Déli Hírlap, 1974. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1974-12-24 / 301. szám

Gondolatok a labdarúgásról II. A labdarúgás őszi szezon­ja, s az új rend számos té­mát adott mindenkinek. A közönség leginkább a látható dolgokról vitatkozott, illetve a nem láthatókról! Ezzel nem a „kulisszák mögötti” esetekre célzunk, hanem ar­ra, hogy a televízió labdarú­gó-közvetítéseinek az MLSZ által kért új rendje az em­berek döntő többsége számá­ra érdektelenné tette ezt a műsortípust. Nemcsak azért, mert nem jelent különösebb élményt olyan mérkőzést nézni, aminek eredményét már ismerjük, hanem azért is, mert balszerencse kísérte az őszi sorozatot. Rendszerint ugyanis nem abban a félidő­ben estek a gólok — ha egyáltalán estek —, amelye­ket a képernyőre vittek. A szövetségben is érzik a hely­zet fonákságát, de valószínű, hogy elképzelésük egy spe­ciálisan szerkesztett labda­rúgó show-ról a tv mai le­hetőségei mellett nehezen keresztülvihető. A lényeg azonban nem is ez, hanem az, hogy az őszi idényben — az új televíziós és rádiós (!) közvetítési forma ellenére — sem nőtt lényegesen a né­zők száma. Ha már a tv-nél tartunk, elmondhatjuk, hogy a tava­szi szezonban 12 alkalommal kerül sor egyenes közvetítés­re, ezekből azonban csak négy lesz NB I-es mérkőzés. Intézkedik, tanácsot ad A labdarúgás őszi tapasz­talatait nagy vonalakban ösz- szefoglalni szándékozó soro­zatunk végére valamiféle. összegezés kívánkoznék. Nincs értelme azonban álta­lánosságokat írni, hiszen minden külön tárgyalt kér­dés önálló egységet jelent a nagy egészen belül, s mind­egyikre külön kell válaszol­ni. Az bizonyos, hogy á leg­utóbbi 20 esztendő örökségét nagyon nehéz megemészteni, illetve valami újjal felcse­rélni. A tavasszal nagy lendü­lettel startoló MLSZ-vezető- ség is tapasztalhatta, hogy határozni könnyű, de a vég­rehajtás hosszú ideig tartó és igen nehéz munka. Ezt bizonyítja például az, hogy a határozott vezetés és annak eredményei ellenére vannak feszültségek, amelyeket fel kell oldani. Még mindig nem szokta meg a magyar „fut­ballvilág”, hogy a szövetség nemcsak a hibák felett rágó­dik, hanem határozottan in­tézkedik is. Bizonyos, hogy eddigi intézkedéseit újabbak követik, mert eredményt el­érni csak úgy tud, ha min­den „összecsapásban” felül­kerekedik. Például az FTC- vel szemben oly módon, hogy akár még betiltani is haj­landók a pályát, ha az egye­sület vezetősége nem tud rendet tartani a .nézőtéren, ha nem teremti meg a mér­kőzések biztonságos megren­dezésének feltételeit. Más kérdésekben — mert nem intézkedhetnek minden vezető helyett — továbbra is csak a tanácsadás eszközé­vel élhetnek. Például azzal, hogy felhívják a helyi veze­tők figyelmét a kölcsönadási lehetőség kihasználatlanságá­ra. Vagy arra, hogy az NB-n aluli osztályokból azonnal átigazolhatok a tehetséges fiatalok, (ősszel mindössze egy egyesület próbálkozott ez­zel, de igazolást nem nyúj­tott be.) A szurkoló: partner Az MLSZ fő törekvései közé tartozik változatlanul, hogy visszahódítsa (illet­ve a csapatokkal vissza- hódíttassa!) a közönséget a pályára. A szurkolót partnernek tekinti, olyan partnernek, aki nemcsak „mint vendég” kezelendő, hanem számítani lehet aktív közreműködésére is. Mert a labdarúgó-mérkőzéseken nemcsak a részvétel a fon­tos... Február közepén újból tét­re menő mérkőzéseket ját­szanak csapataink; 22-én a bajnokság is elkezdődik. Jönnek az újabb sorozat­mérkőzések, várhatóan újabb „hézagpótló” nemzetközi ku­pamérkőzések is a csehszlo­vák, lengyel és NDK-beli szövetséggel történt előzetes megbeszélések alapján. És jönnek az újabb válogatott találkozók, az EB-selejtezők. Reméljük, hogy az új esz­tendő szebb napokat hoz a magyar labdarúgás számára. HORVÁTH KÁLMÁN . * Lapzárta után érkezett a hír: január 26-ára halasztot­ták a labdarúgó Téli Kupa döntőjét, mert az FTC nem bocsátotta az MLSZ rendel­kezésére az Üllői úti pályát. Az új helyszín még ismeret­len. Az év legjobb sportolói Az MTI sportrovata, a sport­szövetségek véleménye alapján — immár a 11. alkalommal — elkészítette az egyes sportágak­ban az „év legjobbja” listáját. Asztalitenisz: Havasné, Magos Judit és Gergely Gábor. Atléti­ka : Bruzsenyák Ilona és Majos István. Autó: Fér jáncz Attila, Zseniben Jenő és Szántó László. Birkózás: Réczi László. Csel­gáncs: Varga Imre, Ejtőernyő­zés: Boros Erzsébet és Kovács József. Evezés: Női négypár- evezős (Dávidné, Zrubákné, Ha­lász, Gyimcsi, Nagy korm.) es a férfi kormányos kettes (Ba­logh, Kormos, Koncz korm.). Gyeplabda: Nagy József. Jég­sport: Martos György és Dénes Zsuzsa (gyorskorcsolya), Regó- czy Krisztina és Sallay András (műkorcsolya), Mészöly András (jégkorong). Íjászat: Haidené, Hamvas Ágnes és Nagy Béla. Kajak-kenu: Csapó Géza és Tő- zsér Ilona. Kerékpár: Kiss Ist­ván és Szűr István. Kézilabda: Sterbinszky Amália és Vass Ká­roly. Kosárlabda: Kiss Lenke és Losonczy Árpád. Könnyűbúvár­sport: Fodor Mária és Kovács István. Labdarúgás: Horváth Jó­zsef. Lovassport: Fülöp Sándor, Ajtony Ákos és Bálint Mihály. Modellezés: Szepes Attila és Ná­daskai Péter. Motorsport: Dra- pál János (gyorsasági), Kiss László (motocross). Csathó Sán­dor (salak), ökölvívás: Botos András, öttusa: Maracskó Ti­bor. Rádiózás: Zoltán Zsuzsa es Bogáth István. Repülés: Tóth Éva (mű), Mocsányi György (vitorlázó). Röplabda: Sclilégl Juciit és Czakó Kálmán. Sakk: Ivánka Mária. Sí: Vadas István (biatlon), Monspart Sarolta (fu­tás), Szilágyi Gyula (ugrás). Nagy Sarolta és Bodnár László (összetett). Sportlövészet: Roz- gonyi Veronika és Szabó Gyula. Súlyemelés: Kőszegi György. Tájékozódási futás: Monspart Sarolta és Boros Zoltán. Teke: Holczer Lászlóné és Varga Mik­lós. Tenisz: Szabó Éva és Taró- czy Balázs. Tollaslabda: Cser­nyi Éva és Csernyi János. Tor­na: Medveczky Krisztina és Ma­gyar Zoltán. Üszás: Kaczander Ágnes, Hargittay András, Roz- gonyi Gvörgyné és Hajnal Atti­la. Vitorlázás: dr. Ilaán András. Vívás: Bóbis Ildikó és Kulcsár Győző. Papp Laci mindéi idők legjobbja A „Przeglad Sportowy” című lengyel sportláp tegnapi számá­ban rangsorolta minden idők legjobb európai amatőr ökölví­vóit. A szerkesztőség „dicsőség- táblájá”-nak összeállításánál azo­kat a versenyzőket vette szám­ba, akik 1925, vagyis az első amatőr Európa-bajnokság óta szerepeltek és már abbahagyták aktív pályafutásukat. Az értékelésnél a következő szempontok alapján rangsorol­tak: egynél több olimpiai arany­érem megszerzése, egy olimpiai és egy amatőr VB-aranyérem megszerzése, három Európa-baj­nokság megszerzése. Ezek alapján a lengyel lap „dicsőségtáblája” a következő: 1. Papp László, 2. Z. Pietrzy- kowski (lengyel), 5. B. Lagutyín (szovjet), 4. J. Kulej (lengyel), 5. H. Maliin (brit), 6. O. Gri- gorjev (szovjet), 8. V. Jengibar- jan (szovjet), 9. R. Tamulisz (szovjet), 10. L Drogosz (len­gyel). • • Ünnepi ügyelet! Meghibásodott televíziót, olajkályhát és felvonót az ünnepek alatt is javít a VIMELUX! TELEVÍZIÓ- ÉS OLAJKÁLYHA-ÜGYELET: 1974. december 24-, 25-, 26- és 31-én 7-12 óráig Miskolc Ili. kér., Kandó Kálmán u. 13—15. Telefon: 51-216 FELVONÓ-ÜGYELET: 1974. december 24-, 25-, 26- és 31-én 7—15.30 óráig Miskolc 111. kér., Győri kapu 24. szám. Telefon 33-705 KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Sportmagazin. — 12.4o: Melódiákoktól. — * 14.00: Teli virágzás. Sánta Ferenc el­beszélése. — 14.20: Kóruspócii­um. — 14.31: Gordonka- és gi­tármuzsika. — 15.00: Hírek. — 15.05: A Jacques Loussier-trió hangversenye. — 15.46: Gyerme­keknek. — Közben 17.00: Hírek. — 17.40: örökzöld dallamok. — 18.30: A Szabó család. — 19.00: Hírek. — 19.05: Egy rádiós nap­lójából. — 20.27: Magyar költök verseiből. — 20.47: „Óvd a gyer­mekeket.” Néger művészek jó­tékony célú könnyűzenei hang­versenye. — 22.00: Hírek. — 22.05: Beethoven-zongoraest. — 23.35: Népdalok. — 24.00: Hírek. — 0.05—1.58: Melódiakoktél. Petőfi rádió: 12.00: Fúvóseszt- rád. — 12.20: Kórusok, hang­szerszólók. — 12.55: Pákohtz István verseiből. — 13.00: Hírek. — 12.03: Barokk muzsika. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. — 14.00: Tánczenei koktél. — 14.36: Puccini: Turandot. Há­romfelvonásos opera. — Közben 16.00: Hírek. — 16.47: Zenekari muzsika. — 18.00: Hírek. — 18.10: Zongoramüvek. — 18.50: Népdalok. — 19.31: Ember es természet. Riport. — 19.46: Uj könyvek. — 19.49: Jó estét, gye­rekek! — 20.00: Hírek. — 20.05: Karácsony este. A Rádió kíván­ságműsora. — 23.00: Hírek. — 23.05: Klasszikus operettdalok. — 23.35: Zenekari muzsika. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsoris­mertetés — hírek. — 17.35: Ma este is munkában lesznek. Ri­port-összeállítás. — Szívesen hallgatjuk. — Borsodi Tükör (Év végén a szállító vállalatnál; Vé-/ get ért a karácsonyi könyvvá­sár; Nagy írók, apró esetek, ré­gi karácsonyok — Dénes Géza anekdotagyűjteményéből.) — 18.15—19.00: Mondókák és dalok — gyermekeknek. — Gyermekek közt, ünnep előtt... — Vival­di; Glória. A Szovjet Akadémiai Orosz Kórust és a Moszkvai Konzervatórium Zenekarát Alek- szander Szvjesnyikov vezényli. Televízió: 15.13: Műsorismer­tetés. — 15.15: Tündér Ilona. Ze­nés mesejáték két részben. — 16.55: „Hogy a múzsák sose hallgassanak . .Dokumentum­film. — 17.50: Mese születik. Bábműsor gyermekeknek. — 18.00: Keménykalap és krumpli- orr. Tv-film gyerekeknek. H. rész: Kell egy veréb. — 18.55: Műsorainkat ajánljuk.. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Hírek. — 19.35: A költészet játékai. Ä gyermekkor csodavilága. — 20.05: Beethoven: IX. (d-moll) szimfónia. — 21.10—23.30: Ida re­génye. Tv-film Gárdonyi Géza regényéből. I—II. rész. — Köz­ben 22.10: Esti muzsika Schu­bert Téli utazás című dalciklu­sából. Szlovák televízió: 13,30: Gyer­mekeknek. — 14.00: Az eltán­colt királyság.. Mesejáték. — 15.00: Ivanhoe. Angol filmsoro­zat, I. rész. — 15.30: A kará­csony ideje. — 15.55: A büszke hercegkisasszony. Tévéjáték. — 17.20: Élet a cirkuszban. Szov­jet dokumentumfilm. — 17.40: Katonáknak. — 19.00: Híradó. — 19.20: Händel: Concerto grosso. Op. 6. — 20.10: Karácsonyi vers. — 20.20: Erdei manó. Tévéjá­ték. — 21.25: Csipkerózsika. Ba­lett. — 22.05: Hubay Miklós té­véjátéka. — 23.20: Francia kán­kán. Zenés francia komédia. Kiállítások: Miskolci Galéria (lö—14): Téli tárlat. — Miskolci Képtár (10—14): Magyar festé­szet a XX .században. — Fiatal művészek Csokonairól. — Mu­tál gyak megmentése. — Herman Ottó Múzeum (10—14): Ember és munka. — Szlovákia népművé­szete. — József Attila Klub­könyvtár (12—15): Raszler Ká­roly grafikái. — Rónai Sándor Művelődési Központ (10—18): Dé­vényi János ötvösművész kiál­lítása. Filmszínházak: Béke (f4): Csipkerózsika (mb. szf. NDK mesefilm). — Kossuth (í3): Zsu­zsi és a varázsgyürű (mb. szí. NDK). — Üttörő és ifjúsági mo­zi (4): Dél csillaga (angol—fran­cia). SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.06: Nóták. — 8.45: Haydn-művekböl. — 9.17: A Nap és a Hold elrab­lása. Mesejáték. — 9.45: „A bé­kéért!” Az Edwin Hawkins- együttes új lemezének bemuta­tója. — 10.30: Mi a titka? Don- nányi Ernő művészete. — 11.30: A Szabó család. — 12.00: Hírek. — 12.10: Tánczenei koktél. — 12.55: Színes népi muzsika. — 13.33: Utazás karosszékben. Nagy Piroska műsora. — 14.03: Pablo Casals és Fischer Annie felvé­teleiből. — 15.00: Hírek. — 15.08: Három emberöltő Szamoskéren. Bán Béla és Kispista István mű­sora. — 15.38: László Margit operettdalokat énekel. — 16.00: Klemperer életútja, I. rész. — 17.00: Hírek. — 17.05: A hatalom árnyékában. Külpolitikai maga­zin. — 17.25: Egy este a Ber- gendy-együttessel. — 18.25: Nó­ták. — 19.00: Hírek. — 19.05: Jubileumot nekem is! Kaposy Miklós műsora. — 20.27: Leo^nyid Kogan zenekari hegedűestje. — 22.00: Hírek. — 22.05: Slágermú­zeum. — 23.00: Händel operáiból. — 24.00: Hírek. — 0.05—1.53: Me­lódiákoktól. Petőfi rádió: 8.00: Erkel ope­ráiból. — 8.45: Koktél ötösben. Közös szórakoztató és tánczenei műsor. — 9.45: Zenekari muzsi­ka. — 10.30: Csodák palotája. Látogatás Obrazcov új otthoná­ban. — 10.58: My fair Lady. Részletek Loewe zenés játéká­ból. — 11.34: Beethoven-felvéte­lekből. — 12.12: Koldus és ki­rályfi. Rádiójáték Mark Twain regényéből. — 13.45: Időjáras­és vízállásjelentés. — 14.00: Ven­dégeink voltak — a Könnyű­zenei Híradó mikrofonja előtt. — 14.50: Vasútvonal Szibéria kincseihez. Ütijegyzet. — 15.10: Kalandozás az angol történelem­ben Donizettivel és Bellinivel. — 16.00: Hírek. — 16.05: Szerkesztői üzenetek. Révész Tibor vidám krónikája. — 16.40: Fúvószene. — 16.59: Népdalhangverseny. — 17.28: Háromszög a négyzeten. Deák Tamás egyfelvonásos gro- teszkjének rádióváltozata. — 18.00: Hírek. — 18.05: Don Car­los. Részletek Verdi operájából. — 19.05: Váci Mihály verseiből. — 19.12: Mendelssohn: IV. (Olasz) szimfónia. — 19.44: Kis magyar néprajz. — 19.49: Jó es­tét,. gyerekek! — 20.00: Hírek. — 20.05: A corneville-i harangok. Részletek Planquette operettjé­ből. — 20.50: Nemesi kaszinó. Krúdy Gyula novellája. — 21.10: Népdalcsokor. — 22.00: Holnap közvetítjük . .. Verdi Jeanne d’Arc című operája. — 22.30: Brahms: C-dúr trió. — 23.00: Hírek. — 23.05: örökzöld dzsessz- melódiák. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 18.00—19.00: Kettős tükörben; versek irodal­munk nagyjairól, Balassitól Ptadnótiig. — Zenés irodalmi tü­kör a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével, Gyárfás Imre szerkesztésében. Televízió, 1. műsor: 9.28: Mű­sorismertetés. — 9.30: Diákab­rak. Tarka műsor gyermekek­nek. — 10.05: A nagyon szomorú királylány. Csehszlovák játék­film. — 11.30—11.55: Shirley, a riporter. Angol tévéfilm-sorozat. Miből lesz a diploma? — 13.53: Műsorismertetés. — 13.55: „Életet az éveknek!” A nyugdíjasok mű­sorának karácsonyi különkiadá­sa. — 14.40: Keménykalap és krumpliorr. Tévéfilm-sorozat gyermekeknek. III. rész: A tet­tes lépremegy. — 15.35: Labda­rúgó VB, 1974. Filmösszeállítás. I. rész. — 16.15: Hármasikrek. Dokumentumfilm-sorozat. V. rész. A beszéd. — 16.45: Az én kabarém. Kellér Dezső műsora. — 17.50: Intőkönyvem története. Tévéfilm. — 19.00: 30 év magyar költészetének tárlata. VII. rész. Gondolatok a könyvtárban. — 19.45: Esti mese. — 20.00: Hírek. — 20.05: Téli sport. Tévéfilm. — 21.25: örökzöld fehérben-feketé- ben. Zenés tévéfilm, I. .rész. — 22.45: Kényelmetlen helyzetek. Csehszlovák film. — 23.15—24.00: Kobajasi Ken-Icsiro vezényel. Beethoven: VI. F-dúr (Pastorale) szimfónia. Televízió, 2. műsor: 20.00: Mű-' sorismertetés. — 20.01—22.15: De- vecseri Gábor: Odüsszeusz sze­relmei. Költői játék két rész­ben. Szlovák televízió: 8.30: Híradó. — 8.55: Gyermekeknek. — 9.35: A nagyanyó. Tévéjáték, 2. rész. — 10.55: Zenés műsor. — 11.35: A tengeri farkas. Film Jack London regénye alapján. — 13.05: Radoslav és Julianna, Báb­játék. — 13.55: A rakoncátla-n- kodók. Szovjet film. — 15.00: Ivanhoe. Angol filmsorozat, 2. rész. — 15.30: Dalok. — 16.00: A végösszeg. Tévéjáték. — 16.55: Szovjet rövidfilmek. — 17.15: Ro­bin Hood és a kalózok. Olasz film. — 19.00: Híradó. — 19.30: Szlovák fafaragások. — 20.00: Három vakond Prága alatt. Film­komédia. — 21.10: Hírek. — 21.15: Két élet. Tévéjáték. — 22.20: Az év sikeres táncdalai. — 22.50: Madame San Gene. Francia filmkomédia. Miskolci Nemzeti Színház (11): Hókirálynő. Bérletszünet. — (7): A madarász. Bérletszünet. Kiállítások: Kossuth Művelő­dési Ház (10—18): Gyermekraj­zok. — „Miskolc 1945—1975” — fotókiállítás. — Rónai Sándor Művelődési Központ (10—18) : Dé­vényi János ötvösművész kiál­lítása. Filmszínházak • Béke (f4): A sziklabarlang titka (mb. szi. szovjet). — (hn6, 8): A Mattei- ügy (mb. szí. olasz). — Matiné (nlO, nl2): János vitéz (szí. ma­gyar). — Kossuth (19, fii, il, hn5, 7): Merénylők (mb. szi. francia—olasz). — (f3) : Zsuzsi és a varázsgyűrű (mb. szí. NDK). — Fáklya (f5, f7) : így látták ők (szí. amerikai). — Szikra (3): Beszélő köntös (szí. magyar). — (5, 7): Szarvassá vált fiúk (szí. magyar). — Tán­csics (5, 7): Nincs idő (szí. ma­gyar). — Ságvári (3): Nagypapa kesztyűje (bolgár mesefilm). — (í'6): Halálgyár az őserdőben I— II. (szí. szovjet, dupla helyár­ral!) — Petőfi (f5): Beszélő kön­tös (szí. magyar). — (f7): Ne hagyd magad, Pitkin! (angol filmvígjáték). CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.06: Az Állami Népi Együttes felvé­teleiből. — 8.47: Egy állástalan ló kalandjai. Mesejáték. — 9.43: Fehér karácsony. Részletek Ber­lin filmzenéjéből. — 10.00: Meg­vásárolt szeretet. Kondor Kata­lin és Gácsi Sándor műsora. — 10.44: Ferencsik János vezényel. — 12.00: Hírek. — 12.05: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.55: Rádiólexikon. A százarcú tudo­mány. — 13.35: Párizsi sláger- parádé. — 14.11: Kedves Má­ria! . . . Móricz Zsigmond leve­lei Simonyi Máriához. — 15.00: Hírek. — 15.05: Legszebb nép­zenei felvételeinkből. — 15.47: Klemperer életútja. II. rész. — 17.00: Hírek. — 17.05: Schubert: d-moll vonósnégyes. — 17.44: Ábel a rengetegben. Tamási Áron regényének rádióváltozata. — 18.44: Bartók: Hét egynemű kar kiszenekari kísérettel. — 19.00: Hírek. — 19.05: A zene nem ismer határokat. Év végi közös szórakoztatózenei műsor. — 21.05: Tenyérbe írt versek. Váci Mihály költeményei. — 21.14: Lauri-Volpi. az örökifjú tenor. Meixner Mihály műsora. — 22.00: Hírek. — 22.05: A Bé­csi Filharmonikus Zenekar hang­verseny e. — 23. o4—ü.áj; Részle­tek zenés játé*.OK.búi. — Közben 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 8.00: Emlékeim. Casalsról. Szemelvények Zipser Emilné feljegyzéseiből, levelei­ből. — 8.50: képtelen természet­rajz. Nagy Lajos írásainak ra- diováltozata. — 9.32: Szimfonikus zene. — 10.44: Emberi csönd. Benjámin Lászió verse. — lü.46: Zalatnay Sarolta és a Skorpió együttes felvételeiből. — 11.26: Martéiy ’74. Dokumentumműsor. — 12.26: Verdi: Jeanne d’Arc. Háromí'elvonásos opera. — Köz­ben 13.46—14.01: Időjárás- és víz­állásjelentés. — 14.57: Höc-hoc katona. Mesejáték. — 15.26: Tar- tini: ördögtrnia-szonáta. — 15.40: A ianuszar meg a lova, meg a sípja. Mikszán Kálmán elbeszé­lésé. — 16.00: Hírek. — 18.05: Még egyszer a könnyűzenei olimpiáról. — 16.40: Gül Baba. Részietek Huszka—Martos ope­rettjéből. — 17.29: Népdalhang­verseny. — 18.00: Hírek. — 18.0o: Csak fiataloknak! — 19.G5: Rena­ta Scotto énekei. — 19.24: Bee- tnoven: C-dúr (Waldstein) szo­náta. Op. 53. — 19.50: Jó estet, gyerekek! — 20.00: Hírek. — 20.05: Ketten beszélnek — a sze­relemről. Tabi zászló műsora. — 20.58: Nótacsokor. — 21.50: Fél­óra sanzon. — 22.20: Népázerű énekesek és együttesek műso­rából. — 23.34: Csajkovszkij-da- lok. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30—19.00: Ven­dégünk; Kalmár Péter, a Mis­kolci Nemzeti Színház karmes­tere. Beszélgetés sok muzsiká­val a művészetről, a közönség­ről, egy több mint 25 éves pá­lya emlékeiről és tapasztalatai­ról, Varsányi Zsuzsa szerkeszté­sében. Televízió, 1. műsor: 9.28: Mű­sorismertetés. — 9.30: Csak gye­rekeknek! — 10.20: Pengető. Verses-zenés műsor gyerekek­nek. — 10.45: A kis Joe kaland­jai. Francia rajzfilm. — 11.45— 12.10: S^iirley, a riporter. Angol tévéfilmsorozat. A szigetlakuk. — 14.08: Műsorismertetés. — 14.10: Keménykalap és krumpli­orr. Tévéfilmsorozat