Déli Hírlap, 1976. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-14 / 11. szám

fZ JO!L * POLITIKAI NAPILAP # *» -i Vili. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM j ■ D H - fi R FÍ I I í R 1976. JANUÁR 14., SZERDA I HRH. GU 11 L LE ft Folytatódik a BT közel-keleti vitája » A japán külügyminiszter Moszkvába látogat Tokióban befejeződött Gro- miko látogatása, és a kiadott közös közlemény szerint a japán külügyminiszter ebben az esztendőben Moszkvában folytatja a szovjet—japán békeszerződés megkötéséről a tárgyalásokat. — New Yorkban folytatódik a BT közel-keleti vitája. A szovjet—japán külügy­miniszteri tárgyalásokról szóló közös közlemény sze­rint mindkét fél kifejezte szándékát: „további erőfeszí­téseket tesz a kapcsolatok fejlesztésére”, elősegíti a szélesítését a kölcsönös elő­nyök, valamint az egyenjo­gúság elvei alapján, továbbá tárgyalásokat kezd kulturá­lis egyezmény megkötéséről. A BT közel-keleti vitájá­ban Egyiptom képviselője sürgette, hogy a közeljövő­ben újítsa fel munkáját Genfben a békeértekezlet, és azon teljes jogú tagként ve­gyen részt a PFSZ is. — Szí­ria képviselője nyomatékkai mutatott rá: Izrael sem az 1967-es, sem a későbbi BT- határozatokban foglaltakat nem hajtotta még végre, pe­dig a rendezésnek ez az alapja. Vezetősége! válasznak az alapszervezetek A KISZ Miskolc városi Bizottságának döntése értel­mében a város ifjúkommu­nista alapszervezeteinek — a KISZ Központi Bizottsága határozatának megfelelően — január 1—31 között meg kell tartaniuk vezetőségválasztó taggyűlésüket. Tegnap regge­lig városunk csaknem ezer KISZ-alapszervezete közül 43-ban tartották meg a tag­gyűléseket. A középiskolai alapszervezetek közül tíz vá­lasztotta újra vezetőségét, a nagyüzemi KISZ-bizottságok y irányítása alá tartozó alap­szervezetek közül 24-ben tar­tottak eddig vezetőségválasz­tó taggyűlést. A városi bi­zottság közvetlen irányítása alá tartozó csúcs- és alap- szervezetek kilenc helyen tartottak eddig vezetőségvá­lasztó taggyűlést. Mindezek alapján úgy tűnik: az elkö­vetkező két hét ugyancsak zsúfolt lesz, hiszen csaknem 950 alapszervezeti taggyűlést kell megtartani. gazdasági együttműködés ki­Uírmagyaráxat: Az eskü pillanata (Kerényi László felvétele) Helytállásuk segítette eredményeinket ' I Megtartotta ünnepi egységgyűlését a városi munkásőr-zászlóalj Tegnap délután az SZMT székházábah megtartottba cv- záró-cvnyitó ünnepi egység­gyűlését az Oprendek Sán­dor nevét viselő munkásőr- zászlóalj. Az ünnepi gyűlésen részt vettek és a díszelnökségben foglaltak helyet: Csépdnyi Sándor, az MSZMP KB, il­letve a megyei párt-vb tag­ja, Drótos László. a városi pártbizottság első titkára, Kolláth Sándor, a városi pártbizottság titkára. Angyal András, a munkásőrség me­gyei parancsnokának helyet­tese, Vladislav Mirevski, a csehszlovákiai trinyeci milí­cia delegációjának vezetője, Fülöp Péter, a KISZ városi bizottságának első titkára, dr. Tóth István, a városi ta­nács vb-titkára, Mráz Fe­renc, az SZMT elnöke, to­vábbá a gazdasági, társdal- mi, tömegszervezetek és fegyveres testületek vezetői. Bistei Imre, a városi mun­kásőr-zászlóalj parancsnoka ünnepi beszédében szólt a nemzetközi élet eseményei­ről, a szocialista világ béke­törekvéseiről, majd értékel­te a zászlóalj elmúlt eszten­dei munkáját. A feladatok végrehajtása során változat­lan cél volt — mint mon­dotta —, hogy erősödjön a munkásőrök fegyelme, fej­lődjék áldozatvállaló készsé­ge, hogy minden vonatko­zásban végrehajthassák azo­kat a teendőket, amelyek­kel megbízta őket a párt. A jó munkát jelzi, hogy az el­múlt évben a kiképzési és szolgálati feladatok kiemel­kedő teljesítéséért a szemé­lyi állomány hét százaléka részesült különböző szintű kitüntetésben, 29 százaléka pedig dicséretben és juta­lomban. (Folytatás a 3. oldalon) Hűvösebb Íz Utasellátó hadat üzent Mind a távol-keleti, mind a kö­zel-keleti világpolitikai gondok továbbra is fennállnak ugyan, az azonban már megállapítható, hogy a realitások felismeréséig eljutottunk. Nem volt várható, hogy az USA nyomása és a kínaiak csábítása közé ékelt Ja­pán azonnal megtegyen minden lépést a kettős nyomásból való kiszabadulás érdekében, vagyis: megkösse a békét a Szovjetunió­val. Az USA és Kína egyaránt igyekszik Japán jobboldali kö­reit a területi követelések re- vansista uszításával a Szovjet­unió ellen hangolni. így nagyon megnyugtató, hogy a békeszer­ződés ügyét mégsem vették le a napirendről, és a japán külügy­miniszter Moszkvában folytat­ja ebben az évben valamikor az erre vonatkozó tárgyalásokat. Vagyis: a kapuk nyitva marad­tak. Ami a közel-keleti vitát illeti, annak lényege végérvényesen a palesztin