Déli Hírlap, 1975. március (7. évfolyam, 51-75. szám)
1975-03-04 / 53. szám
\ V/ ! V w irw 2 r* f* / * * ■ Gyere fi eh, tanítók, iskolák az NDK-ban A felvétel a berlini German Tfitov úttöróházban készült. Két gyerekarc a Német Demokrata kus Köztársaság 1,9 millió úttörője közül. Az NDK oktatás- ügyi minisztériuma és az ottani újságíró szövetség azért hívta meg a népi demokráciák lapjainak munkatársait, hogy közelebbről is megismerkedhessünk ezekkel a gyerekekkel, az őket tanító nevelőkkel; az NDK iskolájával. Iskolán persze nemcsak oktatási intézmények értendők, hanem minden olyan főrum — a tantermek falain belül és kívül mely az új nemzedék személyiségét formálja. Tíz nap sok élménnyel aiándé- kozhatja meg a látogatót. Különösen akkor, ha a vendéglátó minél többet akar láttatni. A következő napokon megkíséreljük feleleveníteni az NDK-ban töltött napokat. (Cikk a 2. oldalon.) Ma délelőtt Drótos László első titkár vezetésével ülést tartott a városi párt-végre- liajtóbizottság. Megtárgyalta az április 4-e megünneplésére beterjesztett javaslatot, majd — írott előterjesztés alapján — tájékozódott Miskolc középfokú oktatásának távlati fejlesztési tervéről, illetve a múlt évi tagfelvételi munka tapasztalatairól. VII. ÉVFOLYAM, 53. SZÁM 1975. MARCIUS 4., KEDD ÉRB: 80 FILLÉR A végrehajtó bizottság végezetül szervezeti kérdésekben intézkedett. Forradalmi i fi f / • ifjúsági napok Tanácskozás a Tcchuika Házában Levegőnkről van szó Az új nemzedék országszerte gazdag programmal ünnepli a három tavaszi évfordulót, március lö-ét, március 21-ét és április 4-ét, bi- zouyságu). hogy tiszteli né- 'piink legnemesebb hagyományait, s nagy elődök mai örökségének vallja magát — tájékoztatta az újságírókat tegnap a Hotel Ifjúságban Barabás János, a KISZ Központi Bizottságának titkára és Dérfalví István, a KISZ cudapesti bizottságának titkára. Március iö-e és április 4-e között társadalmi, politikai akciók, kulturális és sportrendezvények sokasagával köszönti az ifjú generáció népünk nagy történelmi évfordulóit, az 1848-as polgári forradalmat és nemzeti szabadságharcot, a Tanácsköztársaság kikiáltását, s hazánk fel- szabadulását. A programok nem csupán a megemlékezésre korlátozódnak, fontos politikai tartalmat kapnak a hagyományok ápolásával, a - sorsfordulók összefüggéseinek feltárásával, a szocialista ha- zafiság, a proletár internacionalizmus, s a forradalmiság eszméinek elmélyítésével. Az előkészületek már megkezdődtek: ezekben a napokban országszerte ifjúsági fórumokat tartanak, a fiatalok kis csoportjai hívják-várják a helyi párt- és gazdasági vezetőket kötetlen eszmecserére. A forradalmi ifjúsági napok vezérlő eszméiről, a szocialista hazafiságrói, a proletár internacionalizmusról, korunk forradalmiságáról váltanak szót, kérik a mozgalmi munkában jártasabb, a szocialista építésben tapasztaltabb, idősebb elvtársak véleményét, eligazító szavait. Levegőtisztaság-vérté’mi tanácskozás kezdődött l gn-P Miskolcon, a Technika Házában. A Borsod. Heves és Nógrád megyéből' érkezett szakemberek 25 vállalatot képviselnek. A „szakemberek” kifejezés talán nem is egészen pontos, hiszen bár mérnökök, technikusok és vállalatuk technológiai folyamatainak jó ismerői a tanfolyam résztvevői. környezetvédelmet, ezen belül a levegő tisztaságának védelmét nem tanulták sem a főiskolán, sem az egyetemen. A szak- irodalom tanulmányozása,, s a mostanihoz hasonló tanfolyamokon való részvétel útján igyekeznek elsajátítani a tudnivalókat. Segít ebben az a jegyzet is, melyet a tanfolyam szervezői bocsátanak rendelkezésükre. (A téma legjobb hazai ismerőinek írásait válogatták össze.) A tanfolyamot az Építőipari Minőségvizsgáló IntéBefejezcdtek városunk KISZ-alapszervezeteifcen a beszámoló és vezeföségvú- lasztó taggyűlések. A m^- választott vezetőségek rnnst a második taggyűlést készítik elő, amelynek napirendzet miskolci állomása szervezte az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium lámogutásával. Hogy miért épp ők? Azért, mert a környezetvédelem gazdája a szóban forgó minisztérium, a minőségvizsgáló intézet kebelében pedig regionális mérőállomás működik, melynek feladata, hogy a szeny- nyezőforrásoknál, azaz- bent az üzemekben mérjék, menynyi kéndioxid, por, korom és egyeb, egészségre káros anyag kerül a levegőbe. A /mérések támpontot nyújtanak a levegőt szennyező üzemek bírságolásához. Ugyanakkor az állomás dolgozói véleményezik a levegő tisztaságát védő beruházásokat célzó pályázatokat. A tegnap kezdődött tan- folvam szünetében beszélgettünk Milley Vilmossal, az ÉVM levegőtisztaság-védelmi osztályának vezetőjével, és Gavallér Istvánnal, az ÉMI miskolci állomásának vezetőjével. (Ciki: a 3. oldalon) ión az 1975—73-os mozgalmi év akcióprogramja és az egyéni vállalások megtétele szerepel. Ezeket a taggyűléseket március közepetői tartják meg. Megválasztották a vezetőségeket VL Az etilén csővezetéken érkezik Katusba üzemlátogatóban karítottunk meg. A két vállalatnál: Kalusban és Lenin- városban együttesen mintegy 12 milliárd forint értékű üzemeket építettek fel három év alatt. Az egyezmény értelmében a magyar olefinmű 1975-től évi 130 ezer tonna etilént és évi 80 ezer tonna propilént szállít továbbfeldolgozásra a Szovjetunióba. Cserébe azonos értékben 50 ezer tonna mennyiségű különféle műanyagokat és petrolkémiai termékeket kanunk, amelyek a mi szükségleteinket részben, vagy egészben fedezik és nem kell tőkés importra szorulnunk. Az olefinmű és a hozzá kapcsolódó berendezések számunkra további előnyös integrációs lehetőségeket biztosítanak. erre utal Kádár Jánosnak és Leonyid Brezs- nyevnek a két gyár dolgozóihoz az átadás alkalmából intézett üzenete is. amelyben leszögezik: az olefinmű létrejötte és az elhatározott termelés! együttműködés kifejezi előrehaladásunkat a szocialista integráció útján, és tovább erősíti országaink testvéri kapcsolatait, a magyar és a szovjet nép barátságát. A leninvárosi olefingyár átadási ünnepségén felszólalt L. A. Kosztandov, a Szovjetunió vegyipari minisztere is, aki hangsúlyozta: a két üzem közvetlen összeköttetése a műszakigazdasági kapcsolatok mellett a szoros elvtársi együttműködés kialakulását is jelenti, hiszen a két gyár üzemeltetésének összehangolása, a csővezetéki etilénszállítás folyamatosságának biztosítása a legközvetlenebb kontaktus kiépítését követeli meg. Az egységes technológiai rendszerbe kapcsolt petrolkémiai komplexum avató ünnepsége ma a szovjet- unióbeli Kalus városában folytatódik. Erre a leninvárosi ünnepségről dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter vezetésével magyar delegáció utazott, melyet elkísért dr. Bodnár Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára is. Az olefinmű egy része Amikor a Tiszai Vegyikombinát olefingyárának ve- zénylőtormében az ügyeletes műszerkezelő megnyomott egy kis fehér gombot, az avatóünnspségre összegyűltek ritka pillanatnak lehettek tanúi: a Leninvárost a szovjetúnióbeli Katussal ösz- szekötó telefonvonal másik végéről az ottani műszerke- zeiő jelentette L. A. Kosz- tandovnak. a Szovjetunió vegyipari miniszterének, aki a leninvárosi avatóünnepségre érkezett: — Az összekapcsolt technológiai rendszer, a berendezések kifogástalanul működnek, a Leninvárosban előállított etilén a több mint 3Ő0 kilométeres csővezetéken folyamatosan érkezik Ka- lusba. A munkásgyűlés előtti gyárlátogatás résztvevői — közöttük dr. Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettes, dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter, tír. Bodnár Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára, pártunk Központi Bizottságénak tagjai — megelégedéssel nyugtázták: az 197Ü szeptemberében megkötött magyar—szovjet olefinkémiai egyezmény megvalósult, a mindkét ország gazdasága számára előnyös kooperáció létrejött. Ezekről a kölcsönös előnyökről szólott dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter is a gyáravató munkásgyűlésen. Hangsúlyozta: a beruházási terheket kölcsönösen megosztva mindkét ország gazdaságos méretű üzemet épített, s ily módon jelentős beruházási összegeket ta Felavatták az olefingyárat Külügyminiszterünk Púja Frigyes, aki NDK-beii kollégájának, Oscar Fischernek meghívására hivatalos baráti látogatásra Berlinbe érkezett, megkezdte tárgyalásait. A kétoldalú időszerű problémák voltak első tárgyalásuk napirendjén. Délután Púja Frigyes látogatást tett a berlini főpolgármesternél. Oscar Fischer este vacsorát adott Púja Frigyes tiszteletére. A vacsorán többek között jelen volt Eric Mückenberger, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, Joachim Heusinger, az NDK miniszterelnök-helyettese, igazságügyminiszter, valamint Paul Markowski, az NSZEP KB Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának vezetője. Tovább tart az enyhe Tovább tart az enyhe idő. Reggel 0—9 fok között volt a hőmérséklet országszerte. Napközben változó felhőzet várható, eső nem valószínű. A nappali hőmérséklet 10— 15, az esti 4—9 fok között alakul.