gyerekek­nek. IV. rész: Éljen Bagameri Elemér! — 15.00: A mű, és aho­gyan látjuk. John Berger mű­sora. — 15.25: A királyné sze­relméért. Francia film (1957). — 17.05: Az én kabarém. Kellér Dezső műsora. — 13.10: Labda­rúgó VB, 1974. Filmösszeállítás, II. — 18.50: Kicsoda — micsoda? Fejtörőjáték. — 19.40: Esti me­se. — 20.00: Hírek. — 20.05: Az élet szerelmese. Tévéfilm Suk- sin elbeszéléséből. — 21.10: örök­zöld fehérben-ieketében. Zenes tévéfilm, II. rész. — 22.05—23.10: Intermezzo. Amerikai film (1939). Televízió, 2. műsor: 20.00: Mű­sorismertetés. — 20.01—22.00: Mo­zart: Don Juan. Opera két fel­vonásban. Szlovák televízió: 8.30: Híradó. — 9.00: Gyermekeknek. 9.30: Rudienka- Mesejáték. — líi.30: A tengeri farkas. Film Jack Lon­don regénye alapján. 2. rész. — 11.50: Hangverseny. — 12.25: Me­sejáték. — 13.20: Telemann: Kántor. Komikus opera. — 13.30: Asztalitenisz-mérkőzés. — 15.00: Ivanhoe, Angol filmsorozat. 3. rész. — 15.30: Dalok, — 16.00: Suszter, maradj a kaptafádnál! Mesejáték. — 17.00; A szamár­bőr. Francia mesejáték. — 19.00: Híradó. — 20.20: Viktor Hugo: Lucrézia Borgia. — 21.45: Hír­adó. — 21.55: Szlovák dalok. Miskolci Nemzeti Színház (10): Hókirálynő. Bérletszünet. — (7): A madarász. Bérletszünet. Kiállítások; Miskolci Galéria (10—18): Téli tárlat. — József Attila Klubkönyvtár (10—18): Raszler Károly grafikái. — Kos­suth Művelődési Ház (10—18) : Gyermekrajzok. — „Miskolc 1945—1975” ' — fotókiállítás. — Rónai Sándor Művelődési Köz­pont (10—18): Dévényi János öt­vösművész kiállítása. Filmszínházak: Béke (2): Vág­tass lovam! (mb. szí. szovjet).— (i4, hnö, 8): A halott asszony visszatér (mb. szí. francia). — Matiné (nlO, nl2); Hangverseny Bangladesért (szí. amerikai). — Kossuth (f9, fii, fi, i'3, hn5, 7): A dunai hajós (szí. magyar). — Hevesy Iván FilmKlub (5) : A fáraó I—n. (mb. szí. lengyel). — Fáklya (f3) : Beszélő köntös (szí. magyar). — (f5, f7); A fekete herceg (mb. szovjet). — Petőfi (f3): Rákóczi hadnagya (szí. ma­gyar). — (fő, f7): Ne hagyd ma­gad, Pitkin! (angol film vígjá­ték). — Szikra (3): Koma ka­landjai (mb. szí. szovjet)j — (5, 7); Lépj olajra! (szí. francia —olasz). — Táncsics (5, 7): Nincs idő (szí. magyar). — Ta­polca—Ady (7): Ne csalj, ked­ves ! (szí. NDK). — Hámor (6): Ulzana (mb. NDK). PÉNTEK I Kossuth rádió; 8.00; Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15; Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.22; Zenekari muzsika. — 9.00; Az elmés, ne­mes Don Quijote de la Mancha. Cervantes regénye folytatások­ban. XX. rész. — 9.21: Verbun­kosok, népdalok. — 10.00: Hí­rek. — 10.05; Hang—Játék. Mű­sor alsótagozatosoknak. — 10.20: Édes anyanyelvűnk. — 10.25: Ivan Szuszanyin. Részletek Glin­ka operájából. — 10.59: Lottó- eredmények. — 11.00: Borostyán­kőbe zárt életek. Dr. Anghi Csa­ba előadása. — 11.10; Schubert: D-moll vonósnégyes. — 11.49: Nyikolaj Nyekreszov és Apol­lon Majkov versei. Petőfi rádió; 8.00: Hírek. — 8.05; Slágermúzeum. — 9.00: Hí­rek. — 9.03: Ezeregy délelőtt. A Gyermekrádió műsora. — 10.00: A zene hullámhosszán. — Köz­ben 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: Hírek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom