Déli Hírlap, 1975. október (7. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-07 / 235. szám

Ökölvívó válogatott mérkőzés a sportcsarnokban: Röplabda Magyarország—Anglia Öt esztendővel ezelőtt, 1970. november 8-án nagyszabású ökölvívó eseménnyel — az első junior Kurópa-bajnoksággal — nyitotta meg kapuit városunk sportcsarnoka, s születésé­nek ötödik évfordulóján ismét rangos ökölvívó-mérkőzésre várja a közönséget. Véglegessé vált ugyanis, hogy november 4-én, 17 órai kezdettel, itt rendezik meg a Magyarország— Anglia felnőtt válogatott ökölvívó-találkozót. (Egyébként el­dőlt már az is, hogy jövőre a sportcsarnok lesz a felnőtt magyar ökölvívó-bajnokság mérkőzéseinek színhelye!) A Magyar Ökölvívó Szö­vetség megalapításának 50. évfordulója alkalmából ki­állítás is nyílik ezen a, na­pon a sportcsarnokban, s várható, hogy mind erre, mind pedig a mérkőzésre is­mét megtelik a nézőtér! A telt házra a rangos ma­gyar névsor az első számú garancia, bár az angolok egyáltalán nem lebecsülendő ellenfelek! Bizonyos, hogy a magyar válogatott tagja lesz az olimpiai és kétszeres Európa-bajnok Gedó György, az európai-bajnoki bronzér­mes Orbán Sándor, Badari Tibor Európa-bajnok és Bo­tos András olimpiai és Euró- pa-bajnoki harmadik helye­zett. Nagy István európai második helye és Rapcsák bronzérme is emeli a csa- patmérközés rangját. No és az, hogy a most már „trió­vá” bővült szakmai „nagy­vezérkar”, a Papp—Ádler— Kajdi hármas irányítja majd válogatottunkat az angolok ellen! h. k. ★ A hét végén a szolnoki új körcsarnokban rendezték meg az ipari tanulpk, a szak­munkásképző intézetek or­szágos ökölvívó-bajnokságát — csaknem 50 intézet alig kevesebb, mint 200 verseny­zőjének részvételével. A munkaügyi miniszterhelyet­tes által megnyitott viada­lon miskolci versenyző nem lépett szorítóba, bár me­gyénket több intézet is kép­viselte. Érdemes rajta elgon­dolkodni, hogy bár az ipari tanulók soraiból kerülnek ki az ökölvívás utánpótlásának legjobbjai, csak éppen az egyik legnagyobb szakmun­kásképző városban. Miskol­con nem talált még megfe­lelő talajra e férfias sportág! Papírforma A röplabda-bajnokság a hajrá­hoz közeledik, s ilyenkor minden győzelemnek, sőt nyert játszmá­nak 'is különös jelentősége van a végső helyezés szempontjából. A meglepetések is rendszerint ilyen­kor jönnek, A hét végi forduló azonban simán zajlott le; az esélyesek nyertek, tehát igazolódott a pa­pírforma. MEAFC—SZOLNOKI TITÄSZ 3:1 (—14, 14, 12, 15) A találkozó elején úgy tűnt, hogy könnyű győzelmet aratnak a miskolciak. Fölényes vezetes után azonban sorozatban hibáz­ták el a nyitásokat, s a szolno­kiak megszerezték a vezetést. A következő játszma is hasonlóan indult, mint az előző, azonban 9:3-as MEAFC-vezetés után az egyetemisták „ szétejtették” a sáncukat, s csak izgalmas haj­rában sikerült az egyenlítés. Ez­után feljavult a hazaiak mezőny­munkája, nyitásfogadásuk is biz­tosabb lett, s megszerezték a ve­zetést. A befejező játszmában 13:3-ig ellenállhatatlanul ütöttek az egyetemisták, aztán érthetet­lenül kiengedtek, és csak igen nagy küzdelemben biztosították a végső győzelmet. Gulyás, Domonkos és Beke já­tékát dicsérhetjük. NY. TAURUS—B. VOLÁN 3:1 (13, —11, 6, 10) Csatárok nélkül nem Mi is történt a Záhony—MVSC mérkőzésen? Vasárnap este a szerkesztőségi szobában a fáradtságon kívül a türelmetlenség is tükröződött arcvonásainkon, mivei erősen közeledett a lapzárta ideje, s ne­künk még hiányzott egy fontos, sok szurkolót érdeklő anyag. Nem lévén a pályával telefon­összeköttetés, nem volt meg a Záhony—MVSC mérkőzés tudósí­tása. Az eredményt ugyan közöl­tük, de a részletekről csak „időn túl” értesültünk, amikor a Zá­honyból érkező autóbuszból ki­szállt a vert had fiatal szakve­zetője, Tóth József. — Mit mondhatok az újabb csatavesztés után? — kezdte el­keseredetten legfeljebb a nagy tanulságot: csatárok nél­kül nem megy a foci egy csa­patnak sem! Idegenben pontot „kibekkelni” csak úgy lehet, ha a védelmet nem hagyják magá­ra a támadók, mint tették a mieink. S hogy egygólos vere­séggel megúsztuk, azt főként Serfőző bravúros védéseinek, meg Szabó Gyula és Hajdú csu- pasziv játékának köszönhetjük... Feltétlenül személyi és szerkeze­ti változtatásokat kell eszközöl­nünk ahhoz, hogy az MVSC úgy szerepeljen, ahogy az hírnevéhez méltó, s amit hűséges szurkoló­ink is elvárnak! A további beszélgetés folya­mán kiderült, hogy már a ta­lálkozó kezdetén érezhető volt: Záhonyban nemigen terem babér a zöld-fehérek számára. Nem íz­lett az igen kemény talaj, s a hűvös, szeles idő sjem! Kezdet­ben ugyan az MVSC irányította a játékot, de támadásaik nélkü­lözték az átütő erőt. Nem úgy a hazaiak, akik az 5. percben már eltalálták a kapufát, majd középcsatáruk, Erdei hagyott ki az első 45 percben három óriási gólhelyzetet. A miskolci támadók viszont inkább fagyoskodtak — a magára hagyott Gallon kívül —, csak nézői voltak a mérkő­zésnek. Szünet után enyhült a záho­nyiak nvomása, s akkor Szilá­gyi próbált „megkönyörülni” rajtuk. Olyan „életveszélyesen” adott egy labdát haza, hogy Serfőző csak nagy bravúr árán tudott hárítani! Aztán Oláh „tett jót” a hazaiakkal: az 5-ösön ügyetlenkedett el egy sakk-matt helyzetet. Már-már úgy tűnt, hogy mégis pontosztozkodás tör­ténik, amikor a befejezés előtt 8 perccel nagy kavarodás tá­madt a vasutasok kapuja előtt, s Balázs 12 (!) játékos között hálóba lőtte a labdát... Hát így történt. M. Gy. „Vezess teáiéi" A Magyar Honvédelmi Szövet­ség Országos Központja legje­lentősebb e havi rendezvénye volt a sorköteles gépjárműveze­tők „Vezess kiválóan” országos versenye. A központ alagi bá­zisán és a budapesti Marcibányi téri lőtéren lebonyolított kétna­pos küzdelemsorozaton minden megyéből, s a fővárosból egy há­romtagú csapat vett részt, azok. amelyek a szűkebb pátriájukban megrendezett elődöntőn győztek. A versenyfeladatok közt nem­csak gépjárművezetés, hanem lö­vészet, gránátdobás, hibaelhárí­tás is szerepelt, ezenkívül a műszaki ismeretekkel kapcsola­tos és a KRESZ-ből feladott kér­désekre kellett válaszolniuk a versenyzőknek, s átestek intelli­genciavizsgán is. A húsz csapat első hat helye­zettje között igen szoros küz­delem alakult ki, s végül a Bé­kés megyeiek győztek. A Borsod megyei csapat (a miskolci La­dányi József, a mezőkövesdi Tóth Lajos és a sátoraljaújhelyi Kertész László) nem sok pont- különbséggel az ötödik helyen végzett, ami az erős mezőnyben szép eredménynek számít. T. L A nyíregyházi női együttes csak árnyéka volt önmagának, s csu­pán a neve a régi már. Igaz, job­ban nyitottak és ütéseik is pont- erősebbek voltak a Volán gárdá­jától, ám ez utóbbi csupán azért, mert az alacsony miskolci játé­kosok sánca „rövidnek” bizo­nyult. Különösen az első két játszma hozott kiegyenlített küz­delmet. A miskolciak közül Kassainé és Szűcs nyújtott az átlagosnál jobb teljesítményt. MEAFC—KOSSUTH KFSE 3:0 (8, 7, 5) Mezőnyben, a támadások elő­készítésében és befejezésében egyaránt jobb teljesítményt nyúj­tott a MEAFC, mint fővárosi el­lenfele. A Kossuth KFSE jó hí­rével és korábbi teljesítményeivel ellentétben ezúttal nem tudott tu­dásához mért játékot produkálni. A mérkőzés mindössze 50 percig tartott! A miskolciak legjobbjai: Czir- ják, Bartha és Beke voltak. MVSC—MHD VASAS 3:0 (5, 8, 11) Erős szélben került sor az MVSC mérkőzésére a fővárosban. A miskolci lányok javuló játékát azonban sem a kedvezőtlen idő­járás, sem az elég gyenge játék­erőt képviselő ellenfél nem tudta befolyásolni, Kissné, Görcsösné é£ Csoborkó játékát dicsérhetjük. „Kiütötték” a Meteort IS szabadfooásúak az ötödik helfen A hét végén, a kötöttfogású CSB-hez hasonló lebonyolításu, egyéni viadal keretében rendez­ték meg az idei I. osztályú sza­badfogású birkózó csapatbajnok­ságot. Várható volt, hogy az itt szintén indulási jogot szerzett diósgyőri birkózók jobban szere­pelnek, mint a kötöttfogásban, ahol el kellett búcsúzniuk az első osztálytól. A DVTK szabadfogású együttese a várakozásnak meg­felelően, sőt talán még annál is jobban szerepelt, hiszen mindösz- sze egyetlen ponttal szorult a 4. helyen végzett Szondi SE mögé. Dicséretes a kazincbarcikaiak szereplése is, akik biztosan sze­rezték meg a kiesés elkerülésé­hez szükséges pontokat. Az egyéni teljesítmények érté­kelésénél kétséget kizáróan a DVTK-s Jászkai teljesítménye kí­vánkozik az élre, hiszen ő — „veterán” mivolta ellenére — súlycsoportjában az első helyet szerezte meg. (Az MTI jelentése csak a győzteseket sorolta fel, így sportrovatunk vasárnap esti zárásáig a többiek helyezéséről beszámolni nem tudtunk.) A bajnoki cím — szintén a vá­rakozásnak megfelelően — a Bp. Honvéd és az FTC külön versen­gésének végeredményeképpen ju­tott a Bp. Honvéd birtokába. A kispestiek 68 ponttal nyerték az ez évi szabadfogású bajnokságot, a második helyezett FTC-nek 64 pontot sikerült gyűjtenie. A to­vábbi sorrend: 3. Csepel 55. 4. Szondi SE 47. 5. DVTK 46, 6. Ka­zincbarcikai VSE 37, 7. Debreceni VSC 26 ponttal. Kiesett a DVSC és a meg sem jelent Orosházi Spartacus. H. K. A kézilabdában Jártas sportbarátok bizonyára csodálkozva ol­vassák a címet, s képzeletükben hirtelen együtt tűnik fel az ököl- vívó-szorító képe, s a képzettársítás folytán a vonatkozó kérdés: „hogyan, csak nem tértek át a piros-fehérben játszó miskolci fiúk a bokszolásra?”. . . Nos, a válasz a Meteor szempontjából egyértel­mű: nem! A fővárosi ellenfél, az MTK-VM együttese, viszont már a múlt vasárnapi diósgyőri szereplése alkalmával is jócskán bizony­gatta ökölvívás iránti hajlamát; most pedig — a hazai pálya elő­nyét is maga mögött tudva — egyenesen „csillogtatta” e sportággal kapcsolatos „erényeit”. Sajnos, Csoltkó, Molnár, Kedves — meg a többiek is — a kézi­labdajátékra készültek, így nem csoda, hogy a név szerint emlí­tett fiúkat a mérkőzés közben kapott horgoktól és egyenesektől „ki­számolták”. Persze, a két kapus kivételével — akik egyébként nem nagyon remekeltek! — egyik miskolci játékos sem úszrta meg a két­szer harminc percet „kék”-fehér emlékek nélkül! Közismert tény az, hogy a bajban levő, a kiesés rémétől fenye­getett csapat — a szólás-mondás szerint — „körömmel-foggal” küzd a sorsát jó irányban megváltoztató eredmény eléréséért, de olyan eszközöket igénybe venni, mely a sportágtól idegen; enyhén szólva is sportszerűtlen dolog. A szándékos sérülésokozás, az ellenfél ellen­séggé minősítése pedig súlyosan elítélendő! A Meteor kézilabdázói­val szemben az MTK-VM több játékosa is így Cselekedett. .. Ideje lenne már az elég gyakran szóvá tett, botrányosan durva játékmo­dorral szemben az illetékeseknek példamutató szigorral fellépniük, a „fenegyerekeket” pedig következtés fegyelmi eljárással sportszerű küzdelemre kényszeríteniük! MTK-VM—M. Vörös Meteor 21:19 (12:9) A miskolciak góljait Bessenyei (6), Kedves, Szombathy (4—4), Verebélyi (2), Molnár, Csík, Breitenbach (1—1) dobták. A CSŐSZER 1. sz. üzeme azonnali belépéssel felvesz minősítéssel és minősítéssel nem rendelkező hegesztőket, vizvezetékszerelőket, központifütés- és csőhálózat-szerelőket és segédmunkásokat budapesti és leninvárosi munkahelyekre A Leninváros környékén lakó és Leninvárosba bejáró dolgozók munkába járását és hazautazását bérelt autóbusszal biztosítjuk. Minden héten szabad szombat. Munkásszállást, különélési pótlékot biztosítunk. Felvételre jelentkezés: Miskolc, Kabar u. 16. sz. Leninváros, Új Hőerőmű CSŐSZER. 1 sz. Üzem. munkaerőgazdálkodás A TIGÁZ miskolci üzemegysége felvesz O 1—2 éves gyakorlattal rendelkező felsőfokú műszaki végzettségű, # középfokú közgazdasági képesítéssel és kereskedelmi gyakorlattal rendelkező, O középfokú műszaki képzettséggel, tervezési, illetve szerkesztési gyakorlattal rendelkező, S szakképzettséggel rendelkező gyors- és gépíró munkakörbe dolgozókat, valamint # kubikos, segédmunkás, betanított munkás és gázszerelő szakmunkásokat (gépjármű-jogosítvánnyal rendelkezők előnyben). Jelentkezési hely: Miskolc I., József Attila u. 20., üzemgazdasági osztály. Sagan Francoise Sagan újabban filmrendezőként tevékenyke­dik. Filmjének főszerepeit Gilles Segal és Francoise Fa­biam alakítja. „Mindössze rendez négy szereplője van a film­nek, amely egy házasság vál­ságát dolgozza "fel” — jelen­tette ki .az újdonsült rende­ző. Csöpp repülők A Pécsi Ércbányász Válla­lat modellező klubját az or­szág legjobbjai között tart­ják számon, ötvennyolc mi­nősített versenyzőjük közül nyolc a magyar válogatott keret tagja; 1975-ben több országos bajnokságot és egy csapatbajnokságot is nyer­tek. (Balaton József felvétele) Ennyi keresztnév! Brian Brown, az angliai Wolwerhamptonban minden bizonnyal a világ leglelkesebb ökölvívó drukkere. Ezt az is bizonyítja, hogy amikor .1974 februárjában kislánya szüle­tett, a különböző ökölvívó bajnokok vezetéknevét adta neki keresztnévként. Így lett a gyermek neve: Maria Sul­livan Corbett Fitzsimmons Jeffir Hart Bums Johnson Willard Dempsey Tunney Schmeil'ing Sharkey Camera Baer Braddock Louis Char­les Walcott Marciano Patter­son Johannson Liston Clay Frazier Foreman Brown. Melegítették a paradicsomtövet Jó hír a brit konyhakertészek- nek: a jövőben csökkenthetik a melegágyak fűtésére fordított kiadásaikat. A fairfieldi konyhakertészeti kutatóintézetben egy kutatócso­port sikeres kísérleteket végzett újszerű paradicsomtermesztéssel. Ahelyett, hogy a melegházakban állandóan magas hőmérsékletet biztosítottak volna, a paradi­csomtövek gyökerét állandóan melegen tartott tápsóoldatba me­rítve tartatták. Az ezzel a módszerrel nevelt paradicsom látványosan növeke­dett. A kutatócsoport vezetője* lan Saidwel szerint 40 százalé­kos műtőanyag-megtakarítás mel­lett normál termést takaríthat­tak be a tövekről. Nagy-Britanniában mintegy 1000 hektáron termesztenek meleg­ágy! paradicsomot. A meleg­ágyak fűtése hektáronként 20 000 fontot emészt fel. A megtakarí­tás országos szinten tehát eléri a 8 millió font sterlinget. Kígyórecept Az ausztráliai Mildura egyik étteremtulajdonosa arról nevezetes, hogy kígyó­húst is feltálal a vendégek­nek. Az elkészítés módját így írja le: „Végy egy kígyót. Győződj meg róla, hogy már nem él. vágd le a fejét. Nyúzd meg és belezd ki az állatot. For­ró vízben főzd pár percig, majd csepegtesd le róla a vizet, futtasd meg vajban, amelybe egy szelet citromot, sót és borsot tettél. Azután... jó étvágyat!” Ismét a szülőágy? Egy fiatal angol tervező, Andreas Renou felesége gyer­meket várt. A férj speciális karosszéket tervezett, amely­ben felesége ülve szülhet. Ezt a XIX. század elejéig ál­talánosan alkalmazott mód­szert három évvel ezelőtt újította fel egy svéd nőgyó­gyász, Christman Ehrström, a stockholmi Huddinge kór­ház orvosa. Az új szülőalkal­matosság prototípusát a jövő évben vizsgálják ki a londo­ni kórházakban. Ami viszont Mme Renout illeti, meg kel­lett elégednie a hagyományos szülőággyal. apróhlrdetéi Miskolc és Vidéke Afész azon­nali belépéssel kőműveseket, se­gédmunkásokat, kubikusokat ke­res felvételre, termelőszövetkezeti teljesítmény-bérezéssel. Jelentke­zés: Miskolc, Kossuth u. 1. sz. beruházási osztály. A Gyár- és Gépszerelő Vállalat diósgyőri kirendeltsége felvesz: lakatos, csőszerelő, hegesztő, vil­lanyszerelő, ács szakmunkásokat, betanított munkásokat és segéd­munkásokat. Jelentkezés: Miskolc III., Táncsics tér 4. sz. alatt levő GYGV KISZ-klubban, hétfőtől péntekig, 10—15 óráig. Elveszett i fekete és egy pej kanca ló, a megtalálóját jutal­mazom. Sajólászlófalva, Petőfi u. 59. Rézműves István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom