Déli Hírlap, 1975. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-10 / 134. szám
Kön yvhét két íróval Hogyan sikerült a könyvhét? Erre a szokványos kérdésre korántsem könnyű az idén válaszolni, legfeljebb egy másik kérdésselj| AttóL függ. hogy kinek? Mert( azt például örömmel vehetjük tudomásul, hogy a miskolci könyvesboltok forgalma a könyvhét napjain csaknem megduplázódott. (A Kazinczy könyvesbolt a hét folyamán háromszázezer forintos forgalmat bonyolított le.) Az is öröm. hogy a 118 beharangozott kötetbőf^csupán hét mű nem jelent meg. Jóleső érzéssel láttuk, hogy a könyvtéren Miskolc kiváló együttesei olykor-olykor jelentős közönséget verbuváltak a sátrak köré. Azoknak viszont nem sikerült jól a könyvhét, akik például az így élt... sorozat két könyvére, a Táncsicsra és a Jókaira hiába számítottak, és azoknak sem, akik már kedd reggel sem kaptak Szép verseket. Rivaldát. Körképet. Azok is elégedetlenek. akik Kertész Ákoson és Fehér Klárán kívül más írókkal is szerettek volna találkozni. Itt álljunk is meg. A könyvhét ugyanis csak úgy lesz igazán ünnep, ha írókkal, költőkkel találkozhatunk; ha van módunk és időnk hosszabban foglalkozni egy-egy művel, pályával. Mint ismeretes, az alkotókat az írószövetség közvetíti. Bizonyára megvan ennek a hasznos, praktikus oka, célja, még akkor is, ha a miskolciak ebből az idén nagyon keveset vehettek észre. Egyszerű lenne a Szolnok megyei példával érvelni, oda ugyanis tizenhét írót delegáltak. De hát Szolnokon volt az országos megnyitó — mondhatnák erre. Természetesen nem a szolnokiakat irigyeljük, hanem afölött sajnálkozunk — s úgy hiszem, ezért önmagát is okolhatja a város —, hogy a mi sátrainkba, boltjainkba, a mi közösségeinkbe olyan kevesen jöttek azok közül, akik pedig szeretik és tisztelik az olvasókat. Nagyon reméljük, hogy a kevés vendégből senki nem következtet a város szellemi rangjára, inkább a vendéglátók ügyetlenségére. Lehetetlen, hogy (az írószövetség tudtával és beleegyezésével) ne jöttek volna hozzánk a Miskolchoz olyan közel álló írók, mint Nemeskürty István (egyébként mindkét könyvének rendkívül nagy sikere volt a könyvhéten), mint a házijzerzöként emlegetett Páskándi Géza vagy Szakonyi Károly. De miért ne hívhattunk volna — a nevek említésétől talán eltekinthetünk — kritikusokat, irodalomtörténészeket. akiknek ugyancsak lett volna érvényes mondanivalójuk a könyvhéten? Arról már nem is beszélek, hogy a Napjaink című irodalmi és kulturális lap munkatársai egyetlen estre nem hívattak meg Miskolcon. Érvként egy rövid vásárlási statisztika. A verseskönyvek közül Nagy László négykötetes műve, Weöres Sándor (Egy- begyűjtött írások) három kötete, Váci Mihály Százhúszat verő szív című körfyve aratta a legnagyobb sikert. Valószínűnek tartjuk, hogy Nagy László és Weöres már előbb máshová ígérkezett, „követeiket” (kritikusokat, irodalomtörténészeket) azonban szívesen meghallgatták volna a miskolciak. S milyen szívesen találkoztunk volna a Miért szép? kötetek szerkesztőivel! Sorolhatnánk tovább. Még valamit. A könyvhét folyamán megismerkedhettünk 13 fiatal prózaíróval, akiket — tudomásunk szerint — sehoyá sem hívott, közvetített ki senki. Az Eső a szilfák levelén című antológia szerzőiről beszélünk. Kinyitom a könyvet, s mindjárt egy diósgyőri születésű fiatal író mosolyog rám. Azt hiszem, erről a kötetről, ezekről a fiatal alkotókról már a könyvhét előtt kellett volna tudnunk valamit... I Egyik neves közírónk — művelődéspolitikánkról szólva — így fogalmaz: <rAmit nem tudunk, rosszul tudunk, nem tanultunk meg, az éppen az igények olyan kielégítése, mely mindig újabb, magasabb igényt is ébreszt." Azt hiszem, ezt könyvheti tanulságként is megszívlelhetjük. (gyarmati) körül mén vek Cédulák és A Vörösmarty Művelődési Ház Latabár Endre Színpada holnap este 6 órától újra bemutatja Vámos