Déli Hírlap, 1975. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-02 / 180. szám

belföld Az egvik bottal jár Péntek, 14 óra ZZ perc. A Szemere sarkán, a vas­úthoz igyekvő buszok meg­állójában egy Moszkvics vesztegel. Lefulladt a mo­torja. A gyorsjáratú ousz már mögötte áll, s meg­érkezik a normál 1-es is. Bajosan tudnák kikerülni a „megfeneklett” járművet. Egy perc még, s kész a forgalmi dugó. Am mégsem. A járdán részvéttel vagy részvétle­nül ácsorgók tömegéből ki­lép két fiatalember, s meg­tolja a gépkocsit. Felbdg a motor, elsuhan a Moszk­vics. Az egyik segítséget nyújtónak korábban megsé­rülhetett a lába, mert bot­tal jár. Ahogv nézzük, ki­csit mindannyian elpiru­lunk. T. I. BEFEJEZTÉK AZ ARA­TÁST. Az ország egyik leg- íöntosabo gabonatermelő vi­dékén. Szolnok megyében, péntek estére befejeződött az aratás. A gabonaföldeken a szántógépek, traktorok vet­ték át a főszerepet, az őszi vetemények alá készítik elő a talajt. MEGSZŰNT AZ ÁRVÍZVÉ­DELMI KÉSZÜLTSÉG. A Sió- torkolat és a Duna jobo parti szögletében, a gemenci erdő tér­ségében őrzött gátszakasz men­tén e hét középén megszűntetett árvízvédelmi készültséggel zá­rult a küzdelem a folyok nagy nyári áradásai ellen, amelyben, mint ismeretes, az 1965. évi nagy dunai árvíz idején mért legma­gasabb vízszinteket is megköze­lítették, néhol meghaladták az árhullámok. ERDÉLYI TÚRÁN, irigy­lésre méltó programjuk van a kazincbarcikai vegyész ter­mészetjáróknak: péntektől Erdély legszebb részein tú­ráznak. Útvonaluk: Nagyvá­rad — Kolozsvár — Maros- vásárhely — Borszék — Bé­kás szoros — Tusnádfürdő— Brassó — Segesvár — Szo- váta — Nagyszeben — Vaj- dahunyad — Nagyvárad. GYULAI VÁSÁR. Több mint hat évszázaddal ezelút Róbert Károlyról kapott vá­sártartási jogot Gyula váro­sa. Az idén jelelevenítik a hajdani vidám napok han­gulatát. Tegnap este a vár előtt újra kínálni kezdték portékáikat — elsősorban a népművészet hagyományos alkotásait — az árusok. TARTALÉKOSOK VERSENYE. A csanyiki Majális-parkban hol­nap 9 órai kezdettel rendezik meg a tartalékosok honvédelmi versenyének mindig ezreket von­zó megyei döntőjét. Borsod vá­rosaiból és járásaiból két-két, összesen 30 csapat küzd meg az országos döntőbe jutás jogáért. A miskolciakat a 35 éven alu­liak és felüliek kategóriájában a drótgyár, illetve az LKM MHSZ-klubjának legjobb csapa­ta képviseli. A nézők ellátásá­ra büfékről gondoskodott a ren­dezőség. TISZTHELYETTESEK LESZNEK. Holnap délelőtt Szolnokon ünnepélyesen fel­avatják a Magyar Néphad­sereg új tiszthelyetteseit. Az idén végzett, több száz hiva­tásos katona nagy nyilvá­nosság előtt — a Kossuth téren — a hagyományoknak megfelelő külsőségek köze­pette tesz fogadalmat a ha­za szolgálatára, szakmai és politikai feladatainak ellátá­sára. NINCS ÖTÖS A LOTTÓN. A 31. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négyta- lálatos szelvénye 91 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 58 299 forint. Há­rom találata 7824 fogadónak volt, nyereményük egyen­ként 339 forint. A kéttalála- tos szelvények száma 222 857 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek.-K- Másfél évi szünet után ismét elkezdődött az vj győri stadion építkezése. A 30 ezer néző befogadására tervezett stadionon jelenleg a szerkezeti elemek beemelését végzik. Előreláthatólag 1976 júniusában lesz az atadás. (Balaton József felvétele) Olvasótábor olvasók nélkül? Néhány lelkes mérnökhallgató tenni akart valamit. Évek óta patronálják a 101. sz. Szakmunkásképző Intézet KISZ- szervezetét. így támadt az ötlet, hogy olvasótábort szervez­nek húsz szakmunkástanulónak. Az ügy ment is a maga — rutinos — útján. Az egyetem KlSZ-tilkára szólt a szak­iskola titkárának, az igazgatónak, a magyartanárnak. Pénzt is szereztek, csoportvezetőt is kerestek. Mindenki meglette a magáét. S az eredmény? Megjelent négy kislány és egy fiú. Húsz az öthöz, bizony rossz arány. Csak tűnődhetünk az okán. Közöny? Tájékozatlanság? A megjelent gyerekek nagyon élvezték a tábori életet, hogy könyvekkel foglal- • koztak, érdekes emberekkel találkozhattak. Érdekes és el­gondolkodtató. hogy mind az öt gyerek vidéki, egyetlen miskolci gyerek se jött el a táborba. A beszélgetések során kiderült, hogy a gyerekek jószerével nem is tudták, hogy mit is jelent a tábor. Tanulság? Kell, hasznos az olvasótábor? Az! Csak jobb propaganda, jobb szervezés, lelkesedés szükségeltetik hozzá. h. Az utolsó szó jogón elismerte ANYAKÖNYVI HÍREK A napokban hirdetett íté­letet a Miskolci Járásbíró­ság dr. Tóth József vezette büntetőtanácsa F. Sándor ügyében, akit nevelése alatt álló személy sérelmére e'kö- vetett, szemérem elleni erő­szak bűntettében találtak bűnösnek. A 38 éves, büntetett elő­életű F. — akinek családne­vét kislányára való tekintet­tel hallgatjuk el — már állt a bíróság előtt erőszakos ne­mi közösülés kísérlete miatt. A debilitás középsúlyos fo­kában szenvedő pszichopata lelki alkatú vádlott 1973 ta­vaszán egyik este ittasan tért haza munkájából. A la­kásban akkor Piroska nevű gyermeke és a felesége tar­tózkodott. Az asszony a szo­bában a tévét nézte. F. a konyhában vizet kért a lá­nyától, majd megpróbálta gyermekén beteg vágyait ki­elégíteni. A kislány azután kiáltott és az anya bejött a konyhába. F.-né ezután nem beszélt senkinek az esemény­ről, egészen ez év tavaszáig, amikor egy veszekedés után elmondta ismerőseinek a történteket. Piroska tanítónőjének adta elő, hogy apja meg akarta erőszakolni. A vádlott a nyomozás so­rán részben beismerő, a tár­gyalás kezdetén pedig bű­nösségét tagadó nyilatkoza­tot tett. Végül az utolsó szó jogán elismerte cselekmé­nyét. A büntetés kiszabásánál enyhítő körülményként vet­ték figyelembe, hogy a vád­lott gyengeelméjűsége foly­tán korlátozva volt cselek­ménye társadalmi veszélyes­ségének felismerésében. Sú­lyosbítóként értékelték azt, hogy a vádlott hasonló jel­legű cselekmény miatt már állt a bíróság előtt és azt a hátrányt, amelyet a gyermek a bűncselekmény miatt er­kölcsi, szellemi fejlődése te­rén szenvedett. A bíróság F. Sándort két­évi és kéthónapi szabadság- vesztésre ítélte. Elrendelték a vádlott kényszer-alkohol- elvonó kezelését is. Az ítélet kihirdetése után az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbe­zett. E. A. SZÜLETETT: Dr. Arday Árpádnak és dr. Do­bó Klárának Tamás; Nagy Im­rének és Majnár Erzsébetnek Ág­nes; Herr Gyulának és Gálló Katalinnak Adrienn Katalin: Mikii Józsefnek és Puskás Má­riának Marianna; Tula Tibornak és Mizsák Máriának Tibor: Mol­nár Gyulának és Tóth Erzsébet­nek Ildikó; Béni Józsefnek és Nyakas Gizellának József Sán­dor; Nagy Mihálynak és Kole- szár Ilonának Virág; Zsíros Fe­rencnek és Szabó Piroskának Tamás Ferenc; Grúz Istvánnak és Varga Margitnak Szilvia: Herczku Józsefnek és Fucskó Máriának József; Pető György­Folklóresték a Gárdonyiban Augusztus 7-én, csütörtö­kön 19 órakor tartják a Gár­donyi Géza Művelődési Ház­ban a folklóresték első ren­dezvényét, melyen a mező­kövesdi Matyó Háziipari Szövetkezet állítja ki mun­káit és a matyó néptáncegyüt­tes mutatja be műsorát. A sorozat következő rendezvé­nye augusztus 14-én, csütör­tökön lesz. Ez alkalommal Kovács László faragó és Fo­dor Józsefné cigándi szövőnő állítja ki munkáit, egyúttal a Hegyalja Néptáncegyüttes szórakoztatja a közönséget. A vasúti baleset sérültjei közül Kelten maradnak még kórházban A szerda reggel kisiklott Tokaj expressz sérültjei kö­zül egy beteg ma hagyja el a kórházat, egy másik pedig holnap. Mint a Szentpéteri kapui kórház baleseti sebé­szetén elmondták, ketten ma­radnak még bent az osztá­lyon, az egyik sérült agyráz­kódást szenvedett, a másik pedig — a szakácsnő — meg­lehetősen súlyos zúzódásokat. Aggodalomra azonban az ő állapota sem ad okot. Tévékommentár; Riporterek kerestetnek Egy pillantás az órára, öt óra tizenöt. Nem illenék elkésnem. Kollégákkal van randevúm. Még nem ismerem őket, még nagyon kevesen ismerik őket. A Riporter kerestetik elődöntői után viszont most is pártokra szakadnak majd a társaságok, szurkolni fogunk kedvenceinkért, szavazunk, izgulunk a műsorok közben. Egy szóval játszunk. öt óra húsz: a műsorvezető bemutatja a zsűrit, a játékot. A szó vissza-visszatér: játék. Nem tagadjuk, komoly játék, hiszen a ko­rábbi Riporter kerestetik versenyek bizonyították, hogy tehetséges, sokat ígérő kollégákkal találkozhatunk. És az újságíró ettől a perc­től kezdve elfogult, hiszen ez a nagyon hangsúlyozott játék igen komoly és rangos produktum. A magyar közönség szereti a vetélkedőket, szeret együttélnl a versenyzővel. Ebből az örömből ezúttal elveszett egy kevés. Élvez­tük a játékosok szellemes bemutatkozásait, voltak pillanatok, ami­kor a fiatalok dolgoztak a kamerák előtt, és aki nem látta kezdet­től a műsort, bátran hihette, hogy a televízióban valamilyen riport- műsor zajlik, hiszen olykor láttunk, hallottunk, olvastunk némely riportnál gyengébbecskéket is, de a rendezők elvették a közönség­től a versenyt. Az, hogy a különböző helyeken más és más pont­számokat lehetett szerezni, kicsit követhetetlenné teszi a nagykö­zönség számára azt, ami ebben a nagy játékban történik. Ez a má­sodik elődöntőkor, a helyszínek cseréjekor megváltozik, de így tő­lünk, nem-vetélkedőktől vettek el egy játékos hetet. Mindettől függetlenül hiszem, hogy a Riporter kerestetik siker­műsor lesz. Nekünk, miskolciaknak különösen kedves a játék. Volt már döntősünk, volt nyertesünk, és az elődöntőben Puch Tamás személyében miskolci versenyzőt is találni. Szurkolunk hát. A má­sodik elődöntő előtt a látványosabban versenyszerű második for­dulóért. Reméljük, abból sem marad el a móka, a játék (szöveg­javítás), a szellemesség (bemutatkozások) és a tartalom: a jó ri­portert ígérő sok-sok kisriport. (BARTHA) nek és Oláh Erzsébetnek Lívia: Gombár Károlynak és Kmeez Máriának Andrea: Pásztor Sán­dornak és Nagy Ágnesnek Gá­bor; Iván Józsefnek és Szabad­ka Adélnak Noémi: Dudás Györgynek és Varga Piroskának László Gábor; Kacsmarik László­nak és Farkas Klárának László: Lédig Mártonnak és Várnai Ir­mának Henrietta nevű gyer­meke. MEGHALT: Siri Lajos 21 éves; Nagy Lajos 69 éves; Váradi Miklós 2 hóna­pos; Kévés Mónika 15 hónapos; Budai Lajos 76 éves; Ádám Ist­ván 84 éves; Juhász Józsefné (Karczag Irén) 52 éves korában. ★ Tatarozzák a Palotaszál­lót (Herényi felv.) Feltárták a Számén tu­ba Hangot Befejezte munkáját a Szentlélek