Déli Hírlap, 1975. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-13 / 137. szám
Hét végi kalauz Szerelmem, Elektra Adatik tudtára mindenkinek, .hogy a 25. Színház társulata szívós küzdelmek árán elfoglalta a diósgyőri várat. Az előőrsök — mindenféle szúró-vágó eszközökkel és elektromos készségekkel felszerelve — már hétfőn birtokba vették a falakat, 6 kisvártatva kitűzték a bástyára a színház színes lobogóját. A hadműveletek irányítója egészen tegnap délutánig nem jelent meg a falak között, így mi is rejtekhelyén kerestük fel. Szigeti Károly rendező Iglódi István társaságában fogadott bennünket. A 25. Színház együttese érezhető izgalommal készül a szombati és a vasárnapi bemutatóra. A vár monumentalitásával, fenséges Sziklafalaival lenyűgözte a színház művészeit. Megállapodtunk, hogy a műhelytitkok közül nem árulunk el előre mindent. Legfeljebb annyit, hogy az érkezőket egy barbár ünnep képe fogadja. A színház ugyanis nem csupán egy előadásra vállalkozik a várban, hanem arra, hogy be- játssza, belakja az ősi falakat. Hogyan teheti meg ezt? — kérdezhetjük joggal r-, hiszen a 25. Színház nézőtere sincs akkora, mint az itteni színpad, nem beszélve a mélységekről, magasságokról. Iglódi István azt mondja: —■ Az Elektrának ez egy egészem egyedi előadása lesz. Kipróbáljuk a vár minden lehetőségét. Szerencsénk van, mert ezt a produkciót a Bor- deaux-i Nemzetközi Színházi Fesztiválon már bemutattuk egy nagy vásárcsarnokban, így tehát a méretek nem ijesztenek el bennünket. Ezután a vendégjátékok sajátos formájáról beszélgetünk. Szigeti Károly rendező és egész stábja azt vallja, hogy nem elég egy kész produkciót valahová elutaz- tátni, s ott a megszokott szcenikai feltételek mellett bemutatni. A vár és környezete különös ösztönzést adott a művészeknek, felgyújtotta fantáziájukat. Az objektum sajátos „rom” jellege rendkívül alkalmasnak látszik Gyurkó László művének szuggesztív megszólaltatására. S tegyük hozzá — bár a továbbiak talán már nem tartoznak ehhez az információhoz — nemcsak az Elektra születhet itt újjá. hanem más darabok is. A 25. Színház művészeti vezetőiben megvan ahhoz a készség, hogy a jövőben kifejezetten a várra komponáljanak egy-egy előadást. Az együttes és a város között jó kapcsolat alakult ki — nemrég mutatta be nálunk a színház a Vörös zsoltár című produkcióját, s kora ősszel ismét vendégeink lesznek. Borsodban lesz maid az Iglódi István rendezte Zsugori uram (Moliére—Örkény) premierje. A vár ormán leng a hatalmas, színes lobogó. Akik majd szombaton a hídra lépnek, az igazság ünnepére érkeznek. A csaknem száz előadást megért Gyur- kó-mű meséjét, úgy hisszük, nem kell elmondani. Azt azonban kötelességünk tudatni, j hogy Iglódi István, Jobb.a Gabi, Kristóf Tibor, Jordán Tamás, Bajcsay Mária és Pelsőczy László — Szigeti Károly irányításával — úgy készül a miskolci oe- mutatóra, mintha most tolmácsolná először a filozofikus mű gondolatait. (Az előadás szombaton és vasárnap 20 órakor kezdődik.) GyHanqverseny, kiállítás, tánc Folytatja a diósgyőri várban rendezett nyári hangversenyeit a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Az idén második koncert ma este 6 órakor lesz. Az együttes műsorán Rossini Olasz nő Algírban — nyitány, Kodály Galántai táncok cím^ műve és Beethoven V. szimfóniája szerepel. A zenekart Antal Mátyás vezényli. De hallgathatnak muzsikát máshol is a miskolciak a hét végén. Ma délután 5 órakor a íyu- kóbányai munkásszállónál, fél 6-kor a Szabadság téren, június t5-én, vasárnap délelőtt 10 órakor Perecesen, délután 4-kor pedig Miskolc- Tapolcán lesz térzene. A táncolni szerető, megszokott együttesük muzsikáját kedvelő fiatalokat vasárnap délután öt órakor az Ady Endre, június 14-én szombaton, illetve 15-én vasárnap gste 6 órakor a Bartók Béla Művelődési Központ várja. A Bartókban megtartják a szintén hagyományos vasárnapi filmmatinét is; délelőtt 10 órakor az Ulzana című filmet vetítik. A hónap első napján nyűt, a Miskolci Galériában látható Rajzok című kiállítást szívesen ajánlottük már a megnyitóval egyidőben is olvasóink figyelmébe. Az idén hatodik alkalommal megrendezett, és 1973-tól fokozatosan országos jellegűvé való tárlat, amely művészeink műhelyébe enged bepillantást, június 15-ig tart nyitva, utoljára tehát a hét végén látható. A kiállítóterem szombaton és vasárnap is délelőtt I0-töl este 6 óráig látogatható. A diafilmezés barátainak a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központban a Miskolci Fotóklub által rendezett színes diabemutatót ajánljuk a figyelmébe; ma este fél 6-kor Bartha István és Vadas Zsuzsa felvételeit láthatják. A Miskolci Nemzeti Színház vasárnap délután 3 órakor és este 7 órakor bériet- szünetben játssza Lehár Ferenc Luxemburg grófja című nagyoperettjét, a televízió műsorából pedig a muzsikát és az irodalmat kedvelők bizonyára szívesen nézik meg a Szombat este ezúttal is gonddal összeválogatott, 8 órakor kezdődő adását. Természet- kedvelőknek Vasárnao bükki túrára indulnak a DVTK természet- járói. Az útvonal: Lillafüred — Vesszős — Soros-teber — Kühne Andor út — ősfenyves — Jávorkút — Bolharét — Ómassa — Garadna. Túravezető: Kiss László. Indulás: a 9.15-ös busszal, a Marx térről. A kazincbarcikai vegyész természetjárók a lázbérci víztározót keresik fel június 15-én. Dédestapolcsányig busszal utaznak, onnan pedig gyalog mennek tovább a „fotósok túrájára”. Reméljük, az időjárás nem szól közbe, 6 mindannyian sok szép felvétellel térnek majd haza. Az MVSC szervezett turistái város- és műemléknéző túrára indulnak Radánvi László vezetésével. A célpont: Gyöngyös és Gyöngyös- solymos. A Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület turistái is a Bükk egyik legszebb részére igyekeznek vasárnap. A túra útvonala: Közép-Ga- radna — Csókás-tető — Soros-teber — Kőlyukgalya — Kaszásrét — Molnár-szikla —Papírgyár. Indulás: a 8 órás LÁEV-kisvonattal. Túravezető: Mitro Ferenc. A Szputnyik júniusi száma A Szputnyik júniusi számának több publikációja foglalkozik a felnövekvő nemzedék problémáival. Módszertani cikk számol be arról: hogyan munkálják ki, miként alakítják a Szovjetunióban a legfiatalabb korosztály személyiségét. A „Gyermekrajzok” című cikk azt a nevelési elvet tárgyalja, amely szerint a művészeti, esztétikai nevelést már az iskoláskor elején el kell kezdeni. Minden gyerek tehetséges — állítják a cikk szerzői —, csak meg kell tanítani őket az önálló gondolkodásra, alkotásra. Sok nyugati országban a regények és a filmek ízléstelen erotikája, szexkultusz uralkodik. Ezzel a veszélyes lelki narkotikummal és terjesztőivel száll szembe az „Erkölcsi felszabadulás avagy szabadulás az erkölcstől” című írás. Egy másik cikk bemutatja a moszkvai televízió kiemelkedő egyéniségeit, népszerű műsorait. Milyen lesz az időjárás 10, 100 vagy akár 200 év múlva? Megfejthetjük-e a szalamandrák titkát? Hogyan válik a delfin az ember segítőtársává? Miben áll az illuzionista titka? Ezekről és sok más érdekes témáról, tudományos kísérletről számol be a Szputnyik júniusi száma. Tábor intarziakészítőknek Intarzia alkotótábort rendeznek amatőrök részére június 28-tól július ö-lg Hajdúszoboszlón. Jelentkezni június 20-ig lehet a najdúszobószlói városi művelődési központnál: 4200 Hajdúszoboszló, Vörös Hadsereg u. 2. \ — Szünetel a kölcsönzés A Diósgyőri Vasas Bartók Művelődési Központ könyvtára értesíti közönségét, hogy a kölcsönzés június 10-től — a könyvtár festése és leltározása miatt — szünetel. A könyvtár nyitásáról olvasóinkat értesíteni fogjuk. pentek Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Nóták. — 13.54: Jobban járok, ha eladom Riport. — 14.09: A magyar táj szerelmese. Emlékezés Fekete Istvánra. — 15.00: Hírek. — 15.10: A világgazdaság hírei. — 15.15: Magyarán szólva... — 15.3«: Kóruspódium. — 15.41: Beethoven: Nagy fúga. — 16 90: Thomas Mann évei. IV. rész: Szépség és felelősség. — 17.00: Hírek. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.2«: David Ojsztrah hegedül. — 17.35: szeretek dolgozni ... Riport. — 17.55: A sátán kutyája. Conan Doyle regényének rádióváltozata. — 19.00: Esti Krónika. — 19.30: Közvetítés a Népszava Kupa atlétikai viadalról. — 19.40: Hangtárlat. 21 művelődési otthon csapata a mikrofon előtt. — 20.50: Hírek. — 20.53: Népdalok. — 21.20: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — 21.40: Mária főhadnagy Operettrészletek — 22.00: Hírek. Sport. — 22 20: Könnyűzene. —722.50: Meditáció — meg egyszer a munkahelyi szexről. — 23.00: Operafinálék. — 24.00- Hírek. — 0.10—0.25: Walter Wan- derley orgonái. Petőfi rádió: 12.00: Hírek. — 12.03: Vavrinecz Béla féld.; Magyar képeskönyv. — 12.22: Reneszánsz művek. — 13.00: Híreit — 13.03: Sosztakovics: I. szimfónia. — 13.351 Az európai széppróza klasszikusai. %- 13146 , járás- és vízállásjelentés. — Kettőtől hatig ... — 18.00: Hírek. — 18.05: Küipó!)tikat ügyelő. — 1*20: Operarészletek. — 1*10: Nóták. — 19.39: Vendegproíesz- szor voltam a saífordi egyetemen. Riport. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika rt. — 20.25: Kis magyar néprajz. — 20.30: Üj könyvek. — 20.33: HUszas stúdió. „Visszacsatolás” — 21.30: Behár György: Három tánc. — 21.40: A műnk» minősége. Riport. — 22.00: Esti hangverseny Liszt müveiből. — 23.00: Hírek. — 23.15: Operettrészletek. — 24.00: Hirek. Miskolci rádió: 17.30: Műsorismertetés — hírek. — 17.35: Művelődés Borsodban. Beszélgetés a Napjaink című irodalmi folyóiratról. — Oj zenei felvételeink. : iciő- -14.00: Kulcs a nyakban — ebéd a kiöntőben Vakációról felnőtteknek is Hétfő: még csak délután. Alig állt el az eső. Üvölte- nek az ablak előtt: — Nem jössz le? — De... Csülökig érő lucsok. Sírás egy ablak mögül: — Csak egy félórára, mamikám... Kedd: a csodálatos vakáció első igazán teljes napja. Már nincs évzáró, már a fiók mélyén alszanak a könyvek, ma már felkelni se kellene. Reggel. Alig vagyunk mée hat óra után. amikor az első kisemberek megjelennek. — Hát te? — Apa is elment. Anya is. Lejöttem... — És te? — Nálunk is csak délután jönnek majd haza ... Nos igen! A régen várt nagyszerű szünet, igaz. És lehet bármilyen barátságtalan ez a kora nyár. ők ott vannak már korán reggel a tereken. Gyerekekkel indul, de felnőttekkel folytatódik ez a riport: a város erejéhez képest mindent megtesz, hogy idén ne legyenek „nyakukban kulcsot hordó” gyerekeink, de a nyári napközi kicsi, és még ha elég nagy lenne is: a gyerek természetes vágya, hogy szünetet akar. Azt a bizonyos nagy Kalandot, amit év közben megtalál az ifjúsági regényekben, de amelyekre — bűn-e ha így hiszi ? — nincs ideje a hegedű, a nyelv, a külön tornai, a zongora és az ezerféle különórák miatt. Gyerekeink jelentős része többet dolgozik nálunk. No persze csak erejéhez képest többet, de ez is sok. Ezért van a kis- és ezért van a nagyvakáció. — És te mit játszol ma? — Még nem tudom .. — Mit szeretnél? — Nem tudom ... A gyerek nem tudóméval szemben erőtlen állítás, hogy én viszont tudom azt: átlagosan számítva minden gyerek két és fél hetet tölt idén. táborban, közös kiránduláson, jutalomüdülésen. Ez legalábo négy-öt hétre emelkedik, ha hozzászámítjuk a rokonodnál, vagy éppen az apáknak és anyáknak járó üdülőkben eltölthető heteket. De mi történik a többi idővel? — Minden reggel otthagyják a pénzt. Én meg ebédelek. — Ebédelsz? — A gyerek kezében kora reggel a fagyi • •. — Hát.., Kedves szülők! Én nagyon pontosan tudom, mert voltam’ gyerek is, hogy az én kis nyakban, kulcsot hordó emberkéim ebédelnek. Hamarább lesz abból a pénzből fagyi, üveggolyó vagy bármilyen másféle kincs, m nt ebéd. És azt is tudom, hogy az otthon kikészített kész ebédeket sem melegítik meg a gyerekek. Bekanalazzák, vagy éppen kiöntik csokitól telt hassal, hidegen. Igaz: valamennyi ifjúsági könyvtárunk, művelődési nézünk, de a televíziónk is felkészült a nyári szünetre. Lesznek matinék, vetélkedők. Más dolog: lehetnének, akár naponta is sportversenyek, ha lenne a szervezéshez nely, idő és ember. Tény: ami /an. az nem elég. A gyerek, aki majd tíz hónapot délelőtt iskolában, délután a szűkös napköziben élt, most a teljes szabadságra vágyna. Ezt a teljes szabadságot sürgetném? Nem, ennyire vagyok felnőtt, de ennek a szabadságvágynak a megértését sürgetném. Nem úgy, hogv kulcsot kössünk a gyerekek nyakába, hogy pénzt adjunk ebédre, hanem valahogy úgy, hogy ebből a megszokott Környezetből engedjük kilépni őket. Most, a tanév után vizsgázhatnának jelesre például a szülői munkaközösségek, ha „kalandos” ízű kirándulásokat szerveznének, ha... Ma hajnalban találkoztam különben egy kisfiúval. Ágost Gyuszi, engedéllyel, a város másik részéről indult el. hogy a Búza téren a pecsenyesütőknél csontot „szerze- ményezzen” egy szomszéd kutyának. Rendhagyó vállalkozás ez, s én nem tehetek mást: gratulálok érte idősebb Ágost Gyulának... BARTHA GÁBOR — 18.00: Borsodi tükör. A stúdió krónikaműsora. H,rek, riportok, tudósítások a nap eseményeiből. — 18.15: Örökzöld melódiák. — Nyugalom?! Az idősebbek műsora. BUcsU a katedrától. — Hol töltsük a hétvégét? TúrajavaSlat és sportműsor. — A dzsessz kedvelőinek. Televízió, 1. műsor: 17.23: Műsorismertetés. — 17.25: Hirek. — 17.30: Tizenöt perc dzsessz. — 17.45: Gutenberg városa: Mainz. — 18.05; Műsorainkat ajánljuk. — 18.30: öt perc meteorológia. — 18.35: Beszédtéma, beszéljünk róla! — 19.15: Esti mese. —19.30: Tv-híradó. — 20.00: Tévétorna. — 20.05: Bizonyítás. A per tárgya a történelem .., IV. A századelső Magyarországa. '— 21.15: Dalok, táncok a fzovjetunióból. — 21.20: Volt egyszer egy kislány . . Amerikai film. — 22.30: Tv-híradó 3. — 22.20—23.20: Verdi: Don Carlos. Az opera első felvonása. Televízió. 2. műsor: 20.00: Műsorismertetés. — 20.01: Zenei fi. gyelö. a Tv zenei trjsagja. — 29.50: Tv-híradó 2. — 21.10: Férfi ^kosárlabda EB. Szlovák televízió: 16.55: Hírek. — 17.15: Hangverseny. — n.io: Dalok. — 19.0«: Híradó. — 19.40: Rövidfílmek. 1. A pisztráng, 2. Bulgária szépségéi, 3. A lengyel kultúra forrása. — 20.35: Mikro- koméaia. _ 21.50: Híradó. — 22.18: Aki átmegy a falon ... . Francia fiún. Miskolci Nemzeti Színház (7); Luxemburg grófja. Bérletszünet. Kiállítások: Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Borsod vegyipara. — Diosgyon Vár (10—18) : A diósgyórj var történetei — Deryné-ház (10—18); Déryné- és Lévay József-emlek- szották. — Herman Ottó-emlek- haz (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — József Attila Klubkönyvtár (12—20): Nagyláto- szög — fotókiállítás. — Miskolci Galéria (10—18): Rajzok — kiállítás. FILMSZÍNHÁZAK BEKE A négy muskétás újabb kalandjai Szí., francia film Kezdés: f4, hn6 és í órakor HÍRADÓ MOZI Magyar híradó, rövidfílmek Folytatólagos vetítések de. f9 órától fl2 óráig Egységes 3 forintos helyár! KOSSUTH A szép maneken esete Mb. csehszlovák film Kezdes: fs és hn5 órakor Személyiségcsere Mb. szí. amerikai film Kezdés: 7 órakor 16 éven felülieknek! HEVESY IVAN FILMKLUB Aranyláz, Kutyaélet Két amerikai ChapUn-fllm Kezdés: Í5 és f7 órakor FÁKLYA Váltságdíj egy halottért Mb. szí. amerikai film Kezdes: fs és 17 órakor PETŐFI Dal a szerelemről Szí, japán Ilim Kezdés; 15 es 17 órakor SZIKRA ' A Farkassziget rejtélye Mb. roman film Kezdes: 5 és 7 órakor TÁNCSICS Samt Tropezbe költözünk! Mb. szí. irancia film Kezdés: 5 és 7 orakör tapolca-keht ‘ Két férfi a városban Mb. szí. olasz—francia film Kezdes: 8( órakor HÁMOR Vanyusm gyermekei Mb. szovjet film Kezdes: 6 orakor szombat Kossuth rádió; 6.00; Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.22: Lányok — asszonyok. — 8.42: Gibbons: Londoni vasár. — 8.50: Nobel. Rádio- monológ mellékhangokkel. — 10.00: Hírek. — 10.05: Gálina Visnyevszkaja énekel. — io.30: Hangverseny. — Kb. L1.40: Verbunkosok. — 11.49: Küíöldi pillanatok Karcolat. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Népdalok. — 9.00: Hírek. — 9.03: Barokk muzsika. — 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.00: Hírek. — 10.06: Szabad szombat — Agárdon, a Rocska családnál. — Közben 11.00: Hírek. Televízió: ».so: Műsorismertetés. — 9.31: Tévétorna. — 9.35: Nana Mouskouri énekel. —10.05: volt egyszer egy kislány... Amerikai fim. — 10.55: Művészeti magazin. — U 43—12.40: A blues nyomában. Francia dokumentum film.