Déli Hírlap, 1975. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-26 / 174. szám

Kirándul a brigád Debrecenbe látogatnak a hét végén a Borsodi Vesyi- kornbinát alkalmazástechni­kai osztályán dolgozó Űj Termék szocialista brigád tagjai. A kollektíva felkeresi a Biogál Gyógyszergyárai és a Debreceni Dohánygyárat: az ott dolgozó szocialista brigádok munkájával ismer­kednek. Emellett kulturális rendezvényen vesznek részt és ellátogatnak Hajdúszo­boszlóra is. Magányosok klubj a A vasutasok, Vörösmarty Művelődési Házának Magá­nyosok klubjában már töb­ben találtak társra. Ma dél­után 6 órakor ismét össze­jövetelt tartanak. Milyen less es as év? Rajtunk-#■ Hétvége Tapolcán. Ahhoz, hogy valaki az autóparkolóba percek alatt be tudjon állni kocsijával, mindössze két dolog szükséges: vadászösztön {kiszimatolni az üres helyei) és készség az autós ügyességi verseny egyes számai iránt. helyet) (Solymos László felvétele) A tervek ismertek. Borsod megyében 1975-ben megépül 4101 lakás, 2450-nel bővül az óvodai és 280-nal a bölcsődei férőhelyek száma. Az általános iskolai tantermek száma 129- cel lesz több, 64 kilométerrel hosszabbodik meg a vízveze­ték-hálózat, s 24 kilométer hosszúságú csatornát építenek. Ezek az adatok legutóbb a megyei tanács épületében hang­zottak el, azon a tegnapi értekezleten, amelyen a városi ta­nácselnököket, a járási hivatalok elnökeit, s az osztályveze­tőket tájékoztatták az időszerű tennivalókról. Középpontban: az ember A DiGEP szociálpolitikai terve a következő öt évre Munkavédelem, egészségügy, hull ára, sport A vállalati V. ötéves terVek egyik, a dolgozókat legközvet­lenebbül érintő része a szociál­politikai terv. Középpontjában a dolgozó ember áll, végrehaj­tása azt szolgálja, hogy a mun­kát végző ember minél jobb körülmények között dolgozhas­son, élhessen. A. Diósgyőri Gépgyárban Mónus Antal szo­ciális igazgatóval beszélgettünk arról, mit tartalmaz ez a sok millió forintos program. — A terv —, amelyet ter­mészetesen csak majd vala­mikor a jövő év első felében hagynak jóvá — három fő szakaszban foglalkozik a munkavédelem és munka- kultúra. a szociálpolitika és egészségügy, valamint a kul­túra és sport területének kü­lönböző fejlesztési kérdései­vel. Minden fejezet önma­gában is gazdag programot jelent, amelynek végrehaj­tása javítja majd dolgozóink munka- és életkörülményeit. Előbbre kívánunk lépni pél­dául az anyagmozgatás kor­szerűsítésében; a DIGÉP az V. ötéves tervidőszakban be­lép az országos konténer­szállítási hálózatba. Gondos­kodunk mintegy 18 kilomé­ter hosszú úthálózatunk kor­szerűsítéséről, portalanításá­ról, univerzális tisztítógépek üzembe állításáról. Megold­juk a ma még hagyományos módon történő szemétgyűjtés, -tárolás és -szállítás korsze­rűsítési feladatait is. — Milyen munkavédelmi In­tézkedések életbe léptetése vár­ható? — Az üzemi balesetek több mint 30 százaléka a gépek és gépi berendezések helyte­len kezelése, a munkadara­bok helytelen ki- és befogá­sa miatt következik be. Ezért továbbra Is megfelelő pénz­összeget biztosítunk a védő- berendezések felújítására. Amennyiben a vállalati 10 éves tervünket elfogadják és az állami szubvenciót meg­kapjuk. megvalósítjuk forgá­csoló gépparkunk rekonst­rukcióját. Gondolunk meleg­üzemeinkre is: új kovácsoló­gépekkel, méretpontos