Déli Hírlap, 1975. március (7. évfolyam, 51-75. szám)
1975-03-14 / 62. szám
Hét végi kalauz A BARTÓKBAN: MAGYARNÓTA-EST A GÁRDONYIBAN. KOKTÉL-KLU3 • AZ ÚTTÖRÖHÁZBAN: BÁBMÜSOR A Központi Múzeumi Igazgatóság vándorkiállításaival rendszeresen találkozik a miskolci közönség is. Ezekben a napokban a Rónai Sándor Művelődési Központban látható egy tárlatuk. A címe: Az ember származása, és mindennap délelőtt 10-től este hat óráig tekinthető meg. Ifjúsági táncdélután lesz március 15-én, szombaton délután 5 órakor a Bariók Béla Művelődési Központban. A zenét a fiatalok által lói ismert Futótűz együttes szolgáltatja. De ismerősökkel találkozik itt a közönség március 16-án. vasárnap is. Eltörött a hegedűm címmel, este 6 órakor magyarnőta-est lesz. A műsorban közreműködik Kovács Apollónia. Vörös Sári. Bojtor Imre és Urbán Katalin. * A hét végén ismét Koktélklub lesz a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. A március 16-án. vasárnap délután 5 órakor kezdődő rendezvényen a Kőtörő együttes játszik. * / A Favágó kiskakas és a Kaland a Vadbogáncs úton című darabokat adja elő az Ady Endre Művelődési Ház Játsszunk együtt bábcsoportja az Üttörő- ház hagyományos, vasárnap dél- előtt 10 órakor kezdődő bábelőadásán. Délután pedig a fiatalokat várják az ifjúsági házba. A középiskolások 4 órakor kezdődő táncdélutánján a Reflex együttes játszik. Bemutató lesz a TV Zenés Színházában március 15-én, szombaton este negyed 9- kor. Az 1848-as forradalom évfordulóján Erkel Ferenc Bánk bán című operá* Jancsó Miklós új filmjét, a Szerelmem, Elektrát január 16-án mutatták be a Filmbarátok Köreiben, ezen a héten pedig a bemutató mozikban láthatja a közönség. Az annak idején nagy elismeréssel fogadott film, az egyik legismertebb görög sorstragédia, az Elektra mai, modern változata, minden bizonnyal a nagyközönség tetszését is elnyeri. Jancsó jól ismert jelképrendszere egyszerű, világos gondolatsort közvetít: a nép szabadságvágya a történelemben végül is mindig diadalmaskodott a zsarnokságon. A film operatőre most is Kende János, a koreográfia Szigeti Károly munkája. A főszerepet Töröcsik Mari játssza, partnerei: Cserhalmi György, Madaras József (képünkön) és Balázsovits Lajos. A filmet a Béke mozi vetíti. ★ ★ ★ jának tévéváltozatát láthatja a nagyon népszerű zenemű közönsége. A Vámos László áhal rendezett előadás egyik érdekessége, hogy több főszerepben prózai színészt látunk. Ez azonban természetesen nem megy a zenei élmény rovására, mert a dráma művészeinek az opera legjobbjai kölcsönzik a hangjukat. Az elmúlt vasárnap ezrek töltötték szabad idejüket a Bükk- ben, Miskolc-Tapolcán. A turistákat most is gazdag program várja a megye minden részén. Az egyesületek túrái közül figyelmet érdemel a diósgyőrieké, amelynek útvonala ezúttal To- kaj-Hegyalján át vezet. A túrázó csoport a Miskolc—Tiszai pályaudvarról 8 24 órakor induló személyvonattal utazik Szerencsig, majd onnan átszállással Tallyáig. innen a következő a túra útvonala: Tállya vasútállomás—Palotahegy—Dalosok kútja—Hideg-kút—Hollóstető—Ftir- dös-kút—Mád. Túravezető: Torma Béláné. A Kazincbarcikai Vegyész-turisták munkatúrát szerveznek március 16-án. A csondróvölgyi Amor-forrásnál kedvelt kirándulóhelyüket hozzák rendbe. Sok turista használja majd ki a szabad szombatot és a vasárnapot arra is. hogy Bánkúira kiránduljon, ahol március 15-én mindig százak sereglenek össze a Petőfi Sándor kilátónál. A szabadsás! harminc éve Szocialista brigádok vetélkedője A Gárdonyi Géza Művelődési Ház hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére a Cement- és Mészművek hejöcsabai gyára, valamint a Cementipari Gép- jav ifi Vállalat szocialista brigádjai részére szellemi vetélkedő'; rendez. A felhívás néhány héttel ezelőtt érkezett meg az említett két üzembe, s a szocialista brigádok nagy lelkesedéssel fogadták. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy 21 brigád jelentette be a vetélkedőn való részvételét. A jelentkezési lapok megérdemelnek némi elemzést. Kiderült, hogy a jelentkezettek átlagos életkora (egy-egy brigádot négyfős csapat képvisel) 30—40 év között van. Tehát mindkét üzemnek a derékhadából tevődnek össze a brigádok, s mint a jelentkezési lapok bizonyítják, ez a korosztály rendkívül jól aktivizálható. Természetes, hogy ami a foglalkozás szerinti megoszlást illeti, a döntő többség szakmunkás. Feltűnően sok közöttük azonban az érettségivel, illetve szakérettségivel rendelkező. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház négy témakört jelölt meg versenyfelhívásában, melyben a csapatoknak — a jó eredmény érdekében — otthonosan kell mozogniuk. Természetes — jubileumi vetélkedőről lévén szó —, hogy az első kérdéscsoport hazánk felszabadulásának hadászati, illetve politikai momentumait öleli fel. A következő kérdéscsoport a felszabadult Magyarország három évtizedének politikai, gazdasági, kulturális fejlődését foglalja össze, de számos kérdés foglalkozik sporttörténettel és helyismerettel is. A harmadik és negyedik versenyszakasz a sajátos (cementipar) iparági tudnivalókkal foglalkozik, illetve technikai játékokra serkenti a résztvevőket. Az elődöntőkre március 17-én (15 és 17 órakor), illetve március 18-án 16 órakor kerül sor a Gárdonyi Céza Művelődési Házban. A verseny természetesen nyilvános, sőt nagyon fontos, hogy az egymással mérkőző brigádok drukkereket is vigyenek magukkal, mert szükség lesz a verseny folyamán bizonyos „külső” segítségre is. Döntőbe a legjobb hat brigád, illetve csapat kerül, s közülük kell majd kiválasztani az első három helyezettet. A verseny győztesei értékes dijakban részesülnek, s minden résztvevő csapat szereplése hivatalosan is elismertetik, mint kulturális produktum. GyIfjúsági fórum A forradalmi ifjúsági napok rendezvénysorozatának keretében az LKM-ben március 18-án délután Barsi Torna;, a KISZ KB politikai képzési osztályának vezetője kohászfiatalokkal találkozik. Előadásának címe: Hazafiság és internacionalizmus; Korunk forradalmisága. Kelet felől Kelet felől a cime a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza, valamint a miskolci Művészeti és Propaganda Iroda által rendezett kiállításnak, amely március 15-én nyílik a Kossuth Művelődési Ház nagytermében. A hazánk fel- szabadulásának 30. évfordulója alkalmából összeállított dokumentációs tárlat a szovjet köztársaságokat mutatja be. Az április 12-ig látható kiállítást holnap déli 12 órakor Hegyi Imre, a Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottságának titkára nyitja meg. A rádióban hallottuk Búcsú Németh Lászlótól Búcsúzhatott-e a rádió stíl- szerűbben a minap eltemetett .írótól, mint épnen a Gyász című regényéből készült rádiójátékkal? Bizonyíthatná-e valami fényesebben az író jelenlétét, halhatatlanságát. mint maguk a művek? Sőtér István és Simon István is ezt emelte ki visszaemlékezésében. Németh László már rég halhatatlan, a halál csupán tudatosíthatta, nyomatékosa’, oá tette ezt a tényt. Vitatkoznunk kell tehát az íróval, aki — annak idején — ezt adta Sárkány professzor szájába (Szörnyeteg): „Majd, ha árnyékommal sem fogom már ezt a földet nyomni, tán az ország is elhiszi, hogy tulajdonképpen szeretett engem. Csak én voltam a különc ...” Simon István arról beszélt, hogy Németh László előtt nem lehetett titkunk, hiszen „átlátott” rajtunk. Regénvei. korszakot jelentő folyóirata, esszéi egyszerre lepik meg az olvasót mélységükkel, imponáló okosságukkal. Élete végéig tanult, s erre buzdított (a rádió archívumában őrzött) magnószalagról is. Mindenkor mélységesen hitte, hogy eljön az idő, amikor az egész ország olyan lesz, mint egy jó osztályközösség, amelyben ki-ki képességei legjavát nyújtja. Életműve még tudósnemzedékeknek fog munkát, tovább gondolandó feladatokat adni, nekünk, olvasóknak pedig gyönyörűséget szerezni. Mert az író maga elmehetett ugyan ■ közülünk — ez a természet rendje —, de katedrája áll az időben leronthatatlanul. Üljünk olykor a közelébe, hogy gazdagodjunk, nemesedjünk tudásunkban, emberségünkben! (horpácsi) A CEMENT- ÉS MÉSZMŰVEK HEJÖCSABAI GYARA az új gyár beüzemeléséhez felvételre keres: vízvezeték-szerelő; csőszerelő; lakatos; minősített hegesztő; villanyszerető; ács; kemencefalazó kőműves; gázkezelői végzettséggel rendelkező lakatos; autóvillamossági szerelő és vegyipari szakmunkásokat, folyamatszabályozás vagy automatizálás műszerészt (legalább 4 éves gyakorlattal); középiskolai végzettséggel rendelkező férfi, és anyagvizsgáló röntgengép mellé kiszolgálói munkakörbe érettségizett női munkaerőket; vasúti kocsirendezőt; 18 éven felüli női munkaerőket mintahordói munkakörbe; általános normaképesítéssel rendelkező normást; fürdőbe takaritó és őrzői minőségben férfi és női munkaerőket. Jelentkezni a munkaügyi osztályon lehet mindennap 7—15 óráig. PÉNTEK Kossuth rádió: 12.OO: Déli Krónika. — 12.20: üt nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Nóták. — 13.45: A második műszak. Riport. — 14.00: Tudod-e? A Gyermekrádió műsora. — 14.25: „Nyitnikek”. Kisiskolások műsora. — 15.00: Hírek. — 15.10: Magyarán szólva... — 15.25: Zenekari muzsika. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Sajtókonferencia a Csepeli Vasműben. — 17 00: Hírek. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Liszt—Gulyás féld.: II. magyar rapszódia. — 17.33: 30 év gazdasága. Riport. — 17.53: Jókai es korunk. Befejező rész. — 18.23: Reinitz Béla arcai. Ady szerelmi és istenes verseinek megzenésí- tője. — 19.00: Esti Krónika. — 19.30: Közvetítés az országos asztalitenisz-bajnokságról. — 19.45: Ez is, az is... — 20.55: Hírek. — 20.58: Hazimuzsika. — 22.00: Hírek. Sport. — 22.20: Meditáció — erkölcsről és munkáról. — 22.30: Undine. Részletek Lort- zing operájából. — 23.10: Népdalcsokor. 24.00: Hírek. —0.10— 0.23: Marenzio-kórusok. Petőfi rádió: 12.00: Az élő népdal. Soroksár. — 12.10: Mozart: c-moll zongoraverseny. — 12.40: A költemény felé. Jegyzet — 13.00: Hirek. — 13.03: Századunk kamarazenéjéből. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18.00: Hírek. — 18.05: Külpolitikai figyelő. — 18.20: Falusi esték. Földek és emberek. — 19.10: Arany János dalai Adám Jenő feldolgozásában. — 19.34: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban — 19.54: Jó estét. gyerekek! — 20.00: Esti Krónika D — 20.25: Üj könyvek. — 20.28: A szép juhászné. Daljáték. — Közben 21.25—21.45: Katedra. Pedagógusok műsora. 23.00: Hírek. — 23.15: Csajkovszkij: in. szimfónia. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsorismertetés — hirek. — 17.35: Művelődés Borsodban. Egy nappal március 15-e előtt. — Magyar muzsika. — 13.00: Borsodi Tükör. (Felújítják a Borsodi Hőerőmű kazánjait; Egy szocialista brigád eredményei; Szakmunkástanuló napokat nyitnak; Fejlesztések a Gyermekvárosban.) — 18.15: Szívesen hallgatjuk... — Munkások, üzemek ... — Hol töltsük * hétvéget? Türajavaslat és sportműsor. — Dzsessz-ked- velőknek. Televízió, 1. műsor; 17.13: Műsorismertetés. — 17.15: Hírek. — 17.20: Négy keréken Indiáig. NSZK útirajzfilm-sorozat IV. — 17.50: Grűz ritmusok. — 18.15: öt perc meteorológia. — 18.20: Látókör. A tv politikai vitaestje a szocialista demokráciáról. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hír- adó. — 20.00- Tévétorna. — 20.05: Negyvennyolc magyar jakobinusai. — 20.30: Portrémüsor Markó Ivan balett-táncosról. — 21.20: A kolóniáktól a lakónegyedekig. Dokumentumfilm. — 22.00: Tv-hiradó 3 — 22.10— 23.00: Calcutta 1975. Riportfilm. Televízió, 2. műsor: 20.00: Műsorismertetés. — 20.01: „Voltam, vagyok, leszek'-. Dokumentumfilm Chiléről. — 21.00: Tv-hir- adó 2. — 21.20: ..Tennem kell valamit” Dokumentumfilm, — 21.40—23.05: Rómeó és Jeanette. NSZK tévéfilm. Szlovák televízió: 15.25: Hírek. — 15.30: Tévé-körhinta. — 15.55: Trlnec—ZVL Zilina labdarúgó- mérkőzés. — 17.50: Dalok. — 18.10: Vetélkedő. — 19.00: Híradó. — 20.00: Tudományos dokumentumműsor. — 20.30: A rózsaszínű szombat. Mikrokomédia. — 21.10; Híradó. — 21.35: Sera- fino. Olasz film. Miskolci Nemzeti Színház (7): Rettenetes szülök. Bérletszünet. Kiállítások: Nehézipari Műszaki Egyetem (9—15): Kaján Tibor karikatúrái. — Rónai Sándor Művelődési Központ (10—18) : Az ember származása — kiálií- tás. — Kohász Galéria (14—17): Máger Agnes festményei. — József Attila Klubkönyvtár (12— 20): Czlnke Ferenc grafikái. — Szőnyi-terem (10—18): Balogh Ervin festményei. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Herman Ottó-emlék- ház (10—13): Herman Ottó élete és munkássága. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE Szerelmem. Elektra Szí. magyar film Kezdés: 14, hnü és 8 órakor HlRADÖMOZI Magyar hiradó. rövidfilmek Folytatólagos vetítés de. f9 órától fiz óráig Egységes 3 forintos helyár! KOSSUTH Erkel Magyar film Kezdés: 13 és hn5 órakor Két férfi a városban Mb francia—olasz film Kezdes: v órakor HEVEST IVAN FILMKLUB Petőfi ’73 Szí. magyar film Kezdés: Í5 és 17 órakor FAKLVA Lopakodó hold Szí. amerikai film Felemelt helyári Kezdés: fs és f7 órakor PETŐFI Az utolsó száguldás Szí. cseh film Kezdés: 15 és f7 órakor SZIKET A gamma-sugarak hatása a százszorszépekre •Mb; szí. amerikai film Kezdés: 5 es 7 orakor TÁNCSICS A balál erődje Szí. japán film Kezdés; 5 és 7 órakor HÁMOR Vágtass lovam! Mb. szovjet film Kezdés: 0 órakor SZOMBAT Kossuth rádió: 8.0«: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.22: Lányok, asszonyok. — 8.42; A március lizenötödikí nép. irodalmi összeállítás. — 9.02: Versenyművek. — 10.00: Hírek. — 10.O0: Két férfi. Illyés Gyu'a regényének rádióváltozata — 11.03: A verbunkos. Petőfi rádió: ,8.00: Hirek. — 8.05: 48-as dalok. — 8.21: Kamarazene. — 9.00: Hírek. — 9.03: A királyné csipkekendó- je. Operettrészletek. — 9.45- Válaszolunk hallgatóinknak. — 19.00: Szombat délelőtt. Televízió: 8.58: Műsorismertetés. — 9.00: A Thibault család. Francia tévéfilmsorozat. TV. — 10.30: Kezdőkör. — 11.30—13.00: Az ezüst oroszlán birodalma. NSZK—spanyol film.