Déli Hírlap, 1975. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-28 / 150. szám
belföld AZ ELNÖKI TANÁCS ÜLÉSE. Tegnap ülést tartott a Népköztársaság Elnöki Tanácsa. Módosították a halászatról szóló törvényerejű rendeletet. Az új rendelkezés alapján megszűnik az Országos Halászati Felügyelőség és a jövőben az irányító feladatukat közvetlenül a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium látja el. Az Elnöki Tanács megfosztott magyar állam- polgárságától 16 külföldön tartózkodó személyt, akik bűnöző életmódjuk, vagy az állampolgári hűséget sértő magatartásuk miatt, erre érdemtelenekké váltak. TÖRTÉNELEMTANÍTÁS ÉS MÚZEUM. A tanárok és a muzeológusok közös erőfeszítéssel kamatoztassák a múzeumok gazdag anyagát a sikeresebb, eredményesebb történelemtanítás érdekében — így összegezték annak a háromnapos országos konferenciának a tapasztalatait, amelyet Debrecenben rendeztek meg Történelemtanítás és múzeum címmel. A csütörtökön véget ért tanácskozás résztvevői megtekintették a debreceni Csokonai Gimnázium iskola-múzeumát, a balmazújvárosi és a hajdúböszörményi helytörténeti múzeumot, valamint a hortobágyi Pásztor-múzeumot. NYEREMÉNYBETÉTKÖNYV-SORSOLÁS. Az OTP június 30-án, hétfőn délután fél 6-kor Szolnokon, a Tiszamenti Vegyiművek művelődési házában rendezi meg a nyereménybetétkönyvek 1975. második negyedévi sorsolását. A sorsoláson részt vesznek az 1975. június 28-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban levő nyereménybetétkönyvek. MESTERSÉGES TÖ. Borsodban a rakacai, a lázbér- • ci és a geleji víztárolók után megkezdték a negyedik, egyben a megye legnagyobb mesterséges tavának tervezését. Az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság Mezőkövesd és Bogács között a Hór-patak völgyében alakítja ki az új mesterséges tavat. A völgyszűkületben, a két hegyoldal között, ^mintegy ezer méter hosszú és nyolc méter magas gátat építenek, amellyel kilencmillió köbméter vizet tudnak felfogni. Az új mesterséges tó kivitelezését a tervek szerint a következő ötéves tervben kezdik meg. POLSKI FIAT 126. Tegnap sajtótájékoztatót tartott a Pol-Mot. lengyel külkereskedelmi vállalat, amelyen ismertették a magyarorszáai szállítások tervét. A népszerű Polski Fiat 126-os kiskocsiból már az idén 400 érkezik Magyaroroszágra és jövőre ennek a mennyiségnek a többszöröse. Továbbra is a legkeresettebb import termékünk a Polski Fiat 125. amelyből a Mogürt eddig 28 ezer darabot vásárolt. NINCS ÖTÖS. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 26. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 61 fogadó ért el, nyereményük egyenként 89 290 forint. Hármas találata 5843 fogadónak volt. nyereményük egyenként 466 forint. A kéttalála- tos szelvények száma 174 105, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. Olvasóink figyelmébe! Fölkaptunk hajóra Alulírottak kötelesek felhívni a jámbor olvasó figyelmét arra. hogy tengeri utazásuk alatt semmi rendkívüli dolog nem történt. Azaz. minden megesett, ami a hajón megeshet. Voltunk viharban, de nem lettünk tengeri betegek, fürödtünk a tengerben, de nem találkoztunk cápával, jártunk Libanonban, de cédrust csak képeslapon láttunk. Tíz héten át aludtunk vízen, tíz hétig volt otthonunk, házunk és hazánk a MAHART Tata nevű hajója. Tíz hét élményeit — hétfőtől — három héten át adjuk közre a DH-ban; vámmentesen, tengerészmódra és dicsekvés nélkül. Aki írta: Brackó István, s aki fényképezte: Kerényi 1,ászló. Együtt ültek - együtt loptak Megrögzött bűnözők ügyében hirdetett ítéletet a napokban a Miskolci Járásbíróság. Flórusz Károly és Lovász István ellen lopás és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség. A 31 éves Flórusz, aki egyébként megrögzött alkoholista, idáig négy alkalommal ült a vádlottak padján. Garázdaságért, lopásért és devizabűntettért ítélték el. A 38 éves Lovász priusza sokkal terjedelmesebb. Tizenhat büntetése volt idáig. Ítélték már el izgatásért, lopásért, testi sértésért, hivatalos személy megsértéséért. A vádlottak a börtönben kötöttek barátságot, utána együtt folytatták bűnöző életmódjukat. Loptak önkiszolgáló boltban, olajjegyet a szomszédtól, pénzt az ismerős zsebéből, magnetofont az utcán és 500 forintos bankjegyet a barát szekrényéből. A bíróság Flórusz Károlyt kétévi és kéthónapi szabadságvesztésre ítélte és öt évre eltiltotta a közügyek gyakor. lásától. Lovász Istvánnak három évet és négy hónapot szabtak ki és hat évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Továbbá elrendelték a büntetés letöltése után Lovász István szigorított fegy- házi őrizetét. Flóruszt kény- szerelvonóra is kötelezték. Az ítélet nem jogerős. OIB fi harmadik helyért játszanak Tegnap délután befejeződtek . labdarúgó országos ifjúsági bajnokság csoportküzdelmei Szegeden és Székesfehérvárott. A szegedi csoportban játszó DVTK kitűnő rajt után — 5:1 a Békéscsaba ellen — tegnap 1:0 arányú vereséget szenvedett a Bézs i MSC-től. Az országos bajnokság döntőjét így a PMSC játsz- sza a másik csoport győztesével, a Bp. Honvéddal. A harmadik helyért a DVTK a Debreceni MTE együttesével mérkőzik vasárnap, Budapesten. Felvételt hirdetünk egy elektromos kivitelezési munkák műszaki ellenőrzésében és egy viz-szennyviz kivitelezési munkák műszaki ellenőrzésében jártas nyugdíjas vagy másodállásos munkavállalókra, miskolci munkahellyel. Az alkalmaztatási idő előreláthatólag 3 hónap. Belépés azonnal — Fizetés megegyezés szerint Jelentkezés: AGROKONZUM SZKV Miskolc, Baross Gábor utca 15. Munkaügyi osztály. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Pólyák Lászlónak és Hermeczi Juditnak Laura; Dósa Józsefnek és Bús Ilonának Csaba; Szalán- czi Gábornak és Pásztor Máriának Zsolt; Holló Istvánnak és Frankó Piroskának Márta; Nagy Józsefnek és Üveges Ágnesnek Agnes; Komjátl Ferencnek és Fábry Évának Ágnes Krisztina; Csenge Istvánnak és Papp Ilonának Anikó, Daragó Józsefnek és Papp Borbálának Péter; J6- zsa Sándornak és Kecskés Ágnesnek Edina nevű gyermeke. MEGHALT: Lapos Györgyné (Veres Julianna) 38 éves; Sebők Györgyné (Feik Luca) 77 éves; Vojkó Ist- vánné (Király Anna) 55 éves; Németh Mihály 67 éves; Szabó József né (Papp Mária) 66 éves; Kurmai László 49 éves korában. Hortobágyi lovasnapok Ez évben tizenegyedik alkalommal rendezték meg a puszta legnagyobb idegen- forgalmi látványosságát, a hortobágyi nemzetközi lovasnapokat. A háromnapos program pénteken délelőtt az úgynevezett előversenyek- kel indult a mátai lovaspályán. A különböző futó, ugró és ügyességi számokban a magyar sportolók mellett szlovák, lengyel és NSZK- beli lovasok is nyeregbe szállnak. A háromnapos versenyre és bemutatóra mintegy 60 ezer vendéget vár a Hortobágyi Intéző Bizottság. Ellátásukról a lovaspálya körül felállított sátrakban gondoskodnak. ahol a speciális pusztai ételeket — hortobágyi birkagulyást, slambucot — bográcsban, szabad tűzön főzik. Gyermekkocsi, terven felül A Miskolci Vasipari Vállalat mintegy 200 dolgozója vett részt a júniusban tartott két kommunista műszakon, amelyen a 8000 darabos fél évi tervükön felül további 300 gyermekkocsit készítettek. A vállalat dolgozói a kommunista műszakokban végzett munkájukért járó bér egy részét a vietnami 1000 személyes szakmunkástanuló intézet számára, a másik részét pedig kulturális célokra ajánlották fel. A 300 gyermekkocsiból péntekig már 150-et el is szállítottak Miskolcról. Tragédia a Mályi-tónál A Mályi-tónál játszó Vajda József kétéves leninváro- si gyermek, egy óvatlan pillanatban a tóba esett. Tóth József 24 éves szakács, miskolci lakos — bár úszni nem tudott — a tóba vetette magát, hogy sógora reá bízott kisfiát kimentse, s közben a vízbe fulladt. Végül is Lengyel Attila 29 éves kohómérnök, budapesti lakos mentette ki a kisgyermeket a vízből, akit megfigyelés végett kórházba szállítottak. Mai kommentárunk: Tisztelet a nyomdászoknak Amikor könyvet, vagy újságot veszünk a kezünkbe, valljuk be, sohasem, esetleg csak nagy ritkán jut eszünkbe: nyomdászok nélkül nem részesülhetnénk az olvasás gyönyörében, kevésbé ismerhetnénk meg a tudomány és az irodalom értékeit, s alig-alig elégíthetnénk ki információ-éhségünket. Immár 535 esztendeje, hogy Gutenberg János feltalálta a könyv- nyomtatást, egyik életrajzírója szerint „megajándékozta az emberiséget a világtörténelem egy csodálatos pillanatának szülöttével”, — több mint fél évezred óta a nyomdászok munkája nyomán vált lehetővé, hogy az írásban rögzített gondolatok minél szélesebb körben elterjedjenek. Ha csak ennyi volna az érdemük, akkor is naponta hálás köszönet járna nekik. Am ők mindig ott voltak a társadalmi haladás harcosai között is, mind a magyar, mind a nemzetközi munkásmozgalomban hosszú évtizedek óta a fejlődésért megingathatatlanul küzdők közé tartoznak. Vajon tudjuk-e, hogy például hazánkban elsőnek — 1848. május 13-án — nyomdászok kötöttek a munkáltatóikkal kollektív szerződést, s hogy ők hozták létre az első magyar szakszervezetet is? Száznyolc éve az országgyűléshez intézett beadványukban bátran követelték az egész munkásság jogait, s három év múlva — az európai kontinenst megelőzve — kivívták a 9 órás munkanapot, a túlóradíjazást, a tanoncok túlóráztatásának díjazását is. Hosszan lehetne még sorolni bátor kiállásuk megnyilvánulásait a társadalom fejlődéséért. Még csak annyit: az első magyar proletárdiktatúra idején a Vörös Hadsereg 7. munkásezrede nagyrészt az 6 soraikból verbuválódott. Ott voltak mindig a Horthy-reakció elleni politikai harcok sűrűjében is, — s hazánk felszabadulását követően nap-nap után kivették és kiveszik részüket — sajátos tevékenységük mellett — a rendszerünkért folytatott politikai munkából. Kétszeres tisztelettel gondoljunk hát rájuk mindig, ma és holnap pedig különösen, amikor János-ünnepélyükön megemlékeznek „atyjukról”, Gutenberg Jánosról. Mi, újságírók, közvetlen munkatársainkat és barátainkat is tiszteljük, becsüljük bennük. (tarján) DEL.! hírlap - a Magyar Szocialista Munkaspan Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja * Főszerkesztő; CSALA LÁSZLÓ Szerkesztősé? 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. l& Postacím: 350i Miskolc Pl *9 Telefonközooot- 96-132 i9-m. 35-380 TitkAr18-223 bei. e& várospo'itlka 18-225. kultúrpolitika: i8-226 9p cmrovat tfl-222: evelezés 18-221 - Kiadta a Borsod megyei Lappiadé Vállalat 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsiunszto u. 15 Postacím 35(h Miskolc PL »78 - Felelős «adó VERES MIHAL V Telefon 36-131 - Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc Széchenyi u 15—17 Telefon »6-213 - Terjeszti a Magyar Posta KaDható a hírlapárusoknál Előfizethető a helyi postahivataloknál Előfizetést dij egy hónapra: 20 Ft - index: 25 96i. — Készült n meeyei Nvom dal pari Vállalatnál - Felelős vezető- «iTEMFF ISTVÁN külföld SZÓFIA. Sztanko Todorov bolgár miniszterelnök fogadta azt a nyugatnémet parlamenti küldöttséget, amely Annemari Rengernek, a Bundestag elnökének vezetésével tartózkodik bulgáriai látogatáson. A baráti légkörben lezajlott megbeszélésen a felek pozitívan értékelték az egyre inkább elmélyülő bolgár— nyugatnémet együttműködést. WASHINGTON. Simcha Dinitz, Izrael washingtoni nagykövete 10 perces látogatást tett Ford elnöknél, majd fél órán át tárgyalt Kissinger külügyminiszterrel és Joseph Sisco külügyminiszter-helyettessel. A hírügynökségek jelentése szerint a találkozó Ford elnök kérésére jött létre, és ez alkalommal kézbesítették az izraeli kormány számára Egyiptom válaszát egy izraeli elgondolásra, amelynek célja egy újabb ideiglenes csapatvisz- szavonási egyezmény a Si- nai-félszigeten. Az UPI értesülése szerint Ford elnök hangsúlyozottan kérte, hogy Izrael bizonyos engedményekkel tegye lehetővé ezt az egyezményt, illetve Kissinger újabb ingázó közvetítését. LONDON. Az Akhbar el- Jom című kairói lap Londonból keltezett tudósítása szerint Ford amerikai elnök jelenleg tervet állít össze a közel-keleti problémák rendezésére. E terv képezné az alapját a genfi konferenciának, amennyiben erre sor kerülne. Ford elképzelése az, hogy azokat a megszállt területeket, amelyeket Izrael nem hajlandó kiüríteni, keleti és nyugati nemzetközi erők szállnák meg. Ilyen terület lenne Sharm el Seikis, amely így egyiptomi köz- igazgatás alá kerülne, továbbá a Golan-fénnsík egy második izraeli csapatvisszavonás után és Ciszjordánia Ugyancsak szerepel ' a tervben egy palesztin népszavazás nemzetközi ellenőrzés alatt annak megállapítására, hogy a palesztinok milyen viszonyt akarnak kialakítani a többi arab állammal. A kairói lap hangsúlyozza, hogy a Ford-féle terv nem foglalkozik Jeruzsálem sorsával. Amikor most — a fényképe alatt — arról tudósítok, hogy 94 éves korában elhunyt Robert Stolz, a híres bécsi zeneszerző, hirtelen előttem áll éppen 40 évvel ezelőtt, amikor Budapesten, a Carl- ton-szálló előtt kiszállt zöld nyitott Daimler kocsijából, és beszéltem vele. Már akkor világhírű volt. a „Két szív egy 3/4 taktusban” és az „Agyő vitéz kis gárda- hadnagyom” — hogy csak a két nálunk is ismert dalát említsem — önmagukban biztosították azt számára. Még Johann Strauss tanítványaként kezdte karrierjét a császárvárosban, amelynek olyan híressége lett. hogy legutóbb már róla irtai; dalt, eképpen: ..Ha Robert Stolz autója közeleg, a rendőr zöldre állítja a lámpát”. (máté) ,