hideg­darabolással, gépi berendezé­sek felújításával, korszerűsí­tésével segítjük az ott dol­gozók nehéz munkáját. Hadat üzenünk egyes termelőüze­mekben a zajártalomnak is, csökkentjük a gáz- és por­szennyeződést. Korszerűsítjük festőüzemeinket, áttérünk a gazdaságosabb és egészsége­sebb nagynyomású festési technológiára. Már elkészül­tek a Il-es és IH-as telep fűtési rekonstrukciójának ter­vei is. Megvalósításuk a kö­vetkező tervidőszakban a IÍI- as telep fűtésének javításá­val kezdődik. Készítünk vál­lalati parkosítási tervet is, hiszen a rendezett, szép gyár­ban nagyobb örömmel lehet dolgozni. A munkavédelmi és szociális jellegű újításoknak zöld utat nyitunk, hogy ez­zel is hozzájáruljunk a bal­esetek számának csökkenté­séhez, a veszélyforrások meg­szüntetéséhez. Munkavédelmi könyvtárat és munkavédelmi audiovizuális oktatótermet hozunk létre, az LKM-mel pedig szociális szerződést kö­tünk az ergonómiai labora­tórium közös használatára. S még röviden talán arról, hogy az V. ötéves tervidőszak első felében adjuk át új, 1400 sze­mélyes öltözőnket és fürdön­4 Lőrinci Fonó felvételi hirdet 16 éven felüli lányok résiére. Uetanulósi idő 1 hónap. A kereset 2000—2600 Ff o betanulás után. Vidéki lányok résiére szállást és kedveimén! es hazautalást biztosítunk. • Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük. Cim: PFV Lőrinci Gyár, 1183 Budapest, Gyömröi út 85—91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. két, Szerencsen, a D-egység- ben pedig 300 személyes öl- tözőí-fürdőt építünk. — Milyen szociálpolitikai, illetve egészségügyi fejleszté­sekkel számol a vállalat? — Terveinkben szerepel a lakásépítési alap növelése. Részt veszünk a komlóstetői munkáslakás-építési akció­ban; öt év alatt 100 dolgo­zónknak adunk 10—15 évre szóló kamatmentes kölcsönt. Mi vél nincs bölcsődénk és óvodánk, a városi tanácsnak utalunk át pénzt, hogy dol­gozóink gyermekeit elhelyez­hessék. Bővítjük a gyermek- üdültetést: a jelenlegi évi 200 helyett az új tervidőszak má­sodik felétől évente 300 gye­reket szeretnénk üdültetni. Természetesen fejlesztjük vállalati „felnőtt” üdülőinket is, s a nagycsaládosok és a gyermeküket egyedül neve­lők részére továbbra is maximális támogatást adunk az üdüléshez. Terveinkben szerepel egy 165 személyes, II. osztályú munkásszálló fel­építése is. A III-as telepen 100 személyes ebédlőt és me­legítőkonyhát szeretnénk üzembe helyezni. Ugyancsak új, 300 személyes ebédlőt ter­vezünk Szerencsre, a D-egy- ségbe. — Még valamit a kulturális és sportfejlesztésekről __ — Legfontosabb: az új terv. időszakban átadásra kerül az új vasgyári művelődési ház. Dolgozóink műveltsége, szak­mai tudása növelése érdeké­ben öt évre szóló oktatási tervet dolgoztunk ki. Mivel a tantermi ellátottság rossz a II. sz. kapunál új oktatási központot alakítunk ki. Ami pedig a sportot illeti: tovább építjük az erdei tornapályát, s részt veszünk a városi sportliget létrehozásában. El­sődlegesnek tartjuk a tömeg­sport támogatását. Vállala­tunk tervezi és készíti a sportcsarnok melletti műjég­pályát is. Ami pedig a minő­ségi sportot illeti; a közel­jövőben köt megállapodást az LKM. a DIGÉP és az OTSH új létesítmények építésére. / Ny. L Epítoiáborozók, figyelem! A KISZ Borsod megyei Bizott­sága értesíti az építőtáborok IV. turnusában utazókat, hogy az elő­zetes helybiztosítás miatt a tá­borhelyeket az alábbi módon kö­zelítsék meg: Július 27-én, Vasárnap: BALATON ALIG A: A Miskolc, Tiszai pályaudvar­ról 09.50 órakor induló személy- vonattal. Továbbutazás Budapest, Délj pályaudvarról a menetrend szerint. 13.57 órakor induló vo­nattal. Érkezés Balaton a ligára 16.1? órakor. Azok a táborozók, akik gyors­vonat jeggyel rendelkeznek, a Miskolc, Tiszai pályaudvarról 07.0,? órakor induló gyorsvonat­tal is utazhatnak. VASKÜT: A Miskolc, Tiszai pályaudvar­ról 09.50 órakor induló vonattal Budapest, Keleti pályaudvarig. Továbbutazás a Józsefvárosi pá­lyaudvarról Kiskunhalasra 14.17 órakor. (A Keleti pályaudvarról a Józsefvárosi pályaudvarra a 23. sz. villamossal lehet eljutni.) Kiskunhalasról Bajára 17.46 óra­kor. Érkezés Bajára 19.42 órakor. (Innen buszok szállítanak min­denkit a táborba.) TÖRÖKBÁLINT: Gyorsvonati jeggyel rendelke­zők a Miskolc, Tiszai pályaud­varról 07.0£ órakor induló vo­nattal, sremélyvonati jeggyel a 09.59 órakor induló vonattal utazzanak Budapest, Keleti pá­lyaudvarig. Innen autóbusszal Törökbálintra. Az említeti vonatokon a bor­sodi fiatalok részére különkocsi- kat biztosítottunk (az átszálló­helyeken is). Minden táborozónak jó mun­kát, kellemes időtöltést kíván A KISZ BORSOD MEGYEI . BIZOTTSÁGA Az ülésre invitáló meghí­vó már eleve árulkodott ar­ról, hogy ezen a megbeszé­lésen az MSZMP Központi Bizottságának 1974. decem­ber 5-i határozatáról lesz szó, arról: hogyan élünk és gazdálkodunk a nagyon is fontos, nagyon is kritikus, tervidőszakot záró, új öt­éves tervet nyitó esztendő­ben. Világosan kell látnunk, hogy le kell számolnunk az illúziókkal, s kritikusan ér­tékelve kell meghatároz­nunk a jelenlegi helyzetet. A borsodi vállalatok több­sége a legkiemelkedőbb eredményű évként tart­hatja számon az elmúlt esztendőt. A vállalati nyereség ugrás­szerű növekedése, a bizton­ságos gazdálkodás feltéte­leit megteremtő fejlesztési alap növekedése, az osztat­lan népszerűséget eredmé­nyező béremelések garan­tálják, hogy az 1974-es esz­tendő sikeres volt. Ám az eredmények nem feledtet­hetik a népgazdaságunk mi­nőségi változásával együtt járó gondokat. A tanácsok nyelvére le­fordítva ez azt jelenti, hogy a lakosság jobb ellátásának közvetlen felelősei megnö­vekedett feladatokkal bir­kóznak a megnövekedett kö­vetelmények között. Néhány példa a sok közül. A költ­ségvetési kiadásokra elő­irányzott hárommilliárd fo­rintból fél esztendő alatt csak 1,3 milliárdot sikerült elkölteni. Nem azért, mint­ha spóroltak volna. A beruházás jellegű fej­lesztéseket gátolja az épí­tőipar kapacitáshiánya (a különbség szinte napról napra nő, sajnos, a kielé­gítetlenség javára, illetve az ellátottság anyagilag megalapozott fejleszthető­ségének rovására, s nem hallgatható el, hogy alapvető, szervezési hiányos­ságok is' hátráltatják az elő­relépést. Pillanatnyilag Bor­sodban 190 orvosi, 157 egész­ségügyi, 159 pedagógusi ál­lás betöltetlen. Ez az adat nemcsak a gondokat jelzi, hanem utal azoknak az ál­dozatára ’ is, akik túlórát, túlmunkát vállalva igyekez­nek „betömni a réseket”. A mi gazdaságunk hagyo­mányosan olyan gazdaság, amely a második fél évben többet produkál, mint az el­sőben. A célcsoportos, tehát állami erőből épülő — erre az évre tervezett — 3650 la­kásból műszakilag eddig 1345-öt adtak át. Remélhe­tő, hogy a többi otthon is tető alá kerül, s az biztos, hogy teljesít­jük a 15 éves lakásépíté­si terv Borsodra eső ré­szét. De a szakipari munkások hiánya, néhány viílamosxpa- ri termék beszerzésének ne­hézsége, továbbá az évek óta állandóan kísértő lift­probléma még nem került le a napirendről. A tegnapi tanácsi érte­kezleten arról volt szó, hogy mit tehetnek a választott képviseletek vezetői. S hogy mit tesznek, az nemcsak azon múlik, hogy mennyi pénz áll rendelkezésre, A feladatok és a feladatok megoldására rendelkezésre álló anyagi eszközök isme­retében elmondhatjuk: a végeredmény rajtunk mú­lik. Mit és mennyit teszünk azért, hogy önként vállalt céljainkat teljesítsük. B. I. Korszerű vezetési módszerek A KGM ISZSZI Vezető- és Szervező Továbbképző Iskola a következő fél évben öt bentlakásos tanfolyamot szer­vez az ország valamennyi megyéjéből ide érkező közép­és felső szintű vezetők ré­szére. A szeptember 8-án kezdődő tanfolyamokon több száz vezető sajátítja el a korszerű irányítási módsze­reket. Hétfőtől — szombatig Pénzt kapott a város ... Milliókat! Az Országos Ide­genforgalmi Tanács a jövő­ben is ad, ha a miskolci vál­lalatok életképes létesítmény tervével állnak elő. És saját zsebből is hozzájárulnak a költségekhez... Kicsivel több bátorság és gazdagabb lesz Miskolc! Mindjárt egy ja­vaslat: nem kellene segítsé­get kérni az avasi kilátóhoz vezető út rendbehozatalá­hoz? Például idegenforgalmi érdekből... Ételgyárat létesít a Mis­kolci Vendéglátóipari Válla­lat. A higiénikus, korszerű üzemben 15 ezer adagot főz naponta — mindössze 50 em­ber. Már előre érzem a jó ízeket. Hiszen az üzemi konyhák jelenleg... De hagyjuk! Most fontosabb a példa, amit a vállalat mu­tat: megoldja munkaerő­gondjait, a gazdaságosabb termelés érdekében veti be millióit, gondol.. közben a városra Bárcsak sok kö­vetője lenne!... Az ócskapiacon vígan élik világukat az üzérkedők — persze, míg meg nem jele­nik a rendőrség. Ellenőrzést tartottak szerda reggel is, és egyre-másra fülelték le a csempészárut kínálókat. Ha csupán akkor vennénk kül­földi holmit, amikor már megnyugtatóan megbizonyo­sodtunk az eredetéről, nem élősködnének rajtunk az el­nézően csak élelmesnek ne­vezett, valójában bűnöző honfitársaink... Sok a jó grafikus Miskol­con, következésképpen felnő a „hátországuk” is: a kép­zőművészeti körökben egyre több tehetséges fiatalt talá­lunk. Sorozatban állítja ki most műveiket a Kossuth Művelődési Ház. Városunkat sokfelé úgy emlegetik: a ne­hézipar és a művészek ott­hona. Egyet hiányolok csak: ehhez képest még gyermek­cipőben jár nálunk a mű­vészeti ismeretterjesztés. Ha művész—közönség találko­zókat. rendszeres műterem­látogatásokat szerveznének, bizonyára kevesebbszer só­hajtana fel Feledy, Lenkey, Kunt: nem egészen értik, amit csinálok!... Esett az eső és bizonyára sokan kirándulnak holnap. Erről óhatatlanul az jut eszembe: nehogy valaki megjárja az erdőben szedett gombával! Cikkünk nyomán vasárnapi ügyeletet szervez­tek Tapolcán. Ennek mind­addig örültünk, amíg ki neim derült, hogy csak a beava­tottak tudnak a faházról, amelyben persze, unatkozik a gomba vizsgáló. Reméljük, holnap már táblák igazítják útba a gyűjtögetőket... (bohus)

Next

/
Oldalképek
Tartalom