Déli Hírlap, 1975. május (7. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-19 / 115. szám
Miskolc törvényességi helyzete (I.) faqyonelleni bűncselekmények Legutóbb 1971-ben tájékoztatta a városi tanács végrehajtó bizottságát a városi és járási ügyészség Miskolc törvényességi helyzetéről. Akkor egy biztató tendenciáról tudott számot adni: 1965 és 1971 között csökkent a büntettek száma országosan és városunkban is. Négy év múltán a végrehajtó bizottság tagjai feszült figyelemmel várták, milyen kép bontakozik ki dr. Bojtos Ottó városi vezetőügyész tájékoztatójából. Az első, amit a vezetöügyész leszögezett: bár a két beszámoló között eltelt időben országosan kismérvű, de határozott csökkenés tapasztalható, Miskolcon viszont kisebb mérvű emelkedés. Könnyelműség, hiszékenység Igaz, hogy a bűnözési statisztika kedvezőtlen alakulásához hozzájárultak az időközben bekövetkezett jogszabályi változások is. Például 1972 januárjától az önkiszolgáló boltokban elkövetett lopásokat — tekintet nélkül az eltulajdonított áruk értékére — bűncselekménnyé nyilvánították. Ez pedig érthetően megemelte a bűnesetek számát. A jogszabályt 1973 júniusában ismét módosították, azaz ismét nem bűntett, hanem csak szabálysértés a kisebb értékű bolti lopás. Azóta ismét bizonyos mérvű csökkenés tapasztalható a bűnesetek számában. De mindezt figyelembe véve is tényként könyvelhetjük el, hogy amíg 1970-ben 2883 bűncselekmény vált ismertté Miskolcon, 1974-ben már valamivel több, mint 3000. Az ismertté vált bűncselekmények zöme vagyon ellen irányult. 1970-ben 1222, 1974-ben pedig 1227 bűncselekményt követtek el a személyi tulajdon sérelmére. Igen tanulságos volt a vezetőügyész ezekhez fűződő intelme: Sokszor a sértett hanyagsága könnyítette meg a tolvajok dolgát, a nyitva hagyott lakás, a bevásárlókosár tetejére tett pénztárca, az ittas állapot vagy a túlzott hiszékenység játszott a bűnözők kezére. Rossz végű kalandok Az alkoholizmus — erről a későbbiekben még lesz szó — változatlanul nagy szerepet játszik a bűnözésben. Sajnos, igen gyakori jelenség fizetési napokon a miskolci vendéglátóhelyeken, de az utcán is, a sárga agyagig le- részegedett ember. A 6zesz pedig barátkozásra, kalandra csábít' Sokan jelentkeztek másnap a rendőrségen azzal, hogy valamelyik kocsmában megismerkedtek egy nővel, kaland helyett azonban egészen másban volt részük: mire kijózanodtak, eltűnt az alkalmi ismerős, s vele együtt a nehéz munkával megkeresett egész havi fizetés is. A társadalmi tulajdon ellen kevesebb bűncselekmény irányult (1970-ben 624, 1974- ben 686), ezeknek az összege azonban jóval magasabb. Tavaly például csaknem hétmillió forint kárt okoztak a társadalomnak a bűnözők. Pontosabban fogalmazva: ilyen összegű kártételre derült fény. Leggyakoribb a lopás, ha azonban az összeg nagyságát nézzük, akkor a sikkasztások, csalások megelőzik. Miskolc ipari város, így nem lehet csodálkozni a következő megállapításon : „Leggyakrabban az iparban követnek el bűn- cselekményeket. ezen belül is főleg az építőipar sérelmére.” Hol az éberség? A személyi tulajdont károsító bűncselekményeknél a sértettek hanyagságát említettük, ugyanezt lehet elmondani a társadalmi tulajdon ellen irányútoknál is. Dr. Bojtos Ottó így fogalmazott: „Az őrzés, a belső ellenőrzés elmulasztásának vagy felszínességének tulajdonítható, hogy számos munkahelyen könnyű dolga van a tolvajnak. sikkasztónak. De az ellenőrzési joggal felruházott felsőbb szervek nagyvonalúsága is sokszor hozzájárul, hogy a bűncselekményt elkövessék, illetve hogy hpsz- szabb idő teljen ej a leleplezésig.” A köztulajdon védelme nem csupán a bűnüldöző szervek feladata. Mindany- nyian tapasztalhatjuk, hogy a közvélemény enyhébben bírálja el, ha valaki például vállalati anyagokból építi üdülőjét, vagy „magánál felejt” egy-egy szerszámot, mint ha magánszemélytől lop. Pedig a törvénytelen eszközökkel gazdagodok mindannyiu’nk zsebéből kiemelik a forintokat. (Folytatjuk) BÉKÉS DEZSŐ afe Tapolcán találkoztunk Zoltán Sárával, a Miskolci Nemzeti Színház fiatal művésznőjével. (Solymos László felvétele) Az alkohol ellen Május az alkoholizmus elleni küzdelem hónapja Borsodban. A rendezvények közül kiemelkedik a MÁV Miskolci Igazgatóságának an- kétja. Dr. Szabó István városi főorvos és dr. Pásztor Pál. a vasútigazgatóság vezetője tart előadást. A vitában várhatóan felszólal majd az itt tartózkodó lengyel vöröskeresztes . küldöttség vezetője is. ”"j Színe és I Baj van a liftekkel Lapunkban többször írtunk már arról, hogy az új házgyári lakások átadását (pél- ~cr.) gyakran késlelteti a liftek hiánya. A visszaigazolások alapján ez ideig például 10 darab komplett felvonóberendezést kellett volna kapnia Miskolcnak, ezzel szemben csak négy érkezett r.-eg. Így a VIMELUX a sze- r vlást nem .tudta megkezdeni. Mint a városi tanács vég- ■ '-ajtó bizottságának leg- - ábbi ülésén bejelentették, a közeljövőben megbeszélést tartanak a felvonó-berendezéseket, gyártó Ganz-MÁVAG vezetőivel a határidők betartásáért. Megjelent, az MTESZ Borsod megyei szervezetének gondozásában, a Környezetvédelmi tájékoztató idei első száma. A gazdag tartalmú kiadvány írásai közül különös figyelmet érdemel Tállá Gyula tanulmánya Borsod megye távlati vízellátásának lehetőségeiről és Balázs László Írása a városi és ipari szennyvizek tisztításáról. Mit szólnának a következőkhöz: albérletben laknak valahol és a tulajdonos egyik évről a másikra duplájára emelné a díjat? Hát ahhoz mit szólnának, ha nem a duplájára, hanem a négyszeresére, ötszörösére, sőt tízszeresére'emelné? Rémálomnak is rossz, de ha netán mégis előfordulna ilyesmi, az albérlő az összes lehetséges fórumon panaszt tenne, elsírná keserves sorsát és nyerészkedőnek nevezné a főbérlőt. És most képzeljék el, hogy ilyesmi több ízben megtörtént Miskolcon, a bérlő mégsem tett panaszt sehol. Fizetett szó nélkül, mint az a bizonyos katonatiszt. Pedig nem akármekkora béremelést kellett lenyelnie. Annak például, aki a Laborfalvy Róza utca 16. szám alatt lakott, évi 10 800 forintról 263 ezer forintra emelték a bérleti díját. A másik példa; az Arany János utca 37. szám alatti bérlő 7728 forint helyett 289 ezer forintot volt kénytelen fizetni évi bérleti díj címén. Azt hiszik, hogy tiltakoztak? Ejtettek akár egyetlen zokszót is? Nem. Bár ravaszul megszemélyesítettem az „albérlőket”, az olvasó bizonyára kitalálta, hogy ilyen nagyvonalú a saját zsebére senki nem lenne. A két magyar nábob szövetkezet volt. Az 1971-ben született kormányrendelet a nem lakas céljára szolgáló helyiségek bérét jelentősen megemelte úgy, hogy e helyiségeket különböző kategóriába osztotta. Ám példákban említett tarifaemelések véleményünk szerint — enyhén szólva — túlzottak. Túlzottnak találták az emelkedést más illetékes szervek is. Csupán a szövetkezetek „nyelték le simán a békát” — ahogy mondani szoktuk. Ott kuruttyolna a hasukban mindmáig, ha nem lépnek közbe a már említett illetékesek és végül — törvényességi óvásra — sikerült egy viszonylag alacsonyabb, de még mindig igen nagy összegű bérmegállapítást kiharcolni. A tanulság kézenfekvő: ha köztulajdonról van szó, akkor egyesek nagyvonalúsága nem ismer határokat. Azaz. hogy mégis? Előfordul, hogy egy-egy szövetkezet vagy vállalat ennél sokkal kisebb összegért is perbe szállt és körömszakadtáig védi a bukszáját. Számos peres eljárás bizonyítja, hogy a munka közben sérülést szenvedő dolgozók kártalanítása úgy hat a vállalati, szövetkezeti vezetőkre, mintha a fogukat húznák. Egyesek nem riadnak vissza attól sem. hogy — némileg megmásítva a baleset körülményeit — a vétlen dolgozó nyakába varrják a felelősséget, csak azért, hogy megszabaduljanak a kártalanítás terhétől. Azzal, hogy törvényeink kártalanításra kötelezik a balesetben vétkes munkaadókat, kettős célt • szolgálnak: egyrészt gondoskodnak a sérültről és családjáról, másrészt az anyagi felelősséggel is igyekeznek arra szorítani a vállalatokat, szövetkezeteket, hogy teremtsék meg a biztonságos munkavégzés feltételeit.. . No, do ennek a törvénynek is megtalálták már a kiskapuját. Több szövetkezet olyan értelmű vagyoni biztosítási szerződést kötött az Állami Biztosítóval, hogy a sérült üzemi balesetből eredő kárát is a biztosítónak kelljen megtérítenie. Ügyes, nagyon ügyes, hiszen e szerződések lényegében megszüntetik a szövetkezet anyagi felelősségét. Ennek tudatában pedig aligha hajtanak vegre költséges beruházásokat, csak azért, hogy biztonságos körülmények között dolgozzanak az emberek. Sőt, nyugodtan elbliccelhetik a baleseti források feltárását, s nern kell keresniük azt sem. ki a felelős. A bérleti díjakkal kezdiem és a. baleseti kártérítésekkel zártam. Remélem, nemcsak én érzem úgy. hogy a cikkemben szereplő témákat valami összefűzi. (békés) Jusson idő 3 gondolkodásra! i A minap egy neves Szovjet professzor aforizmái között olvastam, hogy rossz dolgozó-'az a vezető, akinek nem jut ideje a gondolkodásra. A szovjet professzor bölcselkedését olvasván, az első pillanatban mosolyoghatnékom támadt. Képtelen kép jutott eszembe: kopogok, benyitok, a vezető az asztalra könyökölve arcát tenyere közé fogja, s maga elé mered. Kérdem, mit csinál? „Gondolkodom” — mondja. Vagy telefonon hívom. „Elnézést kérek, nem kapcsolhatom a főnököt — hallom a titkárnőt —, azt mondta, bezárkózik egy órára, gondolatait rendezi.” Ugye furcsa volna? De csak azért., mert alig-alig van rá példa. Amint belemélyedtem a professzor velős mondásának elemzésébe, rájöttem, egyáltalán nem szellemeskedésnek szánta. Nyilván a rossz vezetői módszer kritikája ez. Magától értetődik — hiszen többek között azért viselheti tisztségéi —, hogy egy vezető beosztású dolgozónak vannak gondolatai. De: van-e ideje rá, hogy a munka, a munkahely kérdéseivel összefüggő" gondolatait sorjázza, rostálja, vagyis elmélyedjen? Illetve a gondolatokról — gondolkodjon. Teremt-e rá időt, hogy az ötleteket cselekedetté alakítandó, alaposan megfontolja és kimunkálja azokat? Ismerek vezető beosztású dolgozókat, akik naponta tíz, tizenkettő, olykor még ennél is több órán át dolgoznak. Olyanokat is. akiknek szinte minden gondolatuk — a munka. Sót olyanokat is, akik társaságban is, a kötetlennek indult beszélgetés tizedik percében a munkánál kötnek ki. Nem vitatom. helves-e ez vagy sem. Mindenesetre tiszteletreméltó, ha valaki szenvedéllyel csinál valamit, egész lényével éli munkás életét, s munkaideje leteltével nem mondja, hogy utánam a vízözön. Ügy érzem azonban, nem szemlélődöm helytelenül, ha — sokak tapasztalata alapján — utalok rá: nem szégyen az, és nem is „lazítás”, ha valaki azt mondja: magányomba vonulok egy tél órára, órára, szeretném átgondolni ezt vagy azt. A fő érv nem az — bár nem megvetendő! —. hogy mindenkinek szüksége van á napi munka utáni regenerálódásra, különösen, ha sokoldalú, intenzív szellemi munkát végez. Meg hogy: a kikapcsolódásra is kell idő, önképzésre, ha lépést akar tartani evvel a hihetetlenül gyors tempójú élettel, no meg saját feladatával, amelynek végzésére felkészült bár, de ha az önfejlesztésben nem tart folytonosságot, elkopik az ismeret. i Nem megvetendő érvek; de mégsem ezekre hivatkozom elsősorban. Nem, hanem — és most ne tessék meglepődni! — az idővel való takarékosságra. Az idő pénz, szól a közmondás. Több ennél. Illetve, hogy több legyen, annak feltételei vannak. Rendkívül egyszerű feltételei. Közismertek. S legtöbbször nem is a vezétő beosztású dolgozóktól függenek. A helyes munka- megosztástól. a feladatismerettől, emberek kölcsönös bizalmától. Hányszor hallottuk például: nem kéll minden — alsóbb szinten is megoldható ,— üggyel tüstént a vezetőhöz, vezetőkhöz rohanni. Persze, hogy nem. ha például az a — mindegy, hol dolgozó — hivatalnok ismeri saját kötelességét, s azt úgy végzi, hogy nem ad okot a bizalmatlanságra, amely az ügyfelet az ő megkerülésével, a „felettesebb” X-hez vagv Z-hez meneszti. Hányszor emlegetjük, hogy — más példát mondva — csökkenteni kellene a papírmunkát, szűkíteni az értekezletek sorát és időtartamát. Hányszor csitítgatjuk a „sértődötteket”, hogy ne gondoljanak semmi rosszra, amiért — „meghívásunk ellenére!” — nem az első számú vezető ment el hozzájuk az összejövetelre, hanem a helyettese, esetleg az átlala megbízott képviselője. Rengeteg példát sorolhatnánk és hosszasan boncolgathatnánk a témát. De végül csak az derülne ki: tiszteljük egymás idejét — mert ez is takarékosság! Méghozzá nem is a legutolsó a fontosabbak között. Ha időt adunk rá a vezető beosztású dolgozónak, hogy legyen módja a sajat asztala melletti elmélyedésre — meggondoltabb, bölcsebb lesz az intézkedése, javaslata, elképzelése. Az elmélyüli ség, az elemzés, a helyzetfelmérés — és így tovább — elejét veszi az elhamarkodott döntéseknek, a kapkodásnak. S ez nem csupán egy- egy részkérdésre vonatkozik. Az egésj: — ismert tétel — részekből áll. A vezetőnek ismernie kell a részeket, hogy lássa az összefüggő egészet; és látni kell az egészet ahhoz, hogy részekre bonthassa. Rálátni és belátni! Voltaképpen ez a lényege — ha nem tévedek — a szovjet professzor immár nem bizarr képeket elém-áceigető. hanem ■ nagyon is lényegre utaló aforizmájának. Jusson, mert kell idő — munka közben is! — az elmélyült gondolkodásra! CSALA IíASZLÖ A Szerencsi Csokoládégyár diósgyőri gyáregységébe-n három műszak alatt 60 mázsa készterméket •csomagolvabélés külföldi szállításra. (Solymos felvétele)
