Déli Hírlap, 1974. október (6. évfolyam, 230-256. szám)
1974-10-04 / 233. szám
A színház és a város — Számunkra a színház nem csupán egy a városi tanács sok intézménye közül, hanem olyan alkotóműhely, melynek kisugárzása sok ezer embert érint. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ennek a műhelynek a tagjai jól érezzék magukat ebben a városban — mondta Tok Miklós, a városi tanács elnökhelyettese, aki tegnap délután baráti beszélgetés keretében találkozott a Miskolci Nemzeti Színház új tagjaival. A színészek — akik máris megfiatalították kicsit a neves művészeti intézményt — elégedetten nyilatkoztak arról az otthonról, melyet a város teremtett számukra. Felvetődött számos terv is, mellyel (a színház - falain kívül) elősegíthetik közműve- 1 lődési törekvéseinket. Képünkön: Vajda Viola, Jancsó Sarolta, Illés István (a színház főrendezője) és Tok Miklós, a vendéglátó házigazda. (Kerényi László felvétele) Ma: a tanácstörvény végrehajtása denburgba. Mint ismeretes, a két várost testvérvárosi kapcsolatok fűzik egymáshoz. A delegáció tagjai: Bujdosó János, a városi pártbizottság első titkára, Tóth József tanácselnök és Major János, a városi pártbizottság tagja. December 3-ra Megújuló belvárosi házak A Miskolc városi Tanács minden évben jelentős ősz- szegeket költ a lakóházak tatarozására, felújítására. Különösen a belvárosban sok olyan épület van, amelyre ugyancsak référ a renoválás. Jó ütemben haladnak a felújítási munkák. Csupán a MIK főépítésvezetősége 221 lakás korszerűbbé, szebbé tételét vállalta az idén, s ennek nagy részét el is végezték. Felszabadulásunk 30. évfordulójára felajánlást tett az ingatlankezelő vállalat, hogy december 3-ig a tervezett munkákon felül három belvárosi lakóépület homlokzatának felújítását is elvégzik. A Tanácsház tér 5.. 7. és 9. szám alatti épületeken már felmérték a tennivalókat. Az 5-ös számú ház több, mint 100 négyzetméternyi homlokzata az időjárásnak kitűnően ellenálló fliesin vakolóanyag felhasználásával kap új arcot. Sajnos, a tanács által kiválasztott színárnyalatok jelenleg nem kaphatók. Rövidesen döntenek arról, hogy milyen színek jöhetnek még számításba, hogy a két megújuló ház jól illeszkedjen a belvárosi környezetbe. Á falak, a párkány és a bádogos szerkezetek, csatornák felújításán kívül asztalosmunkák is várnak a MIK építőire. Csupán egyetlen házon 16 ablakszárnyat cserélnek ki, üvegeznek be. Az ötös számú épület homlokzati felújítása 88 ezer, a hetesé 118 ezer, a kilencesé 121 ezer forintba kerül. A MIK a három lakóépület tatarozási munkáit szeptember elejére tervezte. az építők viszont csak ezekben a napokban vonulhattak fel. Az állványozáshoz még a Pozsonyi utcai felújításnál levő faanyagra is szükség lesz, de ez már csak néhány nap várakozást jelent. A jövő héten az állványerdővel borított épületeken megkezdik a homlokzat felújítását és azt követően a szakiparosok a program szerint előre meghatározott ütemben dolgozhatnak. December harmadika előtt a tervezetthez képest három házzal több szépül meg Miskolc belvárosában.' Púja Frigyes folytatja tárgyalásait Ebéd a szocialista EDiSZ~delegátusok .tiszteletére Külügyminiszterünk, Púja Frigyes folytatja tárgyalásait az ENSZ székhelyén. Diplomáciánk legfőbb vezetője ebédet adott a szocialista államok ENSZ-delegá- tusainak tiszteletére. — Tárgyalt Púja Frigyes Fahmi egyiptomi külügyminiszter (Buteflika algériai és Khad- dam szíriai külügyminiszterrel már tegnap tanácskozott) valamint Ausztria külügyei- nek vezetőjével, dr. Erich Bielka-Kaltreu miniszterrel is. 1 Iskola és közművelődés Tegnap délelőtt kibővített ülést tartott a pedagógus pártbizottság; a kommunista pedagógusokra háruló közművelődési feladatokat vitatták meg. Pásztor József, a pártbizottság titkára rövid előadásban egészítette ki az írásos intézkedési tervei, majd tízen jelentkeztek felszólalásra. A kibővített pártbizottsági ülésen részt vett és felszólalt Moldován Gyula, a városi pártbizottság titkára is. Az ülés érdemi ismertetésére visszatérünk. törvény •• Ülésezik az országgyűlés Tegnap délelőtt 11 órakor megkezdődött az országgyűlés őszi ülésszaka. Apró Antalnak, az országgyűlés elnökének megnyitója után elsőként a külkereskedelemről szóló törvényjavaslatot tárgyalták meg. Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter hazánk külkereskedelmének fejlődéséről számolt be. Kiemelte, hogy egyre növekszik szerepünk a nemzetközi munka- megosztásban, külkereskedelmünk nagymértékben elősegíti a népgazdasági tervek sikeres végrehajtását. Eddig nem volt jogszabály, amely a népgazdaságnak ezt a fontos ágát jogilag egységbe fogta volna. Hazánkban a külkereskedelem állami monopólium, ezért az állam feladata, hogy kialakítsa a külkereskedelem nemzetközi feltételeit, annak szervezeti rendszerét, irányítsa, ellenőrizze ezt a tevékenységet. A külkereskedelmi törvény szabályozza majd a jogokat és a kötelességeket is. Dr. Bíró József felszólalása után többen kértek szót, köztük Huszár István, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, aki beszámolt arról, hogy a moszkvai tárgyalások új távlatokat nyitottak külkereskedelmi tevékenységünk fejlesztésében. Felszólalt Gácsi Miklós kohó- és gépipari államtitkár, megyénk képviselője is, aki kiemelte Borsod szerepét hazánk külkereskedelmében. Ma a tanácstörvény végrehajtásáról tárgyal az országgyűlés. VI. ÉVFOLYAM, 233. SZÁM 1974. OKT. 4., PÉNTEK I ÍRD: 80 FILLÉR Kinek a bőrére gazdálkodjanak? Lemondott az olasz A háború befejezése óta három tucatnyi kormányt ,,nyűtt el” az olasz belpolitika. A legutóbbi Rumor- kormány sem járt jobban elődeinél: lemondott. A szocialisták és a szociáldemokraták ellentétei megosztották a keresztény-demokrata j bb és balszárnyat, így ez a bal- közép-kormány is tehetetlenné vált. A parlamenti erőviszonyok alapján a kereszténydemokraták csakis a szocialistákkal szövetségben kormányozhatkormány nak, a szocialisták azonban ezért nagyobb beleszólást követelnek a döntésekbe, elsősorban abba: kinek a bőrére gazdálkodjanak, a dolgozókéra vagy a gazdagokéra? — A szociáldemokraták ellenzik a szocialisták által követelt radikális változtatásokat és fellépésük nyomán a kereszténydemokrata jobbszárny is a szocialisták ellen fordult. — Leone államfő hétfőn kezdi meg tárgyalásait az új kormány megalakításáról. Hírmagyarázat: Pártdelegáció utazott Neubrandenburgba Tegnap délután elutazott a Német Demokratikus Köztársaságba megyénk pártdelegációja. A küldöttség vezetője dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, tagjai: dr. Ladányi József, a megyei párt-végrehajtóbizott- tág tagja, Borsod megye tanácselnöke és Amriskó Gusztáv, a megyei pártbizottság munkatársa. Párt- és tanácsi delegációnk a neubranden- burgi megyei pártbizottság és megyei tapács meghívásának tesz eleget, amikor részt vesz az NDK negyedszázados jubileumi ünnepségein. Ugyancsak küldöttség utazott Sárospatokról Neubrani/c. Dunaújvárosban KISZ-védnökséggel épül az új hullámpapírgyár. A 26. sz. Állami Építőipari Vállalat a tervek szerint ez év október 15-i határidővel átadja a csarnoképületet a gépeket szerelő vállalatoknak. (Képünkön: Zsaluzzák már a gépállásokat az új csarnokban.) (Jászai Csaba felvétele) Nem szokatlan Itáliában 2 kormányválság, a mostani azonban azért szimptomatikus, mert olyankor történik, amikor a tőkés világot sújtó infláció éppen itt a legpusztítóbb erejű, és ugyanakkor — Görögország kilépése miatt a NATO katonai szervezetéből — az Atlanti Szövetség „kulcsállama” lett a Földközi-tengeren. Nyilván ezt célozta a gyors és a vártnál is nagyobb segély az NSZK-tói, és az amerikai kölcsön. De — a jelek szerint — ez is kevés. „Az illúziók nélküli köztársaság a remény nélküli köztársaság lett” — jellemezte legutóbb Itáliát a francia Le Monde — „a legveszedelmesebb és legdrámaibb válságát éli át a háború óta” — tette ehhez hozzá az olasz La Stampa. A kormánykoalíció pártjait viszont a „taktikázás, ravaszkodás, a hatalom felparcellázása meríti ki” — írja a nyugatnémet Der Spiegel és egyben rámutat: az olasz piac nélkülözhetetlen Bonn, valamint Párizs számára. Ez persze, a Közös Piacot is jelenti, vagyis Nyugat- Európa és a NATO egyaránt „megjátssza” Olaszországot, mert — ’ nagy a tét. Nem valószínű, hogy felszínes kormányváltozás megoldja a válságot. Feltehető, hogy csupán elodázza — de meddig? MATE IVAN Külkereskedelmi Hűvös, felhős idő Reggel országszerte 5—11 fok között volt a hőmérséklet és borult volt az ég. Napközben sem lesz sokkal melegebb, felhőátvonulások, szórványos esők várhatók. A nappali hőmérséklet 12—16, az esti 8—12 fok között alakú!. )