Déli Hírlap, 1974. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1974-12-13 / 292. szám
♦ Egy évvel ezelőtt a honi légvédelem megyénkben állomásozó egyik alakulatának KISZ-bizottságát és személyi állományát a KISZ Központi Bizottságának vándorzászlajával tüntették ki. A harci és politikai kiképzésben, a szolgálat ellátásban és a szocialista versenymozgalomban elért kiváló eredményei alapján ugyanez az alakulat az idén is elnyerte a KISZ Központi Bizottságának vándorszázlaját, amelyet tegnap Miskolcon, a Fegyveres Erők Klubjában Török László, a Borsod megyei KISZ-bizottság első titkára ünnepélyes keretek közt nyújtott át. A harci és politikai kiképzésben elért kiváló eredményeikért ez alkalommal többen előléptetésben, dicséretben, illetőleg jutalomban részesültek. Mintha csak tavasz lenne Szőlő, paradicsom, saláta Felvette a cipőt és fizetés nélkíií tévézett fiszlop a síneken aki majd fizet. Klimó viszont azt találta ki, hogv a cipőt nőm a Cork rum Áruházban vásárolták, és a blokk már nincs meg. Amikor közölték vele, hogy az ellopott áruban megtalálható az áruház speciális jele, kénytelen volt elismerni, hogy az áruhoz tisztességtelenül jutottak hozza. Ugyanezen a napon a mama sem tétlenkedett: ugyancsak a Centrum Áruház egy másik osztályáról elemeit esi" értékes táskát. Az azonosítás nem volt nehéz: még az árcédulát sem vette le az új holmiról. Ugyanezen a napon Klimóné egy másik üzletből a fekete műbőr táska melle egy barnát is lopott. Az eljárás során Klimó István azt vallotta, hogy az áruház büféjéből jövet találkozott kislányával, aki arra kérte, hogy a lábán levő cipőt fizesse ki. Végül is nem tisztázódott, hogy az apának bármilyen szerepe lett volna gyermeke lopásra való rábírásában. Ezért Klimó Istvánt a vád alól felmentették. Feleségét viszont, akit kétrendbeli lopás vétségében mondtak ki bűnösnek, hathónapi szabadságvesztésre ítélték. Ezt az időt Klimó Istvánná börtönben köteles letölteni. N. J. Liz Taylor dublőze öt éven át volt Elizabeth Taylor dublőze. Ügy hasonlítottak egymásra, mint két tojás. Az utóbbi időben Liz rábízta valamennyi meztelen jelenetét, kivéve a csó- kolózási nagyjeleneteket. Nelida (igazi nevén Natascia Casano) ma már nem vállalja dublőzszerepét. Jelenleg egy római sztriptízbárban lép fel. Óriási sikere van, annak ellenére, hogy nemrégiben derült ki: Nelida tulajdonképpen férfi. ,.Jobban mondva az voltam 16 éves koromig. Ekkor jutottam életem legdöntőbb jelentőségű elhatározására: Casablancába utaztam, ahol tökéletes nővé alakítottak”. belföld A lottó 50. heti nyerőszámai: 31 39 41 63 74 JUBILÁLÓ BÁNYÁSZZENEKAR. Jubileumi koncertet rendezett tegnap a tatabányai Népházban a megalakulásának 75. évfordulóját ünneplő Bányász Szimfonikus Zenekar. A jubileumi műsorban közreműködött Szabó Csilla zongoraművész és Kovács Dénes hegedűművész. MEGHONOSODOTT A FEHÉR BUSA. Két évvel ezelőtt több ezer fehér busát telepítettek a Balatonba. A növényevő halak fejlődése a halászok szerint rendkívül gyors. Feltehető, hogy a vízben lebegő parányi algákkal táplálkozó hal jó életfeltételeket talált a Balatonban AUTOMATA SOBOMPOK. A MAv szegedi igazgatóságának területén az idén mintegy 30 millió forint értékben szerelték fel a közlekedés biztonságát szolgáló berendezéseket, közöttük automata sorompókat. A legtöbbet Szeged „bejáratainál” helyeztek el, összhangban a város útvonalainak rekonstrukciójával. Most készült el mintegy 3 millió forintos beruházással az automata fény- és félsorompó a felújított bajai úton, ahol a közút mellett villamos is keresztezi a vasúti pályát. A berendezést maga a mozgó vonat vezérli. GALAMBPARÁDÉ. A Magyar Galambtenyésztők Szövetsége az idén is megrendezi az országos galambkiállítást. A Hungexpo 23-as számú pavilonjában december 13-án, 14-én és 15-én összesen 3000 galamb — 120 fajta — látható. A SZAKSZERVEZETEK ORSZÁGOS TANÁCSÁNAK ÜLÉSE. A Szakszervezetek Országos Tanácsa ma ülést tartott. A tanácskozáson részt vett Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Földvári Aladár. a SZOT elnökének megnyitója után Herczeg Károly, a SZOT titkára a kongresz- szusi és felszabadulási munkaverseny tapasztalatairól, valamint az 1975. évi nép- gazdasági terv megvalósításával kapcsolatos szakszervezeti feladatokról tartott vitaindító előadást. DEÁK MÜZEUM. Deák Ferenc munkássága nagyrészt Zalaegerszeghez kapcsolódik. A jogászpolitikus emlékére halála után három évvel bronzszobrot emeltetett a megye polgársága a megyeháza előtti téren. Most ugyanott egy barokk stílusú egyemeletes műemléképületben múzeumot rendeznek be a fennmaradt Deák-emlékekből. EGER OSTROMA HÁRSFÁBÓL. Kiss Ernő bogyoszlói fafaragó — a népművészet mestere — 75 éves korában is alkot: befejezte az Eger vár ostromát ábrázoló domborművének faragását. A munkát a tavasszal kezdte el. A sok figurás dom- bormüvet hársfából faragta ki. A Rába-közi kis faluban élő fafaragó művészt nagy tisztelet övezi szűkebb pátriájában. Most 75 éves korában is naponta reggel 7 órakor kezd munkához műhelyében és este 8 óráig dolgozik. Elsősorban a magyar történelem kiemelkedő eseményei és alakjai ibletik meg. Ha az Agrokonzum vállalat boltjaiban az áruválasztékot nézzük, csak a hideg idő juttatja eszünkbe a decembert. A felhalmozott áruk azt jelzik, hogy kellő meny- nyiségű „aranytartalék”-ot biztosítottak. A saláta, paradicsom és szőlő kivételével minden áru a raktári és szabadtéri tárolókból kerül a vásárlókhoz. A saláta Szegted és Jászfényszaru környékéről, míg a paradicsom Csongrád megyéből és Romániából érkezett. A szőlőt Jugoszláviából még az ünnepelt' előtt várja az Agrokonzum. A jó áruválaszték az időbeni felvásárlás és készletezés eredménye, hiszen a kedvezőtlen októberi időjárás, a víz alá került területek és tárolók kétségessé tették a zavartalan téli áruválasztékot. De mert az áruk zömét megmentették — társadalmi segítséggel —, minden arra mutat, hogy a továbbiakban is zavartalan lesz az ellátás. Burgonyából csak e héten 1650 mázsa, vöröshagymából és fokhagymából 480 mázsa került a megye szakboltjaiba. Leveszöldségből 365, cékSzarvast tartanak Skót tudósok egy csoportja szerint a szarvashús tökéletesen felválthatná az ország húsfogyasztásában a sertéshúst. A csoport már 140 háziszarvast nevelt föl. A 6—8 hónapos szarvasbébik 1,5 métermázsa súlyúak, s napi 500 grammos súlygyarapodásukat könnyen biztosítják 350 gramm takarmánykoncentrátum, valamint másfél kiló természetes takarmány segítségével. Iából 31 mázsát szállítottak a hálózatba; fejes-kelből és vöröskáposztábói 1260 mázsát, a decemberben ritka karfiolból 134 mázsát, sütőtökből 110 mázsát. Az e heti saláta mennyisége elérte a 8000 fejet, paradicsomból pedig 22 mázsa került forgalomba. A vállalat saját készítésű savanyú káposztájából szeptembertől csaknem 20 vagonnyit értékesítettek már, e héten 400 mázsát, de a várható keresletre való tekintettel még további készleteket biztosít az Agrokonzum vállalat. E héten almából és körtéből 966 mázsát szállítottak megyeszerte. A mennyiségi és minőségi választék függvénye a fogyasztói árak alakulása. Még nem lehet rá panaszunk, mert a tavalyi árakhoz képest 6 cikk ára magasabb, 3 cikk ára azonos (a burgonyáé, a vöröshagymáé és a cékláé), viszont 7 cikk ára alacsonyabb (a fokhagyma 26, a sárgarépa 4,60, a gyökér 8, a saláta 2,40, a savanyú káposzta 6, a zeller 7,20, a cékla 3,20). A nagy tömegű b3-as alma kilója 3,60, tavaly 4,60 volt. A Miskolci Járásbíróság nemrégiben hirdetett ítéletet Klimó István, Klimó Istvánná és lányuk ügyében. A család július 16-án Nagybar- cáról bevásárolni indult Miskolcra. Persze másként is nevezhetnénk miskolci kiruccanásukat, hiszen azzal végződött, hogy lopáson kapták őket. Klimó István egyébként már négy alkalommal állt a bíróság előtt és mindannyiszor vagyon elleni bűncselekmények miatt ítélték el. Legutóbb az Edelényi Járásbíróság visszaesőként elkövetett lopás miatt négyévi szabadságvesztéssel sújtotta. Felesége ugyanilyen okok miatt háromszor ült börtönben. A legutóbbi miskolci körútjukra gyermeküket, 14 éves lányukat is magukkal hozták. A kislány a Centrum Áruház cipőosztályán kiválasztott lábbélit felvette és fizetés nélkül távozott. A régi cipőt a táskájában rejtette el. Az áruház alkalmazottai feltartóztatták. A cipőn megtalálták az árcédulát is. Blokkot sem a lány, sem a szülők nem tudtak felmutatni. Fizetés helyett egymásra hivatkoztak. A lány azt állította, hogy csak az apját kereste, Huszonnégy vezetéktartó oszlopot döntött a rendkívül erős szélvihar a vasúti pályára a csütörtökre virradó éjszaka Herend és Veszprém állomás között. A váratlan akadály elzárta az utat a Budapestről Szombathelyre közlekedő postavonat előtt, így az több mint háromórás késéssel futott be a dunántúli városba. A szombathelyiek csak a délelőtti órákban kapták kézhez a fővárosi napilapokat. A szombathelyi MÁV Igazgatóság szakemberei nyomban megkezdték a pálya felszabadítását, s így a reggeli szerelvények már késés nélkül közlekedtek. Nyiri Ákosnak és Murai Katalinnak Bolond; Kundra Tibornak és Schveinhoffer Ilonának Emese; Bodnár Lászlónak és Kapalkó Valériának Brigitta; Petrovszki Jánosnak és Körei Etelkának Marianna Nikoletta; Soltész Józsefnek és Kuzics Máriának Zsolt; Farkas Vincének és Gombos Ilonának Ilona; Kanalas Jánosnak és Tamás Gizellának Attila; Fazekas Ferencnek és Vitányi Svának Zsolt; Pöstényi Lukácsnak és Zombori Máriának Csaba János; Juhász Ernőnek és Bakos Évának Csaba; Török Gézának és Makula Máriának Gábor; Smied Lászlónak és Nagy Erzsébetnek László nevű gyermeke. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Póczik László és Bráz Ildikó Márta; Gáspár Tibor István és Végh Olga. MEGHALT: Török József 67 éves; Tóth József Sándorné (Ferencz Erzsébet) 48 éves; Krámer Fidél István 69 éves; Eáctóczki Zoi:án Mátyás 57 éves; Szántó Mihály- né (Vozár Mária) 87 éves; Ore- hovszky József Jenő 60 éves; Korinthus József Barnabás 42 éves; Tóth Jánosné (Senviczkl Mária) 52 éves; Varga János 72 éves; Onger Amália 84 éves; Poliak Zoltán 64 éves; Vince Jánosné (Albert Terézia) 84 éves; Galgóczy Andrásné (Va- lek Etelka) 82 éves; Kőszegi József 80 éves; Boga György 68 éves; Matiscsák Emilné (Szácsi Zsuzsanna) 67 éves; Gelisch István 79 éves; Lipala Pál 47 éves; Sallai Józsefné (Znaot Irma) 80 éves; Danes István 67 éves; Körömi István 79 éves; Nagy Ferenc 74 éves korágan. külföld NEW YORK. A Biztonsági Tanács ma — közép-európai idő szerint 21 órakor — ül össze, hogy megvitassa a ciprusi ENSZ-erők mandátumá- üak újabb hat hónapra való meghosszabbítását. Waldheim főtitkár javaslatát a BT várhatóan ilyen értelemben megszavazza. BÉCS. Második napjába lép Bécsben az olajexportáló országok szervezetének miniszteri tanácskozása, mely azt a feladatot tűzte maga elé, hogy az 1975-ös év első negyedére megállapítsa az olajárakat és rögzítse a/ olajárak tervezett reformjával kapcsolatos alapeleveket. KAIRÓ. Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter fogadta Kairóban Gerhard Schrődert, a Bundestag külügyi bizottságának elnökét. A megbeszélés a két ország kapcsolatairól, az arab közös piaci párbeszédről és a közel-keleti béke kérdéséről folyt. Fahmi Egyiptom álláspontjáról tájékoztatta nyugatnémet vendégét a palesztin kérdésről. BEJRŰT. Mára virradóra kiújultak a katonai akciók arab ellenállók és izraeli egységek között. A WAFA hírügynökség bejrúti jelentése szerint arab ellenállók rakétatámadást intéztek két Ízben is a késő esti órákban Szafad izraeli város környékén fekvő katonai célpontok ellen és ezekben súlyos veszteségeket okoztak. Később — izraeli és bejrúti jelentések szerint — izraeli messze- hordó ágyúk lőtték Nabatcja libanoni város polgári célpontjait az ország déli területén, 33 kilométer távolságra az izraeli határtól. Az izraeli támadás még a hajnali órákban is tartott, pánikot keltve a lakosság körében, LONDON. Rabin izraeli miniszterelnök londoni televíziós interjú keretében kijelentette; Izrael csakis akkor hajlandó visszavonulni a Sínai-félsziget egyiptomi tulajdont képező olajforrások körzetéből és a Mitlai-hágó- ról, ha Egyiptom „engedmények” fejében békeszerződést köt Izraellel. Rabin azonban hangsúlyozta, hogy Izrael semmiképpen nem vonul vissza az 1967-es háború előtti határokig. Ügy vélte, egy újabb arab—izraeli háború nem elkerülhetetlen, de — hozzátette — amennyiben az arabok rakétákkal támadnák az izraeli városokat, akkor Izrael „képes tízszer nagyobb károkat okozni” országaiknak. Mint ismeretes, Ian Smith, a rhodéziai telepes-kormány miniszterelnöke bejelentette: létrejött a tűz- szüneti megállapodás kormánya és az afrikai felszabadító mozgalmak között. Köztudott, hogy a portugáliai változások következtében megváltozott portugálafrikai politika a rhodésiai telepeseket is arra bírta: Kaunda zambiai elnök közvetítésével keressék a: utat az afrikai mozgalmak felé, mert gyarmatosító hátvédjüket elvesztették. fires»« Egyre gyakr.vaban látni magánrendszámú személyautók szélvédő üvege mögül kikandikáló jelzőtárcsát. A feltűnően elhelyezett tárcsáknak komoly funkciót szánnak a tulajdonosaik: így szeretnének előnyre, tekintélyre szert tenni a közlekedésben. Ügy látszik, nem tudják, hogy a közúti forgalom ellenőrzéséhez szükséges jelzőtárcsa használata engedélyhez van kötve. Jogtalan alkalmazása büntetendő cselekmény! Figyelmes, udvarias vezetéssel különben is nagyobb tekintélyre tehetnek szert a közutakon, mint bármilyen díszes jelzőtárcsával! Sz. L DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 3527 Miskolc.1 Balcsy-Zsillnszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf. 39 Telefonközpont: 36-132. 16-672. 35-380. Titkárság: 18-223: Pel- és várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sportrovat: 18-222: levelezés: 18-221, — Kiadja: a Borsod megye! Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Balcsy-Zsillnszky u, 15. Postacím: 350i Miskolc. Pf. 178. — Felelős kiadó: VERES MIHALV. Telefon: 36-131 - Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Szeenenyi u. 15—17 Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusoknál. Előfizethető a hely! postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft — Index: 25 951. — Készült a Borsod megyei NyomdaiDart Vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN.---------------------------------------i--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: