Déli Hírlap, 1975. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-02 / 180. szám

Hol a hiba? Megmondja a katalógus Jól haladnak a Dolgozz Hibátlanul! munkarendszer bevezetésével a Diósgyőri Gépgyárban. A DH-rendszert kísérletképpen az F és a C egységben vezették be. s az eddigi tapasztalatok azt bi­zonyítják. ■ érdemes lesz más egységekben is meghonosíta­ni. A két gyáregységben a megbízott szakembered 195 nagyobb témában tettek ja­vaslatot, illetve intézkedtek a feltárt hiányosságok meg­szüntetése érdekében. Bevon­ták ebbe a fontos munká­ba a dolgozókat is. akiktől 356 észrevétel érkezett a DH-bizottsághoz. A javasla­tokat összesítették, s egv 180 oldalas hibakatalógusban ad­tak közre. Ez képezi a két egységet érintő műszaki-gaz­dasági intézkedési terv alap­ját, de sok segítséget adott a munkaverseny-feladatok, brigádvállalások megjelölé­séhez, megtételéhez is. A leg­jobb javaslatok megtevőit ta­valy 32 ezer torintlal jutal­mazták. Iskolások munkában Csaknem ötven miskolci általános és középiskolás di­ák dolgozik jelenleg a Bükk- hegységben. A Csanyik- völgyben, Fehérkőlápa kör­nyékén és a fennsíki Nagy­mezőn az erdősítésekben sarlózási és egvéb csemete- ápolási munkákat végeznek a nyári szünidőben. tk Nap mint nap telt ház van a szerencsi Hotel Huszárvár­ban. Az egykori Rákóczi-várban kialakított szálloda népsze­rűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy megnyitása óta már több mint kétezer vendéget fogadott. Gyakran foglalnak szobát külföldiek is. Akadnak, akik több hónapja ott laknak. A Borsod Tomist jó üzletet csinált a Huszárvárral. Mivel legközelebb csak Sárospatakon van szálloda, szinte egész évben ki van használva. Egyetlen szépséghibája, hogy nincs étterme. (Az étkeztetést a helyi áfész segítségével oldják meg.) A szállodát máris bővítik. Megkezdődött a Rákóczí- vár másik szárnyának átalakítása. (Solymos László felvétele) A leulöbh csórna» az JSDK-ba megv Hány íelelon, hány lenti? 1974 A távíró- és telefonvonalak hossza, ezer kilométerben. Lakás után a legtöbben telefonra várnak. Bár az ezer lakosra jutó távbeszélő­főállomások száma megdup­lázódott az elmúlt tizenöt esztendő alatt (24-ről 47-re nőtt), még mindig sok a ki­elégíthetetlen igény. A borsodi féíszázezer fő- és mellékállomáson csaknem ötvenmillió (!) beszélgetés bonyolódik le egy esztendő alatt. (A gyakran illetlenül hosszú’ helyi beszégetések át­lagos időtartamáról hallgat a statisztika). Telefonáló kedvünk négy év alatti duplázódása mö­gött elmarad ugyan a levél- forgalom növekedése, de a számok így is imponálóak. A háromszáznál több borso­di postán a megye lakói egy esztendő alatt feladtak: 43 millió levelet, 650 ezer táv­iratot, 1,8 millió postautal­ványt és félmillió csomagot. A hazánkból külföldre feladott legtöbb csomag az NDK-ba megy, nyilvánvaló­an az ett dolgozó, tanuló magyar fiataloknak. Az USA-ba kilencezret küldünk és onnan hatvanezret ka­punk. 1971 ★ Az ezer lakosra jutó táv­beszélő-főállomások száma. Kisvendéglők kellenének Mint régi, kávéházba, vendéglőbe járó ember örömmel értesültem róla, hogy Rózsa Kálmán tanácselnök legutóbb szóba hozta a nagy alapterületű és éppen ezért kihasználatlan vendéglátóhelyek gond­jait. Azt hiszem, közóhajt fejezek ki, amikor —• ha szabad — azt javasolnám, létesítsenek minél több kisvendéglőt. Nem kellemes dolog beülni egy olyan — vitathatatlanul elegáns — nagy étterembe, amely még tíz-tizenöt vendég esetében is teljesen üresnek látszik. Ide nem szívesen megy az ember, arról nem is beszélve, hogy ezek a nagy helyiségek természetesen drágák is. Olcsó kisvendéglők kellenének a mostani hodályok helyett. Azon túlmenően, hogy ezek a kis helyek sokkal kellemesebbek és von­zóbbak, kisebb rezsivel tarthatók fenn. Sok ilyen vendéglőben meg­osztható lenne a közönség és kialakulna egy-egy helyen az egy- ivásúak társasága. A mai nagy helyiségekben ugyanis a szolidabb vendégeket gyakran elriasztják a — finoman szólva — nem éppen szolidak. így aztán a nagy helyiség vagy kocsmává válik, vagy üre­sen marad. M. L Befejeződnek a védnökség napok A Borsod megyei ifjúmun­kás és védnökségi napok mai rendezvényei kora reggel, 6 órakor kezdődtek. Kazinc­barcikán, az új PVC-gvár- ban kommunista műszakot tartottak. Ugyancsak 6 óra­kor kezdődött a városszépítő nap a kazincbarcikai jubile­umi parkban. Déli 12 órakor vette kezdetét a védnökségi nagyaktíva, melynek előadója Benczó Béla, az Országos Ifjúsági Tanács alelnöke. Ezt követően a záróünnepélyen Török László, a KISZ megyei bizottságának első titkára mond beszédet. Végül este 7 órától ifjúmunkás gálaestet cs utcabált rendeznek a ka­zincbarcikai vegyipari főisko­la udvarán. Mi többet vonatozunk Az országos közvélemény előtt is ismert tény, hogy a közlekedés a tervezettnél is gyorsabb mértékben fejlődött a negyedik ötéves terv idő­szakában. A közlekedési vál­lalatok áruszállítási terve 35, a személyszállítás teljesít­ménye több mint 15 száza­lékkal haladta meg a terve­zettet. Több gazdaságtalan vasútvonal szűnt meg, innen a forgalmat közutakra terel­ték. Az országos számoktól el­térő eredményei vannak a Miskolci Vasútigazgatóság­nak. A megye ipari jellegé­ből. a negyedik ötéves terv nagy beruházásaiból adó­dóan, míg a személyszállítás­ban országosan csökkenés volt tapasztalható, az igazga­tóság területén nem. Sőt! 1970-ben 36,7 millió, 1974-ben már 37.4 millió utast szállí­tottak az igazgatóság terüle­tén belül. Mire jó a sokszö^eszter^a? Nem írom le, hogy mi mindenre jó, és miért jó a sokszög­eszterga. A példával nem is ezt a miskolci születésű, világ­szerte ismert megmunkálógáp-unikumot szeretném dicsérni, hanem az emberi találékonyságot. A sokszögeszterga ugyanis — időűző kedvtelésként, balkézről való foglalatosságként — különös, sokszögalakú poharat „tervezett”, és elkészítette a sorozatgyártáshoz szükséges sablont is. A Miskolci Műanyagfeldolgozó Vállalat egyetemre is be­járatos gyártmányfejlesztői és a sokszögeszterga gazdái dug­ták össze a fejüket. Az üzletekben ugyanis óriási sikert ara­tott az a hatszögletű, nyugatról exportált, élénk színű mű­anyag pohár, amely egyaránt használható fogmosáshoz.^ ki­ránduláshoz, de alkalmi virágvázaként is megteszi. Valami hasonlóval szerettek volna kirukkolni a kisüzemben is... Hogy a gépnek mit mondtak, illetve hogyan állították be, azt nem tudom. A jól sikerült mintadarab megnyerte a szak­emberek tetszését, s az üzletekben is sikert arat. Viszik, mint a cukrot. Igaz, más, mint a valutáért vett ..nyugati pohár”. A formát nem. csak a színeket, a precíz kidolgozást, a minő­séget vették át a jó nevű cégtől a miskolciak. A szögletességében is hengerformát utánzó pohár tervezője gratulációt érdemel. Ez derék volt. te sokszöget esztergáló eszterga! De a poharat mégiscsak annak az egészségére kell üríteni, aki munkára fogta ezt a csuda-ügyes, játékos kedvű masinát. B. I. Az egészség remekművei Készítették: a gyógyuló betegek Virágtartók, állólámpák, ülőkék annak a kiállításnak a legfőbb darabjai, amely csütörtökön nyílt meg a Szentpéteri kapui kórház kultúrtermében. Különös ki­állítás ez, hiszen a bemuta­tott tárgyakat kivétel nélkül a kórház munkaterápiás be­tegei készítették. Tamás Sándor, a munka­terápia vezetője: — Ez a kiállítás a máso­dik állomás. Az első az, ami­kor a beteg bekerül az ideg- és elmeosztályára. Hosszú ideig tartó kezelés követke­zik ezután, s mi a beteggel már félig gyógyult állapot­ban találkozunk. A munka- terápia célja az, hogy a cél­tudatos, hasznos munkával elősegítse a beteg gyógyulá­sát. Kevés felemelőbb érzés van, mint azt látni, miként képes örülni egy — talán önmaga által is elesettnek hitt — beteg akkor, amikor hónapokig, évekig tartó kény' szerpihenő után az első, kez­detlegesen elkészített darabot készen látja. Tudja: az ő munkájának az eredménye. A betegektől — még azoktól sem, akik szakmunkások — nem várnak remeket. Vi­szont annak, aki az állólám­pát vagy a virágtartót elké­szíti, minden egyes darab egy-egy remekmű. A kiállított tárgyakon egy­általán nem látszik, hogy olyan emberek keze munkái lennének, akiket a közhiede­lem — nagyon helytelenül! — megvet, kiközösít Ezek az apró, önmagukban talán egé­szen jellegtelen tárgyak azoknak az embereknek a — megkockáztatom — művei, akik éppen a munkaterápián végzett hasznos tevékenysé­gükkel vélik megtalálni azt a kapcsolatot, amely őket a korábbi környezetükhöz — munkahelyükhöz, családjuk­hoz — fűzi. S hogy ez a kap­csolat egyáltalán létrejön, vagy tartós lesz-e, az rrár nemcsak az orvosokon, s el­sősorban nem a betegeken múlik. A következő, a harmadik állomás már a kórházkapun kívül van. A nyugodt, gond­talan élet... K. J. Tizenöten sem tudták megmozdítani Bükkrönk az úttesten Egy hatalmas bükkrönk állta el tegnap délben, 200 méterre Ómassától, az LKM- be igyekvő dolgozók autó­buszának útját. A hatalmas fa az erős szélvihartól dőlt az úttestre. Nagyságára jel­lemző, hogy az autóbusz 15 utasa sem tudta megmozdí­tani. A lillafüredi erdészet vezetője motorfűrésszel fel­szerelt fakitermelőt küldött ki gépkocsival a helyszínre. A bükkrönköt feldarabolás után az út szélére húzták, így nem sokat késtek mun­kahelyükről a dolgozók. Peches ember ne lopjon Uj fahíd a Mesékért alatt A városi tanács III. kerü­leti hivatala megbízásából a lillafüredi erdészet faipari műhelyében két, a tájba illő tahidat készítenek. A Sol­tész-villa Mesekert közelé­ben levő két régi híd már balesetveszélyes volt. Az er­dőgazdaság dolgozói és a turisták nagy örömére hét­főn átadják rendeltetésének a hidakat. Népi megfigyelésen alapuló jó öreg aranyszabály: peches ember ne menjen a jégre ... Ha bizonyos Ronald Edwards fog­lalkozott volna folk­lorisztikával, akkor biztos nem csípik nyakon egy londoni nagyáruházban, ami­kor négy női blúzzal, egy metszőfogával és két csomag gemka­poccsal fizetés nélkül akart távozni. Nem csíphették volna el. mert a közmondásos bölcsesség ismereté­ben nem vetemedik lopásra. Pontosabban fogal­mazva; még egyszer nem vetemedik lo­pásra. Egyszer ugyan­is már pechje volt. Lopott, és — ahogy az általában lenni szokott — rajtavesz­tett. Pedig az első esetből tanulhatott volna. Világraszóló port vert fel az ügy. A híres-neves angliai vonatrablásról van szó. Ronald Edwards és cimborái 1963. augusztus 8-án há­rom és félmillió 1o- rinttal könnyítették meg a glasgowi pos­tavonatot. Később a rendőrség megtalált ugyan egyharmad- rrúlliót, de — a Scot­land Yard precíz tisztviselői kiszámí­tották — 2 295 150 tont még mindig hi­ányzik. Az évszázad rablásának „hősei” közvetlenül az akció után sok pénzt, kéz­re kerülésük után sok (összesen 251 évre rúgó) börtönt kaptak. Hősünk kevesellte a pénzt, sokallta a börtönt. A pénzből neki mindössze 11 ezer font jutott, a rács mögötti szilen- ciumból pedig 15 esztendő. amelyből csak kilencet kellett letöltenie. Áprilisban szabadult, s állást vállalt. Hogy mivel kereshet pénzt egy rajtavesztett posta­rabló? Virágot árult. Természetesen. Hogy a jövedelme mennyi lehetett a ró­zsát kínáló gonoszte­vőnek, árról nem vall a krónika. Ám a pénztelenség — vagy a szenvedély — újra bűnre csábította ... őszintén sajnálom (tettestársai bizonyo­san meg is szidják érte), hogy az újsá­gok címoldalán hosz- szú éveken át sze­replő rablás egyik szereplője, aki mil­liókat is tud lopni, ha úgy jön ki a lé­pés, egy ilyen kis, filléres tolvajláson bukik le. Ez a bizo­nyos Ronald — mint most kiderült — nem a szakma művésze, bármilyen nagy lele­ménnyel tervezték is meg a vonat-akciót. A nagy művészeket ugyanis köti. kötelezi a világhír, a már el­ért színvonal, a rang. Magára vessen az, aki egyszer is alább­adja ... /k*a nlról ♦ A Kohászati Alapanyag­feldolgozó Vállalatnál meg­kezdték a vashulladék gyűj­tését. Eddig elsősorban a ce­mentgyárban. a Beton- és Vasbetonipari Vállalat alsó- zsolcai gyárában és a sátor­aljaújhelyi ELZETT-művek­ben értek el jó' eredményt. A D1GEP maga 2 ezer tonna vashulladékot szállít novem­ber 20-ig. A tervek szerint szeptember végére négyezer tonna vashulladék gyűlik össze.

Next

/
Oldalképek
Tartalom