Déli Hírlap, 1975. március (7. évfolyam, 51-75. szám)

1975-03-01 / 51. szám

Rajzok, hímzések a Földesben a pataki diáknapokra Keresztszemes hímzett te­rítő az ózdi gimnáziumból, kalocsai mintás, a sárospa­taki Zrínyi Kollégiumból, torockói munkák, somogyi rátétes szűr, eredeti túrái nyomóduc után készített ab- rqsz, palóc gyűjtések, az új­helyi gimnáziumból érkezett „hövej”-mintás, kézzel pin- gált tányérok, a Földes érett­ségi abrosza, középkori minta alapján készült mezőségi lo- vacskás hímzés (szintén a földesisták keze alól került ki). Dajeszáriné gyűjtései a múlt század végéről, a tokaji gimnázium színes selyemies- tései, a szikszóiak varrottas térítői, akvarellek, rajzok. A Földes Gimnázium nagy­termében láthatók a megye középiskoláinak a Sárospa­taki Diáknapokra beküldött pályamunkái. A legsikereseb­bek az Országos Diáknapok zsűrije elé kerülnek. Egyik-másik kiállított mű mellett kartonlapra rajzolt T-betű. „Továbbjutott.” — Hová kerülnek ezek a munkák? — kérdezem Barna. István igazgatóhelyettestől. — A legjobb pályamunká­kat a szegedi Tömörkény István Szakközépiskolában állítják ki, még a tanév vége előtt. Az itt látható darabok a megye középiskoláiból ér­keztek, imskolci művészek zsűrizték őket. A legtöbb rajz, akvarell alatt Burkus József neve lát­ható: — IV/A-s vagyok, Koncz József tanár úr szakkörébe járok elsőosztályos korom óta. A múlt nyáron részt vet­tem a zebegényi nyári kép­zőművészeti táborban, B. Nagy István mester csoport­jában. A Földes-háziverse­nyei» bronzérmet nyertem másodikos koromban, a Sá­(Agotha Tibor felvétele) rospataki Diáknapokon és a Budapesti Centenáriumi Diák­napokon is kiállították már munkámat. A Képzőművé­szeti Főiskolára készülök, festő szakra, de a nyíregy­házi tanárképző főiskolára is beküldtem a jelentkezési la­pomat. V. R. SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Zenei anyanyel­vűnk. — 12.30: Magyarán szól­va. 12.45: Melódiakoktél — 14.00: Kárba veszett idő. Jegyzet. — 14.10: Régi magyar dalok és táncok. — 14.25: DJ zenei újság. — 15.00: Hírek. — 15.05: Leo Sle- zák énekel. — 15.25: Az Omega együttes felvételeiből. — 15.50: Kis magyar néprajz. — 16.00: 16a- óra. — Közben 17.00: Hírek. — 17.30: Sportkrónika. — 17.50: Petfovics Emil féld.: Csángó da­lok és táncok.' — 18.02: Pagani­ni: h-moll hegedűverseny. — 10.30: Pest megye 50 hónapja. Dokumentumműsor. — 19.00: Esti Krónika. — 19.35: öt perc sport. 19.40: Kaleidoszkóp — az opera világáról. — 22.00: Hírek. — 22.15: Közvetítés a Magyarország—Bel­gium jégkorong-mérkőzésről. — 22.25: A beat kedvelőinek. A Qeen együttes játszik. — 23.10: Kodály- és Bartók-művek. — 24.00: Hírek. — 0.10—1.58: Meló­diakoktél. — Közben 0.50: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: „Jelképek erdején át...” — 12.10: Zene­kari muzsika. — 13.00: Hírek. — 13.30: Alt-áriák. — 13.45: Időjá­rás- és vízállásjelentés. — 14.00: Napraforgó. A Gyermekrádió műsora. — 15.00: A „zöld gyógy­szer”. Szerkesztőségi beszélgetés a munkáskert-szövetkezetekről. 15.30: Közvetítés a Videoton—Rá­ba ETO és az SBTC—Ü. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzések­ről. — 16.30: Hírek. — 16.35: A mentálhigiénéről. — 16.40: A hét műsorából. 17.43: Vendégprofesz- szor voltam Franciaországban. Beszélgetés dr. Enyedi György- gyel. — 18.00: Hirek. — 18.10: Jó­zsef Attila szavalóverseny. A H. területi döntő. — 19.00: Annie, a puskás amazon. Részletek Ber­lin musicaljéből. — 19.26: Jó es­tét, gyérekek! — 19.35: Munkás­énekkarok hangversenye. — Köz­ben kb. 20.15: Hírek. — 20.25: öt pere sport. — 20.30—20.33: Üj könyvek. — Kb. 21.15: Halló Ber­lin! Halló Budapest! Közös tánc­zenei műsor. — Kb. 22.15: ver­bunkosok. — 22.30: Prokofjev'i g-moll hegedűverseny. — 23.00: Hirek. — 23.15: Nóták. — 24.00: Hirek. Országszerte fontos — Miskolcon érdekes A TIT-eloadások A szabadegyetemekről, a felvételi vizsgákra előkészí­tő nyelv, a KRESZ- vagy egyéb tanfolyamokról, a tu­dományos öntevékeny baráti körökről szóló részeket könnyen, gyorsan átolvassa az ember a Tudományos Is­meretterjesztő Társulat Mis­kolc városi Szervezetének idei munka tervében. Bár el­tekintenek tőle, hogy rész­letesen felsorolják a rendez­vényeket (annak idején meg­felelően propagálják vala­mennyit), a jelzésekből is vi­lágos, hogy sokéves bevált gyakorlatra, ismerős igé­nyekre épülnek. Az egyete­mi előkészítők, az egyes nyelvtanfolyamok különösen népszerűek; a megszervezé­sük jóformán csak admi­nisztrációs munkát kíván: Mást — többet Vannak azonban a mun­katervnek olyan fejezetei, amelyeknek már a címe is gondolkodóba ejt. Az üzemi ismeretterjesztés minőségi, mennyiségi fejlesztése, illet­ve továbbfejlesztése — ol­vashatjuk az egyik helyen. Az ifjúság körében végzett ismeretterjesztés színvonalá­nak emelése, további lehe­tőségek feltárása — írják máshol. A szövegben pedig gyakran visszatér: „meg kell találni az új formákat és szorgalmazni kell azok al­kalmazását”. A tévé is keresi! Ha a Televízió, a Rádió műsoraira gondolunk, szin­te kínálkozik a szójáték: nagyon népszerűek azok a programok, amelyek a nép­szerű tudományos ismeret­terjesztést szolgálják. A hallgató-, nézőtáboruk ve­tekszik a szórakoztató mű­sorokéval. Azért, mert ko­runk tudományáról szólnak és mert a szakterület leg­jobb ismerői állnak a mik­rofon, vagy a kamerák elé, és azért, mert megtalálják a módját, hogy a műfaj sa­játos eszközeivel felkeltsék és ébrentartsák a néző, a hallgató figyelmét, aki már régen nem „mindenevő”, Másik hullámhosszra, vagy csatornára kapcsol, megvá­logatja, hogy mire áldozza pihenőidejét. Viszont hóna­pokig beszél a Szent-Györ- gyi Alberttel készített inter­júról, minden vasárnap megnézi a Delta adásait és feltétlenül bekapcsolja ké­szülékét, ha az öröklődés-, fejlődéstanról beszél a tu­domány avatott képviselője. A tévé, a rádió, a napi saj­tó is szüntelenül keresi az is­meretterjesztés, a közlés minél hatékonyabb formáit. Ami nem tömegkommunikáció" Miről szóljanak hát a TlT-előadások? Miskolcon is arról, ami az országban min­denhol érdekli az embere­ket. Az utóbbi évek égjük leksikeresebb rendezvénye például az volt, amikor Ne- meskürty István beszélt a Requiem egy hadseregért című kBnyvéről. A Kazin- czy-klubba nem fért be a közönség. Másfelől pedig ar­ról szóljanak a TIT-előadá- solc, ami csak a miskolcia­kat érdekli. A város múlt­járól és jelenéről, környéké­ről, színházáról, képzőmű­vészetéről, múzeális értékei­ről, hagyományairól, tervei­ről. Mindegyik területnek megtalálható az a kitüntető ismerője, jó szakembere, aki úgy tud választott témájá­ról beszélni, hogy a talál­kozásra emlékszik és újra eljön a közönség. Előadásá­nak egyik vonzereje, hogy nem azt mondja, amit rá­dióból, tévéből, a napi saj­tóból ismerhetünk, hanem újat mond. Olyasmit, amit csak tőle lehet hallani és éppen abban az iskolában, vagy üzemi klubban. És ha befejezte a mondandóját, lehet tőle kérdezni. Ez pedig már nem „tömeg”, hanem másféle, bensőségesebb „kommunikáció”. * A TÍT munkájában egyre nagyobb szerepe van az úgynevezett akadémiai for­máknak, összefüggő temati­kájú előadássorozatoknak. Ezzel nincs gond Miskolcon sem. A szervezet mun­kájának másik része — az új ismeretterjesztési for­mák megtalálása — pedig valóban nem könnyű. De or­szágos hírű szakembereket meghívni — ez csak levele­zés; a város szellemi tarta­lékait jól, és még jobban kihasználni pedig csak kö­rültekintőbb szervezőmunka kérdése. Televízió: 14.03: Műsorismer­tetés. — 14.05: a Mississippi alli­gátorai. Angol film. — 14.30: Szivárvány. Szovjet film. — 16.00: Hírek. — 16.05: És eltelt négy esztendő .., Riportfilm. — 16.25: Közvetítés bajnoki labda­rúgó-mérkőzésről. — 18.10: Jó­zsef Attila szavalóverseny. A n. területi döntő. — 19.00: A látás hatalma. VH. rész: A képes vi­lág. 19.20: Cicavízió. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00? Kérem a kö­vetkezőt ! Magyar rajzfilmsoro­zat. Bajok a televízilóval: — 20.15—23.30: Gogol: a revizor. Vígjáték két részben. — Köz­ben 21.55: Tv-híradó 2. Miskolci rádió: 17.30: Műsoris­mertetés — hírek. —■ 17.35: Hét­végi krónika. (A tavaszi mező- gazdasági munkáról: Tanácsko­zás Lakon, a szarvasmarha-te­nyésztésről; A sajószentpéteri Vegyesipari Ktsz közgyűléséről' Nem ismerik a szabad idő hasz­nos programjait. . .). — Hang­versenyen. — 18.00: Műterem­ben, tárlaton. Iparművészek ki­állítása nyílt Mezőkövesden. — E heti vendégünk Csikós József megyei halászati felügyelő. — Akit már régen hallottunk! — Könnyedén — komoly dolgok­ról: Orvosságok receptre és re­cept nélkül — jegyzet. — Zenés hétvége; közben: a labdarúgó bajnoki forduló mai eredmé­nyei. Szlovák televízió: 16.05: Hírek. 16.10: Zöld évek. Hadsereg­műsor. — 17.00: A csata. Té­véfilmsorozat 1. rész. — 18.00: Zenés műsor. — 19.00: Híradó.— 20.00: A három ártatlan. Cseh filmkomédia. — 21.30: Híradó. — 22.35: Harmadik lettem. Ameri­kai tévé-sportfilm. — 23.45: Sporteredmények. Miskolci Nemzeti Színház (3): Képzelt riport egy amerikai pop- fesztiválról. Arany János ifjú­sági bérlet. — (7): Képzelt ri­port egy amerikai pop-fesztivál­ról. Katona kérlet. (M—) A Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat gyakorlattal rendelkező rryors- és o épíró nőket felvesz Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. Széchenyi u. 30. Kiállítások: Herman Ottó Mú­zeum (10—18) : Ember és mun­ka. — Szlovákia népművészete. — Herman Oi'có-emlékház (10— 18): Herman Ottó élete és mun­kássága. — Miskolci Képtár (10— 10): Magyar festészet a XX. szá­zadban. — József 'Attila Klub­könyvtár (12—20): Czinke Fe­renc grafikái. — Kossuth Műve­lődési Ház (10—18): Gink Károly fotókiállítása. — Szovjet plaká­tok. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE A keresztapa másik arca Szí. olasz film Felemelt helyér! Kezdés: f4, hn6 és 8 órakor. * KOSSUTH Fél évszázad különbség Mb. szovjet film Kezdés: f9, fii, fi, f3 és hn5 órakor Kamaszkorom legszebb nyara Mb. szí. amerikai film 16 éven felülieknek! Kezdés: 7 órakor. HEVESY IVAN FILMKLUB Nagyítás Szí. angol film 16 éven felülieknek! Kezdés: f5 és f7 órakor. FÁKLYA Jöjjön el egy kávéra hozzánk! Szí. olasz film. Felemelt helyár! 16 éven felülieknek! Kezdés: f5 és f7 órakor. PETŐFI Bűntény a Via Venetón Mb. szí. olasz film 16 éven felülieknek! Kezdés: f7 órakor SZIKRA Szalad, szalad a külváros! Mb. szí. francia film Kezdés: 5 és»7 órakor. TÁNCSICS A lopakodó hold . .. Szí. amerikai film Felemelt helyár! / Kezdés: 3, 5 és 7 órakor. VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: Hírek. 8.05: öt kontinens hét' napja. Külpolitikai negyedóra. — 8.21: Jó reggelt, Európa! Sediánszky János műsora. — 10.00: Hirek. — 10.03: Trombita harsog, dob pe­reg ... A Gyermekrádió vetél­kedője V. — 11.08: Beethoven- matiné. — Közben kb. 12.00: Hí­rek. — 12.10: Édes anyanyelvűnk. — 12.15—12.20: Két évtized. Ben­jámin László verse. — Kb. 13.00: Egy korty tenger. Jegyzet. — Kb. 13.10: Népdalok, néptáncok. — 13.50: Rádiólexikon. — 14.20: Ba­rokk zene. — 14.49: Párizsi le­vél. Feladó: Hável József. — 15.00: Hírek. — 15.08: Magyar ze­neművészek. — 15.53: Színházi magazin. — 17.00: Hírek. — 17.05: Herbert von Karajan operafelvé­teleiből. — 17.35: Világlira. Alek- szandr Biok versei. — 17.50: Nótakedvelőknek. — 18.30: Zala • megye 50 hónapja. Dokumentum- műsor. — 19.00: Hírek. — 19.10: Sporthírek. Totó. — 19.15: Tölt­sön egy órát kedvenceivel! Köz­reműködik: David Essex, Mire- ille Mathieu és David Cassidy. — 20.15: Beszélgetés Déry Tibor írói világáról. II. rész. — 20.45: Fél­óra sanzon. — 21.15: Egyetlen élet. Benjámin László versei. — 21.30: Pablo Casals gordonkázik. — 22.00: Hírek. — 22.10: Sport­hírek. Totó. — 22.20: Vers és dal. Goethe A nyugtalan szerelem cí­mű verse Schubert megzenésíté­sében. — 22.55: Citeramuzsika. — 23.10: Századunk zenéjéből. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: Martial Solal triója játszik. Petőfi rádió: s'loo: Miska bácsi lemezesládája. A Gyermekrádió műsora. — 8.30: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műso­rából. — 9.00: Bartók- és Ko- dály-kórusmüvek. — 9.14: Nép­művészek a mikrofon előtt. — 9.22: Fúvósesztrád. — 9.40: Car­men. Részletek Bizet operájából. — 10.40: Vasárnapi koktél. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.52: Egy állástalan ló kaland­jai. Mesejáték. — 13.45: Időjá­rás- és vízállásjelentés. — 14.00: Táskarádió. Az Ifjúsági Rádió zenés műsora. — 15.00: Beszél­getés Kiss Károllyal. Dokumen­tumműsor. — 15.40: A hangle­mezbolt könnyűzenei újdonságai. 16.00: Hírek. — 16.05: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 16.15: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 16.57: Az éjsza­kai portás. Rádiójáték. 18.00: Hí-, rek. — 18.05: A vasárnap sport­ja. Totó. — 18.50: Kor­társ költőnők a társadalomról, a családról, a férfiakról. — 19.20: Friml: Rose Marie — Indián sze­relmi dal. — 19.26: Jó estét, gye­rekek! — 19.35: A Magyar Ka­marazenekar Bach-estje. — Közben kb. 20.25: Hírek. — 20.35: Sporthírek. Totó. — 20.40—20.45: A forrás. Takács Gyula versei. — Kb. 21.30: Népművelők albu­ma. — Kb. 21.40: Sárosi Kata­lin énekel. Zsoldos ímre trom­bitál. — 22.00: Holnaptól nem sze­retlek. Zenés novella. — 23.00: Hírek. — 23.10: Slágerről sláger­re. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 13.00: Vasárna­pi krónika. — 18.05: Fiatalok ze­nés találkozója. — 18.52: A sportrovat jelenti — Televízió: 8.33: Műsorismerte­tés. — 8.35: Iskolatévé. Német nyelvtanfolyam. Angol nyelvtan- folyam. — 9.15: Ki játszik ilyet? ,,Lehunyja sok szemét a ház”. — 9.35: Hókusz-pókusz — a Ka­kaó Bárban. — 10.10: Cimbora. Műsor gyermekeknek. — 11.00: A szocialista fővárosok nemzet­közi tornaversenye. — 13.00— 13.20: Horgászmódszerek. Magyar rövidfilm 1. — 14.03: Műsoris­mertetés. — 14.05: Pedagógusok fóruma. Aktuális kérdések. — 14.50: Korunk tudománya, ösz- szefoglaló a hazai és a nemzet­közi tudományos élet aktuális eseményeiről. — 15.35: Michel­angelo élete. Olasz tévéfilmsoro­zat 1. — 17.05: Tájak, városok,' emberek . . . Még mindig hábo­rú .. . — 17.25: Műsorainkat ajánljuk. — 17.50: A látás ha­talma. VIII. rész: A válaszadó látás. — 18.10: Hazánk, Magyar- ország. Dokumentumfilm-soro- zát VIII. , A folytatás. — 18.40: Esti mese. — 19.00: A Hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: Egon Mül­ler különös nekrológja. NSZK té­véfilm. — 21.25: Sporthírek. — 21.35: ötszemközt dr. Törő Imré­vel. — 22.45: Hírek. Szlovák televízió: 8.30: Híradó. 9.00: Gyermekeknek. — 9.30: Szí­nes film gyermekeknek. — 10.50: Mezőgazdasági magazin. — 11.30: Heti híradó. — 12.00: Délelőtti hangverseny. — 14.45: Vasárnap délutáni klubélet. — 15.50: A csata. Tévéfilmsorozat 2. rész. — 17.20: A bolondos krónika. Cseh film. — 19.00: Híradó, sportered­mények. — 19.50: A vasárnap verse. — 20.00: Egy tavaszi nap, április 30-án, Színházi közvetítés. — 21.20: Országutakon a tévé­kamerával. — 21.45: Hirek. Miskolci Nemzeti Színház (3): Képzelt riport egy amerikai pop- fesztiválról. Bérletszünet. — (7): •Képzelt riport egy amerikai pop- fesztiválról. Goldoni bérlet. Kiállítások: Herman Ottó Mú­zeum (10—18): Ember és mun­ka. — Szlovákia népművészete. — Herman Ottó-emlékház (10— 18): Herman Ottó élete és mun­kássága. — Miskolci Képtár (10— 18): Magyar festészet a XX. szá­zadban. — József ' Attila Klub­könyvtár (10—18): Czinke Fe­renc grafikái. FILMSZÍNHÁZAK i BÉKE A keresztapa másik arca Szí. olasz film Felemelt helyár! Kezdés: f4, hn6 és 8 érakor. Matiné : Osceola Mb. szí. NDK film Kezdés: nio és nl2 órakor. KOSSUTH Fél évszázad korkülönbség Mb. szovjet film Kezdés: f9, fii fi, f3 és hn« órakor. Kamaszkorora legszebb nyár« Mb. szí. amerikai film 16 éven felülieknek! Kezdés: 7 órakor. HEVESY IVAN FILMKLUB Nagyítás Szí. angol film 16 éven felülieknek! Kezdés: f5 és f7 órakor MESEMOZI Tíz kicsi csacsi Mb. szí. román mesefilm Kezdés: 10 órakor. FAKLYA Jöjjön el egy kávéra hozzánk! * Szí. olasz film Felemelt helyár! 18 éven felülieknek! Kezdés: f4 f6 és f8 órakor Matiné : A törökfejes kopja Szí. magyar film Kezdés: flO és fl2 órakor PETŐFI Bűntény a Via Venetón Mb. szí. olasz film 16 éven felülieknek! Kezdés: f5 és f7 órakor. Matiné : Majd én megmutatom! Mb., NDK film Kezdés: 10 órakor SZIKRA Szalad, szalad a külvárosi Mb. szí. francia film Kezdés: 5 és 7 órakor Matiné : A követek nem gyilkolnak! Mb. NDK bűnügyi film Kezdés: 9 és 11 órakor. TÁNCSICS A lopakodó hold . ., Szí. amerikai film Felemelt helyár! Kezdés: 3, 5 és 7 órakor. Matiné: A karbonárik Mb. szí. olasz film Kezdés: 10 órakor. TAPOLCA-ADY Magas, szőke férfi, felemás cipőben Mb. szí. francia film Felemelt helyár! Kezdés: 7 órakor. SAGVARI A hét holló Meseíilm-sorozat Kezdés: 10 órakor IFJÚSÁGI ÉS ÚTT0RÖMOZI Koma kalandjai Mb. szí. szovjet film Kezdés: 10 órakor. HÁMOR Zsuzsi és a varázsgyürű MŰ. NDK film Kezdés: 6 órakor. HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.11: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.16: Bánk bán. Részletek Erkel operájából. — 9.10: illés Béla: Honfoglalás. Dramatizált epizódok. IV. rész. — 9.30: Mozart: g-moll szimfó­nia K. 183. — 10.00: Hirek. — 10.05: Iskolarádió. Zenés, verses földrajzkönyv. Matematika. — 10.30: Tudásunkat a világnak. Iskola-építészet Dél-Amerikában. — 10.45: Magyar előadóművészek felvételeiből. — 11.34: Irodalmi évfordulónaptár. Kosztolányi De­zső, Sárközi György, Szabó, Lő­rinc. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. 8.05: Népdalcsokor. — 9.00: Hírek. — 9.03: Ezeregy délelőtt. A Gyer­mekrádió műsora. — 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben 31.00: Hírek. — ii.50: Könyv a hazafiságról. Jegyzet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom