Déli Hírlap, 1975. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-31 / 26. szám

Hét végi kalauz ötórai táncra várják a fia­talokat a diósgyf Ady End­re .flűvelrHési Házba február másodikán. vasárnap A min­den bizonnyal kedvükre való zenét a Tftanie zenekar szol­gáltatja. * A hagyományos ifjúsági film­matinét ennek a hétnek a vé­gén is megrendezi a Bartók Bé­la Művelődési Központ. Az ér­deklődők a Cromwell című fil­met láthatják; a vetítés február 2-án. vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik. # Bizonyára nagyon sok ér­deklődőt vonz a Gárdonvi Géza Művelődési Háznak az a nagyszabású rendezvénye, amelv ma este hét órakor lesz a miskolci sportcsarnok­ban. A program címe: Dub- lőr-show; cselsáncsozók, kaszkadőrök mutatják be ne­héz é_ szép sportjuk, mester­ségük látványos fogásait. A júdó, karate, dzsiu-dzsicu, ak­robatika. filmbravúr, vereke­dések, önvédelmi fogások, botpárbaj titkaiba beavató műsor forgatókönyvét Pólyák József karatemester, dublőr­kaszkadőr edző írta, az ő munkája a rendezés és a ko­reográfia K Közreműködik a Miskolci Vasutas Sport Club cselgáncs-szakosztálya. * Textil és virág a lakásban — erről szól a diavetítéssel egybe­kötött előadás, amely február elsején, este hat órakor lesz a Vörösmarty Művelődési Házban. A programmal a magányosok klubjának vendégeit várják. * Két héttel ezelőtt mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház a Friedrich Schiller művéből készült, Haramiák című két­részes musicalt. A sajátos hangvételű előadás rendezője Nagy András László, zenéjét Bódy Magda szerezte, a Kőtörő együttes játssza. A bemutató óta eltelt időben a darabot jóként a bérlettulajdonosok tekinthették meg. Február else­jén, szombaton este hét órakor és vasárnap, február 2-án délután három órakor azonban bérletszünetben tűzte mű­sorára a színház. Képünkön: jelenet az előadásból; a ,,hara­miák” (élükön Moor Károly szerepében Várday Zoltán) nem hallgatnak a lelkész (Somló Ferenc Jászai-díjas játssza) hazug szavaira. ★ ★ ★ Minden Németh László- dráma, -regény, -esszé egy- egy hegycsúcs. A néző, az olvasó, végigszenvedve, vé­giggondolva a Németh Lász- ló-i hősök útját, úgy ' d, hogy olyan magaslatra ju­tott, amelyről jobban át- és belátja a saját életét is. Van­nak klasszikusok, akik a tel­jesség és a harmónia élmé­nyét adják a katarzissal, a katarzis után. Németh Lász­ló művei azonban úgy ka­varnak vihart, hogy egy pil­lanatig sem csillapítják a maguk keltette rezgéshullá­mokat. Nem a teljesség, a kielégítettség érzésével aján­dékoznak meg, de a kínzó gondolatokéval, az önma­gunkkal való szembenézés kényszerével Az antik drá­ma hősei egy másik hőssel találják szemben magukat vagy a TÖRVÉNNYEL, Né­meth László hősei sajátma- gukkal és a hozzájuk méltat­lan, kisszerű világgal. A szerdán este látott tévé­játékról szólván. Sárkány Bé­la professzort nem az ellen­felei győzik le. hiszen nincs is méltó ellenpólusa a drá­mában, hanem önmagába fullad bele. Emberi tragédiá­ba ez. hogy egy silány kor­ban (30-as évek), silány kör­nyezetben halálosan komo­lyan veszi, mert élni akarja az eszméket, amelyekről G3S333 PÉNTEK C apó Jánosnak, a Miskolci Nemzeti Színház tagjának l?sz önálló estje holnap, szombaton a Fórum ifjúsági presszóban. Az előadás este hat órakor