Déli Hírlap, 1974. október (6. évfolyam, 230-256. szám)
1974-10-04 / 233. szám
Hét végi kalauz MIÉRT LETTEK SEGÉDMUNKÁSOK? Féner Tamás fotói a Miskolci Galériában Czékus-túra Eoy jó film: az Üvegház Az előzetes idöjárásjóslatok, úgy látszik, nem váltak be. Az ősz túlságosan is komolyan veszi magát. Esővel, hóval, hideggel fenyeget. A természet mostanában „igaz szerelmeseit” is „elhidegíti” magától. ilyenkor tudjuk igazán megbecsülni a meleg szobát, televízióval, rádióval. A művelődési házakban egyre több látogató fordul meg. * Vasárnap az Ady Endre Művelődési Házban az ötórai táncon a Titanic együttes játszik. A zenekar már évek óta úszkál a miskolci köny- nyűzene nyugalmas vizein. Reméljük, ezúttal sem fut jéghegynek. * Mint már arról hírt adtunk, a Bartók Béla Művelődési Központban filmmatiné-sorozat kezdődött. A kővetkező alkalommal vasárnap délelőtt 10 órakor a Hét dada című filmét vetítik az ifjú közönségnek. * Szombaton 6 órától a Gárdonyiban a Ki mit tud? klub a vers- és prózamondók műsorát vette programjába. * Azok számára, akik érdeklődnek a művészi fotózás iránt, a Miskolci Galériában ma 6 órakor megnyíló kiállítást ajánljuk, Féner Tamás fotóművész a megyénkben készült bányász- és cigányportréit mutatja be. * Akik a hűvös idő miatt kénytelenek elhagyni á nyitott lelátókat, tekintsék meg a sportcsarnokban szombaton 9 órától a Lengyelország —Magyarország férfi ifjúsági tornaversenyt. Délután 3 órától ugyanitt nemzetközi vívóverseny lesz. * A hét végén pihenve rádiózók, tévézők figyelmét felhívnánk néhány műsorra: Szombaton a Kossuth Rádióban az .»Emlékezetes találkozások hangképei” sorozatban Ho Si Minh útja Hanoitól Hanoiig címmel Salgó László műsorát, 16 órától pedig (a múlt héten a meccs közvetítése miatt elmaradt) érdekes és mindenki szá- mdr^, izgalmas műsort, a 168 órát hallgathatjuk. Köztudott, hogy a szomszédos Szabolcs-Szatmár megye egyes részei még az ország legelmaradottabb területei. A felszabadulást követően fokozott figyelemmel szem előtt tartották gazdasági vezetőink ezt az országrészt, ami az ipartelepítés felgyorsulásában jól megmutatkozik. Persze a hiányok pótlása sosem egyszerű. „Mi a helyzet ma. miről szólnak a következő évek tervei?” — erről szól a Petőfin 13 óra 13 perctől Kondor Katalin riportja ”A szabolcsi gazdaság II.” címmel. Akik már olvasták, azok számára is izgalmat jelenthet Illyés Gyula klasszikus drámája, a Fáklyaláng, amit néhai Gellért Garbó beteg Valószínűnek látszik, hogy a 68 éves Greta Garbónak élete hátralevő részét tolókocsiban kell töltenie. Amerikából érkezett jelentések szerint a művésznő központi idegrendszerét paralízis támadta meg.'-Jé Egy amerikai börtönbe egyidőben három ember érkezik. Egy tanár, egy fiatal fiú és egy új börtönőr. Bár „státuszuk” más és más, abban közös a sorsuk, hogy életük akkor lesz itt elviselhető, ha tudomásul veszik: a fegyházban alkalmazkodniuk kell a régen kialakult „játékszabályokhöz”. A velük történt eseményeket használja fel Tom Gries, az Üvegház című színes amerikai film rendezője, hogy hallatlanul kemény ítéletet mondjon az amerikai börtönökről, és azok brutális, embertelen világának szinte naturalista ábrázolásával magáról a társadalomról. Bemutatása idején az Üvegház kitűnő kritikákat kapott, amelyeknek helyességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a film 1973-ben elnyerte a San Sebantian-i fesztivál nagydíját. Miskolcon szombat és vasárnap délután, a Kossuth moziban láthatjuk. Endre rendezésének .felhasználásával Pethes György rendezett. A tévéjátékot vasárnap este 20 óra 5 perctől mutatja be a televízió 1. műsora. * Milyen lesz a hétvége időjárása? — találgatják a turisták. Mert túraajánlatban most sincs hiány. A miskolci turisták Czékus Miklós emlékére rendeznek túrát. Az útvonala: Szentlélek—Bánkút—Czékus út. Indulás a 8 órás LÁÉV kisvo- nattal. A túrára minden természetbarátot, érdeklődőt szeretettel várnak. Már most felhívjuk a természetbarátok figyelmét a Miskolci Vörös Meteor természetjáró szakosztályának „Természetvédelmi területek” túrasorozatára. Az első találkozó október 13-án, vasárnap Cserépváralján, a mangóte- tői kaptárköveknél lesz. A kaptárkövek kialakulását, történetét H. Szabó Béla, természetvédelmi főfelügyelő fogja ismertetni. A résztvevők a miskolci Tiszai pályaudvarról indulnak a 7.06-os személyvonattal Mezőkövesdig, onnan autóbusszal mennek tovább Cserépváraljáig. * Akár kísvonattal, akár gépkocsival érkezünk a Hegyközbe, bármerre haladunk is a kedvesen kanyargó utakon, mindig magunk előtt látjuk az erdők- hegyek festőién szép koszorújában kéklő füzért várat. Magában álló 560 méter magas sziklavár, amelyet a tatárjárás után IV. Béla fia, V. István kezdett építeni. Birtokosai közül találjuk Perényi Péter koronaőrt, aki ide menekült a mohácsi csatából a királyi koronával, aztán Báthori Istvánt és húgát, Báthori Erzsébetet, a „csejteji szörnyeteget'*, aki jobbágylányokat kínoztatott és kínzott saját kezével halálra, hogy — a néphagyomány szerint — vérükben fürödve, megőrizze szépségét, fiatalságát. A várat később Lipót császár labancai felrobbantották. Nem könnyű a sziklalépcsőkön feljutni a várba, de ha felértünk, a kapubástya mellől szinte az egész Hegyköz elénk tárul: köröskörül 600—800 méteres kúp, harang és sátor alakú hegyek sorakoznak szineződö tölgy-, bükkerdőkkel és haragoszöld fenyvesekkel. Füzértől 7 kilométerre van a Nagy-Milic, amely hazánk legészakibb és 896 méteres csúcsával a Kékes után legmagasabb hegye. Igen meredek szintkülönbségekkel kapaszkodhatunk fel a kék jelzés mentén a Nagy- Milicre. Visszafelé betértünk a László-lanyai üdülő területére. Ángolparkszerüen kiképzett kertjéből gyönyörű kilátás nyílik a Hernád völgyére, fel egészen Kassáig. Lászlő-tanyáról egy másik, kényelmesebb úton indulhatunk vissza Füzérre, majd a füzér- komlósi állomásról kísvonattal utazhatunk Sátoraljaújhelyre. Magyarországon 1 150 260 segédmunkás volt az 1970-es népszámlálás idején. Ez a fizikai munkások egyharma- dát jelenti. Számuk — Nemes Ferenc közgazdász adata szerint — stagnál. Iparunk jelenlegi színvonala mellett egyszerűen nélkülözhetetlen a munkájuk. A technika fejlődése azonban döntően módosítani fogja számukat is, munkájuk jellegét is. Feledy Péter és Vincze Péter a Hajógyárba látogatott el (Radar; ifjúságvédelmi műsor), ahol a 10 000 főnyi munkáslétszámból 2000 segédmunkás. A riporterek arra voltak kíváncsiak, hogy egyáltalán kikből toborzódik ez a munkásréteg, milyen a fiatalók aránya, milyenek a munkakörülményeik stb. Aki olvasta László-Bencsik Sándor kitűnő könyvét (Történelem alulnézetben), annak semmi újat nem mondott ez a műsor. Feledy riporter- módszere, kérdései, ez a kicsit flegma, affektált, kicsit haverkodó, jópofáskodó stílus eleve csak felszíni, közhelyigazságok feltárását eredményezheti. Példa erre a két hete sugárzott „Vasárnapok” című műsor is. Azért tesz- szük ezt szóvá, mert egyrészt Ülést tartott % a színház művészeti tanácsa A Miskolci Nemzeti Színház igazgatósága tegnap estére hívta össze a színház kibővített művészeti tanácsát. Az immár 30 tagú testületben a színház művészeti vezetőin és a társulat vezető színészein kívül helyet kaptak a város politikai és közéleti vezetői, valamint a sajtó színházművészettel foglalkozó újságírói is. A kibővített művészeti tanács első ülésén Illés István, a színház főrendezője az évad első két bemutatójának tükrében beszélt a színházi alkotóműhelyről, annak szerkezetéről és feladatairól. Befejezésül a színház gazdasági helyzetéről és a bérlete- zés eredményeiről Kerékgyártó László, a színház gazdasági igazgatója számolt be. A művészeti tanács mindkét referátumot megvitatta. Üzlet vagy művészet? Ihletője a szemét Armand Fernandez — művésznevén Arman — 46 éves, spanyol származású francia művész, A nagyvárosok — Párizs vagy New York — szeméttelepein guberálva szedi össze alkotásainak alapanyagát, amelyeket bizonyos rendszerbe rakva műanyag tartóban helyez el. így készít ékszereket is. Arman az ötvenes-hatvanas évek avantgárd művészetének egyik utolsó tanúja. Legutóbb interjút adott, s kifejtette művészetének lényegét. „Azért kutatok a szemétben, mert tulajdonképpen ez tükrözi a fogyasztói társadalom igazi arculatát. A hulladékok elemzése során ismerhetjük meg igazán civilizációnkat. Egyébkénk maguk a régészek is ezt a gyakorlatot követik. 1959 óta — ekkor kezdtem szemétkutatással foglalkozni — a mai napig gyökeresen megváltozott New York arculata. A kerámiát felváltotta a műanyag, a háziasszonyok főztjét a konzerv.” Arra a kérdésre, vajon hogyan szedi össze műalkotásainak alapanyagát, Arman így válaszolt: „New York, Párizs és a Cöte d’Azur között utazgatok. Mindenütt lopkodom a szemetet. Éjszakánként zsákba ürítem az utcai szemét- tárolók tartalmát. Otthon azután először is kiválogatom az anyagot, majd elgondolásomnak megfelelően rendezve, folyékony műanyagba helyezem az egészet. Amikor a műanyag megszilárdul, az alkotást plexiüveggél borítom be.” — Akadályozta-e valamilyen módon a hatóság ezt a tevékenységet? „Néha igen.. New Yorkban például a rendőr le akart tartóztatni jogtalan eltulajdonítás címén. 1960-ban, amikor első milánói kiállításomra készültem, az olasz vámos nem akarta átengedni a határon a francia szemetet. Ugyanez történt visz- szafelé a mentoni vámon. Azóta a vámosok is megszoktak.” Amikor valaki feltette a kérdést Armannak, Vajon ezekkel az alkotásaival bírálni akarja-e a társadalmat, a művész így válaszolt: „A fogyasztói társadalom negatív aspektusát bírálom: az emberek mindenütt a világon jóval a lehetőségeiken felül igyekeznek élni. Mindenből túlságosan sokat fogyasztunk, a fűtőanyagtól a tiszta levegőig. Azt hiszem, hamarosan törésre kerül sor.” * / Arman milliókat szedett össze a szemétből. Minden bizonnyal az a meggyőződése, hogy amíg van ember, aki milliókat költ —azért, hogy ma megvásárolja, amit tegnap a szemétre dobott, addig ennek az igénynek a kielégítése ugyancsak kifizetődő üzlet. a témában „több volt”, másrészt a munkások, a téma meg is érdemlik a gondosabb, elmélyültebb riporteri munkát! Ha elgondolkodunk a látottakon, hallottakon, a néhány statisztikai adaton — nagyon is izgalmas kérdésekbe botlunk. A segédmunkások egyharmada 30 éven aluli! A riportalanyok elmondták, hogy zömüknek még a 8 általános iskolai végzettsége sincs meg (a 30 éven aluliak egyharmadá- nak!). Az egyik megszólaltatott vezető joggal kérdezett rá erre a jelenségre. Miért nyugodnak bele a szülők (és a pedagógusok), hogy a 6—7. osztályból kimaradnak a gyerekek? Ezeknek a szülőknek a felelősségtudata bizony erősen elaludt! Létezik még — sajnálatosan — egy szociográfiai réteg, amely ilyen módon „termeli újra” önmagát. A fiatalok elmondták, hogy részben a gyors és viszonylag magas kereset vonzza és az alapfokú ismeretek hiánya kényszeríti őket a „pályára”. > Szakmát nem tanulhatnak, de az üzemi továbbképzésbe se lehet bevonni őket addig, míg az általános iskola nyolc osztályát el nem végzik. Az üzemek azonban hiába adnak meg minden lehetőséget, kedvezményt, a továbbtanulási kedv mérsékelt és hullámzó. Kétségtelen, hogy felnőtt fejjel, munkai mellett sokkal nehezebb tanulni. De éppen a technika fejlődése, a fizikai munka bonyolultabbá válása (és még sok tényező) egyre inkább megköveteli ettől a rétegtől is, hogy valamilyen (alapfokú) szakmai ismeretre tegyenek szert. Jelenleg még az e paradox helyzet, hogy egy anyagmozgató segédmunkás többet keres, mint egy 5—10 éve tanító pedagógus. Várható és remélhető azonban, hogy a technika fejlődése egyre inkább a kvalifikált, a szakképzett munka javára tolja el a bérskálát is. Akkor viszont érdemes tanulni, hiszen egyre hátrányosabb helyzetbe kerül az, akinek semmiféle képzettsége sincs! A tanulás egyszerre érdeke az egyénnek (nyitottabb előtte a pálya, a választási lehetőség, a mozgásszabadság), s a társadalomnak. Óvári Miklóst idézzük: a műveltség sokba kerül, a mű- veletlenség azonban még többe... (horpácsi) PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.40: Tánczenei koktél. — 13.25: Albert István népi zenekara játszik. — 13.45: Együtt — egyfeié Ernőd Pál műsora. — 14.00: Születésnapi ajándék. A Gyermekrádió köszönti a kilenc éveseket. — 14.25: „Nyitnikék”. — 15.00: Hírek. — 15.10: Magyarán szólva ... — 15.25: Kóruspódium. — 15.35: Nelson Eddy énekel. — 15.49: Az élő népdal. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Vers-színpad. A Magyar Rádió versmondó*' fóruma. A versmondás zenéje. — 17.00: Hírek. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Jean-Pierre Rámpái és a Pasquire-trió Mozart-íeivételei- ből. — 17.40: Budapest és vidék kulturális programjából. —18.00: Mirelle Freni operaáriákat énekel. — 18.16: A Rádiószínház bemutatója. Szívdobogás a cseresznyefa alatt. — 19.00: Esti Krónika. — 20.00; Félóra sanzon. — 20.30: Zentay Anna és Reményi Sándor nótákat énekel. — 20.52: Mindenki könyvtára. Szabó Lőrinc: Tücsökzene. — 21.22: Hírek. — 21.25: Lemezmúzeum. Beethoven: V. szimfónia. — 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. — 22.20: Lili bárónő. Részletek Huszka Jenő—Martos Ferenc operettjeiből. — 22.50: Meditáció — a korszerű személyzeti munkáról. — 23.00: Magyar előadóművészek s-chu- mann-íelvételeiből. — 24.00: Hírek. — 0.10; Virágénekek. Petőfi rádió: 12.00: Hallgassuk együtt! Berlioz-művek. _ 12.45: Nathan Milstein hegedül. — 13.00: Hírek. — 13.03: Rose Bampton és Rafael Arié énekel. — 13.45: s Időjárás. — 14.00: Keltőtől halig • • . — 18.00: Hírek. — 18.7)5: Külpolitikai figyelő. — 13.20: Bach: Parasztkántáta. — 18.51: Lépésváltás. — 19.41: Magyar fúvószene. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Hírek. — 20.10: uj könyvek. — 20.13: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — 20.33: Régi francia kórusmuzsíka. — 20.53: Régi magyar históriák. — 21.13: Népdalod. — 22.00: Zenekari muzsika. — 23.00: Hírek. — 23.15: Tánczene éjfélig. — 24.00; Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsorismertetés, hírek. — 17.35: Művelődés Borsodban. . . (Üj állandó kiállítás a Herman Ottó Múzeumban; Zenemű- és hangtár a könyytárban.) — Üj felvételeinkből. ,— 18.00: Borsodi Tükör. (Az országgyűlésről jelentjük. . . Előzetesen az anyagmozgatási konferenciáról, és a csomagolási kiállításról, versenyről; Há- lózátíeilesztési tervek a Miskolci Áfesz-nél; Féner Tamás fotóművész kiállítása a Miskolci Galériában.) — 18.15: örökzöld melódiák, — Nyugalom?! Az idősebbek műsora. (Jó közérzet a munkahelyen: Nyugdíjas a szívkórházban; A nyugalom „merénylői”.) — Hol töltsük a hétvégét? Túrajavaslat és sportműsor. — Dzsessz. Televízió: 17.10: Műsorismertetés. — 17.13: Hírek. — 17.20: J. S. Bach: D-dúr szvit. — 17.40: öt perc meteorológia. — 17.50: Hogyan élnek a munkáscsaládok az NDK-ban. — 18.30: Az Országházból jelentjük.. . — 19.15: Esti mese. — 19.39* Tv- híradó. — 20.00: Tigrlsugrá's. Tévéfilm. (14 éven felülieknek.) — 21.25: A Tv Galériája. — 21.55: Tv-híradó 3. — 22.05:—23.35: A Szovjetunió—Kanada jégkorongmérkőzés közvetítése. Szlovák televízió: 16.40: Kerületeink hangja. — M.55: Sklounion Teplice—ZVL Zilina labdarúgó-mérkőzés közvetítése. — 19.00: Híradó. — 20.00: Országutakon a tévé kameráival. — 21.10: Híradó. — 21.30: A közrendészet közbelép. — 21.50: A „Brutus” akció. Lengyel kaland- film. — 223.25: Sajtószemle. Miskolci Nemezti Színház (7): A Madarász. Vörösmarty bérlet. Kiállítások Miskolci Képtár (10—18): Magyar festészet a XX. században. — Szőnyi István 50 rézkarca. — Déryné-ház (10—18): Regi magyar arcképek. —. József Attila Könyvtár (12—20): Gacs Gábor grafikái. Filmszínházak: Béke (f4, hn6, 8): Botrány a nyaralóban (mb. szi. szovjet). — Kossuth (f3, hnä, 7): Uvegház (szi. amerikai, 18 éven felülieknek!). — Hevesy Iván Filmklub (fj, f7): Mit csinálnak a cigánygyerekek? (magyar). — Fáklya (f5, f7): Menyegző (mb. szi. lengyel). —Petőfi (f5, f7) : Egy különös szerelem (mb. szi. olasz). — Szikra (5, 7): Égő hó. .. (mb. szi, szovjet), — Táncsics (f5, f7): Álljon meg a menet! (szi, magyar). — Hámor (4): Folytassa külföldön! (mb. angol). SZOMBAT Kossuth rádió; *8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és vidék kulturális programjából. — 8.22: Lányok, asszonyok. — 8.42: Polkák. — 8.50: Híres történetek — nagy egyéniségek. — 10.00: Hírek. — 10.05: Olasz kamarazene. —10.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. A Budapesti MÄV Szimfonikusok hangversenye. — n.30; Verbunkosok. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Operettrészletek. — 9.00: Nótacsokor. — 9,45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10,00: Szabad szombat — a Ligetben. Műsorvezető; Szepesi György. — 11.oo: Hírek. A Borsodi Vegyikombinát eladásra (elajánlja az alábbi felesleges állóeszközeit: — 1 db UAZ típusú 0,8 tonnás csukott TEHERGÉPKOCSIT műszaki állapota 50%-os; — 1 db ASCOTA 170 típusú 35 gyűjtős KÖNYVELŐGÉPET, — 1 db ASCOTA 170 típusú 45 gyüjtős KÖNYVELŐGÉPET Fenti gépek megtekinthetők a Borsodi Vegyikombinát I* gyáregységében, Kazincbarcikán. Ügyintéző: Szőke Móric. Telefon: Kazincbarcika, 135/15-39. Telex: 64222, 64223 i