Déli Hírlap, 1975. március (7. évfolyam, 51-75. szám)

1975-03-03 / 52. szám

belföld HÚSÜZEMEK. Pápán és Kapuvárott az idén 'befeje­zik a dobozos sonka-gyártás második műszakját biztosító műszaki fejlesztést, folytat­ják a pécsi és a szombat- helyi húsüzemek rekonstruk­cióját és a ceglédi 2000 ton­nás hűtőtároló építését. Idén induló beruházással korsze­rűsítik a győri, a tatabányai és a keszthelyi húsüzemeket. Gyorsított ütemben folytat­ják a mezőgazdasági ijoope- rációval létesülő szolnoki húskombinát előkészítését, ‘ a kivitelezést jövőre kezdik meg. A Szegedi Szalámi­gyár bővítésénél idén nagyot lépnek előre, az üzemet jö­vőre adják át. MÓRICZ KOLLÉGIUM. Száznyolm>an személyes kö­zépiskolai kollégiumot avat­tak tegnap Fehérgyarmaton, melynek építésére és a be­rendezésére mintegy 20 mii- _ Hó forintot költöttek. Az új intézményt Móricz Zsig- mondról nevezték el. PARKETTPÁRNA. A Ken­derfonó és Szövőipari Válla­latnál új gyártmánycsaládot alakítottak ki a rendkívül termelékeny eljárással, a szö­vés nélküli technológiával készülő úgynevezett tűzött- nemezekből. A Szovjetunió­ból beszerzett berendezéssel a filchez hasonló textilanya­got nyernek korábbi hulla­dékanyagokból. Az újfajta anyag az ipar, a háztartás sok területén használható. A barcsi parkettagyár például parkettpárnaként használja fel. HALLE SÖRÖZÖ. Veszprém­ben. a megyei vendéglátó válla­lat jellegzetes német sörözővé alakítja a Bakony éttermet. Az NDK-beli testvérvárosról, Halié­ról elnevezett sörözőben Wer- nesgrüner sört és a német konyhaművészet különlegessége­it szolgálják fel. Halléban rövi­desen magyar éttermet nyitnak meg. A ZALATOUR EMBLÉ­MÁJA A LEGJOBB. A kü­lönböző ipari márkajelzések, emblémák, cégjelzések ' és védjegyek enciklopédikus ki­adásával foglalkozó milánói Deco-Press 5000 embléma kö­zül ítélte a kiválósági bizo­nyítványt a Zala megyei Ide­genforgalmi Hivatal Zalatour jelzésű emblémájára és le­vélpapír-fejlécére. A Deco- Press négy éves megfigyelése alapján jutalmazta a Zala- tour-t ezzel a kitüntetéssel. TOTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigazga. tóság tájékoztatása szerint a 9. heti totónyeremények az illeték levonása után a kö­vetkezők: 13 találatos szel­vény 7 darab van, nyeremé­nyük egyenként 161 513 fo­rint, ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 6 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 231 303 forint; 12 talá- ■ latos szelvény 238 darab akadt, nyereményük egyen­ként 3167 forint. A 11 talá­latos szelvények száma 3086 darab, ezekre egyenként 244 forintot fizetnek, 10 találata 24 437 fogadónak van, ezek értéke 46 forint. apróhirdetéé alias Azonnali belépéssel alkalma­zunk 1 fő, csekély gyakorlattal rendelkező gép- és gyorsírni tu­dó női munkaerőt adminisztra- lív munkakörbe. Jelentkezés: Csokoládégyár, munkaügy. Mis­kolc, III., Fürdő u. 4. Felveszünk gyakorlott gépko­csivezetőket, szervizmunkára se­gédmunkást, autószerelőt, ga­rázsírnokot. gk.-alkatrész-isme- retekkel rendelkező raktárost, autóvill. szerelőt. Postagarázs, Miskolc, Szentpéteri kapu, Blas- kovics L. u. 3. A PV Szentendrei Papírgyára felvételre keres 18. évet betöl­tött női munkavállalókat beta­nított borítékkészítő gépi mun­kára, háromműszakos iftunka- rendben. Távolabbi helységek­ből jelentkezők részére szállást biztosítunk. je A Parlament északi szárnya előtt felállították Károlyi Mihály szobrát, Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész alkotását. A Magyar Népköztársaság első elnökének emlék­művét ma avatták fel. h Vtlgátíl az Elbáig Felszabadulási olvasó- és rejtvénypályázat Kényelmes szerelőszék futószalagnál dolgozóknak A veszprémi Bakony Mű- vekbep megkezdték az NSZK- beli Bosch-céggel kötött li- cenc-szerződés gyakorlatra váltását. A, gyár speciálisan képzett szakemberei már ké­szítik a különböző termékek sorozatgyártásához szükséges szerszámokat, amelyekkel még az idén hat új terméket állítanak elő. Az idei újdonságok között lesz az újszerű szerelőszék, amely a szalagok mellett dol­gozók kényelméről gondosko­dik, alkalmazkodik a munka minden mozzanatához, a dol­gozó alkatához, testtartásához is. Ugyancsak új termék lesz az asztali sajtoló gép és a sze­relőasztal is. A licenc-szerződés szerint a Bosch-cég dokumentációi alapján 1977-ig 32 termék gyártására rendezkedik be a Bakony Művek. Ezek mind­egyike a szerelés gépesítését, automatizálását szolgálja. fees? Z # # külföld Lopott briliáns — nyolcvan forintért Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére a HNF budapesti bizottsága, a Honvé­delmi Minisztérium, a Szakszer­vezetek Budapesti Tanácsa, a KISZ budapesti bizottsága, a Magyar Könyvkiadók és Könyv- terjesztők Egyesülése, az Állami Könyvterjesztő Vállalat és a Fő­városi Szabó Ervin Könyvtár az Olvosó Népért mozgalom kereté­ben olvasó- és rejtvénypályáza­tot hirdet — A Volgától az El­báig címmel. A pályázat 1975. november 7-ig tart. A Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Len­gyelország, Magyarország, a Né­met Demokratikus Köztársaság, Románia felszabadulását és a szovjet hadsereg felszabadító harcát bemutató szépirodalmi müvek közül kiválasztott 10 könyv olvasópályázatán minden­ki részt vehet, aki elolvas leg­alább négyet. Dimiter Dimov: Dohány, Jan Otcenasek: Rómeó, Júlia és a sötétség, Konsztantyin Szimonov: Nappalok és éjszakák, Borisz Polejov: Egy igaz ember, Ka­rinthy Ferenc: Budapesti tavasz, Nagy Lajos: Pincenapló, , Jerzy Andrzejewski: Hamu és gyé­mánt, Mihailo Lalic: Siralom- hegy, Mihail Sadoveanu: Mitrea Kokor útja és Bruno Apitz: Far­kasok közt védtelen — e művek közül választhatnak a pályázók; olvasmányélményeik alapján legfeljebb nyolcoldalas pálya­munkát kell írniuk arról, hogy az olvasott könyveket összevet­ve, milyen azonosságokat és kü­lönbözőségeket fedeztek fel az egyes országok felszabadulásá­nak eseményei között, illetve melyik könyv nyerte el legjob­ban a tetszésüket. A pályamű- veket — névvel és lakcímmel — legkésőbb szeptember 15-ig kell elküldeni a népfront budapesti bizottságának címére. (1062, Bp. Népköztársaság útja 125.) A pályaműveket szakemberek­ből álló zsűri értékeli, novem­ber 7-én, ünnepi irodalmi esten hirdetik ki az eredményt. Az el­ső helyezett kéthetes külföldi utazáson vehet részt, a második és a harmadik helyezett értékes házikönyvtárt kap, a negyedik- nyolcadik helyezett 1000—1000 fo­rintos könyvvásárlási utalvány­ban részesül. Akik nemcsak olvasni, hanem játszani is szeretnek, bekapcso­lódhatnak a rejtvényDályázatba is. Augusztusig a pályázat 10 könyve alapján jelenik meg a Magyar Nemzet minden hónap utolsó vasárnapi és a Magyar Ifjúság minden hó utolsó heti számában. A megfejtések be­küldési határideje a következő hónap 10-e, címe ugyancsak a HNF budapesti bizottsága. A he­lyes megfejtést beküldők között 30 000 forint értékű könyvvásár­lási utalványt sorsolnak ki. A könyvek feldolgozásához, a pá­lyaművek elkészítéséhez a könyv­tárosok segítséget adnak. Lézer levéltáros A jövő legjobb adattárolási módjának a lézersugár se­gítségével készített mikrosz­kopikus felvételt tartják. Egy moszkvai egyetemen kidol­gozták a lézeres adattárolási rendszert. Ez nemcsak kettős számrendszerű kódolt felvé­telekre ad lehetőséget, ha­nem szükség esetén az ere­deti ábra is visszajátszható. Ez a rendszer új típusú ar­chívumok, könyvtárak és mű­szaki adattárak létrehozását teszi lehetővé. Bombák robbantak Ranffoonban Három bomba robbant Rangoon különböző pontjain, két halálos és 19 sebesült ál­dozatot követelt. Az egyik pokolgép néhány perccel egy tömeggyűlés befejezése után lépett működésbe, a másik egy közkórház, harmadik pe­dig a piac közelében robbant. A megyei bíróság dr. Révay Lajos vezette felleb­bezési tanácsa tár­gyalta Szafcsur Márton ügyét. A büntetett előéletű férfi ellen visszaesőként el­követett lopás és devizagaz­dálkodást sértő bűntett mi­att emeltek vádat. Szafcsur festő-mázoló se­gédként vállalt alkalmi munkát Pakusza Sándor mesternél. Dénes Jánosnénál dolgoztak, amikor a több­szörösen büntetett előéletű férfi észrevett az éjjeliszek­rény fiókjában egy dobozt. A dobozból ellopta az ék­szertokot, amelyben egy női karórát és három pár ru- binttal, igazgyönggyel és gyémánttal díszített női fül­bevalót talált. A zsákmányt még aznap értékesítette a Búza téren. A fülbevalókért 80 forintot kapott, az órá­ért pedig 200-at. Az éksze­rek értéke egyébként meg­haladta a 20 ezer forintot. Más alkalommal az Ava­son járt és a Miskolci Ker­tészeti Vállalat fabódéjából emelt el — pontosabban emelt ki — egy orkánkabá­tot egy két méter hosszú gally segítségével. Az ano- rákban volt K. F.-né 12 ezer forintra szóló takarék- betétkönyve. A megyei bíróság — hely­ben hagyva a járásbíró­ság ítéletét — Szafcsuk Már­tont négy és fél évi fegy­házbüntetésre ítélte és köte­lezte az okozott kár megté­rítésére. E. Á. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Bukszár Gyulának és Burai Ilonának Péter; Garadnai Fe­rencnek és Gordont Katalinnak Katalin; Nagy Istvánnak és Bo­tos Ilonának Zoltán; Jászkai Gyulának és Balázs Magdolná­nak Jusztin; Stuller Bélának és Papp Gizellának Béla Csaba; Üjjobbágy Józsefnek és Kraj- nik Etelkának Csilla; Szajkó Bélának és Fazekas Zsófiának Zsuzsa; Afra Lászlónak és Ka­tona Ildikónak Mónika Ildikó; Szűcs Jánosnak és Borbély Má­riának Rudolf Gábor; Szekeres Istvánnak és Bök Ildikónak Andrea; Barna Balázsnak és Szegedi Margitnak Katalin; Ma­jár Lászlónak és Vilk Honának Edina; Tóth Istvánnak és Nagy Katalinnak István; Tardi Já­nosnak és Reményi Ibolyának Attila; Szarka Józsefnek és Sze- pessi Piroskának Zsolt József; Olasz Péternek és Tóth Máriá­nak Richard Patrik; Treit Lászlónak és Cserlaki Magdol­nának Ildikó; Bordás Aladárnak és Mixtai Teréziának Mónika; Aranyosi Dezsőnek és Kis Er­zsébetnek Péter; Müller István­nak és Csorosz Máriának Zsolt; Gaburi Istvánnak és Nagy An­nának Éva ' Erzsébet; Huszár Sándornak és Fink Máriának Henrietta; Kóródv Józsefnek és Kiss Juditnak Melinda; Juhász Jánosnak és Kleszó Erzsébetnek Katalin; Hegedűs Józsefnek és Mezei Erzsébetnek Tibor; Svid- ró Józsefnek és Abodi Borbálá­nak Judit; Vasas Józsefnek és Nyeste Máriának Zoltán; Ga­lambos Tibornak és Horváth . Gizellának Tibor nevű gyerme­ke. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Péter Gyula és Sagáth Jolán, Horváth Zsolt és Raska Zita, Váradi István és Mokri Zsuzsan­na, Girincsi András és Almás! Ilona, Nagy Béla és Tatár Ág­nes, Halász Mihály és Varga Erzsébet, Preverzia László és Jordán Anna, Simonyi Jenő és Éles Magdolna, Tasnádi Zoltán és Garai Ilona, Riskócz Pál és Szendrei Piroska, Várkonyi At­tila és Pazonyi Anna, Kiss Oli­vér és Varga Erika, Kosztolányi Zsolt és Koschik Katalin, Dem- kó Imre és Demeter Gabriella, Molnár Bertalan és Kasza Ilona. MEGHALT: Vízi Mihályné (Eodó Verőn) 91 éves. Molnár Jenöné (Csuto- rás Mária) 62 éves, Gáli Gyula 74 éves, Bodó Gáborné (Sinko- vics Gizella) 78 éves, Almási János 100 éves, Székely János 60 éves. Szabó Ferenc 46 éves ^ korában. Lövöldözés a motelben Puskájából tüzet nyitott egy motel vendégeire egy is­meretlen férfi a kaliforniai Crescent City közelében. Né­gyen halálos sebet kaptak, további három személy meg­sebesült. Az általános meg­döbbenést kihasználva a fér­fi — akinek indítékai nem ismeretesek — autóba szállt és elmenekült a helyszínről. Kenya fővárosában bomba robbant egy városi autóbuszon. Képünkön: a robbanás következtében megsérült egyik utast a Kenyatta-kórházban ápolják. Halálos balesetek Hajdúszoboszló külterületén Tóth Imre, 41, éves budapesti üzletkötő személygépkocsijával elütötte a vele azonos irányban, kerékpárral közlekedő Magyar Imre 34 éves növényvédő szak­munkást, hajdúszoboszlói lakost, aki olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. A baleset oka: Tóth figyelmetlenül vezetett. Hajdúhadháza belterületén Pá­los Sándor, 24 éves. hajdúhad­házi tsz-fogatos, az általa hajtőit kétfogatú lovaskocsit őrizetlenül hagyta. A lovak vágtába kezd­tek, és a kocsi halálra gázolta a gyalogjárdán álló Bárdos Mik- lósné "8 éves hajdúhadházi szo­ciális gondozottat. WASHINGTON. Edward Kennedy, amerikai demok­rata párti szenátor bejelen­tette, hogy törvényjavaslatot terjeszt a kongresszus elé a Kuba elleni kereskedelmi embargó feloldására, Mint korábban már jelenteitiik, szombaton Kissinger kül­ügyminiszter közölte, hogy ha az Amerikai Államok Szervezete megszünteti a Kuba elleni szankciókat, akkor az Egyesült Államok is felülvizsgálja eddigi kubai politikáját. BECS. Rendben zajlott le Ausztria Karintia tartomá­nyában az ötévenként esedé­kes választás. 347 ezer vá­lasztásra jogosult a tartomá­nyi parlament 36 képviselő­jét választotta meg. Az első eredmények birtokában — előzetes becslés szerint — a Szocialista Párt (SPÖ) meg­tartotta abszolút többségét, az ellenzéki Néppárt és Sza­badság Párt pedig öt. év­vel. ezelőtt megszerzett po­zícióját. A Kommunista Párt, a Radikális Párt és a karin- tiai szlovén egységlista nem jutott képviselethez. Ameny- nyiben újabb eredmények lényegesen nem befolyásolják a helyzetet, akkor a szocia­listák megtartják eddigi húsz képviselőjüket, s legfeljebb arról lehet szó, hogy egy mandátumot vesztenek. A Néppárt 12 képviseleti helye már biztosnak vehető; ugyan­ennyivel rendelkezett leg­utóbb. JOHANNESBURG. Véres összetűzések zajlottak le egy dél-afrikai szénbányában két dél-afrikai törzs tagjai kö­zött. Az összetűzések során 28 bányász életét vesztette, 14 pedig súlyosan megsebe­sült. GENF. Svájcban tegnap véget, ért az alkotmány mó­dosításáról döntő népszava­zás. Mint ismeretes, a 22 svájci kanton választópolgá­rai arról szavaztak, hogy el­fogadják annak az úgyneve­zett konjukturális státusznak a bevezetését, amely teljha­talommal ruházná fel a kor­mányt a hitelezés, általában a pénzügyi és az adópolitika, valamint a külgazdasági kap­csolatok terén. Az új alkot­mánycikkely mellett a 22 kanton közül 11 szavazott, s így az nem lép jogerőre, mi­vel a svájci alkotmány értel­mében az alkotmány módo­sításéin. a kantonok több mint a fele által megszava­zott igenre van szükség. PADERBORN. Két sport- repülőgép a levegőben ösz- szeiitközött Paderborn köze­lében, s ennek következ­tében utasaik közül 7 sze­mély életét vesztette. Egy gyerek éleiben maradt: sú­lyos sérülésekkel kórházba szállították. A szerencsét­lenség oka eddig ismeretlen. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztői csala LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 3521 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 13. Postacím« 3501 Miskolc. PL S8. Telefonközpont« 86-m. 16-flTO. 85-380. Titkár­ság, 18-223: bel- és várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sportrovat: 18-222: levelezés: 18-221, — Kiadja: n Borsoo (negyet Lap­kiadó Vállalat, 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacimi 8501 Miskolc, PL 178. - Felelős kiadó: VERES M1HALV. Telefon: 36-131 — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Szécnenyl u. 15—17. Telefon: 16-213 - Terjeszti: 8 Magyar Posta KaDhate • Hírlapárusok­nál. 'Előfizethető s helyi postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra: 28 Ft. - index: 25 9Si. - Készült s Borsod megyei Nyom­daipar! Vállalatnál. — Falelős vezet®: SZEMES ISTVÁN. Ai MHSZ Gépjáművezetőképzö Iskola nem hivatásos sz vezetői tanfolyami inon marci jelentkezés: Miskolc, Kazinczy u. 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom