Déli Hírlap, 1975. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-10 / 8. szám
Jól szervezett munkával Vendéglátás közpénzen A reprezentáció és a reprezentáció körüli vita alighanem egyidős. Egyszerre is fognak megszűnni, feltéve, ha végleg pálcát törünk a közpénzen finanszírozott vendéglátás felett. Ebben azonban egyelőre ne reménykedjünk, maradjunk tehát a reprezentációnál és a vitánál. Idei első ülésén ezt a témát tűzte napirendre a Borsod megyei Népi Ellenőrzési Bizottság, a vizsgálódás alapjául véve azt az összefoglaló jelentést, amelynek készítői tíz állami vállalatnál, öt kisipari szövetkezetnél, négy áfész-nél és húsz mezőgazdasági nagyüzemnél kérdezték meg, hogy: mennyi a re- pi? Olcsóbb-p a saját bor? A népi ellenőrök tucatnyi példát tudnak mondani. Jót is, rosszat is. A vizsgálat az utóbbi két esztendőt ölelte fel. Az egyik sárospataki tsz- ben például — egyetlen hónap leforgása alatt — 610 embert láttak el étellel, itallal. A céh csaknem harmincezer forintra rúgott. Ezt a tengernyi pénzt — szabályellenesen — termelési költségként számolták el. A tömöri tsz-ben viszont éppen fordítva jártak el. Reprezentációs költségként könyvelték el a zárszámadással és egyes betakarítási munkákkal kapcsolatos kiadásokat. A repi-számla harmincezer forintnál is többre rúgott, holott a rendelet szerint a keret 4200 forint volt. Sok vitára adott okot — bár az előírások teljesen egyértelműek — a saját termelésű szeszes ital reprezentációs felhasználása. Illetve a felhasználással nincs is baj, hiszen jó néhány helyen minden fejtörés nélkül megitták, de az elszámolással már baj volt. Ugyanis — nyilván keretkímélés céljából — a saját készítésű italt önköltségi áron könyvelték el, holott ilyen esetben is a fogyasztói ár a mérvadó. Mielőtt az olvasóban indulatot csiholnának ezek a példák, sietve leírjuk, hogy a népi ellenőrök vizsgálódásai szerint az utóbbi három esztendőben évről évre csökkennek a reprezentációs kiadások. Az Özdi Kohászati Üzemekben például a felét sem költik el annak a reprezentációs • keretnek, amely az előírások szerint megilleti a vállalatot... Törvényes erkölcs De jelen esetben különbséget kell tenni a törvény és az erkölcs között. Vegyünk erre is egy példát. A domaházi mezőgazdasági termelőszövetkezetben évről évre több lett a veszteség, akárcsak a reprezentáció. Az elmúlt esztendő első három negyedévében a veszteség egymillióra, a repl húszezer forintra rúgott. Félreértés ne essék! Mint a legtöbb, ez a mezőgazdasági üzem is betartotta a szövetkezetek reprezentációjára vonatkozó előírásokat. De a rendelet csak a felső határt vonja meg. Lehetőséget ad, s kinek-kinek a lelkiismeretére bízza, hogy mennyire él ezzel a feltétellel. Sokan visz- szaélnek vele. Visszaélnek, mert az mégiscsak abszurdum, hogy egy-két deficites kisüzem — közpénzen gavallér — vezetője száz— száztíz ezer forintot költsön a vendégek traktálására. A mértéktartás éve lesz? Éppen ezért fogalmazhatott úgy a NEB ülésén részt vevő Fejes László, a megyei tanács elnökhelyettese, hogy ebben az esetben nem erkölcsös az, ami törvényesnek látszik. A pénzt, a köz pénzét jobban kell becsülni, s erélyesen kell fellépni a pazarlás ellen. Az igaz — mondotta a tanácselnök-helyettes —, hogy a reprezentációs költségek csökkenő tendenciát mutatnak, de az abszolút összeg még mindig magas. A saját fizetését mindenki úgy költi el, ahogy akarja, de a takarékos gazdálkodás elveivel összeegyeztethetetlen, hogy a közösség pénztárcáját egyesek a sajátjukként kezeljék. Az 1975-ös esztendőt az ésszerű takarékosság jegyében kezdtük. Legyen ez az év az ésszerű, jobban mondva a mértéktartó reprezentáció éve is. B. I. Közművek sűrű hálója Milyen lesz fi •• •• • 0 I.. I • r /O a (jomori-l elüljarof Kezdés az év második felében Elismervény a leadott olaikályiiákért (Folytatás az 1. oldalról) A Gömöri-felüljáró építésében és az előkészületi munkákban részt vevő vállalatok műszaki vezetőinek véleménye szerint a közművek áthelyezését — ha a körülmények kedvezően alakulnak — ez év második felében megkezdhetik. A közeljövőben készül el az UVATERV-nél a forgalom elterelésének tanulmányterve, melyet a környező utak adottságainak figyelembevételével állítanak össze. Haraszti Jenő, a KÉV miskolci főépítésvezetője elmondta, hogy a forgalomelterelésre csak akkor kerül sor, amikor az építkezést meg lehet kezdeni. Először a gyalogosaluljáró készül el, és ezzel egyidőben átépítik az Állomás utcát, ahol a csatornázási és egyéb útburkolat alatti közműépítést is elvégzik. A felüljáró eredeti tervén bizonyos módosításokat végeznek, ez azonban nem akadálya annak, hogy az anyag- szükséglet egy részét (kavics, homok, vas) már előre beszerezzék. A KÉV ezen felül az előregyártott vasbetonelemek egy részét is megrendelte. — Vállalatunk úgy tervezi, hogy az építőmunkák lehetőleg két évnél hosszabb időt ne vegyenek igénybe — mondta Haraszti Jenő főépítésvezető. — Ehhez azonban a beruházás megvalósításában részvevők összefogására lesz szükség; alapos koordinációra, amit esetleg szocialista szerződéskötés is i követhetne. i A KÉV-nél már megte- I kinthető a Gömöri-felüljáró I oldalnézeti vázlata. A felvezető szakasz a jelenlegi úttest szintjétől a Kun Béla utcánál kezd emelkedni és megközelítőleg a Kulacs bisztrónál éri el ismét a mostani terepszintet. A reprezentatív kivitelű hídresz 222 méter hosszú lesz, 11 nyílással, 12 tartópillérrel. Egy-egy pillér alatt öt kör alakú tartóoszlop áll. A támaszközök hossza átlagosan 20 méter. A vasút alatti szakaszon (csak a déli oldalon) gyalogosaluljárót építenek. A 222 méter hosszú felüljáróra csak a két végén lehet fölhajtani, közbülső rácsatlakozás a függőlegesen eső mellékutcákról nem lesz. Ezek forgalmát a nagyméretű hidrész mellett, illetve alatt vezetik el. Így például a Besenyői utcából csak egy rövid kerülővel lehet eljutni a felüljáróhoz. Mivel az Ady utca és a Búza tér sarkára tervezett gyalogosaluljáró építési munkái is erre az időszakra esnek, a beruházás befejeztével korszerűvé válik a 3-as fő közlekedési útnak, a már kiépített József Attila utcai szakasztól a Búza térig vezető része is. NAGY JÓZSEF Ismeretes, hogy olajkály- ha-vásárlásra csak azok jogosultak, akik a régi kályhák leadásáról elismervényt tudnak felmutatni. A napokban jelölték ki erre az egyetlen miskolci átvevőhe- lyet, a MÉH Sajó-parti telepét, ahol a régi, használaton kívüli olajtüzelésű kályhák árán túl igazolást adnak az átvételről A tulajdonos ennek alapján vásárolhat új berendezést a boltokban. Az AGROKONZUM szabadtéri és raktári árukészletei biztosítják a jó és kellő áruválasztékot. Igaz, a szeszélyes január egyáltalán nem kedvez a tárolt áruk minőségének, de az időjárás okozta veszteség még nem érinti a vásárlókat. Sajnos, kevés volt a primőr. Az ország déli megyéiből egyelőre hiába várják a beígért paradicsomot és salátát s a nagyobb mennyiségű importparadicsom-szállít- mány is egyelőre késik. Viszont e héten már megjelent a zöldpaprika és az uborka. Fejes kel- és vöröskáposztából 331 mázsát értékesítettek, ám a téli étrendünket változatossá tevő karfiol hiányzott a cikklistáról. Burgonyából 894 mázsát, vöröshagymából 179 mázsát és fokhagymából 13 mázsát szállítottak a boltokba. Sárgarépából 69 mázsát, gyökérből 71 mázsát, zellerből és karalábéból 56 mázsát, cék/ eljesíthető a lakásprogram A IV. ötéves terv lakásépítési tervének végrehajtása mellett gondoskodni kell a következő tervidőszak előkészítéséről is. 1975 után folytatják az Avasi lakótelep építését, újabb lakóépületeket emelnek az összekötő városrészben és több száz lakást építenek a Vörösmarty utca mentén. Képünkön: bontás az összekötő városrészben. (Kerényi László felvétele) Tanácsi beruházásban az idén 2489 lakást kell felépíteni Miskolcon. Ha ehhez hozzászámítjuk az egyéb forrásból (magánerőből stb.) épülő otthonokat, akkor az új lakások száma eléri a 2800-at. Hogy milyen hatalmas feladatot jelent e terv. végrehaj tasa, azt érzékelteti, hogy a IV. ötéves terv előirányzatának körülbelül 25 százalékát jelenti az említett lakásmenr.yiség. A városi tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén az idei fejlesztésről és a költségvetésről tárgyalt. A vita központjában — érthető módón — a lakásépítési terv végrehajtása állt. Ugrásszerűen nőnek a feladatok Többen megfogalmazták a kérdést: mi a biztosíték arra, hogy az építőipar végre iudja hajtani idei feladatait? Izgalmas e kérdés azért is, mert az eredetileg tervezettnél valamivel kevesebb, összesen 9800 lakás épül a jelenlegi tervidőszakban cél- csoportos beruházásból, ugyanakkor a jogos lakásigénylők száma Miskolcon meghaladja a tízezret. Mielőtt azonban a végrehajtó bizottság vitájának főbb gondolatait idéznénk, el kell mondanunk, hogy egy nappal korábban a tanács gazdaságpolitikai bizottsága tárgyalta ugyanezt a témát és ott szinte szóról szóra ugyanez az aggodalom fogalmazódott meg. Mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, hogy a lakásépítés ütemét alapvetően a központi támogatás évenkénti eloszása határozza meg. Meghatározott összeg jut a tervidőszakok egy-egy évére. Így a város vezetőinek csakúgy, mint a kivitelező vállalatoknak, vállalniuk kell az ugrásszerűen megnövekedett feladatok végrehajtását — bármilyen nehéz is. Ráadásul a városfejlesztés nem csupán lakásépítésből áll. Ezzel egyenes arányban növekszenek az egyé:*: jellegű építési feladatok is a tervidőszak utolsó évében. De most maradjunk a legfontosabb teendőnél: a lakásépítési program végrehajtásánál. Gyakorlatot kellett szerezni Közismert tény, hogy tavaly nyáron rekonstrukciót hajtottak végre a házgyárban, s ma már az új típusú panelekből készülnek az otthonok. Az átállás nem ment minden zökkenő nélkül, az új típusú panelek összeszerelése a kezdeti időben — amíg gyakorlatot nem szereztek — lassította az építők munkáját. Késett a liftek szállítása is az elmúlt hónapokban és átmeneti hiány volt — van is! — különböző építőanyagokból, szerelvényekből. Mindezt figyelembe véve, a városi tanács vezetői — az építőipari vállalatokkal folytatott tárgyalások alapján — bíznak a terv teljesítésében. Drótos László, a városi pártbizottság első titkára egyebek között arra hívta fel a figyelmet az ülésen, hogy az eddiginél kevesebb lakás befejező munkálatai húzódhatnak át a következő évre. Rózsa Kálmán, a városi tanács elnöke zárszavában ugyanezt hangsúlyozta: az új lakásoknak legfeljebb 15—20 százaléka nem lesz beköltözhető állapotban az év végén. Határozat született arra, hogy a végrehajtó bizottság hónapról hónapra figyelemmel kíséri a lakásprogram megvalósítását, és ha kell, operatív intézkedésekkel segíti az építők munkáját. Gondoltak itt többek között bizonyos építőanyagok (vezetékek, stb.) beszerzésére. (Folytatjuk) BÉKÉS DEZSŐ Iából és feketeretekből 28 mázsát. Savanyúkáposztából is volt elegendő, csaknem 120 mázsa került a megyei hálózatba. — Körte nem volt sok, mintegy 16 mázsa, viszont almából 441 mázsát értékesítettek. A fogyasztói árak nem sokat változtak a hét végére. A tavalyi árakhoz mérten — mely mindig az azonos napokra értendő — öt cikk ára magasabb. Ezek közé tartozik a körte (8 forint), a zeller (7,80). a karalábé (3,80), a fejeskáposzta (3,20) és a vöröskáposzta (4,80). Azonos az ára a burgonyának (3,70), a vöröshagymának (5), a fokhagymának (28), a sárgarépának (4,80), a kelkáposztának (4,80), a feketereteknek (4), valamint a savanyúkáposztának, melynek fogyasztói ára 6 forint. Alacsonyabb áron kerül forgalomba a gyökér (8,40), a cékla (3,60), és a nagy tömegű B3-as piros jonatán alma. Stílbútorok akácfából A két megye — Szolnok és Pest — területén működő Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság az idén tovább fejleszti fafeldolgozó iparát. Az egy év alatt kitermelt 200 ezer köbméter haszonfából 110 ezer köbmétert munkálnak meg. A budapesti és a csongrádi Tisza Bútoripari Vállalat részére nyár-, akác- és fenyőfából bútoralkatrészeket gyártanak. Ezenkívül rakodólap, ipari és mezőgazdasági láda, parketta is nagy mennyiségben készül. A gazdaság a hajlított stílbútorok tartozékait korábban gőzölt diófából készítette. A diófa hazai beszerzése azonban nagy gond, behozatala pedig igen költséges. Ezért 1975 közepétől akácfából készülnek a gőzölt bútoralkatrészek. A kísérleti termelés igazolta az új vállalkozás célszerűségét és gazdaságosságát. A pusztavacsi üzemben új akácfeldolgozó üzemrészt építenek, amely júniusra készül el. Tanulnak A VASVILL Kereskedelmi Vállalatnál nagy gondot fordítanak a dolgozók továbbképzésére. Az idén 31-en fejezik be az általános iskolát és 62 középszintű vezető vesz részt a havonta egy alkalommal megrendezett konzultációkon. Zöldségből, gyümölcsből megfelelő a választék