05: Húszas stúdió. — 22.00: Hírek. — 22.15; Sporthírek. — 22.20: Dietrich Fischer-Dieskau dalestje. — 23.00: Meditáció — a mai magyar családmodellről. — 24.00: Hírek. — 0.10: Brahms: Sirató. — 0.25: Himnusz. dődött, majd zenei hangversennyel. irodalmi, kulturáli» és sportbemutatókkal folytatódott. Szerzői matinét it rendeztek az évforduló tiszteletére kiírt megyei pályázat díjnyertes műveiből. FILMSZÍNHÁZAK BEKE A vadon kiáltása Szí. kanadai film Kezdés: f4 és hn6 órakor Londoni férfi Szí. csehszlovák film Kezdés: 8 órakor KOSSUTH Vörös rekviem Magyar film Kezdés: f3, hn5 és 7 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB Egyszerű történet Magyar film Kezdés: f5 és f7 órakor FÁKLYA Partizánok Szí. jugoszláv—amerikai t. Kezdés: £5 és Í7 órakor PETŐFI Musslini végnapjai Mb. szí. olasz film Kezdés: f5 és Í7 órakor SZIKRA Vörös rekviem Magyar film Kezdés: 5 és 7 órakor Korszerű ismeretterjesztés Diósgyőr nyelvén A Madách Színház Százhalombattával szerződött Együttműködési szerződést írt alá tegnap délután Ádám Ottó, a Madách Színház igazgatója és Szekeres József, Százhalombatta város Tanácsának elnöke. Az egyezmény célja; segíteni a munkás—művész kapcsolatok erősítését, és a település jobb kulturális ellátását. A budapesti együttes biztosítja, hogy legjobb előadásai eljussanak a város munkásságához, s egyben önálló estek, irodalmi összeállítások bemutatását is vállalja. Fellépnek majd a népszerű fővárosi színház művészei a különböző évfordulók alkalmából sorra kerülő ünnepségeken, megemlékezéseken is. E»észséqüoyi lelviláqosítás A vöröskeresztes aktivisták tevékeny szerepet játszanak felvilágosító munkájukkal az egészséges életmód, a helyes táplálkozás ismereteinek terjesztésében. Az erről szóló előadásaikat nemegyszer filmvetítéssel kötik egybe. A Vöröskereszt Borsod megyei Szervezete tavaly 1408 előadást rendezett — közülük több mint másfélszáz volt filmvetítéses —, s ezeken 1 csaknem ötvenezren ismer- ; kedtek meg a személyi higié- • niával, a betegségek meg- előzésével kapcsolatos és \ egyéb egészségügyi tudni- [ valókkal. * Együtt, de hogyan? — ez lehetne az alapvető kérdés, amelyről a későbbiekben is bizonyára sokat beszélnek, vitatkoznak majd a tegnapi csoportértekezlet résztvevői. Vagyis mit értünk korszerű ismeretterjesztés alatt, és mi a feladata ebben a TIT városi szervezetének és Miskolc közművelődési intézményeinek? KÖZELEBB A KÖZÖNSÉGHEZ A tudományos ismeretterjesztésre hivatott szervezet a maga feladatait úgy jelöli meg, hogy segítenie kell a szakmai továbbképzést, bővíteni mindenkori előadásai hallgatóságának ismereteit és propagálnia a szaktudományok legújabb eredményeit. Mindezt pedig egységes tematikájú, úgynevezett komplex előadássorozatok keretében tartja a leghatásosabbnak. De mivel a közönség szempontjából egy város, de még csak a városban levő nagyüzemek is szinte belát- hatatlanul tág fogalmat jelentenek, létrehívták (hívják) a TIT helyi csoportjait, szervezeteit, amelyek mondjuk az illető üzemben sokkal közelebb vannak a közönséghez, mint a városi szervezet. Ezen az alapon kérik a közművelődési intézmények segítségét is. Röviden arról van szó; hiába van a TIT-nek a legjobb, minden esztendőben központilag megfogalmazott, egy-egy témában sokrétű, alapos ismeretet nyújtó ajánlata, ha nincs aki lefordítsa például Diósgyőr nyelvére. A Lenin Kohászati Művekben és a Diósgyőri Gépgyárban 30 ezren dolgoznak. A sokezer bejáró munkást 350 községből hozzák-viszik az autóbuszok, vonatok, és 2 ezer szocialista brigádot tartanak számon csak ezekben a nagyüzemekben. Hosszú évek óta járnak ide a TIT- elöadói; a következő esztendők feladata lesz, hogv a Vasas Művelődési Központtal közösen és tudományos felmérések segítségével megállapítsák, hogy egy adott közegben, éppen annak a közönségnek, hogyan tudnák a legjobbat nyújtani. Azt, ami a jelenlevőket őszintén érdekli is. ISMERNI KELL AZOKAT, AKIKHEZ SZÓLNAK Nehéz lenne > pontosan meghatározni, hogy mi is az a korszerű ismeretterjesztés, de a definícióhoz feltétlenül hozzátartozik, hogy ismert, és kis csoporthoz kell szólni. Ezt hangsúlyozták Miskolc vezető közművelődési intézményeinek a képviselői is, akik tapasztalatból tudják, hogy az eredményes munkának alapvető feltétele: ismerjék a közönségükét. Tudják, hogy az ifjúsági klub tagjai most nem kíváncsiak egy . csillagászati előadásra, hanem mondjuk a modern dzsesszről kívánnak többet tudni. Természetesen ezek az intézmények vállalják, hogy a náluk bevált módszerékről, arról, hogy egy-egy előadáshoz milyen technikai segítséget tudnak adni, bármikor hajlandók konzultálni, vállalják azt is, hogy elmondják a véleményüket a rendezvényről, annak tanulságairól. De mi a jó rendezvény, mi a kox'sze- rű ismeretterjesztés? SZOLGÁLTATÁS — SZOLGALAT A csoportértekezleten elhangzott és nagy valószínűséggel így igaz, hogy a televízióval, rádióval, a számtalan tudományos folyóirattal nem versenyezhet a TIT. Nem kell tehát feltétlenül komplex, vagyis sok előadásból álló, a témát mélységekig feltáró sorozatokat tervezniük üzemekben, művelődési házakban. (Ezt a társulat szabadegyetemeivel „házon belül” megcsinálja.) Ahogy elmondták: a film, a magnetofon, a lemezjátszó segítségével jó témákról jó előadásokat kell tartani. A TIT-előadó ugyanis nagyon előnyös helyzetben van. A tévé, a rádió, a folyóirat nincs jelen, nem beszélget, nem vitatkozik, hanem közöl; amit nyújt, szolgáltatás. A vitára, beszélgetésre serkentő légkör, amely egy megfelelő felkészültségű jó előadó körül kialakulhat, több ennél; aki létrehozására képes, szolgálatot tesz. A legjobb népművelők tudják ezt. (makai) Petőfi rádió: 12.00: Operettekből. — 12.30: Hírek. — 12.33: Arcképek a német irodalomból. Heinrich Heine költészete n. — 12.50: Zenekari muzsika. — 13.30: Hírek. — 13.33: Polkák.— 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18.00: Részletek Weill Johnny Johnson című zenés játékából. — 18.30: Hírek. — 18.33: Sárközi népdalok. — 18.56: Bizet: Az arles-i lány — H. szvit. —19.15: Meglepetések egy kutatóhajó útján. Riport. — 19.25: Jó estét, gyerekek! — 19.30: Csak fiataloknak! — 20.30: Hírek. — 20.33: Olvastam egy novellát. Vészi Endre: Muslicák a liftben. — 21.05: Operettrészletek. — 22.04: Könnyűzene. — 22.30: Hírek. — 22.33: Verbunkosok, nóták. — 23.30: Cherubini operáiból. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: Fiatalok zenés találkozója. — 17.45: A mikrofonnál: a Herman Ottó Múzeum munkatársai. Megyénk tájegységei — Hegyal.ia. Népdalok Hegyaljáról. — 18.00: Borsodi Tükör. A stúdió krónika- műsora. — 18.15: Zenekari muzsika. — 18.25: Hírösszefoglaló, idöjárásjelentés, műsorismertetés. Televízió: 17.13: Műsorismertetés. — 17.15: Hirek. — 17.20: Sakk-matt. — 17.45: Zöld utat! A Szegedi Szalámigyár — ri- portmüsor. — 18.15: Játék a betűkkel. — 18.40: Napirenden a holnap. A Horizont szerkesztőség műsora. — 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Tv- toma. — 20.05: A legfontosabb nap. Szovjet film. — 21.25; A Tv-híradó különkiadása az SZKP XXV. kongresszusáról. — 22.05: Csapatjáték és taktika a labdarúgásban. — 22.25: Tv-hír- adó 3. Televízió, 2. műsor: 20.00: Műsorismertetés. — 20.01: Fiatal üzemi újságírók műsora. — 20.30: Kiből lesz mester? Látogatás szovjet iparművészeti iskolákban I. — 21.00: Tv-híradó 2 — 21.20:—22.05: Körülvitorláztám a világot. II. rész: Tahititői Hamburgig. Miskolci Nemzeti Színház (7): Boccaccio. Bérletszünet. Kiállítások: Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Habán kerámia. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Miskolci Képtár (10— 18): A XX. század magyar festészete. — Kondor Béla-emiék- kiállítás. — Miskolci Galéria Í10 —18): Bizséné Kovács Diána textilkiállitása. — József Attila Klubkönyvtár (12—20): Ady-il- lusztrációk. TÁNCSICS Volt egyszer egy vadnyugat I—II. Szí. amerikai film Felemelt és dupla helyár! Kezdés: f5 órakor SAGVARI Monsieur Verdoux Amerikai film Kezdés: 5 és 7 órakor SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hirek.— 8.05: Műsorismertetés. — 8.20: A nap kulturális programjából. — 8.27: Operarészletek. — 9.14: Az építész iskolája. Riport. — 9.29: Zenés képeskönyv. — 9.44: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.00: Hírek. — 10.05: „Nyitni- kék”. Kisiskolások műsora. — 10.40: Britten: Péntek délután. — 11.00: Hét bagoly. Krúdy Gyula regényének rádióváltozata xi. — 11.25: Goldmark: Hegedűverseny. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Népdalok. — 8.30: Hírek. — 8.33: Könnyűzene. — 9.23: Délelőtti torna. — 9.30: Hirek. — 9.33: Daljáték-részletek. — 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben 10.30 és 11.30: Hírek. — 11.33: A Szabó család. Televízió: 8.00: Tv-toma. — 8.05—8.35: Magyar irodalom. — 9.55: Német nyelv. — 10.21: Delta. Tudományos híradó. — 10.45: A változó Ázsia. Doku- mentumfilm-sorozat 4. — 11.30: Charles Aznavour a párizsi Olympia színpadán. Zenés film. — 12.20: Veszélvkeresők. Rövidfilm. — 13.05—13.35: Magyar irodalom. a!P#s A Miskolci Mélyépítő Vállalat azonnali belépéssel felvesz: nehézgépkezelőket; építőipart gépszerelőket; autókarosszérialakatost, valamint munkásszállóportást és takarítónőt. Bérezés megegyezés szerint, minden szombat szabad, napi egyszeri étkezést, korszerű munkásszállást, különélés! pótlékot, valamint útiköltség-hozzájárulást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Miskolc, I.. Partizán u. 2. szám. Fiatal férfi szobatársat keresek. Kossuth u. 17., 3. ajtó.