Déli Hírlap, 1975. február (7. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-26 / 48. szám

Ami sikerült a PMSC-nek.,. Ma 14 órakor: DVIK—SÍ. Dózsa Közgyűlés a Spartacusnál Ma délután már a legjobb négy közé jutásért játszanak az MNK-ban. A forduló leg­nehezebb feladata előtt két­ségtelenül a DVTK áll, hi­szen a többszörös bajnok­csapat lesz az ellenfele. Némileg „enyhít” a hely­zeten, hogy a találkozót a diósgyőri stadionban játsszák (ma 14 órai kezdettel). Né­hány nappal ezelőtt, mond­juk a múlt pénteken még nem sokat meditáltunk volna azon, hogy valóban olyan rendkívüli feladatot jelente­ne-e a Diósgyőr számára a legjobb négy közé jutás a Dózsa ellenében. Azóta azon­ban ismerjük az első NB I-es forduló eredményeit, s ezek között azt, hogy: Pécsi MSC—Ű. Dózsa 4:2. És tud­juk, hogy a PMSC nem sze­repelt olyan jól a bajnok­ságban, mint a DVTK. Már­is azt mondhatnánk tehát, hogy nem is olyan lefutott mérkőzés ez. De a szombati bajnoki fordulóból egy má­sik eredményre isi emlék­szünk. Igen, az MTK elleni­re! Ez viszont ismét fordí­tana véleményünkön, ha nem tudnánk azt, hogy a Diós­győr a Hungária úton jó ideig egyenlő ellenfél volt és csupán taktikai fegyelmezet­lenségének köszönhette túl­zott arányú vereségét. Most már jogos a kérdés: ami a Fiatal kardozók országos versenye Országos III. osztályú kard­vívó versenyt rendeztek Sá­rospatakon, melyen öt sport­körből annyi vívó lépett pástra, hogy a viadal II. osz­tályra is minősített. A „fel­sőbb osztályba” lépés egy fiatal diósgyőri versenyző­nek, Mándy Ákosnak is si­került, aki a GEAC vívója, Gyimesi mögött holtverseny­ben végzett klubtársával, Patócs Zsolttal. A minősítés­hez szükséges második hely eldöntéséért vívott újabb csörtét Mándy nyerte 5:4-re, így ő is II. osztályú ver­senyző lett. r­Értesítés Értesítjük az alábbi utcákban lakó fogyasztóinkat, hogy fenntartási munkák végzése miatt AZ ÁRAMSZOLGÁLTATÁST SZÜNETELTETNI FOGJUK: 1975. március 3-án 7—15 óráig: Kassai utca 38-54. számig, Pozsonyi utca 38-54. számig, Álmos utca 41—45. számig. 1975. március 4-én 7—15 óráig: Pozsonyi utca 37. sz. és az 56-66. számig, Kassai utca 56-70. számig. 1975. március 5-én 7-15 óráig: Derkovits utca végig, Csabai kapu 24—36. számig, 13-15. számig, Bottyán J. utca végig, Medgyessy F. utca végig, Középszentgyörgy utca végig, Pálinkás­dűlő. 1975. március 6-án 7-15 óráig: Patak utca 10-12. számig, Kossuth utca 1-4. számig, Széchenyi utca 11-17. számig. 1975. március 7-én 7-15 óráig: Zója tér 2. sz., Zója téri villamos-végállomás, Juhász A. telep, Landler J. utca, Lékai J. utca, Juhász A. utca. 1975. március 10-én 7-15 óráig: József A. utca 1-7. számig, Besenyői út 1-3. számig, 2—6. számig, Vágóhíd utca 22. sz. 1975. március 11-én 7-15 óráig: Szamuely T. utca, Papszer utca 38-48. számig, MSZB tér 2. sz., Mélyvölgy utca, Csáti sor, Zsolcai sor, Kis-Avas 1—IV. sor, Földes F. utca. 1975. március 12-én 7—15 óráig: Rákóczi utca 1—25. számig, 2-34. számig, Rudas L. utca 4-14. számig. 