kezdődik. * A Hegyaljával ismerkedhetünk a hét végén a képernyőn. A Tv Hazánk, Magyarország című dokumentumfilm-sorozatának ne­gyedik részében ide, az ország egyik legszebb vidékére kalau­zolják a nézőt. A műsor egyik ★ ★ „főszereplője” természetesen a tokaji bor, de a hegyvidék és Hegyalja varázsát, az itt élők tavasztól őszig tartó nehéz mun­káját is bemutatják. Az opera­tőr Rák József, a filmet Bodros- sy Félix rendezte. Az adás feb­ruár 2-án, vasárnap este negyed hétkor kezdődik. * Az első alkalommal sok fiatal keresta fel a Rónai Sándor Megyei Művelődési *-#■ Pólyák József karatemester így tör szét a könyökével tíz cserepet... Gyermekvárosiak az Akropoliszban A gyermekvárosi fiatalokat ma este 6 órakor a tapolcai Akropolisz ifjúsági klub tag­jai látják vendégül. Remél­jük, a jövőben még számos találkozót tartanak, tovább erősítve a barátságot. Központ táncházát, amely holnap este 6 órától újra megnyitja kapuit a látoga­tók előtt. * 1976-ban a televízió ismét meg­rendezi a fiatalok Ki mi tud? vetélkedőjét. Azokat segíti a Gárdonyi Géza Művelődési Ház­ban most először és ezután rendszeresen megtartott Ki mit tud? fórum, akik részt kívánnak majd venni az országos rendez­vényen. A fórum tagjait és az érdeklődőket holnap este hat óra­kor várják. Február másodikán vasárnap pedig disc jockey prog­ram lesz a művelődési házban. A délután öt órakor kezdődő le­mezhallgatást Szabó János ve­zeti. Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20; Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Népi zene. — 13.45: Napirenden — a beruházások, ni. rész. — 14.00: A tűzszerszám. Andersen meséje. — 14.20: Dvorzsák: X. szláv tánc. — 14.25: „Nyitnikék”. Kisiskolások műsora. — 15.00: Hírek. — 15.10: Magyarán szól­va... — 15.25: Az élő népdal. Kéthely. — 15.35: Kónya Sándor énekel. — 15.52: Kóruspódium. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Tanácsról tanácsra. Vita­műsor. — 17.00: Hírek. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Be­mutatjuk új felvételeinket. — 17.45: Láttuk, hallottuk — a szín­házban és a moziban. — 18.05: Mozart: Kis éji zene. — 18.23: Télben. Arany János versei. — 18.33: Üj népzenei felvételeink­ből. — 19.00: 'Esti Krónika. — 19.30: Sporthíradó. — 19.40: Ha­misjátékosok. Rádiójáték. — 20.33: örökzöld dallamok. ­21.17: Hírek. — 21.20: Üj ma­gyar zene — a közönség és a kritikusok 1974. évi díjáért. Eredményhirdetés. — 22.00: Hí­A VOLÁN 3. SZ. VALLALAT a Miskolci Autóközlekedési Tanintézetnél A költségeket a vállalat téríti, a tanfolyam idejére havi 1400,- Ft bért is biztosit Jelentkezési feltételek: • 8 általános iskolai végzettség; • büntetlen előélet; • nőknél 18, férfiaknál 20 éves életkor. A feltételeknek megfelelt nők és férfiak jelentkezését várjuk 1975. február 1-6. közötti munkanapokon 8-12 óráig a vállalat irodaházának földszinti, 29. sz. irodájában. mindenki szívesen beszél ugyan, de alig veszik ko­molyan. Németh László egyik centrális problematikája ez: a teljes, értelmes és harmo­nikus emberi élet lehetősé­gei. Pozitív hősei egy-egy esz­mét képviselnek, mindig konkrét korban, konkrét kör­nyezetben, ám mégis mindig kicsit tételszerűen is. Sár­kány Béla. aki mindent tud az EMBERRŐL, mintha nem venne tudomást arról, hogy milyen emberkék is élnek