Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)

1975-04-07 / 80. szám

Kicsi volt a fedett, csoda, ho«\ belértek Napi egyórás edzés már kevés... Emberemlékezet óta nem vo’- tak még ennyien tgy ünnep- úszó versenyen ' sem — mutatói t körbe e.égeöetten a fedett uszo­da medencéje szélén szorong ve renyzók e dr. Gonda Géza, < szövetség vezetője — mint most Hiába, a sportiskolák neve' munkába most már valóba; óv estet! jótékony hatását!. Csakhát, ez a kis ..mosdótál” Csoda, hogy befértünk! Bizony, csoda, hn meggondol­juk, hegy a ,,mini” méretű, 25 yardos — mindössze 4 verseny­pályás! —• kis fedett uszodánk­ban megrendezett versenyszá- mekban 410 (!) induló lénett a rajtkövekire. Ugyanis ezúttal nemcsak a miskolci úszók vet­tek részt a viadalon, hanem a meghívott ózdiak, sőt nyíregy­háziak is. Persze, nemcsak az úszók elhelyezése, versenyezteté­sének nehézségei miatt volt szembetűnő a korszerű uszoda, vagy legalábbis a sátorral fedett nagy medence hiánya — az or­szágban ilyen tekintetben Mis­kolc már a 23. helyen áll! — hanem az eredmények szem­pontjából is. A béka és delfin korosztályos kis versenyzők idő­eredményei éveik számának megfelelően biztatóknak. sőt óknak moxidhatók; ám a ma­gasabb korcsoportba tartozók teljjesúményei még vidéki* vi­szonylatban sem voltak számot evee-:f S mindez azért, me • ipi e..ymás (!) edzéssel — át \g.an ennyi ’ut egy magasai- ;ó csoportba tartozó úszóra’ ­m etc :?hala'ás, hanem tör VÓ177V3 erű vissza’.énés köve kezib be minden versenyzőnél. Az ed- zésó'ák számát pedig csak kor­szerű létesítményben lehet nö­velni ’ A részt vett öt sportkör között - mint az vá^ha+ó is volt — a* MVSC «za a legeredménye­sebben: úszói 15 aranvérmeí nyertek. Az ózdiak hat. a nyír­egyháziak három, a Postás ver­senyzői pedig két alkalommal álltak a dobogó legfelsőbb fo­kára. A legtöbb első helyet — hár­mat — Mestyán Ibolya, az MVSC úszója szerezte, aki a 100 yardos gyorsúszást 1:03.8. a 100 vardos mellúszást 1:17.8, a ÍOO yardos pillangóúszást pedig 1 ;12.6 per­ces eredménnyel nyerte, s tagia volt a győztes MVSC gyorsváltó­nak is. Két-két győzelmet ara­tott : Szabó Emese (100 y serdülő mell i:23.5, 100 y serdülő gyors . :08.8 p), Éder Zsolt (100 y pil- angó 1:02.8, j00 y hát l;0l p), ■abriczius László (100 y serdülő nllangó 1:16.3. luo y serdülő mell •21.7 p.). Szokoly Tamás (100 y ika-delfin pillangó i;20.8. 100 y .éka-delfin hát 1;20.5 p). Előbbi -árom az MVSC, utóbbi pedig a Nyíregyházi Sí versenyzője. Egy- egy aranyérmet szerzett: Diósy (MVSC. 100 y gyers 54.8 mp), Kovács (ÓKSE. iOO y serdülő gyors 1:03.4 p). Plackó (MVSC, ÍOO y béka-delfin , gyors 1 ;12.9 o). Kovács Z. (M. Postás. ÍOO y mell 1:10.4 p). Matiz (MVSC. 100 v béka-delfin mell 1:28 p) a férfi versenyszámokban. míg a nőknél Kocsis Csilla (MVSC. 100 y béka­delfin mell l;29.9 p). Kovács Adrienn (M. Postás. 100 y hát 1:09.3 p). Havasi Henriett (ÖK- SE. 100 y serdülő hát 1:18.3 p.), Palicz Andrea (Nyíregyházi Sí, !00 y béka-delfin hát 1:26.7 p), Kaposvári Agnes (ÓKSE. 100 v serdülő pillangó 1:15.6 p), Havasi Emőke (ÓKSE. 100 y béka-delfin pillangó 1;38.6 p) lett egyszer első. M. Gy. # Együtt, egy célért... Az MVSC országúti hármas kerékpáros csapata — Géra, Négyesi és takarva Csathó — az országos CSB mezőnyében a cél felé pörget. (Szabó István felv.) I szorító mellől Tíz másodpercig bírta Az apa közbeszól Fogért — bronzérem # Adok — kapok ... Az ökölvívók felszabadulá­si emlékversenyének csak­nem két évtizedes történeté­ben annyi negatív csúcs — közte egy „világrekord” is! — még sohasem született, mint most. Mindössze 92 öklöző mérlegelt, de csak 81 lépett a szorítóba, mert 11 súlycso­portban csupán egy induló akadt — ötben pedig • egy sem! Így a súlycsoport-átlag 2,3 versenyző volt. A meg­rendezett 81 találkozóból — körmérkőzések is voltak — 28 tartott három meneten át... A három nap alatt ■— a szabadnapos versenyzőkkel együtt! — sem ült összesen ezer néző a lelátókon stb., Stb S a „világrekord”? A serdülő pehelysúlyú szol­noki Németh mindössze 10 másodpercet töltött a szorí- tóban a tatabányai Vécsi el­leni mérkőzésen — a vezető bíró rászámolását is beleért­ve! Az indító vezényszót kö­vetően ugyanis jókora „fü­lest” kapott, s így a további­akban már csak a városnézés maradt számára. ) Persze, a sportkör költsé­gén! * Vidovenyecz, az MVSC ifjú­sági válogatott versenyzője egy meneten át csak játsza­dozott az ózdi Berkivel. A szünetben aztán édesapja, aki (Szabó felv.) minden mérkőzését filmre veszi, odaszólt neki: — Ne viccelj fiú, hiszen tudod, hogy felment a film ára! S a második menet elején gyors, kemény ütésekből álló sorozás következett, mire — repült az ózdi edző kezéből a törülköző. Mert a kis „Vi- do” nemcsak öklözni tud, ha­nem szófogadó fiú is. * Hamza szájából a szolnoki Nagy egyik hatalmas ütése nyomon egy fog éppen a sportorvos asztalára gurult. y — Visszaadom neki — mondta Molnár dr. —, leg­alább ennyi emléke legyen a versenyről. Hamza azonban kemény le­génynek bizonyult, mert a visszakapott fog mellé — amit kényszeredett fintorral ■H is vett — egy bronzérmet is szerzett. * Az egri Szuromi jobb kar­ján több tetoválás éktelenke­dik, melyek közül az egyik alatt „Ez a Rókus” felírás ol­vasható. A tatabányai Láng azonban nem ijedt meg et­től: már ez első menetben tízet számoltatott a kórházat „ajánlgató” fiúra. (monostort) Hi „No I. Femina—Pamutfonó 1:0 (1:0) Korábban hírül adtuk már, hogy teljesült a miskolci női labdarúgók régi álma: a ta­vaszi szezontól kezdve részt vehetnek a női NB I-nek nevezett egyetlen hivatalos országos jellegű BLSZ-baj- nokságban. A rajtra szom­baton délután került sor, a Miskolci Pamutfonó együtte­se a fővárosban játszotta el­ső bajnoki mérkőzését. A Jobbágy — Mezei (Fü­redi, Paksi), Jakab, Nagy (Rácz) — Egri. Dobi — Ko­szosán, Poór, Rúszó, Zsóka, Göndör összeállítású együt­tes kitűnően’ helytállt a je­lenleg második helyen álló fővárosi csapat otthonában. A miskolci lányok jól ját­szottak, de a premier lázá­ban a legjobb helyzeteik is kimaradtak. Az egyik legré­gibb magyar nőj labdarúgó­csapattól kikapni egyébként sem szégyen, és biztató a jö­vőt tekintve. A Pamutfonó 7500 kilométer után Ha páíyájuk is volna... csapatából különösen Jakab, Poór és Göndör teljesítmé­nyét lehet kiemelni. A sikeresnek számító be­mutatkozás után a jövő va­sárnap hazai pályán láthatja a miskolci közönség a fonó­sokat, akik a hejőcsabai pá­lyán 15 órai kezdettel ját- szák következő bajnoki mér­kőzésüket a budapesti MOM ellen. Több mint két hete annak, hogy Mackóval leültünk be­szélgetni 40 esztendős szerel­méről. (Az illendőség úgy kí­vánná, hogy Kovács Károly- nak nevezzem az MVSC ed­zőjét, de félő, hogy úgy sok­kal kevesebben tudnák, ki ő.) Az alkalmat erre a szezon- kezdés adta, s az időpontot azért kell megemlíteni, mert azóta bizonyosan sok százzal gyarapodtak a később szóba kerülő kilométerek. Miért csak C-kate? óriás? . Mackó tehát az MVSC ke­rékpáros szakosztályának ed­zője, de ennél mégis sokkal több. Mert nemcsak a szak­osztályért dolgozik, hanem az egész magyar kerékpározá­sért. Es nem is csak úgy, hogy országosan ismert, olim­pikon versenyzőket nevelt, hanem úgy is. hogy ő szer­vezte szinte az egész magyar élvonal mezeinek gyártását (Miskolcon történik!), de abban már kerékpáros ci­pőkért is keresik. A szezon előtti beszélgetést a tavalyi év értékelésével kezdtük. Furcsának tartottuk ugyanis, hogy az égyesületi „olimpiai” pontversenyben az MVSC kerékpáros szakosztá­a December 4. Km felvételre "ceres betanított gepmunkás munkakörbe' • drótbúio \ < • kötél- es kábelgyártó gepekre. háromműszakos, teljesítménybéres munkaterületre. »8 életévüket letöltött és 8 általános 'Skoto- »earettséaoe rendelkező férfi és női munkavállalókat lya négy legmagasabb rangú, úgynevezett „B-kategóriás” szakosztályt is megelőzött, s mégis csak a C csoportban található! A magyarázat? Az MVSC-neh nincs kerékpárpá­lyája, s ezért pályán koráb­ban nem indult. És lesz-e? Mackó széttárta a kezét: „A közgyűlésen kaptam Ígéretet városunk egyik vezetőjétől, de nem tudom, mi lesz ...” Miért fontos a pálya? Mert amíg az országúton két szám­ban, addig a pályán (és így a magyar egyesületi pontver­senyben is) négy verseny­számban lehet olimpiai he­lyezéseket, pontokat szerezni! És így hiába vaji Géra Im­réje, bajnokságra esélyes or­szágúti csapata, úttöfő orszá­gos bajnoki gárdája az egye­sületnek, a megjelölés — a C kategória — marad. Megverni az országi c, c bajnokságot Beszéljünk tehát a közeli jövőről. Azokról a bizonyos bajnoki esélyekről, hiszen az idén az országos országúti bajnokság megnyerése a csa­pat célja. Erre készül Géra,’ Négyesi, Szikszai és Csathó, valamint a másik Csathó és Albert. Erre már december elseje óta készül az MVSC gárdája, heti 4—6 edzéssel — előbb a kondíció megszerzé­sével, majd rengeteg pörge­téssel. Március Végéig 137 ed­zéssel! Kilométerben ez leg­alább — a félnőtt válogatot­taknak — 7500 kilométer, he­gyen-völgyön, sík terepen. Ez a hajtás egyébként már Montreálért is történik, hi­szen a kétszeres olimpikon, s hat VB-n indult Géra Imre elsőként esélyes a kikülde­tésre, de szó lehet Szikszai- ról is. Csathó Tamás? Ö is nagy tehetség, de inkább 1980-ra vehető számításba. De van Mackónak jelöltje a ké­sőbbi időszakokra is, hiszen az ali" ifjúsági Papp Zsolt és a serdülő Mezővári Attila is tagjai a válogatott keret­nek. Az edzőt nem küldik ki Géra már két olimpián ott volt, s a harmadikon is ott lesz. De edzője, felfedezője, nevelője még sohasem lehe­tett vele a világ legjobbjai­nak vetélkedésén. Mackó má­sik nagy fájdalma, hogy hagytál« Borsodban elsorvad­ni a valamikor 8—9 szakosz­tályt számláló kerékpározást, s ma már csak az MVSC-ben űzik. S egyre nehezebb meg­rendezni a hagyományos bor­sodi versenyt, a -Bükk Ku­pát. Ötödannyi pénz sem jut itt rá, mint amennyit a pé­csiek a Mecsek Kupára for­dítanak! Mintha ezt a ve­télkedést — miként a szövet­ségi munkát is — egyre in­kább csak a szakosztály ügyének tekintenék, holott ez nemcsak országos, de nem­zetközi verseny is lehetne. (Két éve megírtuk, hogy kap­tunk egy címet Katowicéből, s garanciát arra. hogy elkül­dik hozzánk a sziléziai válo­gatottat a VB-érmes Lis-szel. A címért azonban azóta sem jelentkezett senki!) És végül — adalékként — álljon itt a kerékpáros szak­osztályok elmúlt évi pont- _ versenyének eredménye (zá­rójelben megjelölve a B ka­tegóriás rangú szakosztályok): 1. FTC (B) 108, 2. KSI 97, 3. Tipográfia (B) 63, 4. Szek- szárd 55, 5. BVSC 26, 6—7. Egyetértés és MVSC 24—24, 8. Ü. Dózsa (B) 22, 9. Vasas (B) 18, 10. BKV Előre (B) 14, 11—12. Csepel (B) és Video­ton 8—8 ponttal. HORVÁTH KÁLMÁN Mecser az élbolyban érkezett A komarnói Lenin stadionban 65 magyar és 18 csehszlovák at­léta sorakozott fel az MTK-VM SK által kezdeményezett Ko- marno—Komárom közötti 8200 m-es ünnepi futóverseny rajtjá­nál. Az indulást megelőzően ko- szorúzási ünnepséget tartottak a szervezők a komarnói felszaba­dulási emlékműnél. A futók Komáromban, a Jókai-ligetben levő szovjet hősi emlékmű ta­lapzatánál helyezték el a meg­emlékezés virágait. A jól lezárt útvonalon, kelle­mes időben vágtak neki a távnak az atléták, s 1600 m megtétele után — még csehszlovák terüle­ten — szinte már kialakult az élmezőny befutási sorrendje. A yálogatott Suchan állt az élre, mögötte pedig Fancsali — aki ezúttal visszavágott az országos mezei bainoks-Agon elszenvedett vereségért diósgyőri ellenfelé­nek — Ivlecser, tiáthori és Sze­keres futott. A célban a sorrend annyiban változott, hogy az FTC atlétája, Báthori megelőzte Mécsért., s a DVTK futója í^v a negyedik helyre került.

Next

/
Oldalképek
Tartalom