Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)
1975-04-14 / 86. szám
Hálapénz Megint panasz, hát már megint panasz... A hálapén* miatt. Hivatalos forrásból jutott el hozzánk a hír, hogy a város egy bizonyos intézményében feltűnő ez a rossz szokás. S mert a hálapénz máshol sem ismeretlen dolog, gyakran szóbeszéd tárgya — indokolt, hogy ne csak a tényt vegyük tudomásul, hanem az okát is keressük annak, egyáltalán mi a hálapénz, illetve a pénz hogyan lesz a hála eszköze, még pontosabban fizetési eszköz emberek kapcsolatában. A hálapénz afféle borravaló, de mégsem az. A borravaló két, három, öt vagy tíz forint, „gavallérosabb” esetben húsz. A hálapénz? Az egy „Kossuth alatt” csak restelkedés. Márpedig restelkedni senki se szeret, inkább jobban belenyúl a bugyellárisába. Csakhogy: hálapénz-e mindig az az összeg, amit valaki ad valakinek? Kettőn áll a vásár, ígj hát kérdezhetjük így is: az a bűnös, aki adja, vagy aki elfogadja? Szerintem mind a kettő. Ki kínál fel hálapénzt? A megvesztegetni szándékozó! (Tudja-e vagy sem, ezt teszi.) Nyíltan vagy irulva-pirulva —« az összegtől függően —, kissé talán kelletlenül vagy nagyon is félreérthetetlen célzattal azért nyújtja a borítékot, mert valamilyen ellenszolgáltatást vár érte. Hogy mit? Külön elbánást, megkülönböztetést, jogtalan előnyt, „kenést, hogy jobban guruljon a szekér”... s még sorolhatnám. Egy biztos: olyan dolgot kíván, ami őt (vagy akiért „befizet”) kiemeli a többiek közül. De milyen alapon? Miféle törvény, erkölcs, rendszabály alapján?! Nincs rá magyarázat. Aki valakinek hálapénzt akar adni, az eleve arra gondol, hogy lepénzeli a másikat. Nem hálából! Ez nem igaz. Vesztegetési szándékból! No és aki elfogadja? Éppolyan bűnös. Mert elkötelezi magát a n síknak s önmagát kényszeríti rá, hogy kivételezzen vele, mert ugyebár azt kívánták tőle, hogy azért a pénzért szolgáltasson valamit, bár azt egyébként is meg kell tennie. Nem a pluszért. A fizetéséért. Viszont, ha kap, akkor meg kell rövidítenie azokat, akik nem adnak? Tilos! És ami tilos, az törvénytelen. Hanem mi van akkor, ha valakinek szándékában sincs hálapénzt borítékolni, ámde az a másik fondorlatosán bár, ki nem mondva, mégis félreérthetetlenül tudomására hozza: igenis, elvárom! Ezt hogyan nevezzük? A nevén! Így: zsarolás! Ezt pediglen szintén bünteti a törvény, bár nehéz fülön csípni a tényt, éppen azért, mert a hálapénzre szá- mottartó igény csak ritkán bizonyítható. De hát mikor és hogyan kezdődött a hálapénzdivat? Divat? Ép nem hiszem, hogy az. Inkább emberi gyengeség, nyereségvágy, jogtalan — és oktalan! — igyekezet az előny- szerzésre. Aki ad: megvásárol; aki elfogad: elad. De mindkettő mit? A felkínáló is, az elfogadó is önnön emberi értékéből dob valamit egy olyan piacra, amit csereüzletnek nevezünk. S az ilyen vásár nem csupán ízlés dolga. Több annál. Végét tehet-e vetni? Természetesen. Ne akarj megvesztegetni, ne „kend a szekeret”, inkább nyikorogjon, majd megreparálja az, aki arra hivatott. Panaszkodunk. De még sohasem hallottam senkitől efféle kifakadást: az ördög vigyen el engem, nem akarok kivételezést, nem viszem bűnbe a másikat se. Ha megteszi, ami a kötelessége, azt mondom: hálásan köszönöm; ha nem, akkor a szemére vetem. Jól tudom, nem ilyen egyszerű dolog ez. Mégis azt mondom: a baj akkor kezdődött, amikor az a kideríthetetlen valaki először nyúlt a zsebbe s a többi megtudta, hogy így is lehet. Nem mai keletű história ez. Régóta létezik a lekenyerezés-szokás. (Az idősebb nemzedéknek még tanították is: „Zörgessetek és megnyittatik.”) Emberek kezdték, emberek szüntethetik meg. Még akkor is, ha szigorú törvény szól közbe. És végül: hát nem lehetünk hálásak az előzékenységért, a jó munkáért, a kivételes tudásért, a szorgalomért, a szembetűnő lelkiismeretességéért? De igen! Csakhogy nem előre. Az megvesztegetés. A hálát csak utólag lehet kifejezni. És hogyan? Köszönettel, virággal, egy üveg konyakkal, kézszorítással s még ezer módon. Ki, hogyan tartja rendjén- valónak. De csak miután megkapta azt, amit elvárt — előzetes hálálkodás, pontosabban megvesztegetés nélkül! Így hát, ha mégis van és lesz is panasz, az vessen magára, aki okozza azt. es. I. Előadóest Vallomás a címe a fiatal pódiumművész, Balogh. Emese előadóestjének, amely április 17-én, csütörtökön este hat órakor lesz a Rónai Sándor megyei Művelődési Központ klubjában. Az esten közreműködik Bem kő Dániel gitárművész. Színe és Ha a társadalmi munkáról írunk, általában az áldozat- vállalást, az önzetlenséget szoktuk hangsúlyozni. Okkal. De azért van az anyagi honorárium nélkül, önként vállalt munkának másik, ha úgy tetszik kellemesebb oldala is. Nevezetesen az, hogy a társadalmi munkás élvezheti munkájának végeredményét. Lehet, hogy csak egy kis facsemete az, amit pihenőidejében a földbe tett, ám amikor a sutnya tavasszal rügyet, majd levelet bont, úgy cirógatják ezek a kis zöldhajtások az ember szívét, mint a puha gyermekkezek. Százszoros bűnt követ el tehát az, aki önmaga semmit sem hajlandó vállalni a közösségért, de megfosztja az örömtől azokat, akik érte is tettek. A bevezető mondatok indulatát megérti az olvasó, ha idézem, miről beszélgettünk Lakatos Miklósnéval, a Miskolci Kertészeti /általat parképítési üzemágvezetőjé- vel. Lakatosné 1961 óta dolgozik a vállalatnál, azóta alakítja, ápolja munkatársaival együtt a város kertjeit, de olyan nagyméretű, szívet do- bogtatóan szép társadalmi összefogásra nem emlékszik, mint amilyet az elmúlt két évben tapasztalt. Kis fák ezreit ültették el az új lakótelepeken, a Hejő-parton és másutt a diákok, katonák; játszótereket varázsoltak újjá szocialista brigádok. Különösen nagy szeretettel bábáskodott az üzemág vezető — mint szakmai irányító — a Hejő menti munkálatoknál. Az olvasók bizonyára tudják, hiszen a Déli Hírlapban is nagyon sokat írtunk már erről, hogy az Egyetemvárostól egészen Tapolcáig fákkal ültetik be a patak partját, és itt alakítják ki a város régóta hiányolt arborétumát is. Lakatosné nem sajnálta a fáradságot, amikor Szombathelyre kellett utazni a ritkaságszámba menő facsemetékért, mint ahogy nem sajnálták a fáradságot azok a diákok, ifjúmunkások sem, akik elegyengetek a hepehupás terepet, ásták a gödröket a facsemetéknek és irtották körülöttük a gyomot, hogy nőjenek gyorsan szép nagyra — mindannyiunk örömére. Képzeljék el, milyen szép séta lesz majd, amikor gyerekünket, unokánkat kézen fogva végigvezethetjük a sétányon és külön-külön bemutathatjuk nekik azokat az örökzöldeket. más faritkaságokat, melyek így együtt nem láthatók az ország egyetlen táján sem a szabadban. Félő azonban, hogy ez a képzeletbeli séta csak álom marad. A tavaly ősszel elültetett 500 kis facsemete közül tavaszig 120-at elloptak. Nem vandál pusztítók, szesztől fűtött fatördelők jártak a Hejő partján. (Bár ennek sem örülnénk!) Nagy szakértelemmel emelték ki a fácskákat és vitték el valahová. Ugyan hová? Lakatos Miklósné szerint csupán néhány olyan örökzöld volt, amit esetleg karácsonyfának felhasználhattak. És a többi? Nem , kétséges, hogy a magánkerteket, még inkább a víkendházak környékét díszítik. Eszembe jutnak egy bükki erdésznek a szavai, aki néhány évvel ezelőtt azt panaszolta, hogy karácsony táján megszaporodnak a gépkocsis kirándulók a fenyőfaültetvények környékén. Nincsenek annyian az erdészek, hogy megállítsanak és átvizsgáljanak minden magánautót, pedig jól tudják, hogy a csomagtérben ott lapulnak azok a fácskák, melyeket egyébként szinte fillérekért bárki megvehet a városban. „Magángépkocsira futja, karácsonyfára nem?” — kérdezte keserűen az erdész, választ sem várva. Most én azt kérdezem, hogy akinek futja víkend- telejrre, az rá van szorulva a közpénzen vásárolt fácskák- ra? Vagy néhányan éppen azért büszkélkedhetnek kacsalábon forgó hétvégi házzal, mert a hozzávaló jó részét így „szerezték”? Az ellopott 120 fa értéke — az ültetés költségeit, a fáradságot, a gondozást nem számítva — körülbelül 24 000 forint! A tolvajok nem szégyenlősek. Tudom, nem szállnak magukba, ha netalán elolvassák ezt a cikket. Akkor meg miért írom? Azért, hogy bosszantsam a becsületeseket, a tehetetleneket? A Hejő partján nem járunk éjszakánként, mi aligha tudjuk fülön csípni a tetteseket, Lakatosné szerint az ügyet jelentették a rendőrségnek. Reménykedhetünk tehát, hogy előbb-utóbb valaki horogra kerül közülük. A nyomozást talán megkönnyíti, hogy a faritkaságokat nem lehet a szekrénybe, vagy az ágy alá dugni. Árulkodnak és vádolnak a magánkertekben, ví- kendtelkeken. (békés) hétvége Síelőkkel és naptürdőzőkkel találkoztunk a hét végén a Bükkben. Tavasz és tél játszott velünk ezen a bolondos áprilisi szombat-vasárnapon, A bükki út kezdetén láttuk meg az UH 15-70 rendszámú Zsigulit, amely hogy, hogynem, beleesett a megduzzadt vizű Garadnába. A patak vízszintje egyébként több mint félméterrel emelkedett és az Ómassa felé vezető úton több helyen 20— 30 centiméteres magasságban hömpölygött a víz. A Zsigulit szerencsésen szárazra vontatták és így a bosszankodó utason kívül mással nem is találkoztunk, akinek nem simultak volna ki a ráncai 9 szikrázó napsütésben, mikor havat hintázott a szél a fenyőgallyakon. * A garadnai pisztrángtelepen csak ivadékokat láttunk, mert a megáradt patak elszennyeződése zavarossá tette a tavak máskor oly áttetsző vizét. Krazsalkovics bácsi most is munkában volt, több mint félmillió ivadékot kell gondoznia. Kis bádog- feknőben ikrák tízezrei várják, hogy felerősödve a gyorsvízű hegyi patakokban folytathassák életüket, A pisztrángtelep vezetőjének hangjára egyébként, mintha forma a víz a közelben. A halak (az öt-hat í Havas úton a jávorkúti fenyvesben (Solymos László felvételei) hóesés hírére. A Bánkút környéki lejtőkön — a speciális sivaxok segítségével — még leereszkedhettek szombaton néhányszor. Vasárnapra mintha a természet is megelégelte volna már az áprilisi tréfát, eltűntek a hófoltok és helyükre pokrócok kerültek. A táskák mélyén pedig akadt egy kis napolaj IS -o-g-o E. A. afc Akaratlan kocsimosás ... A Szilvásváradi Állami Zele József és ismerősei Gazdaság bükki ménese vad egész kis autókaravánnal invágtát mutatott be Varga dúltak útnak Budapestről a j)c A pisztrángivadékokkal évesek) az ismerős hang után ennivalót várnak. Ferenc csikós legényes os- torpattogtatásai mellett. A növendéklovak most láttak először telet. Kíváncsian nyalogatták a havat a jókedvű, széptermetű lipicaiak. Emlékház a Muszáj-kertben A proletárköltő születésének 70. évfordulója alkalmából megemlékezés volt Szabadszálláson is, ahová anyai ágon rokoni kapcsolat fűzte a költőt. A községhez közeli „Muszáj-kertben” József Attila-emlékházat avattak, amelyet egy hajdani csőszházban rendeztek be. Sátori Mollak a Mm Véget ért vasárnap a Bükik-hegységben az úgynevezett borókási töhrök felkutatására szervezett négynapos barlangásztábor. A miskolci Ady Endre Művelődési Ház Herman Ottó nevét viselő karszt- és barlangkutató csoportja 15, míg a szomszédos kelet-szlovákiai barlangkutatók tíz fővel vettek részt a kutató expedícióban. A táborozás célja volt, hogy az eddig már 100 méter mélységben megkutatott víznyelőket, töbröket az ez alatti rétegekben is felderítsék. Ezzel a felszínre szivárgó karsztvíz útjára igyekeztek „fényt deríteni”. A korábbi kutatások ugyanis azt igazolják, hogy ezek a karsztvizek a Szinva-forrásában törnek felszínre. Bár az időjárás nem kedvezett a kutatóknak. ennek ellenére eredményes munkát végeztek, amelynek összegezését a következő napokban végzik eL Felveszünk lakatos, hegesztő, műszerész, festő szakmunkásokat és segédmunkásokat. magas keresefi lehetőséggel Továbbá budapesti központunkba gyors- es gépirónőkei, bérelszámolókat és költségelszámolókat. Lakást és heti hazautazást biztosítunk. Jelentkezés: Gép- és Felvonószerelő Vállalat Kirendeltségén, Miskolc, Széchenyi út 28., I. emelet Sívax és napolaj Bükki
