Déli Hírlap, 1974. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1974-12-14 / 293. szám
Fx wt/ * POLITIKAI NAPILAP # VI. ÉVFOLYAM, 293. SZÁM | ánn. AA CII I CD 1974. DECEMBER 14., SZOMBAT I fi R SL 80 Fi ÜL LE ft Felmérés a DIGÉP-ben Üdülő munkások A Diósgyőri Gépgyár szak- szervezeti bizottsága felmérése szerint a jelenlegi lehetőségek mellett 10—12 esztendő kellene ahhoz, hogy az összes üdülni vágyó gépgyári SZOT-, vagy vállalati beutalóhoz jusson. Pedig a gépgyáriak közül az idén is hatszázan kaptak SZOT-beutalót, s ennél lényegesen többen vettek részt a vállalati üdültetésben.. ■ A vállalat hosszú évek óta gondoskodik arról, hogy a dolgozók egy része DIGÉP- üdülőben pihenhesse ki a munka fáradalmait. A gyár dolgozói, családtagjai és nyugdíjasai közül ebben az esztendőben 2609-en jutottak vállalati beutalóhoz <1970- ben 2284-en). A legtöbben Hajdúszoboszlón pihentek, de több mint 750-en jutolA lakásépítés idei tervének megtetézésével, a várhatóan 89 ezer lakás átadásával már a IV. ötéves terv első négy évében jóval több új otthonnal gazdagodik az ország, mint az előző tervidőszak öt esztendejében. Akkor — az előirányzatot ugyancsak túlteljesítve — 327 ezer lakás épült, s ezt mintegy 12 ezer lakással haladjuk meg 1971— 1974-ben. Lényegesen növekedett tehát a lakásépítés üteme, ami elsősorban a korszerű építési módszerek térhódításának köszönhető. A III. ötéves terv során még mindössze 90 ezer lakás, az összes új otthon 27 százaléka épült korszerű technológiával: blokkos, öntött-betonozásos és paneles módszerrel. Jelentak el Balatonboglárra is, a szép helyen fekvő sebesvizi üdülő pedig majdnem négyszáz gépgyárit fogadott. Azért nem többet, mert ide más vállalatok dolgozói is eljöhetnek pihenni, cserében viszont a gépgyáriak Bala- tonlellén és Csillaghegyen üdülhettek. Csakúgy, mint a korábbi években, az idén is nagy keletje volt a Zsórin lévő gyári üdülő beutalójegyeinek. Elismerést érdemel, hogy a DIGÉP 1974-b3n is félszáznál több nyugdíjast és kétszáz gyermeket üdül- tetett a gyógyfürdő mellett, a hétvégi üdülési lehetőségeket nem is számolva. És az idén is eljutottak a vállalat segítségével gépgyári dolgozók az NDK szép tájaira, gyönyörű városaiba. (Folytatás a 3. oldalon) leg csaknem minden második lakás termelékeny, modern technológiai módszerrel épül. Rövidesen harmincegy esztendeje lesz annak, hogy a második világháború vihara elragadta Földes Ferencet, a kommunistát, a filozófust; korának egyik legragyogóbb tehetségű gondolkodóját. A KMP szervezője, a KIMSZ és az Országos Ifjúsági Bizottság tagja nem kaphatott katedrát a régi Magyarországon. A történelem nagy igazságtétele, hogy most — egy méltán híres — középiskola viseli Földes Ferenc nevét. Ennek a gimnáziumnak vendége a mártír özvegye. Földes Ferenc soha nem járt Miskolcon, ez a város — immár több, mint egy évtizede — mégis rendkívül fontos annak az egykori diáklánynak, aki életének legszebb és legtartalmasabb éveit töltötte Földes Ferenc mellett, maga. is részt vállalva a forradalmár tevékenységéből. Fontos ez a város számára, mert ebben a „családi körben” látja legjobban megvalósulni hajdani vágyaikat. Földes Ferencnére — akit képünk a gimnazisták körében örökít meg — tegnapi látogatásai során különösen mély hatást tett a Gyermekváros. Vendégünk tegnap este Tok Miklósnak, a városi tanács elnökhelyettesének és Kálmán Lászlónak, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatójának társaságában megtekintette színházunkban az Egerek és emberek bemutatóját, ma pedig a „Földes-diákok” ifjúsági vezetőivel találkozik. (Kerényi (elv.) # Fock Jenő, a kormány elnöke tegnap fogadta Ali el-Serif líbiai gazdasági minisztert. A látogatáson jelen volt dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter. Túlteljesítjük a lakásépítés IV. ötéves tervét A szenátus már megszavazta Uj kereskedelmi törvény az USA-ban A kelet—nyugati párbeszéd újabb állomásához érkeztünk: az USA szenátusa megszavazta az új kereskedelmi törvényt, amely megadja a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt a Szovjetuniónak és a többi szocialista országnak. — Marti- nique-szigetén ma kezdődik a francia—amerikai csúcsértekezlet. 77-en mellette és csak négyen ellene —, ez a mérlege az Ü3A szenátusában — magyar idő szerint — éjjel megtartott szavazásnak. Annyiban korlátozták ezt, hogy másfél év múlva a törvényhozás felülvizsgálhatja: megadja-e továbbra is a kedvezményeket a szocialista országoknak? Amennyiben a képviselőház is megszavazza az új törvényt — ami várható —, akkor az még ebben az évben érvénybe is lép. A kelet—nyugati párbe- . szed folytatása mellett ma folytatódik a nyugat—nyugati párbeszéd is; Giscard d’Estaing francia és Ford amerikai elnök Martinique- szigetén megtárgyalja a viVlagyivosztolc és Rambouillet után most Nyugat-Európa és az USA egyezteti érdekeit: pontosabban Nyugat-Európának az az állama, amely íieiiv hajlandó teljes mértékben „made in USA” alapon folytatni politikáját. Franciaország próbál egyezkedni a „nagy nyugati testvérrel”, amely ebben az esetben — mostohatestvér. A francia államfő mindenesetre a Brezsnyevvel létrejött széles körű megegyezésre támaszkodva ül le Forddal tárgyalni, Ford viszont a Vlagyivosztok! megegyezésekre és a nyugatnémet kancellárral való egyezségére hivatkozva képviseli az USA érdekeit. — Közben — talán éppen ennek a nyugat— nyugati vitának „fenyegető” árnya miatt — az USA gazdasági lággazdaság helyzetét, valamint a kelet—nyugati kapcsolatokat is. Véleményeltérés az első kérdésben várható, miután Franciaország és az USA olajpolitikája eltér egymástól. kapitányai, illetve azok megbízottai a szenátusban sürgősnek találták megszavazni a szocialista országoknak nyújtandó legnagyobb kereskedelmi egyezményt. Ezzel elhárul a kelet—nyugati kereskedelem legfőbb akadálya, és a tőkés világot fenyegető inflációs válság, a nyugat—nyugati gazdasági ellentét okozta pangás a keleti üzletekkel lényegesen csökkenthető. A tőkés világot elsősorban ez vezeti minden enyhülést jelentő döntésben, a lényeg azonban akkor is az: győzedelmeskedik a békés egymás mellett élés, az enyhülés és a gazdasági közeledés elve, ami az egyetlen alternatíva a nukleáris korban egy pusztító háború rémeivel szemben. MÁTÉ IVÁN Hírmagyarázat: Szárazelemet hoznak be külföldről A VBKM Akkumulátor Gyárában az idén tíz százalékkal több elemet gyártottak, mint a múlt évben, annak ellenére, hogy az elemgyártáshoz szükséges tőkés import-alapanyagok árai két- két és félszeresére emelkedett az elmúlt időben, s így nyersanyag-beszerzési zavarok léptek fel. Problémát okozott az is, hogy a kereskedelem az egyre növekvő igények mellett nem tudta pontosan felmérni a piacot. Ezért néhány hete több üzletből kifogyott a lapos elem és az 1,5 voltos nagy botelem. Az év végéig azonban ez utóbbiból például 45 000-ret szállítanalc a RAVILL-üzle- ,tekbe, a többiből is mintegy félmilliót. A gyár vezetőinek ígérete szerint jövőre tovább' bővítik a szárazelem-gyárat. A RAVILL egyébként 'még ebben az évben további 450 ezer különböző elemet importál Lengyelországból és Bulgáriából, s így várhatóan az ünnepi csúcsforgalomban csökken a szárazelem-hiány. Képzőművészek a közművelődésért A Magyar Képzőművészek Szövetsége mint társadalmi szerv, tevékenyen részt kíván venni az MSZMP köz- művelődési programjának végrehajtásában. A képző- és iparművészeti kultúra terjesztésére és a konkrét népművelői tevékenység elősegítésére országos szinten kívánják megszervezni és kifejleszteni a Hajdú-Bihar és Komárom megyében megindított didaktikai kiállítás-sorozatot, illetve a munkás—művésztalálkozók rendszerét. A didaktikus képzőművészeti kiállítások feladata a műalkotásokhoz vezető módszerek kialakítása, annak elősegítése, hogy a művészet >ránt érdeklődő tömegek képessé váljanak a művészeti alkoTéli Hideg volt a hajnal, és nappal is télies időre számíthatunk; szórványos havazás mellett a felhőzet időnként felszakadozik és szél is lesz. A magasabb hegyeken a hó alkalmas a sportolásra. A nappali hőtások megértésére, befogadására. A szövetség részt vesz az iskolai vizuális és vizuális-esztétikai nevelés alapelveinek és módszertanának kidolgozásában, valamint a Kulturális Minisztérium által kezdeményezett és a Műcsarnok által szervezett didaktikai kiállítássorozat elvi-tartalmi meghatározásában. Minthogy a műelemzés a közönség és műalkotás kapcsolatának egyik igen fontos láncszeme, a szövetség a marxista igényű műelemzés fejlesztésére pályázatot irt ki a művészeti írók számára. A pályázat feltétele, körülbelül másfél, három ív terjedelemben elemezni egy, a felszabadulás után született műalkotást. idő mérséklet 0—4, az esti mínusz 3—plusz 4 fok között alakul. Bánkúton a hőmérséklet mínusz 3 fok. A hőréteg vastagsága 22 centiméter, sportolásra alkalmas. Az utak nehezen járhatók. Miskolcra láioaatott Fits Fracné