kérdés, az, amit Mora­via, a világhírű olasz író egy cikksorozatának címében így fe­jezett ki pregnánsan: Egy nép hazát keres. Ez a hazakeresés dominál a BT-ülésén, és ennek a kérdésnek felismerése ma már általános. Ez pedig azt jelenti, hogy a közel-keleti realitást már csak az izraeli elvakultság pró­bálja semmibe venni, ami ter­mészetesen nem változtat a dol­gokon. Elvégre a struccnak is ki kell húznia fejét a homokból, ha ellenkező oldalról ütemesen rug­dalják. MÁTÉ IVAN \ Tatabányán megoldották • Véget ért a hangyainvázió Tatabánya-Űjváros néhány háztömbjében éveken át sok bosszúságot okoztak a forró égövi területekről származó fáraóhangyák, amelyek a mi éghajlatunk alatt a szabad­ban nem élnek, kizárólag a központi fűtéses, télen is egyenletesen meleg épületek­ben szaporodnak. A Tatabányai Ingatlanke­zelő Vállalat először gázosí­tással. majd más módszerek­kel próbálta kiirtani a han­gyákat, a hagyományos eljá­rások azonban éveken át nem vezettek eredményre. Vé­gül az Országos Közegész­ségügyi Intézet szakemberei siettek a tatabányaiak segít­ségére. Új, hatásos védekezé­si módszert dolgoztak ki a hangyakolórfiák teljes kipusz­títására. Először a lakások­ban olyan speciális mérge­zett csalétket helyeztek el. amelyet a „dolgozó” hangyák bevittek a falak réseibe a bolyba, az anyák táplálására. Így az anyák is elpusztultak, megszűnt a peterakás, a sza­porodás. Utána a háztömbö­ket kívülről is vegyszerekkel permetezték, és végre több hónapos munkával sikerült elérni, hogy megszűnt a kel­lemetlen hangyainvázió az új­városi háztömbökben. A portugál külügyminiszter az Ikarusban Ernesto Melo Antunes, a Portugál Köztársaság külügy­minisztere és kísérete tegnap ellátogatott az Ikarus Ka­rosszéria- és Járműgyárba. A portugál vendégeket a láto­gatásra elkísérte Púja Fri­gyes külügyminiszter és Csa­ba Ferenc, a Magyar Nép- köztársaság lisszaboni nagy­követe. A vendégeket dr. Betlej Sándor kohó- és gépipari mi­niszterhelyettes, Toldi József vezérigazgató, valamint a gyár igazgatói fogadták. Er­nesto Melo Antunes elisme­réssel szólt a gyár jól szer­vezett munkájáról, termelé­sének magas színvonaláról és további sikereket kívánt dol­gozóinak. lesz 'Éjszaka lehűlt a hőmér­séklet és napközben is hű­vösebb lesz, mint tegnap, noha még mindig enyhébb, mint ami az évszaknak meg­felelő lenne. Reggel mínusz hét éa plusz három fok kö­zött volt a hőmérséklet or­szágszerte, napközben 0—5. este mínusz három és plusz két fok között alakul. Űrtávközlési földi állomás épül a Veszprém megyei Talián- dörögd határában. Az állomás lehetővé teszi majd, egy fe­kete-fehér vagy színes tv-műsor, valamint egy rádióműsor adását és vételét. Ezenkívül 12 távbeszélő-csatornát is létesí­tenek a berendezéseken. a dshányzásnak A jelzés: füstölgő cigaretta átlósan áthúzva Az Utasellátó Vállalat „ha­dat üzent” a dohányzásnak, legalábbis bekapcsolódik az egészségre káros dohányzási ártalmak elleni felvilágosító munkába. Ezt a gyakorlat­ban is széles körben érvé­nyesítik. A dohányzás csök­kentését célozza a vállalat főigazgatójának - utasítása, amely szerint az „Utasellátó” valamennyi, éttermében és vendéglőjében, a vasúti ét­kezőkocsikban és a hajóét­termekben az asztalok 25 százalékát a nemdohányzók részére kell fenntartani; ahol lehetőség van rá, a dohány­zókétól elkülönítve. A nem­dohányzók asztalait nemzet­közileg elfogadott jelzéssel — lüstölgő cigaretta átlósan át­húzva — látják el. A főigaz­gatói utasítás előírja azt is, hogy a szeszmentes bisztrók­ban, a tejbárokban április 1- től a dohányzást meg Kell tiltani. Ugyancsak megtilt­ják a dohányzást a vállalat munkahelyi büféiben, élel­miszert is árusító üzleteiben, a bisztró- és büfékocsikban. (Jj vízművek, csatornaművek Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság . műkö­dési területe Borsod mellett Hevesre is kiterjed. E két megyében az elmúlt évben 115 millió forintot fordítot­tak törpe vízművek és csa- ' _______________ tornaművek építésére. A most elkészült statisztikából az is kitűnik, hogy a IV. öt­éves terv során összesen 403 millió forintot költöttek ilyen jellegű beruházásokra. A sokoldalú pvc A pvc felhasználási köré­nek tanulmányozására inten­zív kutatási program kezdő­dik 1976-ban Kazincbarci­kán. a Borsodi Vegyikombi­nátban. A gyár ugyanis 1978 után — az új PVC—III. üzemmel együtt — már évi 190 ezer tonna műanyag­alapanyagot — port és gra­nulátumot állít elő. A ku­tatás céljára 1976-ban és 1977-ben 50 millió r forintos költséggel két. együttesen 1500 négyzetméter alapterü­letű csarnokot építenek Újfajta telefonfülkék (A DH VÁROSPOLITIKAI FÓRUMA A 3. OLDALON)

Next

/
Oldalképek
Tartalom