1975. március 13-án 7-15 óráig: József A. utca 2-16. számig, Bolyai J. utca 2-4. szá­mig, Körösi Csorna S. utca 1-7. számig, Éder Gy. utca 2-10. számig. 1975. március 14-én 7-15 óráig: Zamenhof utca 1-11. számig, 2-6. számig, Kun B. u. 9. sz., 12-14. számig, Hadirokkantok utcája 48-52. számig. 1975. március 21-én 7-15 óráig: Baross G. utca 2-14. számig, Latabár E. utca 2—20. számig, 3-21. számig, József A. utca 26. sz. Jó kereseti lehetőséggel i Miskolci mm\ felvesz 16 évet betöltött nőket fonó átképzősnek. Gyárunk csökkentett, 40 órás munkahéttel üzemel: minden ledolgozott hat nap után két nap szabadnap. Dolgozóink számára természetbeni juttatás, kedvezményes étkeztetés, üdültetés, kulturális szolgáltatá­sok, sportélet biztosított. Vidékről bejáróknak útiköltséget téritünk. r Értesítés Értesítjük az alábbi utcák­ban lakó fogyasztóinkat, hogy 1975. március 1-én, 2-án, 8-án és 15-én 7—16 óráig munkák végzése miatt az áiamszolcállalást szüneteltetni topjuk Kinizsi utca 18-54., 11-45. számig Lévay J. utca 58-66., 59-67. számig Kun Béla utca 51—55. számig Budai J. utca 15-19., 58-60. számig I Bem J. utca 1-9., 6-20. számig Gombos P. utca 1. szám PMSC-nek sikerült, miért ne sikerülhetne a DVTK-nakis? Igaz, a mesternégyest rúgó Dárdai nem itt játszik, de a DVTK-nak is van néhány ilyen képességű fiatal labda­rúgója. És ha még nem is ijednek meg ... Mindenesetre egy bizonyos. Az MNK-forduló első számú találkozóját játsszák ma dél­után Diósgyőrben. Erre a mérkőzésre a DVTK a kö­vetkező összeállítást tervezi: Veréb—Kovács, Salamon, Hajas, Kutasi — Oláh, Tatár, Váradi, Görgei — Káplár, Ko- leszárik. Cserék: Szabó, Föl- desi és Martis. (horváth) Megkezdődött a bérletárusílás A DVTK elnökségének ké­résére közöljük, hogy az új bérletnyom-tatványok elké­szültek, s hétfőtől elkezdték az idei évre szóló bérletek árusítását. Február 24-től március 7-ig — a szombatot és vasárnapot kivéve — min­dennap 14 órától 16 óra 30 percig jelentkezhetnek a bér­letet vásárolni szándékozók a DVTK-stadion kijelölt iro­dájában. Jó tudni, hogy ebben az esztendőben — az OTSH utasítása alapján — olimipiai hozzájárulást is kell fizetni. A bérletek ára tehát a kö­vetkező. Páholy: 360 plusz 36 forint; korzó és tribün: 300 plusz 30 forint, állóhely: 168 plusz 17 forint, nyugdí­jas-bérlet: 60 plusz 6 forint. (Az LKM és DIGÉP dolgo­zóinak havi törlesztése 30, 25, illetve 14 forint. Az olimpiai hozzájárulás össze­gét a márciusi bérből von­ják le. Tizenhét ipari szövetkezet küldöttei ültek az asztalok mellett a sportolók közé ékelődve a Miskolci Sparta­cus közgyűlésén. Gálos Imre elnök beszámolója a sport­kör múlt évi szép eredmé­nyeivel és a most is fennálló hiányosságokkal foglalkozott. Az asztaliteniszezők fel­nőtt gárdája például kiesett az NB II-ből — a rendszer­telen edzéslátogatás és né­hány játékosnak a szakosz­tályból történt eltanács-Tása következtében —, viszont az utánpótlás-nevelés területén dinamikus volt a fejlődés! Bizonyítja ezt a megyei baj­nokságban nyert aranyérem s az egyéni versenyeken szer­zett számos dobogós helyezés. A sakkozók a múlt évi „ultimátumot” — a szakosz­tály megszüntetését helyezte kilátásba az elnökség! — ak­kor zokon vették, de tavaly mégis bizonyítottak: vissza­kerültek az OB II-be! Megszoktuk, hogy a leg­több helyen a sportköri munka értékmérője a labda­rúgás. A Spartacusnál más a helyzet: a női kézilabdások vannak a legnagyobb becs­ben. Meg is érdemlik, hiszen a csupán kétéves múltra visszatekintő felnőtt gárda második lett a megyei baj­nokságban, a múlt évben szervezett „ifik” pedig — az Nb-s borsodi szakosztályok ifjúsági együtteseit megelőzve — aranyérmet szereztek!... Pedig sem pálya, sem öltöző, hogy tornateremről ne is be­széljünk. Csoda-e, ha kitörő lelkesedéssel fogadták az el­nöki bejelentést, hogy jú­niusra a Népkertben meg­épül a saját létesítmény! A sportkör jövőjét azért nem kell félteni. Biztosíték a továbbá jó szereplésre a szö­vetkezetek sportszerető ve­zetőinek támogatása, a lel­kes és hozzáértő vezetés. (monostori) A VOLÁN 3. SZ. VALLALAT indít 1975. március 3-án. Jelentkezési feltétel: • betöltött 21 éves életkor; • 8 általános iskolai végzettség; • 2 éves tehergépjármű-vezetői gyakorlat. A tanfolyam időtartama 1 hónap. A tanfolyam vizsgadíja 4100 Ft. A VOLÁN 3. sz. Vállalatnál elhelyezkedők kiképzési költségét a vállalat fedezi és a tanfolyam időtartamára havi 1800 Ft bért biztosít. Jelentkezés időpontja: •. idegenek részére 1975. március 3-án 8 óra (Miskolc, József Attila u. 70. szám, irodaház III. emelet, 316. sz. szoba). Mosdatják a KRESZ-tábíákat & A Fővárosi Köztisztasági Hivatal karbantartó részlege fo­lyamatosan felújítja az útburkolati jeleket és a KRESZ-táb- lákat. Tavaszra nagy forgalomra számítanak, hiszen sokan előveszik a „téli álmukat alvó” gépkocsikat. 15 millió Seprás él a világon A , leprát okozó Hansen-baci- Iust több mint száz éve ismer­jük. (Nevét felfedezőjéről, egy svéd orvosról kapta.) A beteg­ség ellenszere körülbelül 25 éve áll az orvosok szolgálatában —, de nagyon drága. A világon jelenleg 15 millió leprás él. Az európai lcprások száma 50 ezer. A betegség ez idő szerint is Ázsiában és Afri­kában szedi legtöbb áldozatát. Az orvosok nem tudják, hogyan, milyen feltételek mellett támad a lepra, csupán azt tudják róla, hogy a fertőzés veszélye igen csekély. A leprának két formáját is­merjük: a tuberkulotikus ere­detűt. amelynek jellemzője, hogy a bőrön vörös vagy vöröses- barna, vagy épp ellenkezőleg, nagy fehér foltok keletkeznek. A lepra másik formája már sok­kal veszélyesebb. A leprás cso­mók elsősorban az arcon, az or­ron és a fülön jelentkeznek. Míg a tuberkulotikus eredetű lepra sok esetben spontán mó­don visszafejlődik, a leprának ez a második, veszélyesebb for­mája rendszerint végzetessé vá­lik. Ügy tűnik, hogy a lepra vé­gül is kénytelen meghátrálni leg­nagyobb ellensége, a higiénia előtt. Megfigyelhetjük, hogy a legtöbb leprás megbetegedés nap­jainkban is a világ legelmara­dottabb térségeiben fordul elő. Porfogó a kéményre 1974 elejétől napjainkig 13 légszennyező vállalatot, üze­met telepítettek ki a szov­jet fővárosból, összesen 300 gyárat költöztettek el, vagy alakítottak át. Az intézkedés részét képezi a moszkvai környezetvédelmi terv vég­rehajtásának. Kiiencszáz gyárban és üzemben szerel­tek fel tisztító berendezéseket, illetve a kéményekre por-és gázfogókat. A légkör tisztaságára kor­szerű berendezésekkel ellá­tott egészségügyi szolgálat figyeL 'a szovjet főváros szá­mos pontján. Az egyik jelző­állomás az 539 méter magas tévétoronyban működik. Mindezek eredményeképpen a Moszkva feletti légtér por­tartalma az utóbbi tíz év­ben a negyedére csökkent. Vasszerkezeti munkában gya­korlott lakatos és hegesztő szak­munkásokat, valamint 2 fő autó­szerelő szakmunkást keresünk felvételre. Észak-magyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat, Mályi. Jelentkezés személyesen az üzem irodájában. / A PV Szentendrei Papírgyára felvételre keres 18. évet betöl­tött női munkavállalókat beta­nított borítékkészíto gépi mun­kára, három műszakos munka­rendben, Távolabbi helységek­ből jelentkezők részére szállást biztosítunk. Adminisztrátorokat meghatáro­zott időre felveszünk. Jelentke­zés: Miskolci Vendéglátóipar! Vállalat munkaügyi csoportja. Miskolc, Baross Gábor u. 13—15. sz. A MÁV Járműjavító Üzem al­kalmaz lakatos, kovács, targon­cavezető és segédmunkásokat. Je­lentkezés az üzem munkaügyi osztályán, Miskolc Tiszai pálya­udvar (bejárat az aluljáróból). Mentőállomásainkra felveszünk mentőápolónak lehetőleg érettsé­gizett, 18—35" év között, erőteljes férfi munkavállalókat, munka mellett szakképzettség, maid eü. főiskolai képesítés szerezhető. Al­kalmazunk gyakorlattal rendel­kező gépkocsivezetőket. Mindkét munkakörben csökkentett mun­kaidő. Jelentkezés reggel 7—8 óra között a miskolci mentőállomá­son. (Petőfi u. 18.) Jól fésülő női fodrászt felve­szek. Déryné u. 4. Szövetkezetünk előszerződést köt még pár fővel vilin nyszere- !ő szakmunkástanuló képzésére H> évet be nem töltött fiatallal, aki 8 általános iskolai tanulmá­nyait 1975-ben fejezi be. A ta­nuló képzést nyer; erőátviteli, ■szerelési, elektromérési és ház­tartási gépek javításában. Uni­verzális oktatás! Kollégiumi el­helyezést biztosítunk! Jelentke­zés helye: Általános Villamos- sági ipari Szövetkezet, 1137 Bu­dapest, XIII. Radnóti Miklós u. 41. Ügyintézőnk: Kurz — telefon: 295-669. Minősített és középfokú ív- és lánghegesztőket, általános és szer­kezeti lakatosokat, csőszerelőket, segédmunkásokat felveszünk vál­tozó munkahelyekre kohászati berendezések szerelési munkái­hoz. Jó kereseti lehetőségek, la­kás-biztosítás, szociális juttatá­sok. Jelentkezni lehet a Kohá­szati Gyárépítö Váílalat Szere­lési Gyáregységén 1138 Budapest, Révész u. 9. sz.) vagy a vállalat diósgyőri főépíter. vezetősége mun­kaügyi osztályán (LKM terüle­tén). Telefon: 51-979. fel Eladó CY írsz. 750-es Zaszta- va gépkocsi. Telefon: 71-247 du. 5-től. Beépíthető közművesített telek (építési engedélyes) lakható szo- ba-konyhás épülettel eladó. Érd.* III., Vászonfehérítő u. 32. IV/3. 5-től.

Next

/
Oldalképek
Tartalom