Déli Hírlap, 1975. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-13 / 10. szám
(TUDÓSÍTÁS AZ 5. OLDALON) a Gyermekvárosnak (CIKK A (i. OLDALON) * POLITIKAI NAPILAP # VII. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM 1975. JANUÁR 13., HÉTFŐ I BRD: 1 FORINT Alkotó fiatalok szemléje Tavasszal ismét: pataki diáknapok A kétévenkénti hagyományos sárospataki diáknapokat ez év május 29—30—3I-én és június 1-én nyolcadszor rendezik meg az ősi iskolavárosban. A KISZ Központi Bizottsága, a Borsod megyei KISZ-bizottság és a sárospataki Rákóczi Gimnázium kellő időben tájékoztatta a középiskolák és a szakmunkás- képző intézetek ifjúságát a tudnivalókról. Ennek megfelelően Borsod, Hajdú, Szabolcs megye és három nagyváros: Budapest, Debrecen és Miskolc fiataljai már hónapok óta készülnek a szincs, gazdag kulturális szemlére. A sárospataki diáknapok programja már elkészült, s annak szelleme a párt XI. kongresszusának és hazánk felszabadulása 30. évfordulójának történelmi jelentőségét tükrözi. Módot ad többek kö- ' zött arra, hogy a fiatalok neves párt- és állami vezetőkkel találkozzanak, velük és más jellegű tanácskozásokon is megvitassák az ifjúságot érintő és érdeklő problémákat, közéleti kérdéseket. Bőséges lehetőséget kínál a négynapos program a fiatalok alkotó tehetségének, művészeti hajlamainak kibontakoztatására. Bemutathatják képességeiket a vers- és prózamondók, az irodalmi színpadi együttesek, néptánccsoportok, ének- és zenekarok, bábegyüttesek, szólóénekesek, szólóhangszeresek. Már a tanév elején meghirdették a pályázatot a vers-, novella- és riportírásra, néprajzi, hely- történeti, nyelvjárási pályamunkák, képző- és iparművészeti alkotások, dia- és kisfilmek, fényképek készítésére. A versmondók egy klasszikus magyar, egy XX. századi magyar és egy tetszés szerint választott verssel, a prózamondók nyolcperces szöveggel, a szólóénekesek és szólóhangszeresek két-két művel készülnek a szép vetélkedőre. A három megye és három nagyváros fiataljai már kézhez vették a részletes tájékoztatót, amely szerint a pályaművek beküldésének határideje a műfajtól függően más és más, általában február végén, március elején van. A korábbi évekhez hasonlóan ez idén is mintegy 2500—3000 diákot vár a rendezőség a tavaszi kulturális szemlére — Sárospatakra. * Az amerikai hadügyminisztérium bejelentette, hogy az Interprise nukleáris meghajtású repülőgép-anyahajó, más hadihajókkal együtt, átkelt a Malaka-szoroson s útban van •£ Indiai-óceán jelé. Képünkön: az Interprise Szingapúr előtt. jjc Az idei enyhe tél nem akadályozza az építők munkáját. Folyamatosan épülnek a házgyári lakások az Avas déli oldalán és az összekötő városrészben. Ebben az évben az összekötő városrészben 726 új otthont építenek fel. Most a nyolcas tömb 1- es és 2-es jelű házait szerelik. Az egyik < jületb-n hatodik, a másikban a harmadik szintnél tartanak az építők. A Bihari és a Székely brigád rövidesen végez a két ház összeszerelési munkálataival. Az erkélyek oldalsó falát és mellvédjét utólag készítik el miskolci színes üvegből. Az épületben az egy szoba plusz két félszobás a legnagyobb lakás. (Kerényi László felvétele) Változékony idő Reggel mínusz 6 és 0 fok között volt a hőmérséklet országszerte. Napközben változékony, felhős és napsütéses időre egyaránt számíthatunk. A nappali hőmérséklet 5—10 (a tartósan ködös helyeken 0 fok körül), az esti mínusz 2 és plusz 3 fok között alakul. Együtt kering a Szojuz—17 és a Szál jut—4 Megkezdőin a tydüányos munka a világűrben összekapcsolták a Szojuz— 17 szovjet szállító űrhajót a Szaljut—4 űrállomással. Miután Alekszej Gubarev űrhajó-parancsnok és Geor- gij Grecsko fedélzeti mérnök átszállt a föld körüli pályán keringő Szaljut—1 kabinjába, emberi irányítással kezdett működni a tudományos űrállomás. Az űrhajó és az űrállomás összekapcsolását két szakaszban hajtották végre. A közeFord azonosítja mázát Kissingerrel Működésben a közel-keleti diplomácia Ford elnök bejelentette, hogy egyetért Kissinger külügyminiszterre): ha „fojtó helyzet” alakul ki az olajellátásban, áz USA katonai akcióval is kész biztosítani érdekeit a Közel-Keleten. Ford hangsúlyozta, hogy Kissinger nyilatkozatában is a „fojtó helyzeten” van a hangsúly, de kitűnt a nyilatkozatból az is, hogy általában a Nyugat érdekében kész az USA • fegyvert ragadni. Mindezt akkor mondta az elnök, amikor Állón izraeli külügyminiszter adományokat gyűjt az USA-ban, és rövidesen az elnökkel is találkozik, az izraeli egységek meg — miután a nehéztüzérség abbahagyta a bombázást az este — mára virradóra másodszor is támadták Dél- Libanont. — Ilyen körülmények között várják Szíriába Fejszál szaúd-arábiai királyt, aki azután Jordániába és Egyiptomba is ellátogat. — Jordániába várják egyébként az iraki alelnököt, Irakba pedig — olajügyekben — Indira Gandhit. ledés úgynevezett távolabbi szakaszán a Szojuz—17 űrhajót fedélzeti automatika vezérelte. Amikor az űrhajó és az űrállomás közötti távolság mindössze 100 méterre csökkent, a közeledés és a dokkolás további műveleteit már az űrhajósok maguk irányították. A kozmonauták az összekapcsolás után megvizsgálták az állomás fedélzeti rendszereinek működését, kinyitották az átszállónyílás ajtaját, és átszálltak az űrállomásra. Az ember által irányított Szaljut—4 űrállomáson Gubarev parancsnok és Grecsko fedélzeti mérnök a következő program szerint dolgozik: kutatják a világűrben lezajló fizikai folyamatokat és jelenségeket; megfigyelik a földfelszín geológiai morfológiai objektumait, illetve a légköri képződményeket és jelenségeket abból a célból, hogy a népgazdaságban hasznosítható adatokat nyerjenek; orvosbiológiai kísérleteket végeznek. Már az Alföldön is környezetvédelem A gyorsuló urbanizáció, a mezővárosok iparosodása az Alföld környezetét is veszélyezteti. Kecskeméten például jelenleg 43 ipari üzem naponta 15 000 köbméter szennyvízzel „fertőzi” a csar- tomákat. A legutóbbi felmérések szerint a mezőgazdasági üzemek is károsítói lettek a környezetnek. Iparosodó ágazataikban nincs megoldva a felgyülemlett melléktermék derítése, semlegesítése. Megnőtt az; utóbbi években a kemizálási ártalom is. A légi növényvédelem — amely az országban itt a legkiterjedtebb — pusztítja az egyes fafajtákat, s fertőzi a vizeket. A még időben felismert veszély megelőzésére Bács-Kiskun- ban felkészültek. A környezetet szennyező gyárakat magas összegű pénzbírsággal ösztönzik a víz- és légszűrő berendezések felszerelésére, az újabb gyárak építésénél pedig már eleve kötelezővé teszik a használatukat. A mezőgazdaságban kutatók bevonásával keresik a vegyszerártalmak' kivédésének módját. A folyóvizek tisztaságát őrzik azzal is, hogy partjaik mentén, s a gyűjtő- csatornák mellett védősávo- kat alakítanak ki, ahol tilos a vegyszeres növény- és talajvédelem. felüli autóbuszok Hírmas^arásats A mai hírekből két motívum érdekes. Először, hogy Ford kiállása Kissinger mellett nem csak a Közel-Keletnek szól. Kísérleti léggömb a nyug a;-európai partnerek számúra*, az USA kész őket segflem, ennslc azonban ára a Kozös-Pia? felzárkózása az USA közol-kcled politikája mögé. Ugyanekkor peribe biztatás az USA-ban tartózkodó Allonnak: az USA nem „ejti” Izraelt, noha fontos számára a közel-keleti po tik; i rendezés. — A másik érdekesség: alig hagyta el Kairót az iráni sah (Bécsbe utazott), máris megjelenik Damaszkuszban, ftmmanban, majd Kairóban a szaúd-arábiai király. A két „oJajuralkocló” egyaránt a Közel-Kelet „császára” akar lenni, és az amerikai zsarolást igyekeznek a maguk hasznára ior- dílani: befolyásukat növelni a térségben. Persze, mindenekelőtt vannak amerikai érdekeltségeik, de az USA bonyolult helyzetét igyekeznek a maguk hasznára kamatoztatni — kihasználva az arab államokat ért amerikai fenyegetést. Egyben nyílván felkínálkoznak az USA-nak is: inkább ők „szidjanak be”, mintsem az arab államok a szovjet segítségre támaszkodjanak. MATE IVAN A IV. ötéves tervidőszak utolsó évére S500 autóbusz gyártását tervezte az Ikarus, de . a sorra beérkező újabb üzemi, gyáregységi munka- versenyfelajánlások alapján várható, hogy a növekvő piaci igények kielégítésére az idén 10 300 Ikarus-autóbusz gördül le a futószalagokról. Ennek megfelelően tovább bővülhet az export, a gyár még több városi és vá- rosxözi távolsági buszt szállíthat legnagyobb megrendelőinek: a Szovjetuniónak és az NDK-nak. A növekvő termelés lehetővé teszi új piacok szerzését elsősorban Dél-Amerikában. Az Ikarus üzemeiben ezekben a napokban dolgozzák ki az anyag- és energiatakarékossági programokat. Az évente mintegy 15 ezer kiló- grammnyi olajszármazékból 10 százalék, kenőolajakból pedig 5 százalék megtakarítást terveznek. Az Ikarusban az idén folytatják az új típusok tervezését, kísérleti példányaik összeszerelését. Az Ikarusban arra számítanak, hogy a termelés to- vábDi növelésével, a fejlesztési elképzelések megvalósításával, tovább növelhetik nyereségüket az 1974-es több mint 750 millió forintnyi eredményekhez képest, amelyböl^200 millió a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny-felajánlások sikeres teljesítéséből adódik.