Déli Hírlap, 1974. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1974-12-27 / 302. szám
M- Egy kis „szőnyegkóstoló”... Rusznyák hasonló jelenetei bemutatására készül, mert — vissza akar kerülni a váloga tottba! (Szabó István felvétele Rusznyáka?; faipaprikázták Vissza Ma kezdcdik a Felszabadulási Kupa A sportcsarnok hagyományos téli teremtornája, az Avas Kupa megszokott résztvevői közül több neves csapat is hiányzik, a sportág hívei mégis többet kapnak majd a hétvégi összecsapásokon, mint ezelőtt. A „több- tétről” — mint arról már hírt adtunk —• az a 12 NB I-cs női. illetve férfi együttes gondoskodik, mely a Felszabadulási Kupa résztvevőjeként itt is bemutatja tudását. A nagyszabású küzdelem- sorozat — március végéig tart a torna! — ma kezdődik. Az MKSZ a nőknek biztosított elsőbbségi jogot, így a sportcsarnok küzdőterén négy kitűnő női gárdát köszönthetünk ma. Először — 17 óra 30 perctől —a Bp. Spartacus —ELZETT, majd ezt követően a magyar bajnok Bp. Vasas és a Csepel találkozójára kerül sor. Holnap 16 óra 30 perckor a Bp. Vasas—ELZETT, aztán a Csepel—Bp. Spartacus mérkőzéseket látjuk. Vasárnap délelőtt 10 órától lesz az ELZETT— Csepel, illetve a Bp. Vasas— Bp. Spartacus összecsapás. A következő fordulóban — január 4—5-én — ismét vendégünk lesz a Bp. Spartacus és az ELZETT együttese. Másik két pályára lépő csapatként a Goldbergert és a Híradástechnika gárdáját jelölte ki gz MKSZ. S ez így folytatódik majd február 2-ig, minden hét végén más és, más csapatok részvételével A férfiak hasonló tornája már a nyitányon igazi csemegét ígér. Február 7-én ugyanis a magyar bajnok Tatabánya és a volt többszörös bajnok, a csupa válogatott játékosokkal kiálló Bp. Honvéd találkozik egymással, majd a Debreceni Dózsa játszik az Ózdi Kohász ellen. Másnap, szombaton lesz a Tatabánya—D. Dózsa és a Bp. Honvéd—Űzd összecsapás. Vasárnap délelőtt pedig az Ózd—Tatabánya. illetve a Bp. Honvéd— D. Dózsa mérkőzésekkel zárul az első forduló programja ... És a férfiak tornája is csaknem két hónapon keresztül zajlik! M. Gy. a válogatottba A terem felét elfoglaló birkózószőnyegen húsznál is több pár gyúrta egymást. A sarokban kajla bajuszú. góbé-süveges férfi üldögélt egymagában. Ahogy közelebb léptem hozzá, szépen megsüvegelt. — Tiszteletem — morogta a bajusza alatt. Akkor ismertem rá. Rusznyák Jóska, a diósgyőriek szabadfogású birkózója köszönt rám. Álcázott birkózó A góbé-süveg alól egy hatalmas turbán is előtűnt. — Hát ez mi? — Egy kis álcázás — válaszolta keserves grimasszal —, hogy így, civilben, ne ismerjenek rám. — Csak nem a válogatottból való kikerülés miatt? — Nem, nem — bizonygatta —, bár az is eléggé bosszant. A fejsebemet fedi ez a kötés, amit egy héttel azelőtt, az edzést bevezető icizás közben „szereztem”. \ Jászkaival történt ütkö- §s után nekiestem a ra- iátornak, és — az volt a :eményebb. Tíz öltéssel varrtak össze a kórházban. A sérülés-rekorder — A turbán tehát érthető, de a kerettagság megszűnése nem. — Pedig az is egyszerű. Gyengék voltak az eredményeim. — Az ok? — Sérülés-rekorder voltam ebben az évben, pedig az alapozásom jól sikerült. A madridi EB-n, sajnos, .csak” negyedik lettem. Jtáiia pedig sorozatban jöttek a balesetek. A magyar bajnokságon csuklórándulás. ztán az NDK-beli verse- íyen még erre is „rátet- ;em”, és gipszbe került a kezem. A mátrai edzőtáborozás után. „szétment” a térdem. Röviddel a felgyógyulásom után eltört az orrcsontom. S közben versenyek voltak...! Az isztambuli VB előtt bőrfertőzést kaptam. Alig gyógyultam, erőben alaposan visszaesve utaztam Törökországba. Persze, „labdába sem rúgtam” ... Kikerültem a válogatottból. Jaj az FTC-seknck! A mellettünk levő ajtón bejött valaki, s a hideg léghuzat ugyancsak ránk csapott. Jóska az addig kezéhez» szorongatott süveget óvatosan a turbánra illesztette. Aztán más mederbe terelte a szót. — Gurics azt mondta, hogy dolgozzam csak nyugodtan tovább, és bizonyítsak. — Nem lesz könnyű, mert az FTC-sek igencsak előtérbe kerültek. — Majd megmutatom nekik! „Megeszem” a versenyzőiket, mert igen magukra haragítottak! — Az életkor, súly nem lesz akadály? Csodálkozva nézett rám, de „értette” a kérdést. — Ha a zágrábi ülésen a FILA tagjai elfogadják a szabálymódosításokat, az kétségtelenül a „pattogós” stílusú fiataloknak kedvez majd. De én is csak 28 éves vagyok, s ez az érett birko- zó-kor! A súlyhatáron pedig belül vagyok, tehát senkitől sem félek. — Ezek szerint? — Újra válogatott leszek, sőt Montrealba is ki akarok jutni! És Rusznyák Jóska nemcsak a szőnyegen erős; az akarata is az ... MONOSTORI GYULA Színvonalas A megyei súlyemelő szövetség tegnap a DVTK tornacsarnokában rendezte meg az év utolsó versenyét; a felnőtt, ifjúsági és serdülő Avas Kupát. Figyelembe véve, hogy a közelmúltban került sor az országos bajnokságra, meglepően szép számú — összesen 36 — versenyző lépett dobogóra. Az érdekességek közé tartozott, hogy'„beszállt” a versenybe néhány edző is. Így például Réz Attila és Juhász István a DVTK-tól, Szeredi pedig az Egri Dózsából. Mellettük két olyan súlyemelővel is találkoztunk, akik neve már régen nem szerepelt a versenyjegyzőkönyvekben. Gere és Sólyom, a DVTK súlyemelői is rajthoz álltak, s miután egy súlycsoportban indultak, jó színvonalú küzdelmet vívtak az aranyéremért. Ide tartozik még, hogy néhány versenyző már igencsak idényvégi formában lépett a dobogóra. Pagonyi és Vasszer például csak harmadik fogásra teljesítette kezdő Megtörtént az első kapavágás az olimpiai faluban: Montrealban két tizennyolc emeletes ház építését kezdték meg, amelyekben összesen 932 „egység” lesz. KöA közelmúltban megérkezett a Közalkalmazottak Szakszervezete Borsod megyei Bizottságához a versenykiírás a III. Magyar Hírlap Kupa sakktörr.egversenyre, mely szerint a sorra kerülő viadalra a vállalatok, hivatalok és intézmények háziverseny megrendezése után nevezhetik háromfős csapataikat. A nevezett csapatok megyei versenyen mérik össze tudásukat, s a legjobbak kerülnek az országos döntőbe. — Alapszervezeteinkben csaknem hétezer dolgozónk ismerkedik meg a III. Magyar Hírlap Kupa versenykiírásával — mondotta Markó Gusztáv, a Közalkalmazottak Szakszervezete Borsod megyei Bizottságának szervező titkára. — A nagy érdeklődést az is jelzi, hogy sok helyről kaptunk már értesítést: több csapattal szeretnének Indulni a megyei döntőn. Ez nem véleflen, ugyanis a sakktömegverseny során nemcsak a győzteseket, hanem a veszteseket is elismerik. súlyát a szakításban! Mindemellett érdekes, színvonalas versenyt láttunk. A felnőtt viadal győztesei: Pagonyi (könnyűsúly, 245 kg), Debreczeni (váltósúly, 265 kg), Sólyom (középsúly, 277,5 kg), Juhász (félnehézsúly, 260 kg), Sáfrány (nehézsúly, 220 kg). A kazincbarcikai Sáfrány kivételével ^ a többiek a DVTK versenyzői. Az ifjúsági verseny győztesei: lepkesúly: Pátrovics KVSE, 157,5 kg), légsúly: Si- rokai (DVTK, 175 kg), pehelysúly: Tóth (LMTK, 205 kg), könnyűsúly: Vasszer (DVTK, 230 kg), váltósúly: Szegő (DVTK, 195 kg), középsúly: Gutter (DVTK, 220 kg). A serdülő verseny győztesei: lepkesúly: Beiszer (KVSE, 125 kg), pehelysúly: Simon (KVSE, 150 kg), könnyűsúly: Tavaszi (DVTK, 165 kg), váltósúly: Juhász (DVTK, 162,5 kg), középsúly: Bajzáth (DVTK, 187,5 kg), félnehézsúly: Rotteridesz (ÓKSE, 165 kg). rülbelül tízezer sportoló és hivatalos személy lakik majd bennük a nyári játékok idején. Az építési költség 33 millió dollár. Valamennyi részvevő díszes emléklapot kap. Éppen ezért megyei szinten is mintegy félezer részvevővel számolunk. A Közalkalmazottak Szakszervezetéhez tartozó hivatalokban egyre-másra alakulnak az újabb és újabb csapatok. A Borsod megyei Ügyészség például jelezte: két csapattal szeretné képviseltetni magát a megyei döntőkön. Az ügyészségiek tavaiy országosan az előkelő hatodik helyezést szerezték meg, most fogadkoz- nak: ennél is többre telik majd A borsodi, miskolci csapatok készülődésére jellemző: munka Végeztével a vállalatokban, hivatalokban előkerülnek a sakktáblák, s a csapatok tagjai egymás ellen vívnak ,.késhegyre” menő harcot. Edzenek, hogy minél felkészültebben ülhessenek majd asztalhoz. .★ A Miskolci Spartacus 12 indulóval rendezte meg mesterjelöltversenyét, melyen az első három helyezett szerezte meg ezt a minősítést, a negyedik Nyíri pedig megerősítette azt. A viadalon három sakkozó csillagos I. osztályú minősítését is megerősítette. A mester jelölt-verseny élcsoportjának végeredménye: 1. Ba- ranyi (SÜMSE) 8 p., 2. Molnár (M. Spartacus) 8 p., 3. Makranczi (M. Közlekedés) 7,5 p., 4. Nyíri (M. Spartacus) 7,5 p. aBIas Gyakorlott tehergépkocsi-vezetőket azonnali belépéssel felveszünk olaszliszkai és putnoki üzemegységünkhöz. Fizetés a 16/1371 MŰM—KPM rendelet szerint és plusz pótlék. Jelentkezni lehet Baromfikeltető Állomások B.-A.-Z. megyei központja, Miskolc, Fazekas u. 2. I. em. 19. Felveszünk takarítónőket és mérési munkáinkhoz férfi segédmunkásokat, figuránsokat. Bérbe veszünk garázst, lehetőleg a Zsigmondy utca közelében tárolási célra. Ajánlatokat a 36-938 telcfonszámon, vagy személyesen az Északterv Vállalat gazdálkodási osztályán kérünk. súlyemelő évzáró Soha ennyi induló! Csak a pénzen múlik? John Lennon egy interjú keretében megemlítette, hogy 7 millió dollár ütné a Beatles együttes markát, ha ismét úgy határoznak, hogy együtt lépnek fel. John Lennon hozzátette: „Nap mint nap újabb és mind kecsegtetőbb ajánlatokat kapunk. Nem lehetetlen, hogy egy nap közös lemezt készítünk." C vitaminból is megárt a sok A nagyobb mennyiségű C-vi- tamin fogyasztása valószínűleg nemcsak hatástalan a megfázás megelőzésében, hanem feltehetőleg káros is. A columbiai egyetem két kutatójának cikke szerint a táplálékkal nagyjából egyidőben fogyasztva elpusztítja a táplálékban található, és a szervezet számára fontos B-12 vitamint. Már kis mennyiségű C-vitamin, mondjuk étkezésenként 100 milligramm is, részben elpusztítja a B-12 vitamint. 500 milligramm C-vitamin fogyasztása esetén azonban egy B-12 vitaminban szegény étkezés B-12 tartalmának 95 százaléka elpusztul. E vizsgálatok eredményeit figyelembe véve, a columbiai orvosok nem tartják helyesnek 500 milligrammnál több C-vita- min fogyasztását naponta. Nem tilalom, csak mértékletesség Azt mindenki tudja, hogy sört és számos más szeszes italt gabonafélékből álljanak elő. Azt viszont kevesen tudják, hogy az amerikaiak elfogyasztotta ital mennyiségéhez felhasznált gabonával körülbelül 40—50 millió embert lehetne táplálni. Ezt- az adatot a Harvard egyetem táplálkozástudományi tanszékének munkatársa, Jean Mayer hozta nyilvánosságra. Felszólította honfitársait, hogy csökkentsék a szeszesital-fogyasztást, hogy tóbb gabonát juttathassanak a rászoruló országoknak. „Természetesen nem a szesztilalom ismételt bevezetése a 'célom — jelentette ki. — Csak egy kis mértékletességet kérek. Csodaszer lenne egészségünk, zsebünk és elsősorban lelkiismeretünk számára.” Kettős izmú szarvasmarhák Kaliforniában olyan szarvas- marhákat tenyésztettek ki, amelyeknek különösen sok sovány húsa van. 'Alz állagok nagycú^ji és különleges 'izöinstrtÄJrajÜK^ van. A davisi egyetem tudósat0, az új keresztezést „kettős izmú” szarvasrparhának nevezték el. Az eddig ismert szarvasmarhákkal szemben vágásra érett korukban húsz-százharminc százalékkal több sovány, puha húsuk van, és 30—35 százalékkal kevesebb zsírjuk. Az újonnan tenyészett szarvasmarháknál viszont bizonyos nehézségek lepnek fel a borjadzáskor. Az amerikai tudósok rémélfflc; hogy további keresztezések útján kiküszöbölik ezt a hátrányt. A „kettős Izmú” szarvasmarhák új tulajdonságait genetikailag ellenőrzik. Gáznyelő Grúz tudósok több mint 40 olyan új növényféleséget fejlesztettek ki, amelyek kielégítő módon elnyelik az ipari üzemek által a légkörbe bocsátott mérges gázokat, egyebek között újfajta kőrisfát. zabot, búzát stb. A tudósok olyan légkörbe helyezték a növényeket, amely különféle koncentrációban tartalmazott nitrogén- oxidot.' Kiderült, hogy a nitnövények rogén a növények egye* aminosavaiba vegyül, majd más átalakuláson megy át. Azokat a növényeket, amelyek képesek elnyelni a nit- rogénoxidot, egyfajta „zöld füstszűrőként” lehet alkalmazni az ipari települések körül, illetve a nagyobb városokban: célszerűen gondoskodnak ugyanis a légkör hatékony tisztításáról. Alumínium mintabolt * A Magyar Alumíniumipari Tröszt megnyitotta harmadik alumínium mintaboltját Budapesten, a József körút 52. szám alatt. A mintabolt a lakosság tájékoztatására és az új termékek bemutatására létesült. A mintabolt új szolgáltatása a tanácsadás mbarkácsolóknak Épül a „falu“