Déli Hírlap, 1975. február (7. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-03 / 28. szám

Lent még a tavalyi avart gyűjtik, de fönt már a tavaszi rügyek mocorognak. Tapolcán a tel is más Tapolcán a tél is más. A ha­vas hegyoldal régi, igazi ja­nuárok emlékét idézi. A fürdő gőzölgő vize hidegebbnek ha- zudja az időt, de a parkban, a fák alatt a lányok már az avart gereblyézik, vesszőkosár­ba kerül a tavalyi levél, s az ágakon duzzadt rügyek után kutat a szem. Mert a rügyek már mocorognak. Korai tavaszt ígér a madarak messzehangzó füttye. Tapolcán a tél is más. A viztelen tó szemérmetlenül mu­togatja medrét. Meztelenségét hiába próbálják menteni a part menti fák, csupasz bok­rok. Tavaly egy jókedvű, duhaj vendég kerti széket dobott a tóba. Amott egy rozsdát vedlő szemetes edény látszik. A sár­ba süppedt, piciny gyerekvö­dörért egy kisfiú szomorkodik valahol. Tapolcán a tél is más. Aki a ködös, szürke városból jön, azt meghunyorogtatja a nap­fény. Aki itt sétál, az nem nézi idegesen az órát. Nem siet, nem gázol át a tócsán, hanem komótosan kikerüli. Tapolcán a tél is más. Itt az az esemény, ha kisüt a nap, ha röppen egy kinnal-keservvel összekapart hegolyó, ha meg- nyikcrdul a játszótéren a hinta. Tapolcán héíköznan is vasár­napi kedvű emberek járnak. B. I. jjc Két öreg fa (Herényi László felvétele) Barlangászok Miskolc vízellátásáért Az Ady Endre Művelődé­si Házban működő Herman Ottó barlangkutató csoport az elmúlt nyáron csehszlo­vák és lengyel kollégáik közreműködésével a Bükk még feltáratlan barlangjait kutatta. A csoport idén újabb bükki túrára készül, hogy a ‘ karsztvidékről újabb tudo­mányos adatokat gyűjtsön Miskolc vízellátásának javi- 1 tásáért. Díszfák, cserjék A Miskolci Kertészeti Vál­lalat 130 holdas sajószentpe- » téri faiskolájából látják el jj díszfákkal, cserjékkel Mis- ? kolc és Leninváros parkjait, ' s a két város magánvásár- 1 lóit. Az idei télen 300 ezer­rel több facsemetét és 200 ezerrel több cserjedugványt szereztek be. Az őszi és ka­rácsonyi szezonban cserjéből százezres, díszfából húszez- •. rés forgalmat bonyolítottak le. }ad gesztenye exportra t A Melléktermék és Hulla­dékgyűjtő Vállalattól már el­szállították a tavaly ősszel begyűjtött, kb. harminc ton­na vadgesztenyét. A termés túlnyomó részét a MÉH ex­portálja' Napi 700 köbméter szemét A Miskolci Köztisztasági Vállalat naponta 6—700 köb­méter szemetet szállít ki vá­rosunkból a lyukói, repülő­téri és cementgyári szemét­tárolóhelyre. Az újonnan be­állított Skoda Bob konténe­res szemétszállító kocsik — éppen nagyobb űrtartalmuk miatt — jelentősen segítik városunkban a szemételta­karítást. DUBLŐRÖK ÉS CSEREPEK Dublőr-show a sportcsar­nokban. Telt ház, az állóhe­lyek is foglaltak. A közönség halk morajjal és tapssal kí­séri a kaszkadőrök produk­cióit. Botpárbaj, judó-doba- sok, látványos álverekedé­sek váltják egymást a szí­nen. A karmester Pólyák Jó­zsef. Egyik kezében mikro­fon, a másikkal pedig föld­re küldi tanítványait. Köz­ben pedig magyaráz és ma­gyarázkodik- Beavat a film- bravúrok kulisszatitkai Da es mentegetőzik, hogy most nem láthatjuk) izgalmas mu­tatványát a szamurájkard­dal, no meg elmarad a nagy ugrás is, mert nem hoztak magukkal elég laticelt. Kárpótlásul viszont bemu­tatják a japán karate legke­ményebb eredményeit. Cse­repét törnek'. Ötöt, tízet, kéz- éllei, talpéllel, sőt fejjel. Tel­jes csendet kiérnek az össz­pontosításhoz — aztán por­zik az alkalmi színpad és törnek a cserepek. A közön­ség hálás. Vastapssal zárul a dublőr-show. De a közönség gyanakvó is. Az előadás után tucat­nyian a dobogóhoz mennek, és próbálgatják a cserepe­ket. A cserepek pedig tör­nek. Nem kell kétdános ka- ratemeslernek lenni, elég egy közepes erősségű ütés. Még meg sem fájdul tőle a hitetlen próbálkozó keze — mert a cserepek nem olya­nok, amilyennek hittük őket. Tisztességes tetőfedő nem használná fel, mert egy ki­adós jégeső kilyuggatná. A dublőrök idegesek. Él­tess ékelik a színpadtól a né­zőket, akik már hat-hét cse­repet is széttörnek, minden különösebb erőfeszítés nél­kül. A megmaradt rekvizitek gyorsan bekerülnek az Opel Commodore csomagtartójába. A közönség csalódott. Sze­gényebb lett egy kis illúzió­val. Kiderült, hogy a bátor és erős dublőrök egy kicsit becsapták őket. Kiderült a trükk — pedig nemi bűvész- mutatványra invitált a pla­kát. Talán jobb lett volna, ha Pólyákéit kevesebb cse­repet tűrnek, de igazit! Vagy fogadnak néhány ügyes dub­lőrt, akik helyettük a pó­diumra állnak... (erdős) SENKI FÖLDJE? A Miskolci járási-városi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke mondta el a minap, hogy egy furcsa bejelentés érkezett hozzájuk: valaki, vagy valakik illetéktelenül szemétlerakó helynek jelöl­tek ki Miskolc határában egy területet. A népi ellenőrzés­nek meglehetősen nehéz volt kideríteni, hogy végül is kié az a határrész. El lehetne gondolkozni afö­lött, hogy vannak-e valójá­ban ilyen senki földjének^ nevezhető területek, s ha igen. miért nem tisztázzák a sorsukat annak rendje és módja szerint? Számomra azonban másért érdekes ez az ügy. A nagyvárosokat egyre inkább nyomasztja a szemátelhelyezés gondja. Miskolc szemétlerakóhelyei betelnek néhány év múltán, és mindmáig csak igen ho­mályos elképzelések vannak arra, mi lesz azután. Űjabfc értékes földterületeket ál­doznak fel; szemétégetőt épí­tenek sok-sok milliós költ­séggel; felhasználva a kül­földi és hazai kutatások eredményeit, megoldják-e a szemét biokémiai úton való bomlasztását? De ha a sze­mét jövője bizonytalan is, jelenleg kizárólag az erre a célra kijelölt „bányákba’’ hordja a város naponta is több száz tonnára rúgó hul­ladékát a köztisztasági vál­lalat. Miért van hát, hogy a Bükk elhagyatott tisztásain, vagy jóval közelebb, például a tapolcai út mentén időn­ként óriási szemétkupacokra bukkan az ember? Azért, mert magánosok, de néha vállalatok, intézmények is „feketén” szabadulnak meg a portájukon felhalmozódott szeméttől; éjnek-évadján fel­rakják egy teherautóra, és kiürítik, ahol tudják. Nekik senki földje az, ahol éppen nem kell a lefüleléstől tar­tani. Tolvaj módjára lopják fe­lelőtlen emberek tőlünk il i módon az üdezöld pázsitot, a jó levegőt, az egészséges kör­nyezetet. Lopnak akkor is, ha tulajdonképpen visznek. Örökét nem lehet állítani mindenhová, de azért nehéz elhinni, hogy soha sincs ta­nú, hogy semmiképen sem lehetne lefülelni és megbün­tetni a szemetelőket. Biztos vagyok benne, hogy ha csak egyszer is megpróbálnák, mondjuk egy tapolcai tel­ken kiüríteni a kocsijukat, rajtavesztenének. Csak az, ami nem kizárólag a miénk, hanem mindannyiunké, egye­sek szemében még mindig senki földje... (békés) Szocialista „Rendszeressé kell tenni a nagyüzemi munkások, szociá­list;; brigádvezetők meghívását a tanács és más, a várospoli­tikai kérdésekkel foglalkozó testületek üléseire.” A városi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén megvitatta, milyen feladatok hárulnak a tanács: testül .tre, az MSZMP Központi Bizottságának 1974. március 19—2ű-i irányelveiből. A teendőket összesítő jelentésből idéztem a kezdő mondatot. A tanácsteremnek van egy karzata, mely mindig üresen tátong- A határozat azzal biztat, hogy már nem sokáig. Té­ved, aki azt hiszi, hogy mindössze udvarias gesztusnak szán­ja a tanács a munkáskollektívák legjobbjainak a meghívá­sát. A végrehajtó bizottság vitájából az kristályosodott ki, hogy az idén mindennapos gyakorlattá kívánják tenni a nyílt várospolitikát. Tavaly — különösen az év második felében — az üzemek­ben rendezett munkásgyűléseken az egyik fő téma Miskolc jelene és jövője volt. Abban az időben rendezték ezeket a fórumokat, amikor a következő ötéves tervre szóló koncep­ciókat dolgozták ki a tanács szakemberei. A munkásoktól hallott közérdekű javaslatok — bár sokat csak tíz-tizenöt év múlva lehet majd megvalósítani — segítettek a városfejlesz­tés gazdáinak. Össze tudták vetni a párt és a tanács vezetői a munkáskollektívák igényeit a tervjavaslat céljaival. Nem első ízben írom le, de ide kívánkozik ismét az a megállapí­tás, hogy ilyen széles körben még soha nem vitatták meg a városi tanács terveit. A szocialista brigádvezetőket nem passzív hallgatóknak hívják meg. Azt kérik majd tőlük, hogy visszatérve munka­társaik közé, mondják el nekik, mivel foglalkozott a tanácsi testület, milyen kérdésekkel kapcsolatban alakult ki vita, ki hogyan foglalt állást, mire futja majd a pénzből, mire nem és így tovább. Az lenne jó, ha a munkások körében to­vább gyűrűznének a tanácsot foglalkoztató témák és aztán visszajutnának a megfelelő információs csatornákon a véle­mények. Lehet, hogy egy kicsit misztikusan hangzik, hogy: információs csatornák. A valóságban persze nincs semmi ti­tokzatosság. A párttagság véleménye rendszeresen eljut a vá­rosi pártbizottsághoz, s innen a tanácshoz mindaz, ami ^óda tartozik. De van más — az elmúlt évi tapasztalatok alapján jól beváltnak nevezhető — módszer is. A városi pártbizott­ság és a tanács vezetői, munkatársai többször találkoztak a Lenin Kohászati Művek, a Diósgyőri Gépgyár és más' üze­mek kollektíváival. Az idén — hallottam a végrehajtó bi­zottság ülésén — még rendszeresebbé teszik ezeket az esz­mecseréket. Jó szolgálatot tettek a Hazafias Népfront kebe­lében rendezett várospolitikai vitafórumok is. Az az ember, akit nemcsak akkor keresnek fel, amikor valami pluszt kér tőle a város, akit nemcsak mint önkéntes társadalmi munkást vesznek számításba, hanem véleményé­re. javaslatára is igényt tartanak, szívesebben áll „csatasor­ba”, lelkesen ültet fát, fabrikál játékot, bútorokat lakótelepe parkjába. És még valamit. A közéleti szerepléstől sok munkásembert az tart vissza, hogy, bár okos gondolatai vannak, nincs ru­tinja, és elbátortalanodik, ha nyilvánosság előtt kell kifej­teni mondandóját. A közéletiségre nevelést is szolgálja a ta­nács, ha meghívja az ülésekre a szocialista brigádok veze­tőit ■ Természetesen nem lehet egyszerre mindet, nem férné­nek el a teremben. Majd az üzemi kollektívák eldöntik, kik a legérdemesebbek. Azért a meghívásra büszke is lehet az, aki kapja. BÉKÉS DEZSŐ Miről ír a Szpulnyik? A SZPUTNYIK februári száma a többi között érdekes cikket közöl Életszínvonal — közérzet címmel. A cikkíró azt fejtegeti, hogy a tőkés országokban a műszaki-tudo­mányos forradalom a civili­záció újabb és újabb stresz- szeit hozza létre, a szocialista társadalomban azonban ez ismeretlen. Ember és állam címmel ta­nulságos ^ínyeket olvasha­tunk arról, hogy a Szovjet­unió átlépte az ötéves terv ötödik, befejező évének kü­szöbét. A cikkből álljon itt néhány adat: az ország 97,5 millió dolgozója közül 47 millió kapott fizetésemelést. 30 millió embernek nőtt a nyugdíja, illetve ösztöndíja. A Szovjetunió 45 millió ál­lampolgára költözött össz­komfortos lakásba. A Számok és tények a Zsidó Autonóm Területről c. írás a többi között beszámol arról, hogy 1934-ben alakult ez az autonóm terület, ahol 181 ezer ember él, a lenini nem­zetiségi politika normáinak szellemében. Az azóta eltelt 40 esztendő alatt korszerű ipari létesítmények születtek, a termelés 23-szorosára emel­kedett. Jelentős a kultúra és a közoktatás fejlődése is, amelyet 136 iskola, 118 mű­velődési ház, 188 könyvtár, 241 filmszínház fémjelez a többi között. Ezt a beszámo­lót követi Emberi sorsok címmel egy riport, amely az autonóm terület lakóinak életéről szól. Az Egy ország infláció nél­kül c. írás a többi között ar­ra ad választ: megalapozott-e a polgári közgazdászok és po­litikusok azon állítása, hogy napjainkban az infláció a vi­lág minden országát érinti, és hogy sehol sincs menek­vés előle? A cikk szerzője, Alekszandr Birman profesz- szor, a jeles tudós úgy véli, hogy ez az állítás alaptalan. A cikk választ ad arra. ho­gyan oldják meg a Szovjet­unióban a gazdaság stabili­tását. A lap kulturális anyagából kiemelkedik a neves szovjet balett-táncosnővel, Maja Pliszeckájával készült beszél­getés, a katonazenekarokról szóló írás. valamint az isko­la előtti nevelésről szóló fej­tegetés. Gazdagnak mondha­tó a lap sportrovata, vala­mint az asszonyokat és a kicsinyeket érdeklő, érintő rovat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom