Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)

1975-04-29 / 99. szám

Miniszteri dicséré oklevél (Folytatás az 1. oldalról) A IV. ötéves terv mind­egyik évében kapott vala­milyen kitüntetést a 3-as számú Volán kollektívája. Tavalyi munkájuk alapján a miniszteri dicsérő oklevelet érdemelték ki. Tegnap vet­ték át a vállalat üzemcsar­nokában. Dr. Valykó István igazgató számolt be az elmúlt év m unkasikeréről. Ennek fő részesei — mondotta többek között — a szocialista brigá­dok voltak; tagjaik létszáma elérte a 4200 -at. s közöttük olyan nagyszerű kollektívák tevékenykedtek, mint az Ál­lami-díj második fokozatával kitüntetett Május 1., vagy „A szakma kiváló brigádja” címet birtokló, ózdi Rákóczi szocialista brigád. A 3-as számú Volán az elmúlt évben is sokat tett a nők és az ifjúság helyzeté­nek javításáért. Csak egy példa erre: a tervidőszakban eddig több mint 200 fiatal kapott lakásproblémája meg­^ Az „Ikarus” szocialista brigád (képünkön két fiatal tagja panoráma-autóbuszt szerel) kétszer nyerte el A vállalat kiváló brigádja ki­tüntető címet. A csillagda vendégei Április 12-én ünnepeltük az űrhajózás 14. évfordulóját, Gagarin 1961-es első űruta­zására emlékezve. Talán ez keltette fel a közönség ér­deklődését a csillagászat, az űrkutatás iránt; az utóbbi napokban eddig soha nem látott számú érdeklődő for­dult meg az Uránia Csillag- vizsgálóban. A múlt héten Veszprémből, Vácról, Pilis- szentistvánról, a Kilián, Zrí­nyi, Földes, Herman Ottó Gimnáziumból és még szá­mos helyről érkeztek cso­portok az Urániába. A Dol­gozók Gimnáziuma és a Deb­receni Tanítóképző Intézet kihelyezett tagozatának hall­gatói is itt tartották foglalko­zásukat. Tegnap este távcsö­ves bemutatást tartottak; a Mercur bolygó felszínét lát­hatták az érdeklődők. A kö­vetkező előadás 30-án 6 óra­kor kezdődik, e napon érde­kes csillagászati jelenségek figyelhetők meg az égbolton. oldásához a fejlesztési és ré­szesedési alapból összesen több minit 8 millió forint tá­mogatást ! A tervidőszak eddigi éved­ben a tervezettnél alacso­nyabb eszközállomány mel­lett a tervezettnél 1,2 millió utassal szállítottak többet a 3-as számú Volán autóbuszai. Végrehajtották áruszállítási feladataikat is. Tavaly min­den szombat és vasárnap dolgoztak a vállalati szállító- munkások. Az eredmény: több mint 25 millió forintos árbevétel-növekedés. Pedig a múlt ősszel a tehergépkocsi - állomány negyedrésze az ár­víz elleni védekezésben, a helyreállítási munkálatokban vett részt. A KPM, a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szak- szervezete elnöksége és a Volán Tröszt vezetősége ne­vében dr. Szilágyi Sándor köszöntötte az ünneplőket. Elmondotta, hogy a 3-as szá­mú Volán a tröszt 24 válla­latának legeredményesebb kollektívái közé tartozott ta­valy is. Végül Tóth István vezérigazgató-helyettessel együtt átadta a KPM és a Közlekedési és Szállítási Dol­gozók Szakszervezete elnök­ségének dicsérő oklevelét a vállalat vezetőinek. A me­gyei és városi párt-, tanácsi és szakszervezeti szervek ne­vében dr. Pásztor Pál köszön­tötte az ünneplőket. Az ünnepség a kitüntetett kollektívák és dolgozók ju­talmazásával ért véget. Ny. I. Elsősegélynyújtó verseny a Csanvikban Ma és holnap rendezi a megyei Vöröskereszt-szerve­zet a Csanyikban a hagyo­mányos megyei ifjúsági első­segélynyújtó versenyt. Az ál­talános iskolások már koráb­ban iskolai, majd városi és járási versenyeken vettek részt. Most a legjobbnak bi­zonyult 19 csapat méri össze tudását. A gyerekeket a való­ságban is előforduló baleseti helyzetek, elsősegélynyújtási feladatok várják. Részt vesz­nek e hasznos „játékban” a mentőállomás dolgozói is. A legügyesebb öttagú csapat nyáron Zánkán táborozik majd, s ott részt vesz az or­szágos döntőben. A huszonhárom középisko­lás csapat közvetlenül a me­gyei versenyre jelentkezett. Ebben a mezőnyben indul­nak a megyei szakmunkás- képző intézetek csapatai is. Kivételt csak az egészségügyi szakiskolák képeznek: auto­matikusan kerültek az orszá­gos döntőbe. Megyénket a 30-án legjobbnak bizonyult csapat képviseli majd az or­szágos vetélkedőn. 4 turisták nem láznak A meteorológiai jelentések hideg áprilist emlegetnek, de úgy tűnik, a turisták nem fáznak. Majdnem tett ház volt szombaton és vasárnap az autóskempingben. Száz- húszan a motelben, kilenven- öten a faházakban kerestek és találtak szállást. Forgal­mas május elsejére számíta­nak különben az április 15-e óta nyitva tartó kempingben. A motelbe eddig ötvenkilen­cen, a faházakba 55-en jelez­ték érkezésüket. Újság még, hogy közeledvén a főszezon­hoz, május elsejéig kiköltö­zik, és üzemel a vendéglátó­ipari vállalat részlege is. íjc A palackozóban (Solymos felv.) Mi lesz nyáron? Látogatás sörüoyben Az ongai Hernád-hídnál érjük utói a 3-as sz. Volán üres sörös üvegekkel meg­rakott pótkocsis ZIL teher­autóját. Az útirány már nem kétséges, amikor a gesztelvi elágazásnál jobbra indexel a pilóta. A Bocsi Sörgyár bejáratá­nál hosszú kocsisor várako­zik. Előttünk sorol be a ZIL is. — A miskolci kirendelt­ségről indultam. Ma még egyszer fordulok, három Ka­nyar lesz a mai teljesítmé­nyem — mondja Kótai Gyu­la gépkocsivezető, és már gurul is tovább. Sallai László pótkocsis ka­mionjával éppen útnak in­dul: — Debrecenbe viszem a rakományt, 880 láda sört. Potyautasként a tea goren Mi illik a hajón? A balatoni hajósból lett tengerésszel, a göndör hajú Tamással egyszerre szálltunk vízre, egyszerre kezdtünk is­merkedni e nagy hagyomá­nyú mesterség fortélyaival. Mindketten újoncok voltunk, ö deck boyként negyedosztá­lyú valutáért, ésn pedig asz- szisztensként (a nem túl bé­kés kikötőben a partra lépési bonyodalmak elkerülése ér­dekében hallgattuk el, hogy újságíró vagyok) a saját va­lutámért és a saját szakál­lamra. A hajóinas, a deck boy bátran elmondhatja, hogy a hajózási ismeretekben hoz­zám képest már professzor. Én — kerek egyhónapi ha­józás után is — büszkén ál­lítom, hogy megmaradtam romlatlan amatőrnek, potya­utasnak, mindenre rácsodál­kozó, mindent a felfedezés örömével néző előkelő ide­gennek. A széllel szemben ne! Persze, azért kioktattak a hajón való viselkedés szabá­lyaira. Ültünk a szalonban és aggódva pislogtam a két tiszt előtt tornyosuló iratkö- tegre. Ha ezt most mind meg akarják etetni velünk...?! Az eligazitás egyébként feltűnően rövid volt. Nem fogyasztok sok papírt, ha teljes egészében leírom. 1. A szalonban sose üljünk a pa­rancsnok és a gépüzemveze­tő helyére. 2. Menetben lehe­tőleg a hajó szélmentes ol­dalán járjunk és ... hány­junk. 3. A parancsnoki hí­don ne mászkáljunk enge­dély nélkül. 4. A kapaszkodó korlátokon ne csúszkáljunk. 5. A hajó veszélyes üzem, vigyázzunk magunkra. A megkönnyebbülés sóha­jával kamyarítottam a ne­vem a papírlapra (ezt tette a fotós is), bizonyítva ezzel isten és embér előtt, hogy kioktattak. Később aztán el­mélyültek ismereteim. Meg­tudtam, hogy hajónk, a Tata 1965-ben épült, Budapesten, nemzetközi jele HAAD, hosz- sza 74,45 méter, szélessége 11,32 méter, magassága 5,30 méter. Egyszerre 1600 tonna árut szállíthat. Középfioom, mint a krumplileves A legtöbbet természetesen az íratlan szabályokból sajá­títottam el. Azt hamar meg­tanultam, hogy étkezés előtt „Jó étvágy!” mandandó. Iváskor az „Egészség” dukál, akárcsak az étkezés után. A napi kétszeri feketézéskor azt mondja mindenki: „Jó ká­vé!” őrségváltáskor pedig „Jó őrség !”-et illik kívánni. Kezdetben furcsállottam a tárgyragot megspóroló kíván­ságokat, de aztán megszok­tam és mondtam én is. Így voltam egyébként a hajón közhasznú sajátos kifejezé­sekkel is. Roppant találé­kony a tengerész-zsargon! Az „akármi” a tengerész­nyelvben az izé helyett hasz­nálatos. A „biznyák” üzletet jelent. A szó nyilván a bu- sinessből korcsosult köny­nyen kimondhatóvó. A jó biznyák az, amikor az ember jód forgatja a pénzét, s az ősi kereskedelmi törvények szerint olcsóbban vesz, mint ahogy elad... A „DETERT- Lux” a magyar hajókra ki­utált Flora szappan csúfne­ve. Egyébként mindenki Lux­ot használ. Aki alszik, arra azt mondják, hogy „hegeszt”. Ha iszik a matróz, akkor „kerkózik”, s ha valami nem nagyon tetszik, arról úgy vé­lekednek, hogy középfinom, mint a krumplileves. A lá­nyok beceneve: „taraj”. Kiugrottunk Ugaritba Ezt a tudósítást a szíriai Lattakiából írom. Egy hete áll horgonyon a Tata. Pilla­natnyilag 74 hajó vár kira­kodásra, közülük négy ma­gyar. (A magyar tengeri ke­reskedelmi flotta hajóinak egynegyede). Háromszor jártam a szá­razföldön, annyi himbálózás után jól esett egy kis szi­lárd talaj. Egyik nap bérel­tünk egy terepjáró Land Ro­vert, s kirándultunk a szom­szédos Ugaritba. Aznap mi voltunk az egyetlen látogatói a már hétezer évvel ezelőtt is lakott településnek. Raj­tunk kívül csak néhány ká­vébarna kecske adózott a csontfehér, porló kövek lát­ványának. Megnéztem azt a helyet, ahol ötven esztendő­vel ezelőtt megtalálták a cserépre karcolt, világhírű ugarati ábécét. Ez a harminc jel szolgált később a görög írás alapjául. BRACKÖ ISTVÁN Nagy a távolság, így ma csak egy fuvarom van. * Kellemes gabonaillatot hoz felénk a könnyű szél a te­lepről. A hatalmas fűtőház­ban az őrlőgép, a cefréző- üstök, a szűrőkád kitartó mormogását hallhatjuk. A szabályozó szelep plexi ab-* lakán át már látni a habzó sörlét. A komlóforraló üst közelében keserű illat ter­jeng. Mohácsi József üzem­szervező a gépek rendelte­tését magyarázza, aztán a házmagas pepsis göngyöle­gekkel telezsúfolt udvaron vezet keresztül. A kólaüze­men át vezet az út a sörpa­lackozó felé. A gépsor ele­jén Simon Judit könyökig szappanhabosan áll a szállí­tószalagnál : — Naponta 70 ezer palack megy át a kezemen — hal­lom az üvegcsörgésen át. — Bizony sokszor megszomja­zom én is... Tizenhetedikén álltunk át az új gépsorra, most 5—600 hektoliter a ter­melésünk egy műszakban. — Május elsejére készülve beállítottuk a harmadik mű­szakot is — mondja Ujj Gyuláné csoportvezető. — Tavasztól őszig kevés a sza­bad szombatunk. Hiába, szomjasak az emberek. * Hűvös folyosókon át ju­tunk a sörpalackozóba. A gépsorokról kocogó, még ha­bos szájú üvegek érkeznek. — Nyolcvan-nyolcvanöt- ezer palackra üti rá naponta a kupakot egy-egy gép — mutat az „örökmozgó szer­kezetre” Lipun Tibor cso­portvezető. — A drukktár- nek állandóan feltöltött ál­lapotban kell lennie. Jelen­leg éppen a 10,5 B°-os bor­sodi világost palackozzuk... Bereczky Gyula főmérnök: — Május elsejére készül­ve, szombaton is teljes ka­pacitással dolgoztunk. Nyúj­tott műszakkal, túlórázással igyekszünk kielégíteni az igényeket. Szombati napokon eddig 2200—2500 hektoliter sör hagyta el a gyárat, most pedig 4100 hektoliter belföl­di és 290 hektoliter import­sört adtunk ki. A belföldi­ből már alig tudjuk kielégí­teni az igényeket, fokoznunk kell az import szállítását Áprilisban 93 ezer hektoliter belföldi és 20 ezer hektoliter importsör került ki tőlünk. A jövőben is mindent elkö­vetünk, hogy zavartalan le­gyen az ellátás... Az udvarra éppen most fut be egy hatalmas tartály- kocsi, 12 B°-os szlovák sört hozott. Tornyosán megpakolt teherkocsik várakoznak a mérlegháznál, ahol a ládá­kat számolják. Indulnak a szállítmányok Ózdtól Beret­tyóújfaluig az ország minden részébe. Április 28-a van. Mi lesz itt nyáron? (varga) Gyógyítás miniatűrökön Az egészségügyi világnap keretében tegnap „Egészség­ügy az ex librisen” címmel nyílt kiállítás a debreceni Művész moziban, összesen 153, a gyógyítással, az orvos­sal és a gyógyszertárral kap­csolatos miniatűrt mutattak be. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a város területén a játszótereket aktinit hatóanyagú, közepesen mérgező Aktikon PK-val gyomirtózzuk A fákat, cserjéket, örökzöldeket dimetoát hatóanyagú, közepesen mérgező Bi 58, a rózsaágyakat bórium-poliszulfid hatóanyagú, méreg jelzésű Neopol vegyszerekkel permetezzük. Élelmezésügyi várakozási idő: Aktikon PK és Bi 58 esetében 14 nap, Neopol esetén 30 nap. MISKOLCI KERTÉSZETI VALLALAT Jói dolgozott a 3-as szili VOLÁN §

Next

/
Oldalképek
Tartalom