Déli Hírlap, 1975. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-28 / 150. szám
/ / Három történet Az ügyfél packázásai — Kérem, mutassák meg nekem azt a közös előszobát. A tanácstól jöttem panaszügyben ... — Sajnáljuk, de nincs közös előszoba . .. —■ Itt a bejelentés ... Bejelentés volt. Közös előszoba nem. Z. bácsi viszont, aki egy nyugtalan ember, nem szereti a vele egy udvaron lakókat. Következésképp; feljelent. Tanácshoz, MIK-hez, bírósághoz. Fellebbez, levelet ír. Eddig legalább hat szerv foglalkozott a bejelentéseivel. Elutasították minden alkalommal. Kezdi újra, mert ráér. mert... A papír, a tinta, a bélyeg már tekintélyes pénzbe került. A szomszéd nyugalma viszont nem számítható át forintra. Az öreg bejelentéseitől már minden fórumon félnek, de a hivatal csak hivatal, következésképp köteles kivizsgálni. Ha valaki kiszámítaná a packázó panaszos miatt eltöltött időt, s ezt órabérre számítaná át... A hivatal padkázása ellen lehet panaszt tenni, de a packázó ügyfél ellen nem. Amíg én ezt írom, talán a bácsika is ír. Egy új levelet, egy új panaszügyben. * I. kerületi Tanácsi Hivatal. Lakásbejelentésre várunk. Sokan. Az időnként kijövő adminisztrátor kedves fiatal nő. A rosszul kitöltött bejelentőket visszahozza. A hiányzó papírokat, igazolásokat elkéri. Mindenkinek türelmesen magyaráz. — Tessék elhozni az össze- írási igazolványt. Az kell. mert másképpen nem tudjuk . .. — Micsoda? Velem ezt ne csinál ják... — Asszonyom, sajnos ... — Hét gyermekem van otthon. Én dolgozó anya vagyok, kérem. Küldözgetnek össze-vissza. Ezt a hülyeséget... — Asszonyom — az adminisztrátor még mindig türelmes — mi nem tehetünk mast,,, — Mert marhák mind. Ostobák, mint a ... A nő kimondja, amit a három ponttal én csak jelöltem és dúlva-fúlva elrohan, még az udvarról is hallani a hangját. Az adminisztrátor gyűjti tovább a papírokat, csak a szeme olyan gyanúsan fényes. Ha ő egyetlen egyszer így beszélne az ügyfelével, legalább három újsághoz írnának panaszt. * Villamos. Nem tömött, nyugalmas. Még ülőhely is van. Felszáll az ellenőr. Ö a hivatal, mi vagyunk az ügyfelek. ö dolgozik, mi álljuk, vagy packázunk. — Kérem a jegyeket ellenőrzésre! (Fordítva szebb lenne a szórend, no de a hivataloktól szép magyar beszédet hallani e hazában sohasem lehetett.) Két unatkozó srác áll a peronon. — Kérem a jegyeket! — Hát nem látja, hogy keresem? — A fiú valóban keres. Módszeres nyugalommal. Minden zsebénél szól is; — Itt sincs! A barátja nevet. Az ellenőr türelmetlenül áll az egyik lábáról a másikra, de türelmesen kér újra. Látszik rajta, hogy gyanakszik. Most már minden utas figyel. — Akkor kérem a személyazonossági igazolványát. A következő állomásnál... Tudjuk a végét. Sajnáljuk a fiút, aki majd büntetést fizet. Az állomásig sajnáljuk, mert amikor le kellene szállnia, akkor odakap egy eddig nem kutatott zsebéhez és előveszi a lekezelt jegyet. Most már ő Is nevet, az utasok is nevetnek, mert, hiszen nyilvánvaló, hogy játék az egész ... — Köszönöm — mondja az ellenőr, aki már utói sem érné a másik peronról me- nekvőket. Közülünk nem szól senki, mert ugyebár, mi csak az ügyfelek vagyunk. B. Gy. Szép asszonynak kurizálok ... kurizálok, kurizálok. A csúnyának fittyet hányok, fity- tyet hányok... — gondolja magában az elárusító és a pultra tenyerelve, szemében delejes fénnyel tovább beszél a telt keblű hölgynek. Tekintetük összekapcsolódva, arcukon átszellemült mosoly. Látszik, tudomást sem vesznek a körülöttük levő zsivajról, mozgolódásról. Képzeletben talán egy felhőn ülnek, kéz a kézben, vagy valami üde, lombos erdőben. egy tisztáson. Halkan beszélnek, nem lehet érteni miről, esak az arc változásaiból következtetek arra, hogy itt kérem udvarlás folyik, de nem is akármilyen. A barnaköpenyes eladó le nem veszi szemét a hipnotikus szemekről. A hölgy úgy susog, hogy közben szempillája sem rebben. Köztük a pulton tarka szövetek, méterrúd, pénztárblokk, amire most ügyet sem vet a férfiú, csak a szemek, csak a szájak dolgoznak, csak a képzelet... — Hé, maga ott! Mit csinál? Már egy fél órája várunk! Magához beszélek, hallja-e? Ki látott még ilyet?! Hol lehet ilyenkor a vezető, hogy panaszt tennénk? — kajdácsolnak a vég szövetekkel megrakott polcok előtt a vevők. De az eladót és a szépasszonyt nem zavarja ez a szöveg. Egymás ar- eába temetkezve beszélnek, suttognak, vallanak. Vége. A szép asszony távozik, a lovagias az ajtóig kíséri, ahogyan az már jobb helyeken dukál. A vevők közül ki a dühtől pirosán, ki elsápadva áll a pultnál. A boltos meg •étál visszafelé és szórakozottan dúdolja magában: Ajajajaj • szívem ... (varga) Az én állatkertem. Kinek az érdeke? A szakmai színvonal emelése Sporttelep, társaitól munkában Ma reggel kezdték meg a postásfiatalok a sporttelep építését társadalmi munkában a Szentpéteri kapui oktatási központ területén. A KISZ városi bizottsága szervezésében 50—60 postásfiatal több száz társadalmi munkaórát áldoz a telep építésére. Bélyeggvűjtés Robert Stotz, a neves osztrák zeneszerző és karmester közismerten lelkes filatellsta Is. Nemrég filatelista valcer-szerzemény- nyel örvendeztette meg a bélyeggyűjtők széles táborát. A közelmúltban ünnepelte 95. születésnapját. s ebből az alkalomból Bécsben kiállítást rendeztek, amelynek alkalmi bélyegzője a művész arcképet ábrázolta. Jenny Lind portréjával a nők nemzetközi évének tiszteletére 1 svéd korona névértékű bélyeget hozott forgalomba a svéd postaigazgatás. Az 1820. október e-án Stockholmban született és 1887. november 2-án Angliában elhunyt világhírű énekesnő — vagy mint életében nevezték: a svéd csalogány — arcképének eredetijét J. O. Södermark festőművész festette. A nők nemzetközi 6ve tiszteletére megjelent “tég egy 75 őrés bélyeg is, melyen a svéd parlament épülete látható, előtérben az egyik tervező mérnőknő portréjával. Aprilis 11-én Pincehelyen alkalmi bélyegzéssel emlékeztek meg nagy költőnk és drámaírónk: Vörösmarty Mihály (1S00— 1855.) születésének 175. évfordulójáról. Vörösmarty halálának centenáriumára 1955-ben arcképét ábrázoló 1 forintos bélyeg jelent meg. A bélyegkép hátterében a Szózat kezdő soraival és egy szalaggal díszített lant látható. Az 1932-ben kiadott Arcképck-soro- zatban is találhatunk bélyeget Vörösmarty portréjával. A Madridban megtartott FIP 44. kongresszusán felvették a tagok sorába Equador, India, a Koreai Köztársaság (Dél-Korea), Málta és Mongólia bélyeggyűjtő szövetségeit. A kongresszus foglalkozott a nemkívánatos bélyegek kérdésével is. Hosszas vita után olyan döntés született, hogy az ilyen bélyegekről listát nem állítanak össze, de pontos és részleges meghatározó elveket dolgoznák ki, amelyek alapján a bíráló bizottságok minősíthetik » gyűjteményeket. Évek óta makacsul tartja magát egy tévhit: a vállalatok, a munkahelyek azt hiszik, hogy az iskoláknak, a tanulmányi idő Befejeztével minden tekintetben kész. bármilyen szakmában azonnal teljes értékű munkaerőként használható fiatalokat kell kibocsátaniuk. Tudomásul kell venni, hogy a legkorszerűbb, a legnagyobb hozzáértéssel végzett oktatás — értve ezen az iskolai oktatást — csak alapismereteket nyújthat. A legjobb esetben is olyan ismerteteket, aftielyeket könnyen és gyorsan fejleszthetnek tovább a munkahelyeken. Néhány közbevetett kérdés: miért kell kormányhatározatot hozni arról, hogv a vállalatok kötelesek- gondoskodni a munkásak és az alkalmazottak rendszeres, a mindenkori termelési igényekhez igazodó továbbképzéséről? Miért kell egy öntevékeny alapon létrehozott munkástovábbképző központ munkatársainak és vezetőinek arról panaszkodniuk, hogy kezdeményezésük az általános érdektelenség miatt kudarcra van ítélve? Miéri kell újból és újból megállapítani, hogy vannak a bizonyos kormányhatározatnak — amely a munkások továbbképzéséről szól — a végrehajtása, finoman fogalmazva is vontatottan, döcögve halad? Következhetne itt a vállalatokat egyértelműen elmarasztaló, súlyos kritikai megállapításokat tartalmazó bekezdés ... de nem következik. Nem következhet, mert újabb kérdéseket kell feltenni. Praktikus, de nem jó A szakmastruktúra, a mindenkori létszámarány, a munkások és az alkalmazottak szakmai képzettsége a mindenkori termékstruktúra függvénye. A termékváltás viszont — bármennyire is hisszük, akarjuk — nem csupán elhatározás, vállalkozó kedv, vagy vezetői bátorság kérdése. Függ a körülményektől, ».gazdasági környezettől, a feltételektől és sok olyan tényezőtől, ami már nem sorolható kizárólag a vállalati szférába. Mindez persze nem jelentheti a vállalatok teljes felmentését, mert ha egy-egy üzem önerejéből, minden külső segítség nélkül nem is változtathatja meg gyökeresen a termelési programját, azért lassan-lassan módosíthatja, a gazdaságossági feltételekhez és körülményekhez igazíthatja a termékválasztékát. S e lassú tempó mellett nyilvánvaló. hogy a munkaerő szakmai átképzése és továbbképzése is lassúbb lesz. Ha sikerülne elérni... A népgazdasági tartalékok feltárásának alapvető feltétele a rendelkezésre álló munkaerő elosztása és újraelosztása, oly módon, hogy ezzel a hatékonyság javuljon, emelkedjék a termelékenység, vagyis: hogy a munkaerő a népgazdaság szükségleteinek megfelelő helyre koncentrálódjék. A jelenlegi tervszerűtlen, spontán munkaerőmozgás helyett irányított, befolyásolt munkaerőpiacra lenne szükség. Annak biztosítására, hogy emberek százezrei — vagy esetleg csak tízezrei — ne a gazdaságtalan, rossz hatékonysággal dolgozó ágazatokban. munkahelyeken tevékenykedjenek, hanem a dinamikusan fejlődő, nagy jövő előtt álló ágazatokban. A munkásnak előbb utóob fel kellene ismernie, hogy ugyanazon a munkahelyen :s csak úgy boldogulhat hosz- szabb távon, ha rendszeresen fejleszti a szakmai képzettségét és az általános műveltségét. A vállalatok továbbképzésben . való érdekeltsége mellé tehát oda kellene állítani a munkások, az alkalmazottak érdekeltségét. VÉRTES CSABA v. Gy. „Egy krumpli, két krumpli...” Alku a piacon Ismerőseim mondják; legjobb szórakozás, a szabad órák „leghasznosabb” eltöltése, kisétálni a piacra, válogatni és alkudozni az árura. Haszna is van, meg szórakoztató is, hiszen nem unatkozik az ember azok közt az aranyos nénikék közt, akik „úgy, de úgy tudják kínálni portékájukat, hogy akár van rá szükség, akár nincs, nem lehet nekik ellenállni ...” Bevallom, sokszor megirigyeltem a háziasszonyokat ezért a „jókedvű”, kora reggeli elfoglaltságukért. Hiába. romantikája van a piacnak. Nyüzsögnek az emberek. a tarka-barka tömegben jól elvegyülhet az ember, és ha kedve szottyan, azonnal megkóstolhatja az íncsjjklan- dó árut, ami egy karnyújtásnyira van előtte. Csak egyet nem értettem eddig, miért kell alkudozni azokkal a ..cukorpofa kofaasszo- nyokkal”, akik olyan, de olyan szívesen adnak mindent. miért kell őket ilyen bántó rítussal megsérteni? Hiszen ők kora reggel kelnek az ágyból, hozzák a földekről a harmatos gyümölcsöket, zöldséget, hogy ne nélkülözzük a jókat mi elkényeztetett városiak. És milyen aranyosak! Mindezt milyen önzetlenül teszik.. Elindultam, hogy magam is meggyőződjek a kofanénikék nagylelkűségéről, de a dolog visszájára fordult. Megállók egy nagy láda rothadt, miszlikekre vagdosott alma előtt. Kérdezem: „Hogy a rothadt alma kilója?” — Nyolc forint lelkem, nyolc ... — És mire lehet ezt felhasználni? — Kompótba, szivecském, kampóiba... „Nemhogy kompótba, de még a moslékba se nagyon” — gondolom magamban, és ennek az ára bizony nyolc forint. A sárgarépa csomója 2,60, az AGROKONZUM boltjaiban. A múlt hét végén 3,40 volt, a magánkereskedők és kofák pedig ma is 4 forintért adják. A ri- bizkét 12-ért árulják, a múlt hét végén került 14-be, a magánkertészek viszont még most is 15-ért adják. Á meggy 16,40, ők 18-ért, a cseresznyét 14,40 helyett 16- ért árulják. A paradicsom 36 forint, néggyel kerül többe, mint az AGROKON- ZUM-nál. A kelkáposzta kilóját 3,20-szal adják többért. De sorolhatnám még tovább a cikkek árbeli különbségeit. Hanyagul odalépek a zöldáruval, paprikával, paradicsommal. gyümölcsökkel megpakolt pult elé: — Egy kiló krumplit kérek! — mondom, s közben úgy teszek, mintha a hátam mögött cirkáló nők idomai kötnék le figyelmemet, de félszemmel a kofára sarndi- tok. Azt hiszi, hogy balekkal van dolga, nem is hagyja kihasználatlanul. Á stanicliba belekerült az összes zöld, torz krumplicska. A mérleg nyelve is inkább a 90-es felé inog bizonytalanul, amikor rácsapja a néniké a zacskót a mérleg serpenyőjére. — Mennyivel tartozom? — kérdeztem tettetett szórakozottsággal. ■— Két forinttal több lesz... Nem baj, fiatalúr? — pislog rám a néniké sandán. — Nem, dehogy is*, lesz az baj, nénikém. De mérjük már meg még egyszer ezt a krumplieskát! Olyan kíváncsi lennék ... — Mit képzel maga? Jól néznénk ki, ha mindenki beleturkálna az áruba! — vált hangnemet egy másik kofanéni, akinél epret akarok vásárolni. — Tegyen már bele egy kevés egészséges gyümölcsöt is, néni! — kockáztatom meg még egyszer, szelíden. — Kicsoda maga? Ellenőr? Na látja, nem az... Ismerem én azokat mind. Ne játssza velem a bolondját, viszi, vagy nem!... Teljes határozottsággal nemet intek fejemmel, mire az összetöpörödött, félig szörppé állt massza a zacskóból visszavándorol a láda sár. kába. — Jó lesz otthon a pipiknek — gondolhatja magában a termetes asszonyság. —1 Megeszik azok szíves-örömest, ha már ilyen inci- finci válogatósak lettek ezek a vásárlók... V. B. I
