Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)

1975-04-03 / 78. szám

Keresett, közkedvelt áru a sajóbábonyi vegyiüzemben előállított habszivacs. Kurt Weill Hozzálátni Huszonöt évvel ezelőtt, 1950. április 3-án halt meg — 50 éves korában — Kurt Weill német származású amerikai zeneszerző. A németországi Dessauban született 1900-ban. Szülővá­rosában, majd fél évig a berlini zeneművészeti főis­kolán tanult zeneszerzést, s 1919-től Lüdenscheidben lett színházi karmester. Tovább folytatta tanulmányait Ber­linben, s már akkor feltűnt expresszionista hangszeres műveivel. Nemsokára a sokszor éles társadalomkri­tikától fűtött, realista jelle­gű színpadi művészet terü­letére lépett és „aktuális” operáival (németül „Zeito- per”-nek nevezték), vala­mint daljátékaival világhír­nevet szerzett. Ezeknek a zenei nyelvét a kabaré és a dzsessz dallamvilágából, rit­mikájából teremtette meg, egyszerű, s éles harmóniai színekkel, valamint kamara- zenekari hangszereléssel. az újjáépítéshez 1945 áprilisa a korabeli lapokban 1*4$ 4. w*rt>> » KW«» >yv-*v «£•> * \ "» «. «•XZ' -yro Milliárdokat termelt, városokat épített Borsod vegyipara Kiállítás a Herman Ottó Múzeumban Mikor a kiállítás terve hó­napokkal korábban megfo­gant, rendezői arra gondol­tak, hogy Borsod (vagy ha tetszik, az ország) harminc­éves fejlődésének érzékelte­tésére egy ipartörténeti be­mutató lehet a legalkalma­sabb. Hozzá pedig éppen a vegyiparé, amely létét, nép- gazdasági és nemzetközi je­lentőségét az elmúlt harminc évnek köszönheti. A szemünk láttára szüléitek A Herman Ottó Múzeum földszinti termeiben látható, Borsod vegyipara című ki­állítással nem volt könnyű dolga a szakembereknek, akik az anyagot válogatták és rendezték. Az északi ipar­vidék központjában élő láto­gatónak ugyanis már a cim után is sok minden eszébe jut. Az elmúlt évek minden­napjaira, az újságok, a rádió napi híreire emlékszik, ha Kazincbarcika, Sajóbábony, Leninváros nevét hallja. Leg­fiatalabb iparágunk központ­jai valóban a szó szoros ér­telmében a szemünk láttára születtek. Mit lehet ebből most, egy esemény alkalmá­ból néhányszor tíz négyzet- méternyi területen bemu­tatni? A Borsodi Vegyi Kombi­nát, a Tiszai Vegyi Kombi­nát, az Észak-magyarországi Vegyiművek késztermékei jó ismerősök; mindennapjaink tartozékai. Az üzemek által adott anyagot tehat úgy vá­logatták a rendezők, hogy az első teremben ezekkel talál­kozzunk; fogódzót jelentenek a továbbiakhoz. A kívülálló számára bonyolult technoló­giák makettjei mellett né­hány dokumentum idézi a kezdeti időket, a gyárak épí­tését, a későbbi kének pedig, a nemzetközi hírnévnek ör­vendő üzemek fejlődésének útját jelzik. Egy kistermet annak szentelnek, hogy a vegyipari szakemberképzés­ről legalább vázlatos képet kapjunk, végezetül pedig az olefin-program megvalósulá­sának folyamatát érzékel­tetik. Aki a kazincbarcikai or­szágúton jár, esti sötétben mindig megcsodálja a BVK kéményeinek lángcsóváit, tü­dejében érzi a vegyiüzem közelségét, érdeklődve nézi ami a bonyolult vezetékrend­szerből látható. • Alig pár hete, hogy megjegyezte a hír­adásokat: átadták rendelteté­sének a leninvárosi új olefin- művet. Pár nap múlva pedig-)(- Kép a képben. Felvéte­lünk a Kazincbarcikát bemu­tató fotókról készült. A Kun Béla teret (képünkön fent) jól ismerik, a loggiás épület­tel ezután ismerkedhetnek a fiatal város lakói. erre figyelt: a Leninváros- ban előállított etilént dol­gozza fel Európa legnagyobb ilyen jellegű vegyipari üzeme, a kalusi pvc-gyár, amely évi 250 ezer tonna pvc-t ad a szovjet népgazdaságnak. De mégsem a látványra, a nép- gazdasági mutatókra, még csak nem is a természetes­nek vett, régen megszokott késztermékekre gondolunk elsősorban, ha a három bor­sodi település nevét halljuk. Méltán büszkék az őslakosok A régi iparvárosok, Mis­kolc, Özd mellé már régen odasoroljuk az újabbakat is. Tiszteljük a 20—25 éve Ka­zincbarcikán, Leninvárosban élő, városteremtő „őslakosok” lokálpatriotizmusát, büszke­ségét. A mostani bemutató­nak a városok fejlődését ér­zékeltető, nagy alakú fotói előtt is igazat adunk nekik; pár rövid esztendő alatt mil­liárdos értékeket termeltek, és ez még csak az egyik része annak az igazságnak, hogy nagy dolgokat vittek végbe. Ök régen tudják, ami bennünk csak ilyenkor tuda­tosodik; évszázados múlt he­lyett jövőjük van. * A Borsod vegyipara című kiállítás ma déli tizenkét órakor nyílik a Herman Ottó Múzeumban. Megnyitót Buj­dos János, a Borsod megyei Tanács művelődésügyi osztá­lyának vezetője mond. A be­mutató szeptember 7-ig tart nyitva; hétfő kivételével na­ponta 10-től este hat óráig tekinthető meg. , (makai) Megbeszéltük, hogy még „előtte” (tudniillik, mielőtt átveszi a kitüntetést) talál­kozunk. Nem sikerült. Utó­lag örülök ennek, mert tu­dom: ezúttal csak azért vál­lalkozott a beszélgetésre, hogy megtiltson nekem né­hány dolgot. Ö, aki mindenre és mindenkire figyel, egy­szerre nagyon szigorú lesz (vagy olykor nemtörődöm), ha önmagáról van szó. Hát most elment, s meg­vallom, bujkál bennem némi káröröm. Először azért, hogy Feledynek legalább egy nap­ra meg kellett válnia szere­tett farmer-gúnyájától, (na dehát minden elismerésért meg kell hozni az áldozatot), másodszor meg azért, hogy távollétében azt írok ... Vár­junk csak, mit is? A min­denségit, olyan, mintha itt állna fölöttem; megköti a kezem. A vigasztaló ebben csak az, hogy erősebb tollak is megbicsaklottak már, ha Feledy Gyuláról (vagy hozzá) akartak szólni. „Tíz levelet is fogalmaz­tam Neked a »Dániel és a krokodilok« bemutatója óta — írja Gosztonyi János, aki­nek említett művéről „rajzi széljegyzeteket” készített Fe­ledy —. de átolvasva egyiket sem küldtem el. Csupa olyas­mit sikerült csak papírra vetnem, amit Te úgyis tudsz. Akkor meg minek?” Hogy mi mindent tud, azt csak sejtjük. De még leg­jobb ismerőseit (pályatársait) is megdöbbenti olykor. „— A kezed ... (s itt most csattanós káromkodás következett), a Hitlerék hatalomra jutása után Weill Párizsba emig­rált, majd 1935-ben New Yorkban telepedett le, ahol a Brodway Teathre számá­ra dolgozva, stílusát a vál­tozott igények szerint sok­ban megújította. Főleg Brecht szövegkönyveire írt műveinek hatása volt rend­kívül nagy. Főbb operái és dal játé­kai : a Koldusopera moder­nizált változata, Brecht át­dolgozásában, melynek gyors világhírnevét is köszönhet­te; az ugyancsak Brecht szö­vegére szerzett Mahagonny, az 1927-ben írt azonos nevű daljáték átdolgozásából; a Lindberg ezredes annak ide­jén világszenzációt keltett óceánrepülése tiszteletére írt kantátája, a Der Lindberg- flug stb. Sok népszerű film­zenét is írt. kezed — kiáltott fel egyszer fülem hallatára Kass János, mikor látta, hogy miként kunkorodik, bodorodik, szö­kik, majd csodálatos dallam­ívekbe feltör az egyetlen pontból indított megszakítat­lan vonal. Virtuozitás? Az is. Sietek azonban megjegyezni: semmi sem áll távolabb Feledy Gyulától, mint a bűvészmu­tatványok. Akik csodálatos (nemegyszer meghökkentő) formagazdagságát félreértik, azok a legalapvetőbb dolgot nem tudják a művészről. Ne­vezetesen azt, hogy életeleme az experimentáció. (Tudom, írhatnék egyszerűen kísérle­tezést, dehát a fenti latin szó Feledy kedvenc kifeje­zése.) Nos, ami a kísérleteket illeti, nem is igyekszem (vagy inkább bátorkodom) felmérni azokat. Legyen elég annyi, hogy Krakkótól Velencéig igencsak izgalmasnak talál­ták ezeket, s mostanáig itt­hon is két Munkácsy-díjjal méltányolták. Én azonban — s talán nem vagyok egyedül — nem a kiállító Feledyt szeretem elsősorban. Hanem azt a sziporkázó szellemű embert, aki valamivel (vitor­lás hajóval, kerékpárral, színpadi díszlettel, ezerféle anyaggal, festékbe mártott ujjával) folytonosan experi- mentál. Ahol Feledy megjelenik, ott a jó, a szép papír nem marad „tisztán”. — Adjatok a kezébe egy ceruzát, s te­remt egy világot — mondo­„Északi iparvárosaink éle­téről Budapest alig tud vala­mit —olvashatjuk a Sza­bad Szó Salgótarján a „ma­gyar sztachanovisták” böl­csője című cikkében. Pedig kemény munka folyik min­denfelé, melynek eredményét nemsokára az egész ország élvezni fogja. (1945. április 15.) „Jó hírek jönnek az or­szág minden részéből — nyugtázza a gazda jóleső örömével Darvas József — hatalmas ütemben folyik a földosztás, s hetek, . néhol csak napok kérdése, hogy a felosztandó birtok utolsó holdjai is a parasztság ke­zére kerüljön. Az ezer- és tízezerholdas tagokon, ahol nemrégiben még a kastélyok, az „úri lakók”, gőgje, s a majorok, a cselédlakások jobbágy-alázata, vagy lápi tűzként lappangó lázadása feszült egymás ellen, két ki­békíthetetlen végletként, most frissen levert munkás­karók sorjáznak” (Szabad Szó, 1945. április 15.). gatják a pályatársai. S egy- egy kiállításnyi anyagot még­is nehezen lehet vele össze­szedetni. Nem így, ha másról van szó... Akit csak lehet (és persze érdemes), csábít Mis­kolcra. A József Attila Klub­könyvtár kiállítótermét már csak Feledy-galériának ne­vezik. Azt hiszem, maga sem tudja, hány tárlatot rendezett s nyitott meg szíves, okos szóval. És ha már itt tar­tunk: kevés szóval. Mert vi- szolyog a nagy beszédektől, a pátosztól, a látványos ne- kiveselkedésektől. Annyira, hogy olykor már úgy tűnik: mindent csak mellékesen csi­nál. Így teremtett gazdag grafikai fórumot a Napjaink­ból, így kacérkodik a. szín­házművészettel, így utazik Nyugat-Európába „össze­hozni” egy kiállítást, így kí­séri figyelemmel a rövidfilm­művészet törekvéseit. „A teljesen szabad futású vonalakkal is konkrét értel­met keres” — írja róla egyik méltatója. Azt hiszem, ez a leglényege Feledy művésze­tének és emberségének. Sza­badon, lazán futva keresni a dolgok értelmét. Mostantól a Magyar Nép- köztársaság Érdemes Mű­vésze. Sajószentpéteren is ol­vashatják majd. Mert siker a siker Torinóban is, az ember azonban mégiscsak a szülő­helynek szeretné magát meg­mutatni. Ugye, nem tévedek? (gyarmati) „Ismét Budapest a magyar politikai élet központja” — adja tud túl 1945. április 15- én a hirt a Szabad Nép, amikor az ideiglenes kor­mány Debrecenből áttelepül. A Magyar Kommunista Párt a következőket jelöli buda­pesti és pestkörnyéki képvi­selőiül az ideiglenes nemzet- gyűlésbe: „Apró Antal festő, Drahos Lajos vasas, ifj. Fock Jenő műszerész, Házi Árpád szabó, Horváth Márton új­ságíró, Jászai Ferenc fodrász, Kádár János műszerész, Kál­lai Gyula újságíró, Kiss Ká­roly cipész, Kovács István kárpitos, Köböl János fa­munkás, Lukács ■ György, Mód Aladár újságíró, Major Tamás színész, Orbán László jogász, Rudas László, Ratu- novszki János textilmunkás, Ratkó Anna textilmunkás, Somogyi Miklós ács, Váradi József textilmunkás. Veres József lakatos és dr. Weil Emil orvos” (Néplap, 1945. április 6.). A külföld haladó magyar körei osztoznak az itthoni­ak örömében: „Az angliai magyar tanács — -írja a Szabadság —, mely Károlyi Mihály elnöklete alatt állt, fölhívást adott ki, melyben kifejti, hogy a világ magyar­ságát örömmel, megelége­dettséggel és hálával tölti el, hogy a diadalmas Vörös Hadsereg az utolsó németet és magyar fasisztát kiverte Magyarország területéről. A német birodalom roskadozik a keletről és nyugatról reá zúduló súlyos csapások alatt. A magyar fasiszták rettegve várják a rohamosan közele­dő órát, amikor számot kell adni gaztetteikről. A magyar népnek most két főfeladat­ra kell összpontosítania min­den erejét: Tevékenyen részt kell vállalni a németek elle­ni küzdelemben, hozzájárul­ni a nácizmus és fasizmus kiirtásához. Másodszor töret­len elszántsággal hozzálátni az újjáépítés nagy munkájá­hoz, a föld, a kenyér és a szabadság biztosításához” (1945. április 7.). A két munkáspárt Májusi Kiáltványa, amely az első szabad május elsejét ün­nepli, már a jövőhöz ad programot, amikor leszö­gezi: „nem lehet újjá­építeni az országot a mun­kásság és a parasztság szo­ros szövetsége nélkül... A munkásság és a parasztság megbonthatatlan szövetsége a biztosítéka a magyar de­mokrácia végső győzelmé­nek.” (Összeállította: MIKLÖSSY JÁNOS) Ifjú á ri klubot avattak Tegnap délelőtt felavatták a 104-es számú Ipari Szak­munkásképző Intézet ifjúsá­gi klubját Perecesen. Az új létesítményt társadalmi mun» kában építették. Szabad futásit vonalakkal Feledy Gyula: érdemes művész

Next

/
Oldalképek
Tartalom