Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)
1975-04-07 / 80. szám
Wembley, Norden, Chorzbw & Rövidesen ismét láthatjuk őket a népkerti pályán... a IMIÉ Idéző Röplabda Ilgpien gyizlei MÉMTE—SALGÖTARJÄNI IKV 5:3 (2455-2422) Rendkívül izgalmas mérkőzésen, s újra idegenben győzött a Munkád! Ezzel továbbra is 100 százalékos maradt a csapat, 7 mérkőzésből 14 pontja van, s imponáló a találatarány is, 46:10! Mályás az első párban csaknem végig lépést tudott tartani ellenfelével, csupán az utolsó gu- rításoknál hibázott, ez azonban elegendő volt az ellenfél előny- szerzéséhez. A következő párban aztán fordult a kocka, Némethiek sikerült ledolgoznia a hátrányt, sőt még 10 fa előnyt is szerzett. Ezután Samodai, majd Kubacsek révén sikerült egálban tartani a mérkőzést, a hazaiak nem tudtak jelentős előnyt szerezni. Az ötödik párban dőlt el a találkozó, a hazaiak visszaestek — még a csere sem segített rajtuk —, Pinczés viszont remekül hajrázott, s 52 fa előnyt szerzett. Zambónak a hatodik párban ezt kellett megtartania, ennek megfelelően játszott, az előnyre vigyázva. Egyénileg: Németh Z. 437, Zambó 415, Kubacsek 408, Pin- czés 404, Mátyás 399, Samodai 392. N. Z. A röplabda NB II-ben most' kezdődött a bajnokság tavaszi idénye, s volt olyan együttes, mely alaposan kihasználta a kétnapos ünnep adta lehetőséget. Két mérkőzést is játszott, mint például a Borsodi Volán női gárdája. B. VOLÁN—DEBRECENI TK 3:0 (3, 12, 4) Mindössze 45 percig tartott a mérkőzés,! A közlekedésiek végig nagy fölényben játszottak — annak ellenére, hogy a második játékrészben eléggé ki is engedtek —, s különösen mezőnymunkájukkal múlták felül a vendégeket. Kassainé, Hontiné és Szűcs játszott átlagon felül. Kézilabda MNK SBTC—M. SPARTACUS 9:9 (6:3) Az MNK első fordulóján sikeresen túljutott Spartacus előtt ezúttal is adva volt a továbbjutás lehetősége, de azt kétszer is elszalasztottak. Először, akkor, amikor az első tíz perc rossz védekezése következtében 6:2-re ..elengedték” a tarjániakat. Másodszor pedig akkor csillant fel az újabb NB-s csapat fogadásának lehetősége, amikor a befejezés előtt 9:8-ra vezettek. Az utolsó percben azonban egy rossz indítás következtében kiegyenlített a vendégegyüttes, s miután a múlt évben az SBTC is megyei bajnokságban szerepelt; a vendégj og alapján ők jutottak tovább! A Spartacus góldobói: Szabóné (4), Gregó (3), Lesinszky, Mészáros (1—1). tett a SÜMSE számára a DVTK, mint most idegenben a megyei bajnokságban szereplő Derecske együttese. A sajószentpéteri lányok szemre is tetszetős támadó- és eredményes védőjátékkal biztosan jutottak az újabb fordulóba. Góldobók: Csányi (6), Domqsz- lainé ((2), Szászné és Meszlényi EGRI DÓZSA—B. VOLÁN 3:1 (10, 15, —17, 7) Amint a játszmák aránya is mutatja, óriási harcot hozott a találkozó. A Volán-játékosok jobban kezelték a labdát, mint a házigazda egriek, de igen gyengén nyitottak, s így önmagukat verték meg! Igaz, a sikertelenséghez alaposan hozzájárult a teljesen indiszponált játékvezető is. Szűcs, Lengyel és Kertész játékát dicsérhetjük. ★ Az MVSC április 16-án, a Ny. Spartacus ellen rajtol. (1-1). A CEMENT- ES MÉSZMŰVEK HEJÖCSABA! GYARA * . A DVTK sporttelepén hat Hiúsági csapat (4 fiú, és 2 leány) részvételével rendeztek Felszabadulási kézilabdatomát. A benevezett Ózd és KVSE csapatainak tá'vollétében diósgyőri sikerek születtek. A fiúk eredményei: DVTK I. —101. sz. ITSK 17:9, Vörös Meteor—DVTK II. 16:14, DVTK II.— 101. sz. ITSK 18:10, DVTK I,— Vörös Meteor 21:17. Végeredmény: 1. DVTK I., 2. Vörös Meteor. 3. DVTK II., 4. 101. SZ. ITSK. _ _ Leányeredmény: DVTK—171. sz. ITSK 8:7. + SÜMSE—DERECSKE 10:2 (7:1) Az MNK első fordulójában jóval nehezebb ellenfelet jelenaz Bj pr beüzemeléséhez felvételre keres; A MISKOLCI VASIPARI SZÖVETKEZET azonnali belépésre alkalmaz: vasszerkezeti lakatos, lakatos, hegesztő szakmunkásokat; • lakatos, hegesztő betanított munkásokat; ® segédmunkásokat szállításhoz; • személygépjármű- vezetőt; • autódaruvezetőt és kezelőt; • Márta-bányai telepre betanított női munkásokat. Jelentkezés: Miskolc, Partizán u. 7. sz, Fizetés megegyezés szerint. vízvezeték- szerelő; csőszerelő; lakatos; minősített hegesztő; villanyszerelő; ács; kemencefalazó kőműves; gázkezelői végzettséggel rendelkező lakatos autóvillamossági szerelő és .lK0fc vegyipari szakmunkásokat, folyamatszabályozás vagy automatizálás műszerészt (legalább 4 éves gyakorlattal); középiskolai végzettséggel rendelkező férfi, és anyagvizsgáló röntgengép mellé kiszolgáló' munkakörbe érettségizett női munkaerőket; vasúti kocsirendezőt; 18 éven felüli női munkaerőket mintahordói munkakörbe; általános normaképesítéssel rendelkező normást fürdőbe takarító és őrzői minőségben férfi és női munkaerőket. Jelentkezni o munkaügyi osztályon lehet mindennap 7—15 óráig. FIM A nnuaire 1975 ( A FIM, azaz a Fédération Internationale Motocycliste, a Nemzetközi Motorsport Szövetség szerkesztői minden esztendőben közreadják az Annuaire-t, a mindentudó „kisokost”, amelyben a sportágbal kapcsolatos minden fontos tudnivaló benne foglaltatik. A csaknem 200 oldalas évkönyv egyaránt felsorolja a tisztségviselőket, bizottságokat, az eddigi világbajnokokat, az elmúlt év részletes eredményeit és az ebben az esztendőben a világon sorra kerülő valameny- nyi nemzetközi versenyt. Gyorsasági. salak-, moto- cross-. homok- és jégversenyzők tudhatják meg belőle a számukra legfontosabbakat. Két magyar szakember Az Annuaire ez évi példányát nemrég kaptuk meg. Az egyik bizottság, a „Track racing” tagjai között megtaláltuk a magyar motorsport egyetlen nemzetközi tisztség- viselőjének, Dékán Györgynek, a magyar szövetség főtitkárának nevét is. A 46 tagország nemzetközi minősítésű funkcionáriusai között — a bírók névsorában — a miskolci Kővári Kázmér, a Borsodi Volán salakmotoros szakosztálya vezetőjének a nevével találkoztunk. A világbajnoki döntők listájából megtudtuk, hogy az angliai Wembley (egyéni), az NSZK-beli Norden (csapat) és a lengyelországi Chorzow (páros) lesz az idén i!s a végcél — a magyarok számára is. Az első kettőt megközelíteni is jó lenne — nemhogy eljutni oda —, a chorzowi 100 ezres stadionban azonban ott lehet a magyar páros,- Szőke és Sziráczki, akiknek ehhez Mariborban (Jugoszlávia) kellene az első három pár között végezniük. Itt ugyanis a szovjet és az angol (!) páron kívül már akad legyőzhető ellenfél. Elsősorban az NSZK és Ausztria párosa pályázik még a döntőbe jutást jelentő harmadik helyre — természetesen a magyarokkal együtt. Régen volt ilyen szerencsés lehetőség, hiszen a maribori csoportban most nem lesz ott a rendező jogán döntős lengyel és a visszalépett csehszlovák páros! Városunk kétszer is Miskolc neve a 90. oldalon található először. Az egyéni világbajnoki versenyek listáján, így:, 5/5 18.05, MMS, Rounk D in Miskolc, Borsodi Volán. Azaz: az egyéni döntő D-csoportjának küzdelmeit az 5/5 ‘ sorszám alatt május 18-án (10 órakor) a Magyar Motorsport Szövetség rendezi Miskolcon, a Borsodi Volán lebonyolításában. De szerepel városunk az 5/66 szám alatt is, szeptember 27—28. dátummal, amikor a Volán a „Four Neighbour” versenyt, azaz a „Szomszéd Kupa” magyarországi fordulóját rendezi meg. Az Annuaire utolsó fejezetei a tavalyi eredményeket összegezik — a motorozás valamennyi ágában. Bemutatják a világbajnoki gyorsasági pályák rajzát, s az azokon tavaly győzelmet szerzett Van Kessel (50 ccm), Andersson (125 ccm), Villa (250 ccm). Agostini (350 ccm) és Read (500 ccm) fényképeit. A magyar gyorsasági versenyzők tavalyi világbajnoki helyezését is ismerteti az évkönyv. Íme: 125 ccm (46 induló) : 21. Repitz (MZ). 250 ccm (46): 26. Reisz (Yamaha). 350 és 500 ccm-es kategóriában magyar versenyző most nem szerzett pontot. Yamaha az élen Szinte minden kategóriában a japán Yamaha-moto- rok szerepelnek az élen; még Agostini az azzal nyert, csupán az angol Read védte meg az MV Augusta hegemóniáját az ötszázasok között. Végül: a tavalyi jégmotoros világbajnok a már Miskolcon is indult csehszlovák Spinka lett, a salakmotoros csapatbajnok (negyedszer) Nagy-Britannia, párosban a svéd Michanek—Sjoesten pár nyert, s az egyéni világbajnoki címet ismét „elorozta” a svéd Michanek az eddig négyszeres győztes Mauger elől. HORVÁTH KÁLMÁN Felszabadulásunk so. évfordulójának tiszteletére a BAÉV művelődési otthonában bonyolították le az SZMT által kürt sakk-csapatversenyt. A szakmák, üzemek képviseletében népes mezőny — 72 minősítés nélküli versenyző! — ült a táblák elé. A döntők eredményei: BVK— Borsodi Hőerőmű 4:2, MÁV Igazgatóság—B. Hőerőmű 3,5:2,5, MÁV lg.—BVK 3,5:2,5, DIGÉP— LKM 5:1, DIGÉP—Mákvölgyi Bányász 4:2, LKM—Mákvölgyi B. 3,5:2.5. Végeredmény: 1. DIGÉP, 2. LKM, 3. Mákvölgy, 4. MÁV Igazgatóság, 5. BVK, 6. B. Hőerőmű. Totó A totó vasárnapi 14. heti szel vényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Cesena—Lanerossi 3:1 1 2. Fiorentina—Róma 0:0 X 3. Lazio—Torino 1:5 2 4. Milan—Cagliari 0:0 X 5. Sampdoria—Ascoli 0:0 X 6. Ternana—Internazionale 0:0 X 7. Varese—Bologna 1:4 2 8. Arezzó—Atalanta 1:1 .X 9. Avellino—Catanzaro 0:0 X 10. Como—Genoa 2:0 3 11. Parma—Palermo 2:1 1 12. Spal—Foggia 0:0 X 13. Taranto—Verona 1:1 X Pótmérkőzések: 14. Novara—Alessandria 1:1 X 15. Sambenedett.—Pescara 2:1 3 16. Brescia—Reggiana 2:0 1 aprőhirdeté dűl SS fii Gyakorlattal rendelkező gyorsas gépírót felveszünk. Jelentkezés: Miskolci Vendéglátóipar! Vállalat munkaügyi csoportja, Miskolc, Baross Gábor u. 13—15. A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanulási idő 1 hónap. A kereset 2000—2600 Ft a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk. Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük. Cím: P. F. V. Lőrinci Gyára. 1183 Budapest, Gyömrői út 85—91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. A MEZŐGÉP Vállalat Felső- zsolca Miskolci Gyára kontírozó könyvelőt, közgazdasági technikumi és mérlegképes könyvelői képesítéssel felvételre keres. Jelentkezés: 3501 Miskolc, Besenyői u. 10. sz. alatt a személyzetisnél. A MEZŐGÉP Vállalat Felső- zsolca Miskolci Gyára felvételre keres gépi forgácsoló szakmunkásokat, betanított munkásokat, illetve segédmunkásokat. 8 általános iskolát nem végzettek részére az általános iskola elvégzését, forgácsoló szakmába betanítást, illetve szakmunkás- vizsga letételére lehetőséget biztosítunk. Jelentkezés: 3501 Miskolc, Besenyői u. 10. sz. alatt a személyzetisnél. inpatlon Zs. Zs. KERTÉSZKEDÖK, KISTERMELŐK, FIGYELEM! Megérkezell a bölermi fémzárolt holland „Desirée" vetinrgonya Beszerezhető: a MISKOLCI ÁFÉSZ vasgyári, Búza téri zöldségboltjaiban és a kertszövetkezetek felvásárló helyiségeiben. A liszai Vegyi Kombinál felvételre keres lakatos, villanyszerelő, forgácsoló, vegyipari szakmunkás, betanitott munkás • munkakörökbe férfi munkaerőket, valamint betanított munkás munkakörbe női munkaerőket 18—40 éves korig Fizetés megegyezés szerint! JELENTKEZNI LEHET; A VALLALAT MUNKAERÖ-GAZDÁLKODASI OSZTÁLYÁN, LENINVAROS8AN Garázs kiadó. Csabai kapu 5«.