közelében táboro­zó diákokból álló kutatócso­port. Nyolc intézmény hall­gatói vallatták a Bükköt, geodéziai és vízhozamvizs­gálatokat, levegőszennyező- dés-mérést, flóratérképezést végeztek. Feltárták a látókői sziklák alatt levő Szamentu- barlangot és a barlang gyógyhatását is vizsgálták. OELl HÍRLAP. - A Magyar Szocialista Munttaspan Miskolc »árost Bizottságánál! politikai napilapja - eoszerkeaztoi CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 152'. Miskolc Balcs.v-ZsilmszK.» u 15 Postacím: 8501 Miskolc Pt 3* Telefon központ: 36-132 I8-<I72. 35-880. Titkár­ság 18-223 pel- es »arospo'mka 18-22S. kultúrpolitika: 18-226 sponrovat 18-222: evelezés: 18-221 - Kiadja , sorsoo megyei Lap­kiadó Vállalat 3522 Miskolc. Balcsy-ZstUnszlry a. 15 Postacím. 3501 Miskolc PL 178 - Felelős made VERES MlHAlV Telefon: 36-131 _ Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchényi u 15—11 Telefon: 16-213 - Terjeszti a Magyar Posta Kapható a hírlapárusok­nál. Előfizethető a helyi postahivataloknál. Előfizetési dij egy hónapra: 20 Ft - Index: 26 85L - Készüli a Borsod megyei Nyom­daipari Vállalatnál. — Felelős vezetői SZEMES ISTVÁN. külföld HELSINKI. Leonyid Brezs- nyev tegnap a Finlandia-pa- lotában találkozott Harold Wilson angol miniszterel­nökkel és a Gromiko szov­jet, valamint Callaghan an­gol külügyminiszter jelenlé­tében konstruktív légkörben folyt megbeszélésükön meg­elégedésüket fejezték ki a helsinki tanácskozások sikere fölött. Brezsnyev és Wilson leszögezte a Szovjetunió, il­letve Nagy-Britannia eltö­kélt szándékát, hogy előmoz­dítják az európai pozitív irányzatok továbbfejleszté­sét. SZUEZ. Mint ismeretes, a Szuezi-csatornán idén június 5-én indult meg újból a for­galom. A csatornán pénte­ken haladt át az ezredik hajó. MILÄNÖ. Olaszország má­sodik városa és gazdasági életének központja. Milánó csütörtökön este baloldali, szocialista—kommunista vég­rehajtó bizottságot válasz­tott a városi tanács élére. Polgármesternek újraválasz­tották a szocialista Aldo Aniasit, aki már több mint egy évtizede tölti be ezt a tisztséget. A polgármester mellé a végrehajtó bizott­ságba hat kommunista ta­nácstag került. Milánó ezzel Nyugat-Európa legnagyobb olyan városa lett, ahol bal­oldali közigazgatás irányítja az ügyeket. LAGOS-LOME. Csütörtö­kön Lagosban az államfő előtt felesküdtek a nigériai • szövetségi államok újonnan kinevezett katonai kormány­zói. A normalizálódás jele­ként újra megnyitották az ország határait Dahomey és Niger felé. Gowon tábornok, Nigéria hatalmától megfosz­tott államfője pénteken Kampalából a togói főváros­ba, Loméba érkezett. SANTIAGO. Luis Corva- Iánt, a Chilei Kommunista Párt főtitkárát egy valpa- raisói tengerészeti kórház­ból visszaszállították a bör­tönbe — közölték hivatalos források. Az 59 éves főtit­kárt a múlt héten szállítot­ták kórházba, hogy vakbél- műtétet hajtsanak végre raj­ta. Corvalánt tavaly év ele­je óta egy Santiagotól 140 kilométerre fekvő börtönben tartják fogva. A természetes, vitamindús MÉHPEMPÖ virágpor és méz fogyasz­tása a külföldi klinikai tapasztalatok szerint .a szervezetre jótékony ha­tású: idegesség, fáradt­ság, soványság, alacsony és magas vérnyomás, aszt­ma, reuma, izületi bántal- mak, makacs álmatlanság, kimerültség, idült fejfájás, lábadozás stb. esetén Kérje 20 oldalas díjtalan ismertetőnket! FARKAS CS. méhészete 1502 Budapest 112. Postafiók 192 Kérje orvosa tanácsát! I

Next

/
Oldalképek
Tartalom