Miklós: Cédulák és körülmények _ című művét. Este fél 7-tőly Spanyol tájak, spanyol emberek címmel Farkas Gyula tart vetítettképes előadást a művelődési ház ifjúsági klubjában. — a városért Előzetes az egyetemi építőtáborról Reggel ötkor ébresztő, fél hatkor indulás a munkahély- re és este hatkor visszaérse- zés. Ennyiből áll azoknak a diákoknak egy napja, asik ott lesznek az építötáboroan. Ennyiből? No azért mécsem ... Számítsuk csak hozzá a vízhólyagokat, a diákos virtust, ami a legnehezebb helyzeteken is átsegít, s az esti 'táncos klubot, ahol az egész napi fáradtságot pihenik ki a lányok, legények. A Nehézipari Műszaki Egyetem KISZ-bizottsága — hagyományaihoz híven — az idén is megszervezte az egyetemisták építőtáborozását — a városérf. A hazai diákok mellett külföldi egyetemek hallgatói is elküldték jelentkezésüket. Honnan érkeznek a részvevők? A kérdésié Frigyik Jenő, a táborvezető helyettese válaszolt. — Július 14-től augusztus 23-ig háromszor kéthetes turnusban körülbelül 60 külföldi — elsősorban szovjet, csehszlovák, bolgár és NDK-s — egyetemi hallgató is eljön építőtáborunkba. A hazai diákok Szeged, Dunaújváros, Kazincbarcika egyetemeiről, főiskoláiról érkeznek. — Milyen jellegű munkát végeznek? — Akárcsak tavaly. a BÁÉV, az ÉÁÉV munkahelyein a város építésében, csinosításában ye$znek, részt, — A tavalyi építőtábor nagyszerű eredménnyel zárult, mindenütt elismeréssel nyilatkoztak a fiatalok munkájáról ... — Reméljük, idén is így lesz. A tavalyi építőtáborban mintegy hatszáz diák dolgozot városunk építkezésein. Sokuk számára nem új dolog ez. Több hallgató már harmadszor vesz részt táb j- runk munkájában. — Kulturális és szórakozási lehetőségek? — Rádió, televízió, autóbusz-kirándulás, baráti ösz- szejövetelek, irodalmi műsorok, táncos, zenés estek töltik ki majd a szabad időt. L. J. wa* Gyógypedagógia Gyakorló pedagógusok (különösen az általános iskolában, ott is az alsó tagozatban) jól ismerik a jelensé get: a gyerekek néhány (sajnos növekvő) százaléka kü lönböző testi vagy lelki sérü lés, fogyatékosság miatt csal igen nehezen vagy éppen sehogy sem tud megbirkózni a követelményekkel. S itt rögtön a téma ..közepén” kell kezdeni. Illyés Gvuláné. a Gyógypedagógiai Főiskola igazgatója elmondta, hogy ez a jelenség korántsem any- nyira és úgy riasztó, ahogyan azt a közvélemény hiszi, eltúlozza. Az igazi humánum nem azt jelenti, hogy ..kegyelemkenyéren” eltartunk valakit, hanem azt, hogy mindenkit alkalmassá teszünk (a körülményektől függően) a tartalmas, értelmes, produktív életre. Jó volna, ha belátnák ezt azok a szülők is. akik — különben érthető és •ermészetes — gyermekszeretetükkel tulajdonképpen árának gyermeküknek, amikor vitatkoznak áz orvossal, pedagógussal, aki — a kicsi érdekében! — a kisegítő vagy gyógypedagógiai iskolát javasolja. A gvógypedógia különös rátermettséget, türelmet, lelkierőt és intelligenciát igénylő hivatás. Illyés Gyuláné elmondta. hogy a magyar gyógypedagógiának rangja van Európában. Viszonylag korán, már a XVIII. század végén, a XIX. század elején létrejöttek Magyarországon is azok az intézmények (pl. 1802-ben Vácott a siketek intézete), amelyekben a testileg fogyatékosokat nevelték. Ma már intézményes és szakszerű az oktatás a főiskolán. A hallgatók alapos elméleti és gyakorlati képzést kapnak. Jelentősen fejlődött a gyógypedagógiai intézményhálózat is, noha még ma is hiány mutatkozik sok vonatkozásban (Miskolcon is!). 1937-ben 48 intézményben csaknem 5000 gyerekkel foglalkoztak, míg 1973-ban 606 intézetben 37 ezerrel! Végül a társadalom, az egészségesek türelmét, tapintatát és emberségét kérte Illyés Gyuláné a sérült és beteg embertársaink iránt. Hiszen ha megrázkódtatások érik őket, nem tudnak beilleszkedni a társadalomba. (horpácsi)-)(- Federico García Lorca hazánkban viszonylag ritkán látható művét, a Y er ma című kétrészes tragikus költeményt az évad első felében megérdemelt sikerrel mutatta be a Miskolci Flemzeti Színház társulata. Az előadást Illés István rendezte, a főszerepeket Gyöngyössy Katalin (képünkön)* Paláncz Ferenc és Blaskó Péter játszották. A hazai közönség után rgost az egész ország nyilvánossága elé kerül a produkció: a néhány hónappal korábban felvett előadást ma este sugározza a televízió. Bizonyára sokan lesznek, akik a színházi előadás után ezúttal is megnézik a darabot. Az adás esté S óra után 5 perccel kezdődik. KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró-^ nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Melódiákoktól. — 13.56: Cilromka és a három Sluga manó. Mesejáték. — 14.49: Éneklő ifjúság. — 15.00: Hírek. — 15.10: De Falla: A bűvös szerelem — balett. — 15.39: Vs)s István költészete I. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Kóruspódium. — 16.13: Ha végre itt a nyár Riport. — 16.33: Botrány a tőzsdén. Musical-részletek. — 17 00 - Hirek. — 17.05: Születésnap. Mózsi Ferenc novellája. — 17.75: Szirmay Márta énekel. — 17.74: Vendégségben — az Országos Tervhivatalban, dr. Hetényi István államtitkárnál. — 17.59: Chopin-noktürnök. — 18.30: A Szabó család. — 19.00: Esti Krónika. — 19.25: Népdalest. — 20 20: Kilátó. A Rádió világirodalmi folyóirata. — 21.16: Hírek. — 21.19: Csajkovszkij: IV. szimfónia. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírék. — 22.20: Népszavazás után özönvíz? Angliai útijegyzet. — 22.30: Holnap közvetítjük . . . Záróhangverseny. — 22.50: Olasz táncdalok. — 23.15: Smetana és Dvorzsák operáiból. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.23: Cimbalommuzsika. Petőfi rádió: 12.00: Hírek. — 12.03: Magyar táncokról. A történeti verbunkos tánc. — 12.23: Dvorzsák: VJI. szimfónia. — 13.00: Hirek. — 13.03: A választójog történetéből. — 13.20Schumann: Spanyol szerelmi dalok. — 13.40: Barkácsolók ötperce. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18.00: Hírek. — 18.10: Titkon innen, titkon túl . . n. Az igazságszolgáltatás csendes társai: az orvosszakértők — 18.45: Balladáink világa. A gaz- • dag asszony anyja. — 19.04: Tánczene Varsóból. — 19.27: Üj könyvek. — 19.30: Jó estét, gyerekek! — 19.35: Szenthelyi Miklós hegedűestje. — Közben kb. 20.20—20.401 Esti Krónika II. — Kb. 21.15: Irodalmi kirándulások. Berzsenyi Dániel szülőháza rrnfffi Egyházashetyén. — Kb. 21.45: Beszámolók, tudósítások a köny- nyu múzsa otthonából. — Kb. 22.35: Nepzene. — 23.00: Hírek. — 23.15: Sidney Bechet és Count Basie zenekara játszik. — 24.Ou: Hírek. ' ' Miskolci rádió: 17.30: Műsor- ismertetés — hírek. — 17.35: Emberek, utak, jármüvek. Felügyelet nélkül! — Vig57ázat, vakáció ! — . Tervek, elképzelések a miskolci Centrum Áruházban. — Könnyűzene. — 18.00: Borsodi tükör. A stúdió krónikaműsora. Hírek, tudósítások, riportok a nap eseményeiből. — 18.15: Népszerű daiok és hangszerszolók. — Az egészségügyi kultúra kérdései. Nyári betegségek. — Zenekari muzsika. Televízió, 1. műsor: 17.18: Műsorismertetés. — 17.20: Hirek. — 17.25: Vendégségben Paprikánál — avagy bemutatjuk a Kisdobost. — 18.00: Gazdaság és társadalom. Bognár József műsora XI. — 18.40: Játék, a betűkkel. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Tévétorna. — 20.05: EYederico Garcia Lorca: Yerma. Tragikus költemény két reszbea. — 21.35: Magyarországi néptáncok. Rábaközi táncok. — 21.50: Beszélgetés Hajdúfy Miklós rendezővel. — 22.25: Tv-híradó — 3. Televízió, 2. műsor: 20.00: Műsorismertetés. — 20.01: Szövetség a békéért és a haladásért. — 20.45: Tv-híradó 2. — 21.05: Így történt . . . Bolgár dokumentumfilm I. — 21.35: Zenés nyári esték. A háromszögletű kalap. De Falla balettjének spanyol—NSZK színes változata (ism.). Szlovák televízió: 14.05: Iskolásoknak. — 16.55: Baríík Ostrava—Inter Bratislava bajnoki labdarúgó-mérkőzés. — 19.00: Híradó. — 20.00: Az elválaszthaA Borsodi Ércelőkészítő Mű felvesz géplakatos, villanyszerelő, műszerész, vízvezeték- szerelő, hegesztő, szivattyúkezelö szakmunkásokat. FELVESZÜNK TOVÁBBÁ: nehézgépkezelőket, betanított és segédmunkásokat, kocsirendezőket. Heti 42 és 44 órás munkaidő. Bérezés beosztástól függően, megegyezés szerint, 2500-4500 Ft-ig Munkásszállást, utazási kedvezményt, napi egyszeri kedvezményes étkezést biztosítunk. Jelentkezés a munkaügyi osztályán, Sajókeresztúron. Szerelmem, Elektra A 25. Színház a diósgyőri várban A 25. Színház Budapesten hosszú ideje nagy sikerrel játssza Gyurkó László Szerelmem, Elektra című drámáját, amelyet a hét végén a miskolci közönség is láthat. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház meghívására a diósgyőri várban mutatkozik be a fiatal társulat. A határainkon túl is sikeres produkció (1973 októberében a Bordeaux-i Nemzetközi Színházi Fesztiválon nagy elismeréssel nyugtázták az előadást) rendezője Szigeti Károly, koreográfusa Kricsko- vics Antal, a darab kulcsszerepeiben pedig Jobba Go bit, Iglódi Istvánt, Kristóf Tibort, Jordán Tamást, Baj- csay Máriát és Pelsöczy Lászlót láthatjuk. Közreműködik az Áras táncegyüttes. Az előadás érdeklődő közönségét két alkalommal, június 14-én, szombaton este 8 órakor, illetve június 15-én, vasárnap este 8 órakor várják. Rossz idő esetén a bemutató június 16-án, hétfőn este 8 órakor lesz. tatlanok. Angol kalandfilm. 4. rész. — 20.50: Lidicei emlékek. — 21.20: Híradó. — 22.00: Hangverseny. Miskolci Nemzeti Színház (7): Luxemburg grófja. Bérletszünet, Kiállítások: Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Borsod vegyipara — Diósgyőri1 Vár (10—18): A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (10—18); Déryné- és Lévay József-em- lékszobák. — Herman Ottó-em- lékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Miskolci Galéria (10—18): Rajzok — kiállítás. — József Attila Klubkönyvtár (10—18): Nagylátószög — fotókiállítás. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE: Holnap lesz fácán! Szí. magyar film Kezdés: f4. hr.S és 3 órakor 16 éven felülieknek! HÍRADÓ MOZI: Magyar híradó, rövidfilmek Folytatólagos vetítés de. f* ódától fl2 óráig Egységes, 3 Ft-os helyár! HL VÉS Y IVAN FILMKLUB: Diploma előtt Szí. amerikai film Kezdés: f5 és f7 órakor 16 éven felülieknek! FÄKLYA: A gamma-sugarak hatása a százszorszépekre Mb. szí. amerikai film 1 Kezdés: f5 és Í7 órakor PETŐFI: Hengverseny Bangladesért Szí. amerikai film Kezdés: fö és f7 órakor SZIKRA: Cható földje Szí. amerikai film Kezdés: 5 és 7 órakor 16 éven felülieknek! TÁNCSICS: Holnap lesz fácán! Szí. magyar film Kezdés: 5 és 7 órakor 16 éven felülieknek! TAPOLCA-KERT Régi falak Mb. szovjet film Kezdés: 8 órakor SAGVARI: Francia kapcsolat Szí. amerikai film Kezdés: 5 és 7 órakor Felemelt helyárt 16 éven felülieknek! SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 6.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.22: Joost: Keringő harsonára. — 9.27: Verdi: Ernani. Négyfelvonásos opera. — Közben 10.00: Hírek. — 10 05: Szélviharok hazájában. Otlbeszá- moló. — 10.25—10.31: Riklkl. Gyurkovics Tibor elbeszélése ír. — 11.20: Grabócz Miklós feldo1.gozásaiból. — család. 11.30: A Szabó Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Népdalcsokor. — 8.45: Néhány perc tudomány. — 8.50: Népszavazás után özönvíz? Angliai útljegvzet I. — 9.00: Hirek. — 9.03: Kíváncsiak klubja. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — Közben 19.00 és tl.00: Hrek. , Televízió: 9.00: Műsorismertetés. — 9.01: Tévétorna. — 9 05: Delta. Tudományos híradó. — 9.30: Az aranyrablók. Angol té- vélfilmsorozat. II. rész: A leszállás. — 10.20: Játék a betűkkel. — 10.45—12.00: Caterina Valente és Michel Legrand a párt» zsi Olympia színpadán.