környezetében. Mindenkin, a világon is a saját mértékét, élet- és munkamorálját kéri számon jogosan, ám erőszako­san is. Nem ismer megalku­vást, sőt még a megalkuvá­sok jogosságát is vitatja. Az eszményi felől nézve azonban minden és mindenki csak gyarló lehet. Tiszteljük, hó­dolattal vesszük körül a nagyságot és a tökélyt, de hétköznapjainkban, hosszú távon nem bírjuk elviselni. Törvényszerű hogy Sárkány Béla magányos marad. Igen, ha az átlag, a hétköznapok felől közelítjük meg. Ha csak ennyit mondana Németh László, érdektelen is marad­na. Ö azonban fel akar ráz­ni minket a példa felmutatá­sával, amikor azt mondja, hogy mi vagyunk silányak, mert gyáván, kényelemszere­tetből lemondunk a teljesebb életről. A tevékeny, az igé­nyes élet sokkal izgalmasabb és „könnyebb” is, mint a tu­nya kompromisszumokban való gázolás. Ma^a a tevé­kenység, a hit céljainkban nem csupán igazol, de erőt is ad a küzdelemhez. Hfntsch György rendezése pontosan kifejezi a dráma alapgondolatait. ' Mensáros László alakítása felkavaróan nagy éln.ény. El tudta hitet­ni Sárkány professzor „ször- í-eteg” voltát, :ppen a kör­nyezetét agyonlapító ember nagyságával. Németh László alakításai a magyar tévé tör­ténetének is nagy pillanatai, amelyekkel hisszük, hogy so­kat foglalkozik még a kriti­ka, művészettörténet is. Vö­rös Eszter Mártája is élmény volt, méltó az eddig látott Németh László-i női (fősze­replő) alakításokhoz (Iszony, Irgalom). Szacsvay László ta­nársegéde halvány ellenpont volt, az óriás árnyékában di­dergő, a tekintély súlya el­len fellázadó emberé. A töb- í kisebb és hálátlanabb (mert halványabb színekkel ábrázolt) figurát is kitűnő szereposztásban látthattuk (Venczel Vera. Tomanek Nán­dor, Mécs Károly). A két­órás műsor valóban oázist, kiemelkedő pontot jelent hét­köznapjainkban, a tévé mű­sormasszájában is! (horpácsi) rek. Sport. — 22.20: Operettda­lok. — 22.40: Oxfordi beszélge­tés Michael Kaser közgazdász professzorral. — 23.00: Száza­dunk zenéjéből. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: Furulya- és cimba­lommuzsika. Petőfi rádió: 12.00: Don Juan. Részletek Mozart operájából, — 12.45: Kubai költők verseiből. — 13.00: Hírek. — 13.03: Századunk zenéjéből. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig ... — 18.00: Hírek. — 18.05: Külpolitikai figyelő. — 18.20: A harmadik vendég. Rádiójáték. — 19.05: Nóták. — 19.24: Fél óra sanzon. — 19.54: Jó estét, gye­rekek! — 20.00: Esti Krónika'II. — 20.25: Üj könyvek. — 20.28: Paisiello: Komikus kantáta. — 21.00: Irodalmi elemzés — nyelvi elemzés II. Pedagógusok műsora. — 21.20: Szent Dávid Szövetsé­ge... Rádiójáték Schumann éle­téről. — 23.00: Hírek. — 23.15: Operettrészletek. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsoris­mertetés — hírek, — 17.35: Mű­velődés Borsodban. Közművelő­dés az edelényi járásban. — Üj zenei felvételeinkből. — 18.00: Borsodi Tükör. (Városi tanács­ülés Kazincbarcikán: A Hegy­alja Szakszövetkezetben: Bodrog- keresztúri gondok; Az iskolai igazgatók tanácskozásán.) — 13.15: Musical-részletek. — Vas­taps. Fejezetek a Miskolci Nem­zeti Színház történetéből. — Hol töltsük a hét végét? Túrajavas­lat és sportműsor. — A dzsessz kedvelőinek. Herman Ottó Emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássá­ga. — Miskolci Galéria (10—16): Kondor Béla emlékkiállítása. — Miskolci Képtár (10—18): Ma­gyar festészet a XX. században. — Fiatal művészek Csokonaiért. — Kossuth Művelődési Ház (10 —18): Balla Demeter fotókiállítá­sa. — Vertei Beatrix reklámgra­fikái. FILMSZÍNHÁZAK: BÉKE A FENEVAD Szí. szovjet film Kezdés: f4 ó. A BANDITÁK ALKONYA Szí román film Kezdés: hns és 8 ó. HlKADOMOZI Folytatólagos vetítések de. 19 órától Í12 óráig Egységes 3 forintos helyár! KOSSUTH SZALAD, SZALAD A KÜLVÁROS! Mb. szí. francia film Kezdés: f3, hnö és 7 ó. HEVESY IVÁN FILMKLUB ROCCO ÉS FIVÉREI I—II. Olasz film. dupla helyár! 16 éven felülieknek! Kezdés: 5 ó. FÁKLYA A SANTA VITTORIA TITKA Szí. amerikai film Kezdés: f5 és f7 ó. Televízió, 1. műsor: 17,18: Mű­sorismertetés. — 17.20: Hírek. — 17.25: A műanyag évszázada. Szovjet ismeretterjesztő film. — 17.50: Sztárok az NBC Folies színpadán. Zenés amerikai film. — 18.20: öt perc meteorológia. — 18.25: Látókör. A Tv politikai vitaestje a szocialista demokrá­ciáról. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Mű­korcsolya EB: jégtánc. — 21.00: Magyar tudósok. Babies Antal akadémikus. — 21.55: Tv-hírado 3. — 22.05—kb. 23.10: Műkorcsolya EB; jégtánc. Televízió, 2. műsor: 20.00: Mű­sorismertetés. — 20.01: A peli­kánok léglösvénvén. Angol film. — 20.50: Az idő. Jugoszláv rö­vidfilm. — 21.00: Tv-híradó — 2. — 21.25—23.00: Csatorna. Len­gyel film. PETŐFI IDEGEN A COWBOYOK KÖZÖTT I—II. Szí. amerikai film Dupla helyár! Kezdés: 6 ó. SZIKRA MEGVÁROM, MÍG ÖLSZ! Csehszlovák film Kezdés: 5 és 7 ó. TÁNCSICS KETTEN EGY LÁNYÉRT Mb. román film Kezdés: 5 és 7 ó. HÁMOR PIKNIK A SASOK HEGYÉN Szovjet film Kezdés 4 ó. SZOMBAT Szlovák televízió: 17.00: Hirek. — 17.15: Jancsi és Tini úton. NDK ifjúsági film. — 17.40: Mű­szaki magazin. — 18.00: Esti me­se. — 18.10: Anekdoták fúvós­zene mellett. — 19.00: Híradó. — 19.30: Az égő hó. Szovjet Mim. — 21.10: Hiradó, sport. — 23.15: Látogatóban a prágai Semafor Színházban. Miskolci Nemzeti Szinház (7): Haramiák. Vörösmarty bérlet. Kiállítások: Herman Ottó Mú­zeum (10—18): Ember és munka. — Szlovákia népművészete. — Kossuth rádió: 8.00: Hirek. — 8.05: Műsorismertetés. — 3.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.22: Lányok, asszonyok. — 8.42: Madrigálok. — 9.00: Aktuális gazdasági ?egy- zet. — 9.10: Versenymüvek. 10.00: Hírek. — 10.05: A szorí- tóban. Rádiójáték. — 11.26: Ni­kola Gjuzelev énekel. Petőfi rádió: 8.00: Hirek. — 8.05: Klasszikus operettrészletek. — 9.00: Hírek. — 9.03: Nóták. — 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.00: Szombat délelőtt. — Közben 11.00: Hírek, apróhirdetéé alias A Miskolci Mélyépítő Váüalai azonnali belépéssel felvesz; por- lasztó-adagolóbeállitót. gépjár­mű-jogosítvánnyal rendelkező építőipari gépszerelőt, hálózati villanyszerelőt. Jelentkezés a Munkaerőgazdálkodáson, Miskolc I., Partizán u. 2. szám. A Lőrinci Fonó felvételt hir­det 16 éven felüli lányok részé­re. Betanulási idd: I hónán. A kereset 2000—2600 Ft a betanulás után. Vidéki lányok részére szál­lást és kedvezményes hazauta­zást biztosítunk. Felvétel esetéo az útiköltséget visszatérítjük! Cím: P. F. V. Lőrinci Gyár. 1183 Budapest, Gyömrői út 85—91. Ké­résére részletes tájékoztatást kül­dünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom